|

Az irániak Predatorra vadásznak

Múlthéten két iráni Szu-25 csatarepülő a Perzsa-öbölben megtámadott egy fegyvertelen amerikai Predator pilótanélküli repülőgépek.

Az amerikai illetékesek jelentése szerint az drón Kuvaittól keletre egy rutin tengeri felderítő repülést végzett nemzetközi légtérben, amikor tüzet nyitottak rá az iráni pilóták, azonban a Pentagon közleménye szerint a Predatort nem érte találat. A két Szu-25 az információk szerint az iráni Iszlám Forradalmi Gárdához tartozott.

Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda egyik Szu-25-öse ,

Az Obama adminisztráció hivatalosan nem jelentette be az incidenst, ami november elsején, az amerikai választások előtt pár nappal történt, de három névtelen tisztviselő megerősítette a történteket a CNN-nek. Ezek szerint a Predator kamerái megörökítették a két Szu-25-öst, amint azok megközelítették a drónt, majd a fedélzeti gépágyúikból tüzet nyitottak rá. A lövedékek végig az UAV alatt mentek el, de az amerikai katonai szakértők nincsenek róla meggyőződve, hogy az iráni pilóták a harci tapasztalatok hiánya miatt szimplán csak nem voltak képesek eltalálni a drónt, vagy nem is akarták azt lelőni és készakarva céloztak alá. Az egyik tisztviselő szerint azonban ez igazából lényegtelen, mivel „tüzet nyitottak ránk”. Azt is megerősítették, hogy az Egyesült Államok tiltakozott az incidens miatt, de Iránból még nem érkezett válasz erre.

Egyelőre még sok a nyitott kérdés az eset körül, azonban érezhetően forrósodik a helyzet a Perzsa-öböl térségében hiszen Izrael Irán mihamarabbi megtámadását sürgeti, miközben pedig egyre inkább halmozódnak a szövetséges erők az öböl környékén. Persze azért Irán is próbálja fitogtatni az erejét, ha mást nem, akkor nyilatkozatokkal.

—–
Forrás: CNN

70 hozzászólás “Az irániak Predatorra vadásznak”

  1. Nem tűnik nagy hírnek de vannak érdekes dolgok ebben az ügyben:
    „Su-25s nincs radar, és a IRGC-nek nincs ott saját földi radarállomása” tehát hogyan került a repülőgép oda hogy elkapja a Predatort kérdés.
    Aztán:
    The warning came after the disclosure that two Iranian Su-25 fighter jets fired on an unarmed Predator drone conducting routine surveillance in international airspace east of Kuwait, 16 miles off the coast of Iran.
    Na most a partoktól 16 kilométer nem valami sok, és elég messze van Kuvaittól. Vajon mit kerestek ott? Az a duma hogy hajózás miatt voltak ott az nem megfelelő válasz, hisz a Kuvaitba tartó hajók nem arra járnak. Érdekes hogy érdekesnek tűnik hogy miért éppen SU-25. De egyesek szerint annak ellenére hogy csak vizuálisan képes célokat felderíteni, a sebessége alapján ideális a drónok ellen. Szerintem nem is akarták lelőni a gépet hiszen ha vittek volna magukkal rakétákat azzal biztosan leküzdötték volna. Valószínűleg a nemzetközi területen repülő szerkezeten akarták demonstrálni hogy észlelik és ha akarnák le is tudnák lőni.
    Az is érdekes hogy szinte minden híradás kihangsúlyozza a fegyvertelenség tényét mint ha ez valamit is számítana.

  2. Szinte biztos hogy Iráni légtérből kergették ki a predatort de lelőni a Szuhojokkal nem tudták! Vagy csak későn nemzetközi légtérben érték utol! A Szu-25 célzókészüléke meg tutira nem légi célok ellen van optimalizálva….

  3. Milyen pofonos ladat?
    Csatlakoztak bizonyos egyezmenyekhez, amiket most nem akarnak betartani, es nem a pogacsasutok egyesuleterol van szo. (es nehogy azzal gyere, hogy izrael igy meg ugy)

    Meg nem artottak, de az iszlamnal szerintem nagyobb veszedelem nem fenyegeti a nyugati vilagot, ha rajtam mulna az egeszbol csak egy fustolgo krater maradna egy olajtocsaval a godor aljan.

    A jelen informaciok alapjan ugy tudjuk, hogy nemzetkozi legterben tortent. Ha pedig azt vesszuk, hogy a gyapjasok ugy altalaban mennyire tartjak be a szabalyokat, siman el tudom kepzelni, hogy nemzetkozi legter felett lottek ra a dronra.

  4. Ha nagyon le akarták volna lőni rárepülnek mégegyszer, vagy eleve nem ezt a tipust küldik utána.Észlelték a drónt és ráküldték a két legközelebbi gépet,hogy nana ne közelebb és ennyi.A többi már csak médialufi.Lassan az is háborús ok lesz ha egy iráni madár(élő madár)kirepül az iráni légtérből.

  5. „Irán soha nem támadott meg senkit a modern történelemben”

    A modern Irán történelme (is) teli van háborukkal. Persze, hogy épp melyiket ki kezdte az mindig nézőpont kérdése, de olyat mondani, hogy soha erős történelmi analfebetizmust és/vagy elvakultságokt feltételez.

  6. nomad, Ti vagytok pont kurvara eltevedve, akik Iranban latjatok a megvalto allamot, ami majd a zsido vilagualom felszabaditja a vilagot, ezert aztan minden cslekedtuk szent, ja meg pusztuljon az usa, mert ok aztan a satan maguk. Nagyon meg lennetek lepodve, ha hirtelen itt is be lenne vezetve a fele annak ami egy iszlam koztarsasagban megy.
    Ezert aztan bedobtok mindent, hogy ezek maguk a szentek, maguk a jok, es az egesz nyugat szemet. En egyik felet sem szeretem a kozel keleten, mind idiota – a godor egesz ciprusig erne amit hagynek onnan, tehat nem lenne kivetel -, sot jol tudom, hogy kik iranyitjak a penzvilagot, a mediat, az olajipart, a gyogyszeripart, a hadiipart, es ezek pont nem az eszkimok. Borzaszto az az agymosas, ami megy a mediaban, tv-ben ujsagokban, interneten, a tokom tele van azzal, hogy allandoan mindig mindenhol ugyanazzal takaroznak ezek az emberek, mindig elohuzzak a jolly jokert, lattam en is, hogy mit muveltek itthon is bizonyos partok szineiben, stb stb… Ez az allapot szerintem sem jo, de nehogy mar csak ezert elkezdjek ajnarozni egy ilyen orszagot mint Iran. Egy iszlam szemetdombot. Hollandoknal, Svedeknel, Franciaknal lattuk mit muvelnek ezek nagy tomegben, es akkor ezekert szorit, egy europai ember, hogy na majd ezek aztan most felszabaditjak a vilagot?

    Hat akkor inkabb a zsido vilaguralom.

  7. Ne értsetek félre nem vagyok izrael ellenes ,vagy rasszista de amilyen buzgalommal uszítanak a háborúra az már felháborít.Én se szeretném ha iránnak atom fegyvere lenne,de annak se örülök hogy izraelnek(vagy bárkinek)van,de ha az egyiknek van akkor a másiknál ez mért háborús indok?Irán épp azon okból szeretne atomhatalommá válni amiért izrael is az lett,ők sem hülyék,vagy teljesen fanatikusa,tisztában vannak vele ha bármelyik országot megtámadják nukleáris fegyverrel 2 órán belül egész iránból egy nukláris homokozót csinálnak.

  8. dudi, katonailag, nem nagyon estek pofara sehol sem. Politikailag mas kerdes, ugy voltak pofarazuhanasok, de azert asszem abban megegyezhetunk, hogy katonailag nem tartana sokaig, hogy az Iraniakat szetzuzzak katonailag.

    Amugy azon en is csodalkozom, hogy szu-25ossel mentek a dronra. A repuloszonyegrol valo kodobalas stillszerubb lett volna. :D

  9. marcika

    Szerintem Saskarom egy totális pofára esés volt mert minden balul sült el ami csak létezett.Ez ugye önmagában még nem pofára esés viszont rávilágított súlyos tervezési hibákra és a politikai következmények sem voltak túl jók és ez a két dolog már pofára esést csinált a dologból.

  10. Tök jó hogy megint megy a szerecsenmosdatás, mint korábban a szíriai géplelövésnél.

    Ha a mi Gripenjeinket szedegetnék le az égről akkor is a gonosz nyugat mantra menne? Bár 911 kapcsán is egyesek hasonló eredményre jutottak.

  11. Ha jobban bele gondolok, mindegyik fél eléggé feszegeti a határokat. Előbb utóbb (legalább is az én meglátásom szerint) ugyanaz lesz a helyzet, mind az első Líbiai konfliktusok során. (Tuti csobban egy két Iráni gép.) Vagyis egy két géppár összecsapással lehet számolni, de itt ezt egy komoly háború kezdőpontja lesz, attól tartok. A végeredményt meg szerintem mindenki tudja, attól függetlenül, hogy mik a nézetei az egész Iráni ügyel kapcsolatban.

  12. danielblack:

    „Kivancsi lennek Marcikara eloben. :-) Mondjuk egy HTKA sörözesen. :-)”

    Perverz egy ízlésed van! :-) Vagy csak mazochista vagy? Nekem és azt hiszem többeknek, joggal van megalapozott véleményünk az olyanokról, akik még írni sem képesek tisztességesen a saját nyelvükön.
    Én inkább az intellektuálisabb értelmesebb részére lennék kíváncsi a bandának.

    Volt már ilyen esetleg? Lesz ilyen? Hol? Mikor? :-)

    Egyébként tényleg nem hiányzik a fegyver/olaj-lobbin kívül senkinek ez a potenciális háború. Mert phalanx rendszer ide vagy oda, ha az irániaknak nem sikerül semmivel ellőniük odáig, akkor a választott nép politikai vezetőiből én sajnos kinézem, hogy képesek a sajátjaikat is lebombázni, egy kis rövidtávú politikai haszonszerzésért cserébe. :-(

  13. Danya:
    :-D szerintem nagyon érdekes elmélkedések jellemeznének egy ilyen találkozót.

    ,, Nekem és azt hiszem többeknek, joggal van megalapozott véleményünk az olyanokról, akik még írni sem képesek tisztességesen a saját nyelvükön.”

    Van amikor a német billentyűs laptopomròl, de van amikor telefonról írok mint most, szóval elnézést az ékezetekért….. Persze ha rám értetted….

  14. marcika !

    Nem fogják szétzúzni katonailag Iránt, mert nem éri meg belevágni egy kétes kimenetelű hagyományos háborúba.
    Ne hidd hogy sima ügy lenne.
    Pláne úgy, hogy igazából csak, a nukleáris katonai képesség kiiktatátsa a fontos, még Izraelnek is.
    Nyilván már folyik a felkészülés végjátéka a csapásra, csapásokra.
    Hamarosan sor is kerül rá.
    Azonban korlátozott lesz, ebben biztos vagyok.
    Végrehajtott már Izrael nukleáris létesítmények ellen támadást régebben, Irakban, Szíriában.
    Felkészültek az iráni objektumok kiiktatására is, ez tuti.
    Viszont, megtámadni hagyományos haderővel Iránt senki nem fogja.
    Nem száll partra a tengerészgyalogság, nem hatol be ismét az iraki haderő teljes fronton és nem dobják le az amerikai 101-es, vagy 82-es légideszant hadosztályokat sem. Illetve, amelyik még létezik, a kettő közül. :)
    A saskarom hadművelet nagy beégés volt.
    Lényegében a kudarc után kezdték kidolgozni a különböző haderőnemek jobb együttműködését, különleges műveletek esetére.

  15. Kedves druszám!

    „Persze ha rám értetted….”

    Persze, hogy NEM rád értettem! :)

    Tudod nem akarom, hogy a személyeskedés vádja vetüljön rám, ezért nem nevesíteném.

    Elég, ha annyit mondok, hogy egy magamfajta „grammar nazinak” időnként már-már fizikai fájdalmat okoz, egyesek izzadtságtól bűzlő, (hogy egy közepesen hosszú, többszörösen összetett mondatot legépeljenek)a szám személyt csak néha, – ha épp szerencséje (szerencsém?) van – összeegyeztetni tudó böffentéseit olvasni.

    Biztos, hogy nem menne ez a szájkarate, ami itt elég gyakran előfordul. És nem azért mert egyikünk másikunk olyan félelmetes élőben, hogy a többség pisszenetlen’ bősz bólogatáson kívül, egyéb renitens viselkedést nem engedne meg magának… :DDD Inkább azért, mert együtt örülnénk annak, hogy véleménykülönbségeink ellenére is csak olyan emberek ülnének a söntés mellett, akiket a haditechnikai témák és a politika egyaránt érdekel.

    Szóval hová megyünk elbutulni? :) (Persze azokat is szívesen látjuk, akiknek „előképzettségük” miatt már nincs különösebben szükségük rá.) :DDD

  16. „akik még írni sem képesek tisztességesen a saját nyelvükön.”

    Mert nincs ekezet? Parszor kifejtettem mar, hogy miert nem hasznalom oket. Az meg tenyleg a butasag teteje, hogy nehany ember, ezekbe kot bele egy forumon. A grammar nazi nalam egyet jelent a kotekedo buta emberrel, aki mas ertelmes modon nem tud beleszolni a dolgokba, – vagy csak mindenkeppen bele akar rugni a masikba – es ebbe menekul.

    Vissza meg eloben sem fognam magam, nem az a fajta ember vagyok. :))
    Na nem kell felni am azert, hogy elmegyek egy ilyenre ha lesz, van itt par ember, akivel eloben akkor sem talalkoznek, ha fizetnenek erte. Ennel sokkal ertelmesebb „elfoglaltsagnak” tartom a csaladomat, a munkamat, es a hobbijaimat, hogy ilyenre basszam el az idot. :D

  17. Akkor turbó izraeli :D

    Mondjuk én nem tudom az elképzelni,hogy a világon van olyan ember,akik nem tart távolságot egy bizonyos nemzet polgáraitól és azok szokásaitól viselkedéseitől. Nem kell félreérteni nem akarok itt rasszisákok lenni,de van úgy,hogy egy rossz benyomás miatt vagy más miatt nem nagyon kedveled azt a bizonyos országot és így általánosítva az abban élőket,és most nem a zsidókról beszélek.Én pl 1-2 balkáni ország népétől néha-néha megrémülök:) a történelmük miatt stb stb.. Persze azért a drágalátos hazánk polgárai is letettek már sok brutális dolgot az asztalra:S. Értitek na,nehéz levetkőzni az előítéleteket és valljuk be,hogy van néha alapja:S:).

  18. ha az irániaknak csöpp eszük van akkor 20…30 méter vastagságú betonbunkereket építenek minden nagyváros közelébe és oda telepítenek minden nagyobb hatótávolságú nagyméretű fegyvert. Ilyen falvastagságok mellett a mai „modern haditechnika” is tehetetlen.

  19. Unio
    több mint elegendő lenne. A mai bunkerromboló bombák hivatalosan 6 métert visznek át, a 2 vh.s leírások 3…6 méter közötti vastagságról szólnak. Azóta terjedt el az általánosan elfogadott 6 méter.
    fizikailag elég nehéz jelentősen növelni az áthatolóképességet.

    marcika:
    a hegy alól ne lehet kilőni.
    a hűtőtechnika nem nagy ügy eleve csöveket fektetnek a vasalásba és vizet keringtetnek benne, no meg modulrendszerű darabokban öntik ki.

  20. @marcika

    Természetesen nem csak ezt tudtam leszűrni, csak próbáltam rámutatni, hogy miért nem esnek neked a „túrbómagyaristák” :)

    Egyébként – gondolatkísérleti szinten – főleg a gazdasági szempontokat figyelembe véve én Izraelt választanám. Van egy olyan érzésem, hogy Iránban most nem jó átlagpolgárnak lenni…

  21. Off:
    ghostface szerint:
    2012. november 10. szombat @ 20:36

    Ne tereld a felelősséget másokra. Vedd a kezedbe a dolgokat ;)
    Már ha tényleg ennyire zavar a valódi szólásszabadság. Én attól vagyok kiakadva amikor emberek be akarják szabályozni azt, hogy miről lehet beszélgetni és miről nem.
    Nem tudom ki, hogy van ezzel, de engem pont annyira zavarnak a habzó szájú antifasiszták, mint a nácik. Egyszerűen nem tudom hosszútávon elviselni az egysíkú embereket…

    ON:

    Lehet szabotázs akciókkal többre mennének, mint légicsapásokkal. Tudom voltak már erre eredményes próbálkozások, és nem jöhet be mindig a dolog.
    De a légicsapások értékét nagyban behatárolja a szétszórtan jól védett helyen elhelyezett objektumok magas száma. Nem tudom, hogy mennyire kivitelezhető egy ilyen akció. Akkor már inkább a szabotázs.

  22. Nem vagyok ellene a szólásszabadságnak. Sőt, támogatom is azt. Teljesen egyetértek veled az egysíkú embereket illetően! Viszont az én elvem, hogy legyünk következetesek. Ha csípi a szemünk a zsidózás, akkor csípje a „gyapjasozás” , meg a hasonlóak is.

  23. több mint elegendő lenne. A mai bunkerromboló bombák hivatalosan 6 métert visznek át, a 2 vh.s leírások 3…6 méter közötti vastagságról szólnak. Azóta terjedt el az általánosan elfogadott 6 méter.
    fizikailag elég nehéz jelentősen növelni az áthatolóképességet.

    A GBU-28 az SV alatt 20-25 méter földön és még a vasbetonon is átment. Az új extrémnagy jenki pct. bombának a jóég tudja, hogy mi a korlátja, de én inkább nem állnék alá, sehol…

  24. Nos végig olvasva a hozzászólásokat, meg kell hogy jegyezzem, az már biztos hogy fogalmatok sincs a helyzetről. Például arról hogy az iráni légvédelem bizony napi kapcsolatban van az értelmesebb USA személyzettel. Nem egyszer olvastam hogy átszóltak rádión nekik hogy tilosban járnak aztán az amcsik már fordultak is. És fordítva is ment a dolog. Én inkább azt látom hogy Izrael csillaga kezd lehanyatlani. Nem olyan feltűnő ez, de érezhető. Aki ezt nem veszi észre az hazudik magának. Azért van ez a kardcsörtető kétségbestetett Irán ellenes duma. Ha nem ma, de a következő Iráni elnök esetén lehet hogy nagy fordulat várható. Egyenlőre erről ennyit. A másik amire senki nem figyel az az időzítés. Elég nagy visszhangja volt egy jelentéktelen incidensnek. Azt hiszem a barackos elnök nagy lépésre készül ami alá fog vágni Kínának és az oroszoknak is és beáldozza Izraelt. Testszik vagy nem. Ez attól függ ki lesz a külügyes.Ez már csak idő kérdése.A politikában nincs soha, és lehetetlen.

  25. tallking:

    Én ehhez nem értek,a lemilt is azért linkeltem mert oké,hogy 6-8 métereket tudnak és,hogy a fizikát se lehet átverni,de nem lepődnék meg ha ezeknél is erősebbeket tudnának csinálni.És valljuk be,hogyha az amcsik/Angolok bepipulnak valakire,akkor képesek szinte a lehetetlenre:). Meg azért te is eléggé durva számokat írtál le,és még ha valaha épültek is ilyen bunkerek én akkor se tudnám pont az irániakról elképzelni,hogy ők tudnának olyan szintűeket építeni,akár megközelíteni (itt kicsit lenézem őket):).

    Amúgy meg flip-nek is igaza van,lehet,hogy kommandós akciókkal,hacker támadásokkal többre mennének ha 20-30méteres betonvastagsággal találkoznának:).

  26. tallking

    Lehet,hogy egy bomba nem elég de 5-6 ugyan arra helyre úgy,hogy pár másodperc van a robbanások közt bármennyi betont átüt.Erre persze mondhatod,hogy akkor 10 méter beton de lássuk be bombát gyorsabban gyártanak mint több méter vastag falú betonbunkert.

    Azt meg ki ne találd,hogy nem lehet megcsinálni mert kinevetlek.

  27. A tomor vasbeton vastagsaganak onmagaban valo novelese nem megoldas. A Britek altal foleg a 60 as 70 es evekben hasznalt Hopkinson elven mukodo pct granatjai bizonyitottak hogy a homogen pancelzat ELVIEKBEN barmilyen vastagsag eseten is attorheto.

    A lenyeg hogy a harci resz nem valami kemeny pct anyag hanem egy deformalodo robbanoanyag tomeg amely a becsapodaskor rakenodik a feluletre valamilyen koralak formajaban es a fenekgyujo a megfelelo pillanatban inditja a robbanast. Az igy keletkezo lokohullam keresztul megy az anyagn es annak tuloldalan pedig anyaglevallas utjan pusztit.

  28. Sziasztok!
    Comandante az előbb logikus kérdést tett fel: miért pont Szu-25? Úgy gondolom azért, mert jelezni akarták az Egyesült Államoknak, hogy a robotgépeit az iráni légvédelem és légiirányítás simán követi. Hiszen egy radar nélküli típust pontosan rávezettek.

  29. @marcika
    hat azert Iran nem olyan mint libia vagy irak vagy szerbia hogy ugy tamadjak ahogy akarjak..
    Irak azoktol sokal fejletebb, gazdagab, erosebb..epp azert nem tamadtak meg meg mert nem biztosak aba hogy mi es hogy men az akcio utan..se hogy mekorak lenenek a vesztesegek. Ha minden siman mene akor mar reg neznek a hirekbe a haborut.
    egyszeruen van penzuk es hasznaljak azt…
    +foldi oszecsapasokra ne is szamicson senki, egy 80 milio nepu alamot nem fognak megtamadni ugy, csak levegobol elitezik ami kell.
    szerinetm nem olyan rosz irani lakos leni,a szankciok meg nem nagyon zavarjak oket, ara kell ido.