|

Befejeződtek a MiG-29K hajófedélzeti tesztjei

A RAC MiG bejelentette, hogy befejezték az Indiai Haditengerészet megrendelésére készülő MiG-29K/KUB típusú repülőgépek hajófedélzeti tesztjeit.

A teszteket még 2009 szeptemberében kezdték, mivel akkor még nem állt készen az Admiral Gorskov átalakításával létrehozott INS Vikramaditya, így az Orosz Haditengerészet egyetlen repülőgép-hordozóján, az Admiral Kuznyecov fedélzetét használva hajtottak végre le- és felszállásokat, emellett tesztelték a gépek fedélzeten történő mozgathatóságát is. Később hasonlóan cselekedtek az időközben tengeri próbákra kifutó, majd lerobbanó Vikramadityán is.

„Minden hajófedélzeti tesztet sikerrel teljesítettünk, és a megrendelő aláírta az átvételi dokumentumot. Nincs szükségünk többet a repülőgép-hordozókra (további próbákhoz) – mondta el Szergej Korotkov, a RAC MiG igazgatója.

MiG-29KUB az INS Vikramadityán | Fotó: Kuleshov Oleg ,

A kazánok megjavítása után a Vikramaditya várhatóan 2013 első felében állhat hadrendbe az Indiai Haditengerészet színeiben. A hordozó az oroszoktól történő megvásárlás után egy 2 milliárd dolláros átalakítás keretében “síugró sáncot” és három leszállást segítő fékezőrendszert kapott. A teljesen felújított hajóra 16 darab MiG-29K/KUB vadászbombázót rendelt India mintegy 530 millió dollárért, továbbá 29 gép vásárlása biztos, ám szerződés még nem köttetett. Az opció érvényesítésével beszerzendő gépek a hazai gyártású hordozóikra kerülnek majd.

103 hozzászólás “Befejeződtek a MiG-29K hajófedélzeti tesztjei”

  1. Phoenix, elso hírekben igen, de azóta tobbszor változott a legutóbbi és hivatalos 2013 év végéig. Kb fél év a javítás utána kiviszik tesztelni nyár végén és utána az átadás 2013 4.negyedévében. Októberben volt róla hír, megkeresem és linkelem.

  2. 2014 eleje. Ugyanis miután megbütykölik a kazánokat, akkor a hajócsavar fog leesni, az új felrakása után pedig megszorul a kormány. Biztosak lehettek benne, hogy az indiaiak csak akkor veszik át a ladikot, ha az 120%-os lesz… Túl sokba van nekik…

  3. Egyébként október elején tartott orosz-indiai katonai-egyuttmukodési bizottság Delhiben tartott ulésén az indiaik tobbmillió dollárt koveteltek az oroszoktól a késés miatt, de ezt az oroszok határozottan elutasították, mivel az indiaik akartak azbeszt helyett más szigeteloanyagokat a kazánokra és szinténok vásároltak a kazánokhoz kínai és lengyel alkatrészeket amik elromoltak (ez volt az orosz indok).
    De az indiaik se tétlenkedtek…. Lásd a tendereket , (szállítóhelikopter, tanker)

  4. Akar ennel a hordozonal akar az AULA-nal eross volt a gyanu hogy az oroszok direkt kesnek, mondhatni hatraltatjak az indiaiak modernizalasi programjat.

    Azonban ahogy kinez a dolog az indiaiak turelme elfogyott es ahol csak lehet es erdemes ott inkabb nyugati technika szereznek be.

    AH-64 C-130 A330MRT Poseidon Harpoon….

  5. Ahogy fognak majd 6.-generációsat is! Ez nem azt jelenti, hogy az eléri , vagy megközelíti egy F22 vagy F35 szintjét! Erre pont ez a Zil a legjobb példa! Ugyanabban a ligában játszik mint Obama „páncélosa” de kb ott tart mint Ronald Reagan szolgálati kocsija! Csak, annál is 100x megbízhatatlanabb!
    Mitől lenne jobb, megbízhatóbb egy elvileg nagyságrendekkel bonyolultabb
    technikájuk!?

  6. Srácok mi koze az autógyártásnak a haditechnikához? Ne keverjuk a két dolgot. Mindenki tudja, hogy a SZU, ill.OO-ban soha nem volt hagyománya az autógyártásank. A ZIL-t is azért fejleszették, hogy valamit felmutassanak , mivel a gyár már régóta nem gyárt, elavult és kapott egy kis pénzt a totális csod elkerulése miatt ….. De nem fogják alkalmazni az oroszvezetok, tokéletesen megfelel nekik a Mercédesz.

  7. off…
    Látom a nani által megadott linken még mindig van olyan aki azért emeli ki az orosz autókat mert évizedekig mennek velük. Ez nem minőség, ez nem érdem. Ez a kényszer szülte helyzet.

    Menjünk el Kubába, ahol a szerencsétlenek még mindig mennek a több mint 50-60 éves „Yank Tank”-el.

  8. GrGLy

    Ne viccelődj már! Az oroszoknak kb annyi köze van , az új „lada” Renault gyárhoz, mint nekünk a kecskeméti Mercedeshez!
    Remélem nem gondoltad komolyan, hogy ezzel akarod védeni az Orosz barátaink becsületét! Ez inkább szégyen mint erény!
    Nem keverem a hadtechnikát az autóiparral! Egyszerűen csak azt mondom, hogy ma egy autó, az tökéletesen kifejezi annak az országnak az iparát, fejeltségét ahol azt megtervezik, kifejlesztik, elkészítik a gyártósorokat, stb stb! Az sem igaz, hogy az Usa, nem gyárt jó autókat! Egyszerűen más igényhez gyártanak autót!
    Én , szántani sem mennék egy orosz Harckocsival, nemhogy egy Leo, M1, ellen! És ez kb igaz a legtöbb dolgukra! A rep technikára is!

    Jelentkezzen aki Orosz Laptopról pötyög ide a fórumr!

  9. @drone

    A közelmúltra gondolok. Kétezres években még alvázas személyautók merev hátsó híddal, ugyanmár. Aztán amikor begyűrűzött a válság és az amerikai átlagpolgár is elkezdett olcsó, keveset fogyasztó fémszekér után nézni, akkor majdnem összeszakadt a három gigagyár.

    @nani1980

    Nem azt mondtam, hogy ők tervezték a Renaultokat, de ott gyártják őket (az AutoVaznál, tehát a gyár is ugyanaz maradt, csak a tartalom nem), ergo megvan hozzá a technikai háttér és az emberi tudás. Az kínaiak is ezért pályáztak rá a Volvo gyártósoraira, hogy így fejlesszenek kicsit az autóiparukon.
    Nem az oroszok becsületét akarom védeni, de azért egy ZiL-szerű förmedvényből sem kéne általánosítani. A MiG-eket, Szuhojokat, Borejeket meg biztosan egy fészerben rakják össze…

    Jelentkezzen aki Orosz Laptopról pötyög ide a fórumr!

    Na most a messze földön „híres” orosz elektronika ipar hogy jött ide?

    Az sem igaz, hogy az Usa, nem gyárt jó autókat! Egyszerűen más igényhez gyártanak autót!

    Igen, és változtak az igények, az amerikai autópiac meg összeomlott, mint a ropi. A kormánynak kellett beledöntenie a dollármilliárdokat, hogy megmaradjanak a munkahelyek.

    Nem keverem a hadtechnikát az autóiparral! Egyszerűen csak azt mondom, hogy ma egy autó, az tökéletesen kifejezi annak az országnak az iparát, fejeltségét ahol azt megtervezik, kifejlesztik, elkészítik a gyártósorokat, stb stb!

    Egy ország iparának a hadiipar is a része.

  10. @nani1980

    Akkor az összes IKEA íróasztal helyett be kell szerezni valami vaskos satupadot ami majd elbírja őket! :)

    Hát azért a hagyományos mai gépek se piskóták. Vagy én néztem rossz asztalt, vagy nem tudom, de némi merevítést még bele kellett faragni, mire nem inogott a PC alatt az asztal :D

  11. Az amerikai autógyártással kapcsolatban részben igazad van! De a hiba, ott abban volt, hogy nem tudták kellő gyorsasággal lereagálni a válságot, és ezzel kapcsolatban a vásárlók változó igényeit. Abban hibáztak, hogy túlságosan sokat adtak az „hazaszeretetbőlveszünkamerikaiautót érvelésre” !
    Ha itt is annyiba került volna a benzin mint kint, és itt is olyan komótosan közlekednének (amúgy úgy teszik) az emberek mint az Usa-ban, akkor itt is alvázas 8-ezres autók bugyborékolnának az utcákon!

    Az elektronikai ipar pedig, úgy jött ide, hogy (szvsz) a mai haditechben, főleg a reptechben legalább 50, de talán nagyobb százalékban a számítástechnika játssza a főszerepet! Ha nem tudnak összerakni egy mobiltelefont, vagy egy normális laptopot, akkor, hogy építenek hipertech radarokat, és számítógépeket a gépeikbe! SEHOGY!!!

    A RENAULTLADA gyár pedig rettenetesen rossz példa! Az oroszoknak semmi de semmi közük hozzá! A falakon meg a BETANÍTOTT munkaerőn kívül semmit nem tudtak adni hozzá!
    Ismétlem magam, de gondold csak végig, hogy mennyire magyar a Mercedes, vagy mennyire magyar egy Lamborghini attól , hogy megfordul pár alkatrésze a győri Audiban!!!

  12. @nani1980

    Hát mondjuk úgy nehéz is gyorsan reagálni, amíg lassan már évente váltják egymást az új modellek. amik nagyrészt az előzőre épülnek. Mondjuk szerintem az is közrejátszott a dologban, hogy úgy olvastam a General Motorsnál eléggé elcseszett az egész vállalat felépítése, mire valami végigfut a rendszeren, addigra kiszolgálnak három vezérigazgatót. De a Ford viszonylag jól reagálta le a dolgot, de ez inkább az európai divíziónak köszönhető, ahonnan volt mit átvinni a tengerentúlra.

    Az orosz elektronika híresen… „oroszos” :D De szerintem átlagban ott sincsenek annyira lemaradva, pl. a légvédelmi rendszereik azért eléggé az élmezőnyben mozognak. A többit meg egyelőre megoldják külhonból (pl. a francia cuccokkal teleaggatott T-90), de minden bizonnyal dolgoznak rajta, hogy egyre több legyen a hazai termék.

    A RenLadault (:D) meg lehet tényleg rossz példa volt, de a Renault előtt is voltak saját fejlesztések, pl. Lada Kalina (ami az orosz igényeknek teljesen megfelel, ugyanúgy, ahogy az amcsiknak a saját palettájuk), mondjuk a Granta már nem tudom mennyire tisztán hazai.
    Mondjuk boki írta is, hogy autógyártásban soha nem is voltak a toppon, de pl. nehézgépekben azért szép a felhozatal: MAZ, BAZ, Kraz, Ural, Kamaz + a mellékágak: MZKT, BZKT, stb.

    U.i.: azért remélem az amerikai autó fanoknak nem sikerült nagyon a lelkükbe taposnom :) Egy jó „kis” ’74-es Cadillac Eldorado kabriót (matt feketében), vagy egy ’64-es Barracudát szívesen elfogadnék én is :D

  13. Kíváncsi lennék, hogy mekkora fegyverterheléssel való felszállás volt benne a tesztekben. Próbáltam olyan képeket keresni, ahol valami a Mig szárnya alá van függesztve síugrósáncos felszállásnál, de egyet sem találtam. A gép maga elég jó, de ezen fog múlni a valós „tengeri harcértéke”, hogy mennyi kerozinnal és fegyverrel tud elemelkedni a hajó fedélzetéről.

  14. „Én , szántani sem mennék egy orosz Harckocsival, nemhogy egy Leo, M1, ellen! És ez kb igaz a legtöbb dolgukra! A rep technikára is!”

    A t-90ms már nagyon ott van, de a t-90a tankok is megfelelnek.
    És hogy a picsába, még mindig ők fejlesztenek a jenkik után a 5 gen gépet és komolyabb légvédelmi rakétákat.
    1-2 éven belül 12-13 mach sebességű stratégiai církáló rakétákat állítanak hadrendbe.
    Majd 2013-tól új rakétákat kapnak mely távolsága 10 0000 km lesz amik a jenkiken kívül bármilyen országra nézve veszélyesek.

    Minőségbe kezdenek fel nőni de a gyártás az még most sem megy nekik.

    pl: Gorshkov fregatt gyártása vagy a szu-35.

  15. Roni

    A T-90A-nak és a T-84-nek ballisztikailag nagyon kedvező formájú a tornya és szemből a vastagság is megfelelő viszont a tornyok kis mérete miatt a torony oldalpáncélja vékony homogén acéllemez emiatt kicsi a védelme.A T-90MS-nél nem változott a torony formája viszont kapott egy halom pótpáncélt igy az már tényleg nagyon ott van ahogy fogalmaztál.

  16. Nekem ezzel az MS változattal az volt az érzésem, hogy egy választási kampány részét képezte. Össze kellett dobni valamit amibe beültethették Putyint a kamerák kedvéért.
    Lehet tudni, hogy hány darabot fognak belőle gyártani?

  17. Mackensen:

    Úgy tudom,hogy nem tervezik rendszeresíteni oroszhonban,inkább exportra szánják,én legalább is így tudom.Szóval ha így nézzük,akkor eléggé reklám szaga van az egésznek,ha mégis rendszeresítenék,akkor szerintem elenyésző darabszámban.Ezzel a tankkal inkább a volt tagköztársaságok felé kacsingatnak inkább,bár ahonnan jön a zsé,oda megy a nagymacska:).

  18. Urak, az „oroszos” mentalitás, hozzáállás a lényeg, amiről is beszéltünk itt több téma kapcsán már, régebben is.
    Na ez az, ami szerintem semmit nem változott, ezért is kell a Honvédségen belül is eltüntetni még a maradványát is ennek az abszurditásnak.
    Tulajdonképp, az autó, vagy más orosz fogyasztási cikk, csak példa, semmi egyéb.
    Azonban jó példa, akár az említett limuzinfejlesztés is.
    Most olvasom az Aranysasban, hogy a MIG-29 üzemeltetése, kb., 1/6 része az F-16 üzemeltetési költségének, évi 150 órára vetítve.
    Jómagam is azt az álláspontot képviseltem, ha csak 14 Gripent vettünk, kár volt kidobni csak így a MIG-eket.
    Viszont, ha jól írták a fenntartási költségeket, akkor azt mondom, jó döntés volt a kivonásuk.
    Nagyvonalúan kezelték az oroszok az élet minden területét.
    Különösen ami a haditechnikát illeti.
    A költségek, minőség, nem nagyon számítottak.

  19. Allesmor Obranna

    Arbalest:

    http://paralay.iboards.ru/download/file.php?style=12&id=15133&mode=view

    Asszem ez orosz viszonylatban nem semmi függesztmény és ezzel simán felszállt a gép.

    Под крылом: 2 Р-73 (220 кг), 2 ПТБ (приблизительно 2300 кг), 2 Х-35УЭ (1100 кг), 1 ПТБ (2150 кг), итого 5770 кг. (не точно). Взлётный вес 12400 кг + 5200 кг + 100 кг + 5770 кг = 23470 кг

    2x R-73 220kg, 2x 1100 literes pótartály 2300kg, 2x H-35 1100kg, 1 db pótos a törzs alatt 2150kg plusz a belső töltés és a gép tömege, ~24 tonna felszállótömeg.

  20. honved

    Azt azért vedd figyelembe,hogy nekünk a legalapabb 29-eseink voltak gyakorlatilag 30 éves technika a mai orosz cuccok pl hajtóművek már nagyot léptek előre minden téren így a költséghatékonyságot figyelembe véve is ÉS ma már lehet állapot szerint üzemeltetni az új 29-eseket (vagy bári mást) a mieinket nem lehetett és ez nagyon megdobta az üzembentartás költségeit.

  21. @dudi

    Nekem az rémlik,hogy megrendeltek egy kis szériát de marha drága és nem lesz több belőle.

    Igen, túl drágának találják, egy bizonyos Posztnyikov vezérezredes szerint egy T-90 árából három német tankot is lehetne venni (bár az adott hír óta még mindig nem sikerült rájönnöm, hogy melyik német tankra gondolhatott).

    Hír végén a hivatkozott rész:

    https://htka.hu/2012/03/28/t-90-esek-erkeznek-algeriaba-es-turkmenisztanba/

  22. GrGLy….
    Mindkettő. Ha Oroszország széthullik, akkor az USA hegemóniájának is annyi. Az oroszokra Amerikának szükségük van a hatalmi egyensúly fenntartásához. Leginkább Ázsiában, de Európában is. Oroszország sokszor szenvedett vereséget, de területileg a polgárháború kivételével érintetlen maradt. Erre minden orosz/szovjet vezetés vigyázott.

  23. @Dima: Vorosnyezsben a katonai bázist miért hívják Baltimor-nak? Honnan ered a név? A google segítségével nem sikerült rájönnöm.

    Балтимор — военный аэродром в Воронеже.

    (Tudom hogy az amerikai város az Baltimore, de az oroszok kiejtés szerinti írással veszik át az idegen szavakat, ezért gyanús.)

  24. Vissza térve a Zil-es cikkhez….sok benne az igazság is, de az ott készült képekből nem lehet olyan általános következtetéseket levonni mint a szerző tette…. A Zil már rég-régen csődbe ment,az egy bazi nagy szellem-gyár Moszkva közepén…. és ott ragadt egy-pár öreg, szinte, majd nem saját pénzből,reménytelenségből, próbál valamit alkotni. Hát le a kalappal előttük!
    Nálunk is,ahogy mindenhol, csak a pénz kérdés van….a többi részlet…
    Tessék megnézni egy-két hazai autógyártónak honlapjait:
    http://www.marussiamotors.ru/en/press/photo/
    http://emobile21.ru/

    Egyik, egyébként teljesen elektromos….lehet rendelni. Sportcar-ból is…akár holnap. Minden gyár mögött, persze, áll egy milliomos. E-mobilt például Prohorov hozta létre.
    Nagy ez az ország, minden van ott….
    De ha én is szeretnék ironizálni az itteni dolgokon, akkor , tutti, hogy szétszedett Ikarus csarnokokkal kezdeném…

  25. Varga dima! Az altalad linkelt sportkocsik gyartasahoz a mai napig europai partnert keresnek! Sajat allitasuk szerint, oroszországban nincs a gyártásukhoz megfelelően fejlett cég! Ráadásul az europai szupersportkocsikhoz képest kőkorszaki a minőségük! Max az Usa – beli, de töredékbe kerülő izomautókhoz lehet hasonlitgatni őket! Lehet eröltetni, de nincs értelme! Minden téren rettentően el vannak maradva!
    A forumban emlitett Lada kalina kb egy 1970-es Bmw minőségét hozza! Ha hozza!

  26. @nani1980

    Azért most már döntsd el, hogy kihez akarod hasonlítani az orosz ipart. Az USA-nál azzal érveltél, hogy az ottani vásárlók igényeihez van igazítva a kínálat, ezért olyan, amilyen. Az oroszoknál meg az orosz igényekhez van igazítva a kínálat. Most akkor miért vársz el egy Ladától BMW minőséget, amikor az európai, azon belül is erősen prémium kategória.

  27. @Dima: Köszönöm! A másik rejtélyem Monino-hoz kötődik: a múzeumban az egyik hangárajtó belsején van egy erősen megkopott nagyméretű felirat: Rauchen verbot! (Dohányozni tilos németül, ecsettel valaki odamázolta) A térképek alapján a németek nem jutottak el oda a második világháborúban. Esetleg a begyűjtött német mérnökök, hadifoglyok dolgoztak itt a háború után?

  28. Jézusom…, Terminator, kérdéseid azért még egy oroszt is zsákutcába terelnek. De utána néztem és kiderítettem, hogy az első 106 német rakétás mérnők, akiket oroszok 1946-ban „importálták” pont a Moninóban kezdtek a munkát.
    Veled én is tanulok egy kicsit…:)

  29. @Dima: arra gondoltam hogy ha jártál Monino-ban, akkor az őrtől/idegenvezetőtől esetleg hallottál valamit erről vagy olvastál ott valamit egy táblán esetleg, amit én nem érthettem, mert nem tudok oroszul. Nem probléma, ha nem oldódik meg ez a rejtély :)

  30. Ha továbbra is olyan kemény „hazafias” vezetők lesznek mint Putyin és erős gazdaság akkor is akkor nem hiszem hogy oroszok olyan nagy szarba fognak kerülni mint a bugyuta németek vagy Európa.
    A technika sokat fog fejlődni 40 év múlva majd a t-1 szerű robotokkal rendet teszek :DDD

    A jövőben sokkal könnyebb lesz sakkban tartani a parasztot mint most:DD

  31. boki

    Ezt hogy kell elképzelni? Rengeteg bevándorló fog érkezni, vagy már most is vannak, csak el fognak „szaporodni”? Egyáltalán mekkora lélekszámú lesz addigra Oroszo.? Egy linket kérhetnék erre vonatkozóan? (angolt, v. magyart, oroszul nem tudok)

  32. „A Rosoboronexport bejelentése szerint, 2020-ban a világon használt összes számítógépnek az 50 százalékát orosz gyártásuak fogják képezni.”

    Hát persze, mi meg az űrbe fogunk turistákat szállítani, kb. ugyan annyi a valószínűsége. Nagy szavak, kár, hogy most is úgy szerzik be a cuccokat. Megmosolyogtató nagyot mondás az egész, igazán szórakoztató.

  33. „Kedves Nani! Ugye egy 2007ben alapított cégtől kicsit komolytalan most egy Ferraris minőséget várni… ne legyél annyira szubjektív! Cikkizni én is tudok a hazai iparon, de minek…”

    Köszönöm , hogy igazat adtál! :)

    Te hoztad fel példának őket! Méghozzá annak okán, hogy nincsenek is annyira lemaradva! Most meg te magad ismered el, a fentebbi kommenteddel, hogy ne várjunk már tőlük európai minőséget!
    Nem a miértekről beszéltem, hanem a tényekről!
    Hiába hozod fel , hogy 5.gent fejlesztenek! Hisz ott is min 20 éves a lemaradásuk a legjobbhoz képest! És ki tudja mi van a az gépükben! Lehet , hogy még annál is nagyobb a lemaradás mint gondolnánk!
    Vitatkozhatunk, meg lehet kiragadni esetleg pár dolgot, de tény akkor is tény! Minden téren brutális a lemaradásuk! Nagyon nagyon töröm a fejem, hogy találjak valamit amire azt mondhatnám, hogy legalább elfogadható alternatíva egy nyugati termékkel kapcsolatban. Ex sógornőm Moszkvában nőtt fel. Egy elég gazdag családban. De azt szokta mondani, hogy ha fejbelőlnék sem menne vissza abba a putriba Pestről!

  34. off. Orosz kocsik. A szüleimnek volt,és van is,így valamennyire képben vagyok velük,elég sokat vezettem is őket. A kocka Ladák nem tetszenek,meg a Lada egész hátsókerekes vonala. Kilinccsel előre driftelgetni nagyon jó,meg elvisz A-ból B-be,ha jó az idő. Viszont télen halál a kocsi. Elég egy komolyabb havas domb,akkor eljön a világvége. Ez csak közvetett tapasztalat,mert nem Zsigából,hanem más autóból láttam nem egyszer példát rá.Az elsőkerék meghajtású kocsik vígan felmentek rá. Még a trabant is.Viszont a Samara egy kifejezetten jó kocsi.Nagyon ritkán volt vele bármilyen probléma,ha meg volt is,azt minimum pénzből megcsinálta a márkaszerviz.A fogyasztása sem volt életveszély. Általában 7 litert evett (1500-as),még a néha betonná váló lábam (140-160km/h ha n sietni kellett) mellet is.Az olajat nem egyáltalán nem ette,lehetett bele pakolni normálisan. Ami különösen tetszett benne az a rendívül jó gyári kerékcsapágyazása volt.Elképesztően könnyen gurult. Mellesleg sosem kellett kicserélni azt a csapágyazást pedig járt igen szar sáros földutakon is. Anyu szolgálati Swift-je évente evett egy készlet csapágyat,kerekenként,jó pénzért. Pedig az nem volt ilyen extrém igénybevételeknek kitéve,elég volt neki,ha egy szembejövő kombájn elöl le kellett húzódni,áthajtva az útszéli sáros tócsán.A Niva is jó,bár ez használt határőrségi példány,ami miatt az elején szívtunk is vele,mert volt neki egy elég komoly oldalütközése. Amiben elég sokat kapott a jobb ajtó. Ezt meg ők nem csinálták meg,az ablak pedig nem ment fel rendesen. Valami óriási pénzért,talán 2000ft-ért lett tökéletesre kalapálva, azóta jó. Terepen meg király. A 40 milliós csodák rég kifekszenek ott, ahol ez lazán elmegy.A fogyasztása közúton használva 8,5 liter,terepen a legdurvább produkciója 14 liter volt.A műszaki meghibásodások ennél sajnos gyakoribbak mint a Samaránál. A miértre egy rendőr ismerősöm adta meg a választ. Ezeken a határőr és rendőr gépeken a gyárnak nem volt pénze,ezért úgy lettek összebaszva. Egy haverja márkakereskedőtől való Nivájával ment. Meglepte,hogy nem jön be a motorzaj,normálisak az ülések, nem törnek el,kényelmes a kocsi és sokkal megbízhatóbb mint a saját szolgálati. Aztán megkérte a havert,hogy hadd nézhesse át a Niváját jobban,úgyse garanciás már. Nekiálltak egy szerelővel. Kiderült,hogy a bizonyos alkatrészeket egyszerűen kifelejtettek a gyárban az ő rendőr Nivájából! A kocsi ettől még simán ment,nem volt életveszélyes,csak megbízhatatlanabb,mint a szalonban vett társa,amin a gyárnak is volt bevétele.
    A Niva egyébként újra kapható Angliában,a 2010-es modellfrissített(új kuplung,új fékrendszer,közúton stabilabb futómű) változatot ott is forgalmazzák.
    A teszten is kiválóan szerepelt:
    http://www.youtube.com/watch?v=IFx5b5Tpjfc

    Magáról a Ladáról meg annyit,hogy szégyen ami a háza táján zajlik. A Loganek gyártása a Priora után nem előre,hanem visszalépés technikailag. A Renault nem segíteni akar rajtuk,hanem az orosz piac kell nekik.Aminek a legnagyobb szeletét a Lada birtokolja mivel az csinál az orosz igényeknek leginkább megfelelő kocsikat. Olyanokat ami beindul a legkeményebb mínuszokban is,és nem kell minden héten vinni futóművet állítani egy két falusi út után. Oroszországban sok nyugati kocsit gyártanak,például a Ford-ot is. Nem sokkal drágább a Ladánál,mégsem az övé a piac,pedig „hazai”(Kaluga) kocsi. Csak kevésbé bírja a kemény telet,meg a szar falusi utakat.Amúgy az egy különösen érdekes hozzáállás,hogy,ha van egy amerikai benzinzabáló az nem szar,”csak az amerikai igényeknek megfelelően épüélt,meg ott úgy is olcsó a benzin”. Ha viszont van egy orosz benzinfaló az rögtön szar,mert sokat fogyaszt meg amúgy is orosz,tehát csak szar lehet. Itt érdekes módon valahogy nem játszik be az a tény,hogy ott is olcsó az üzemanyag.
    Lada Kalina teszt:

    http://www.vezess.hu/teszt/teszten_az_uj_lada/9274/?o=1

    A Priora pedig ennél jobb. Az is azért jelenthet valamit,hogy 2010-ben a németországi vezérképviselet kapta az év külföldi márkakereskedője díjat a Ladától.Ha ott annyian veszik,hogy kiérdemel egy ilyen díjat a kereskedés akkor azért nem lehet olyan szar kocsi.Magyarországon a Lada árával,meg a gyökér kereskedői hozzáállással volt leginkább a baj,nem a kocsival. Az áráról nem tehettek,mert az EU vám miatt ennyire magas,de arról,hogy olvasni lehetett nem egy hozzászólást Lada fórumokon,főleg BP-i kereskedőkről,hogy bunkóskodtak a vevővel,arről viszont tehettek. Meg arról,hogy nem reklámoztak,az emberek nagy része azt se tudta,hogy a Samara után készült több új típusuk. Ezért is ment csődbe a Hungarolada. Most pedig korábbi HLada kereskedők forgalmazzák a típusokat,de csak pár helyen.

  35. „Te hoztad fel példának őket! Méghozzá annak okán, hogy nincsenek is annyira lemaradva!”

    Nani, hol, melyik bekezdésemben olvastál ezt? Úgy forgatod a szavaimat, mint a Rubik-kockát…Én Moszkvában nőttem fel,1991-ig újságíró voltam, talán az itteni kommentelők között a legjobban tudok, hogy miről írok. Persze, hogy számtalan területem le vannak maradva, de ennek sok objektív oka van. 15-20 éve az ország még a romokban hevert. És most azért szépen mennek fől, nem estek szét…A közös Európának kívánok ilyen teljesítményt, ha széthullik majd – legalább is abba az irányba megyünk. És vannak már eléggé színvonalas gyárak – csak ennyit írtam…Egy csődbe ment lepukkadt gyár képsorai alapján viszont buta dolog lenne egy országot így minősíteni… mert ebből én neked még Magyarországon is ennyi képet tudok készíteni, hogy a pld. ausztráliai internetező azt fogja hinni, hogy az országot porig lebombázták.

  36. sidewinder1

    Nem veszekedni akarok veled, de pár gondolatot még utoljára hozzáfűzök!
    Aztán tényleg hagyjuk a fórumot a haditechnikának!
    A Lada, 1200-as 1300-as, 1500-ös, kocka, körlámpás, stb, úgy ahogy van egy nagy halom szar! Nekem is volt vagy 5db! Újakat is helyeztem forgalomba! Még a „modern” injektorosakat is! Felfoghatatlanul fos az egész! Ennyi erővel egy kullóra is mondhatnánk, hogy k…va jó, mert már öregapám is tolta, és soha nem romlott el, de ha mégis, két kalapácsütéssel helyre lett hozva! Amit itt mindenki elfelejt, hogy ma, 2012 van! Pár tízezer éve a kőbalta is hipermodern volt!
    Mikor is vette meg a Lada a Fiattól a liszenszet ? http://en.wikipedia.org/wiki/Fiat_124
    Kb 40 évreől beszélünk!!! A klasszikus Lada, már 1980-ban is elavult volt a Nyugati technikához képest! Arról meg ne is beszéljünk, hogy akkor sem tudtak összeszerkeszteni semmit! Akkor is úgy vették a jogot!
    De abban is biztos lehetsz , hogy egy Logan, sokkal messzebbre jut mint bármelyik Lada! A Logan, a maga nemében egy nagyon nagyon jó autó! Én már csak azért sem ülnék bele, mert „Román”, de annyi pénzért, verhetetlen a kocsi! És nagyon nagyon jól bírja a strapát!
    Hallottál már te 500.000-ezer kilóméteres Ladákról!???
    A a minap volt nálam gumiztatni egy taxi Toyota Carina! Ha hiszitek, ha nem, 1.1 millió!!!!!!!!!!!!!!!!! kilométerrel az órájába! 20-éve itt taxi a városban! És bár ez elismerő, és kb 5xös élettartam mint egy orosz taligáé, de a gazdájának ott van a garázsában az új Avensis is, mert egyszerűen ma már elavult a régi Carina!
    Ahogy elavult szinte minden orosz termék, még azok is amik csak pár év múlva jönnek majd ki!

  37. nani!
    „Kocsit sem tudnak normálisan összerakni,nemhogy megtervezni!”
    Erre vaank ellenpéldák,egyrészt,másrészt ez a Zil egy prototípus. A prototípus meg nem hibátlan sehol sem. Mire Putyin ilyenben furikázik addigra kijavítják a hibákat,abban biztos lehetsz. A tervezésről meg annyit,hogy a kezdeti tervekhez képest szép. 4 éve láttam az első terveket az Autó-Motor-ban. Akkor még elképesztően ocsmány volt. A hátulja egy aránytalanul hosszú,idétlen kacsacsőrnek nézett ki.Ahhoz képest ez szép.
    „Ha nem tudnak autót normálisan csinálni akkor repülőt,radart sem. Az autóipar adja vissza egy ország ipari fejlettségi szintjét”
    Egyik sem igaz. Nézd meg a brazilokat. Tudsz saját fejlesztésű brazil kocsit venni mondjuk Németországban vagy Angliában venni,vagy bárhol az Európai piacon?
    Van világszerte ismert, közkedvelt saját fejlesztésű autója a braziloknak?
    Nincs. Ehhez képest ott a repülőgyártásuk. Embraer,Super Tucano.
    Megbízható és ezen kívül kedvelt gépek is. Még az Airbus vezérek közt is van aki Embraerrel jár.
    Vagyis a két dolog nem függ össze,hiába bonyolultabb egy repülőgép mint egy kocsi.
    Az oroszokkal ugyanez a helyzet. Akik kifejlesztettek egy Zaszlon radart,azokat azért én nem szaroznám le. Az USA se erőltette volna,hogy Irán ne kapjon Sz-300-at,ha az SZ-300 olyan szar lenne mint ahogy az a te és honved hozzászólásaiból látszik. Szóval marhára nem függ össze a kettő. Az oroszok kiváló műrepülőgépeket terveznek,gyártanak a 2011-es Műrepülő VB-t egy Szu-26M3-as nyerte,a női VB címet is ezzel nyerték,pedig ott voltak a létező legújabb nyugati típusok. Az idei nyíregyházi Advanvced(haladó,utánpótlás) VB-t meg egy Szu-31-essel nyerték.Biztos mert szarul van összerakva(24G-nél tört a leggyengébb tesztpéldány),meg azért mert nem lehet vele repülni és szar ahogy van.A vadászgépeik pedig folyamatosan hozzák be az elektronikai lemaradást. A repülési képességeikkel semmi gond,sőt abban világelsőnek mondhatók.Az Aranysaban érdemes elolvasni a legújabb MiG-29M2-ről szóló cikket is. 2500-ról 6000 órára nőtt üzemidő,korszerű elektronika,nem füstokádó hajtómű sokkal nagyobb üzemidővel,rep.gép hordozós családtagjától örökölt megerősített törzs és futómű ami még több hülyeséget elvisel mint az alapgép.
    A radarokról,légvédelmi rendszrekről meg annyit,hogy inkább ülnék egy páncélozott,légkondicionált Pancir SZ-1-esben ahol van 6 rakétám és 2 gépágyúm, a legnagyobb fenyegetés pedig a Harm,minthogy kint ácsorogjak egész nap egy Mistralos Unimog platóján 2 db rakétával,aminek az „eredményességéből” korábban botrány is volt. Ezen kívül pedig Harm sem kell, akár egy ügyes mesterlövész is lesegíthet a platóról.

  38. varga dima

    Össze ne vesszünk!
    A lényeg , hogy le vannak maradva! És az általad linkelt autók sem bizonyítanak mást!
    Sajnos mi még messze az oroszoktól is el vagyunk maradva! Az , hogy nálunk kevesebb a lada, az csak annak a bizonyítéka, hogy most azt vesszük amit a nyugat akar, hogy vegyünk! Régen azt vettük amit a kelet akart , hogy vegyünk!
    Nekem nagy vágyam egyébként eljutni Moszkvába…. !

  39. „Nekem nagy vágyam egyébként eljutni Moszkvába…. !”

    Nem problema ! A mai viszonyok kozott vagy nyilvanosan kell szidnod Putyint vagy pedig keresni egy orosz ortodox templomot es ott egy „Pussy riot” eksont eloadni.

    Az utazas garantalt. Teljes ellatassal !

  40. nani.

    Jól van…szent a béke. Őszintén szólva, én se mennék vissza, mert annyira megváltozott itt a mentalitásom ,hogy már a volt iskolai barátaimat se értem néha.
    Moszkvába inkább ne menj,12 millió lakosú hangya domb,volt birodalom fővárosa, muzulmánok, keresztények, ateisták, buddisták, anarchisták….5-6 orás dugok, bár többségben maybachok és bentle-k….de ott se találtak még helyet a wc-nek…ugy hogy a boltokban kapható sőfőr pampers. Magyar ember ott elvesz….

  41. Köszönöm a tanácsot!

    Nem csak tőled hallom ezt! Igazából aki kint járt mindenki lebeszél róla!
    Lehet okos leszek, és hallgatok rátok…. :D
    Azt árulja még el valaki, hogy a videómegosztók autós belsőkamerás felvételeinek, miért orosz 90%-a?

  42. „Isten áldja meg őket, hogy beszerezték ezt a NyI modern technologiát”

    Ne hogy már a videóért veszekedjetek már gyerekek!

    „Vitatkozhatunk, meg lehet kiragadni esetleg pár dolgot, de tény akkor is tény!”

    Tény vagy nem tény minálunk is van olyan hogy „tény” mégis tabu téma ként kezelik úgy hogy ehez nem lehet mit hozzá fűzni .

  43. Szerintem semmi baj sincs Moszkvával. Lehet hogy élni rossz ott, de 10 napot jól el lehet ott tölteni bármikor. Vannak nagyon szép helyek és sok haditechnikai látnivaló. Autózni csak a helyi viszonyokhoz szokott sofőrrel ajánlott, a tömegközlekedés viszont tűrhető.

    http://forum.htka.hu/index.php/topic,488.0.html
    http://forum.htka.hu/index.php/topic,291.60.html
    http://forum.htka.hu/index.php/topic,291.45.html

  44. Moszkvát szerintem akinek lehetősége van,ne hagyja ki. Főleg,ha esetleg olyankor jár ott amikor MAKS van. Nekem sajnos eddig nem volt hozzá szerencsém.Több ismerősöm is volt kint mindenki úgy beszélt róla,mint az év legjobb repülős eseménye. Olyan színvonalas légi bemutatókat lehetett látni,amit máshol nem,a kiszolgálás is jó volt,továbbá a földön is volt látványosság bőven. Akárki beleülhetett például az orosz légierő hivatalos Mi-35M szimulátorba,és más típusokéba például Mi-8 Mi-28,Kamov.Egyébként én is azt hallottam,olvastam,hogy aki autózni akar ott,az élhetetlennek fogja találni,de tömegközlekedéssel tűrhető. A metró a legjobb, de a monorail-t is érdemes kipróbálni,mert az Budapesten nincs és ki tudja mikor lesz,ismerve a BKK-BKV nevű vállaltcsodát,és a mindenkori fővárosi vezetést.
    Videó a Mi-35M szimulátorról,sajnos nem túl jó minőség,de a lényeg kivehető:
    http://www.youtube.com/watch?v=Zr7DCvxNh8E&feature=related

  45. Az alap magyar 29-esre.Az,hogy melyik 16-osra vonatkozik,az nem derült ki a cikkből. volt viszont egy másik cikk amiben egy másik szerző meg azt írta,hogy a 10000 dolcsi alatti teljes repült óra költségek általában csak beetető reklámok egy ilyen kategóriájú gépnél mint a 16-os vagy a 29-es.

  46. @sidewinder1

    Nálam Ostrava lett a mérce. Még a harmatos repprogam is olyan durván néz ki a bemutató alól nézve, hogy azon összeszartam magam. Örök hála Kövinek, hogy megmutatta a tutit. Ha oda csak olyan demókat vinnének mint Kecsóra, akkor arra mondanám azt, hogy költözz oda két napra. De tényleg. Összes sem lehet vetni azzal, mint amikor a beton mellől nézed. Úgy repültek a fejem felett a gépek, hogy néha az volt az érzésem, hogy felnyúlok és megérintem a gépeket.

  47. Az AS-ben megjelent cikkről van szó? Nos, abban voltak olyan kijelentések, hogy igencsak húztam a szemöldökömet, és akkor még finoman fogalmazok. Ez pontosan ez a rész.

    A cikkről első körben azt sem tudom megmondani, hogy most, vagy 12 éve írták.

    Egy biztos, tuti, hogy nem mai dollárral és halál ismeretlen háttérrel számolha az üzemeltetést. Nonszensz ár, amit az F-16 gépek repórájáról ír. A ’80-as évek eleji dollárral volt talán annyi az F-16A Block 1 vagy 15, de tényleg csak a csík melletti üzemeltetés, az első komolyabb beavatkozásig.

    Mai dollárral számolva annyi pénzből még a kerozin sem igen jön ki, nemhogy a bérek. A technikai amorzitáció és minden más meg aztán tényleg nem fér ebbe bele. Teljes élettartamra vetített költség, ha a gép árát nem számolod bele egy F-16C esetén is minimum 10 ezer dollár / óra. Ha a gép árát is, akkor lehet, hogy duplaennyi. Tehát ha úgy számolsz, hogy tényleg minden a rendszerre költött centet strigulázol, abban esetben még a 30k $ is elérheted.

  48. Vagy más példával, ezt is írtam már. Itthon semmit sem költöttek a 29-es flottára gyakorlatilag. Ezzel is lehet számolni egy repóra árat a teljes élettartama. Meg azt is, hogy a többi 20+ gép a maradékért rohadt el, ha azokat is belszámolod a repülés költségébe. Nos, ihaj…

  49. Molni: látom, nagyon Ostrava hatása alá kerültél :)

    Zsukovszkijban is lehet a kerítésen kívülről nézni a programot és akkor pl. a Szu-34/35 vagy a Vityázi a fejed felett tolja.

    De szórt már felettünk infrát helikopter Brno-ban vagy csinált már felettünk Orao alacsonyáthúzást stb. Minden attól függ, megengedik-e a szervezők hogy olyan helyre állj, ami nem teljesen biztonságos. (Nyugat-Európában ezt nem nagyon engedik.)

  50. sidewinder1: Közép-Európa egyik legjobb haditechnikai rendezvénye a „Nato Days”. A repülőgépek mellett olyan haditechnikai- /rendvédelmi (földi) bemutatók is vannak, amit máshol nem láthatsz.

    A HTKA már többször is írt a rendezvényről:
    https://htka.hu/2010/09/20/ostrava-2010-nato-day/
    https://htka.hu/2011/10/22/ostrava-2011-%E2%80%93-nato-day/

    Volt mit nézni 2012-ben is:
    http://www.natodays.cz/on-display.htm
    http://forum.htka.hu/index.php/topic,490.msg41489.html#msg41489

    http://www.youtube.com/watch?v=PU2n7WDLv8g&list=UUm-EsXzXLWXaCLacjuohKQw&index=2&feature=plcp
    http://www.youtube.com/watch?v=Yu2NKHTqa0A
    http://www.youtube.com/watch?v=lSKYIr6WOPw

    Csak ajánlani tudom. Kell rá a két nap. Amikor a DANA önjáró lövegek, T-72-esek „lőnek” melletted, az is elég beszarás. Még akkor is, ha nem szereted őket.