|

A gall kacsa és az erősebb hajtóművek

Szűk egy éve írtunk róla, hogy a SNECMA az első M88-4E verziójú erőforrást a Francia Légierő számára, azóta néhány érdekes infó is előkerült a gall hajtóműről.

Az új verzió tesztelése még 2010 folyamán megkezdődött, februárban magashegyi körülmények között nyüstölték földi próbapadon, majd március 22-én az Istres légibázisról sikeres első repülést teljesített egy Rafale-ba építve. 2010 folyamán 70-nél több tesztrepülést hajtottak végre vele, megszerezvén az új erőforrás légialkalmassági bizonyítványát. A 2011-es év az élettartam-teszteké volt, decemberre pedig átadták az első szériagyártású példányt.

Dassault Rafale géppár levegő-levegő, illetve levegő-levegő és levegő-föld fegyverzettel

A gyártó tájékoztatása szerint az azóta eltelt szűk egy év alatt 16 darab M88-4E-t adtak át. A 20 százalékban megújult hajtóműről elárulták, hogy a nagyjavításközi 2500 ciklust 4000-re növelték, az intenzív karbantartást igénylő elemek élettartamát pedig 60 százalékkal sikerült emelni.

A SNECMA eddig több mint 300 darab M88-ast adott át a Francia Légierő és a Francia Haditengerészet számára, a régebbi verziókat 4-5 éven belül a 4E sztenderdre korszerűsítik.

A gall konstruktőr nem áll le a fejlesztéssel, egyelőre M88X jelzéssel készül a hajtómű erősebb változata, melybe a Theo program keretében kikísérletezett nagynyomású turbina kerül.

A franciák ennél többet már nem nagyon tehetnek a Kaveriért | Forrás: bower99.blogspot.com ,

Elárulták azt is, hogy tárgyalások folynak Indiával, az M88-as helyi gyártásáról, hisz az MMRCA tenderen győzedelmeskedő Rafale legtöbb részegységével egyetemben az ázsiai országban készül majd a hajtómű is, melynek a legyártásához és összeszereléséhez a SNECMA tájékoztatása szerint 36 nap szükséges.

Emellett egyeztetnek arról is, hogy az ázsiai országban évtizedek óta sikertelenül fejlesztett Kaveri erőforráshoz az M88-as gázgenerátorának nagynyomású részét használják fel, így remélhetőleg nőhet majd az indiai erőgép élettartama és tolóereje.

—–

Kapcsolódó hír, hogy a Dassault Aviation 2012 folyamán eddig 6 darab Rafale-t adott át, egyel kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

3 hozzászólás “A gall kacsa és az erősebb hajtóművek”

  1. Arra leszek kiváncsi, hogy milyen fegyverzettel szállítják a gépet. A MICA pl. már egy kifutó típus, ha van esze a franciáknak, akkor annak most gyorsan eladják a licenszét. Aztán 10 év múlva jön az átfegyverzés a sokkal nagyobb teljesítményű Meteorra- és azon is jócskán keresnek.