|

Itt az S-ATV: az Oshkosh a könnyű kategóriában is terjeszkedik

Újabb termékkel bővült az Oshkosh Defense cég járműpalettája: az S-ATV névre keresztelt katonai gépjárművet a szeptember 25-től 27-ig tartó, a virginiai Quanticoban megrendezett Modern Day Marine 2012 kiállításon mutatták be először a szakmának és a nagyközönségnek. A milliárdos megrendeléssel kecsegtető JLTV tenderen ugyancsak érdekelt Oshkosh a magasabb méret- és tömegkategóriába tartozó katonai járművek területén már bizonyította, hogy kiváló fejlesztőbrigáddal rendelkezik, tapasztalatait pedig most igyekszik más területeken is kamatoztatni. Az S-ATV-vel érkeztek el arra a pontra, hogy a nehéz logisztikai járművektől kezdve az MRAP-ken át egészen a könnyű felderítőkig terjed portékáik listája.

A JLTV-n jó esélyekkel induló L-ATV alapján létrehozott S-ATV (Special Purpose All-Terrain Vehicle), mint neve is mutatja, elsősorban a különleges műveleti egységek számára, az ő követelményrendszerük alapján készült. Ennek megfelelően kisebb és könnyebb, mint az Oshkosh eddigi termékei, de védelmét az ellenséges behatásoktól a legfejlettebb technológiákkal oldották meg, felhasználva az MRAP járművekkel szerzett több éves tapasztalatokat. Az utastérben ülők biztonsága kiemelt szempont volt, kategóriájában mérve az S-ATV utasainak védettsége messze kiemelkedő.

S-ATV |Fotó: Oshkosh Defense ,

A cég közleménye szerint az off-road megoldásokat szintén tartalmazó S-ATV egyaránt alkalmas városi és nehéz terepen való feladatok ellátására – nem okoz neki problémát sem a homok, sem a sár, sem az egyenetlen terep. Védelmét a megrendelő igényei alapján lehet módosítani, akár utólag is, köszönhetően a moduláris felépítésnek, tehát többféle konfigurációban is használható. Fegyverzete egy nehéz géppuskából és az utastérben helyet foglaló lövészek egyéni fegyvereiből áll, de esetében ennyi pont elég, hiszen a különleges rendeltetésű alakulatoknak általában ennyi elég a feladataik elvégzéséhez.

Az S-ATV-t elsősorban az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogságának, valamint különleges alakulatainak ajánlják, de nemzetközi szinten is szeretnének minél több megrendelést bezsebelni.

15 hozzászólás “Itt az S-ATV: az Oshkosh a könnyű kategóriában is terjeszkedik”

  1. Én nyafogtam tegnap,hogy miért nincsenek járműves hírek,erre ma 15:20-tól itt áll egymagába ez a hír,én meg itt megkésve reagálok rá:S. Komolyan szégyellem magam:).

    Témánál maradva:
    Érdekes ki jószág,a három ablaka/szélvédője miatt eléggé eltérőnek néz ki a többitől.Engem kicsit a LARC-V,meg a DUKW elejére emlékeztet a felső része.
    Remélem,hogy sikeres kis gép lesz,a KMZ-nek is jól jönne,bár mi kaptunk ajándékba „könnyű” Humvee-kat,szóval mi annak is örülhetünk,nemhogy ennek:).

  2. Ha már járművek kértél .

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/09/chinese-company-yiwu-xibeihu-special.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/09/latest-version-for-fox-apc-light.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/09/chinese-company-norinco-exhibits-for.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/09/denel-land-systems-presents-its-truck.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/09/thales-scorpion-new-mobile-automated.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/09/bae-systems-debuts-latest-trt-r30mk.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/09/bae-systems-debuts-latest-rg35-multi.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/09/denmark-would-want-to-procure-18-caesar.html

  3. Roni:

    Köszönöm a linkeket,most kiélhetem beteg vágyaimat :D.
    A kínai Humvee,meg a aknavetős Toyota Land Cruiser nem semmi,főleg az utóbbi :). Viszont ez a BAE systemes RG35 Multi-Role Fighting Vehicle apám nem semmi egy cucc! Olyan mintha egy háborús sci-fiből lépet volna elő:O. Nem lepődnék meg ha majd valami ilyesmi témájú filmbe feltűnne.Kapásból rendelnék vagy 100db-t a honvédségnek ha megtehetném :).Ez tulajdonképen egy kamion felpáncélozva és aknavédelemmel ellátva:)

    http://www.baesystems.com/cs/groups/public/documents/digitalmedia/mdaw/mdu2/~edisp/~extract/BAES_046079~1~staticrendition/original.jpg

    http://www.baesystems.com/cs/groups/public/documents/digitalmedia/mdaw/mtmw/~edisp/~extract/BAES_113038~1~staticrendition/original.jpg

  4. rommel71:

    Jó a felvetésed,mert én is ezen filóztam,hogy miért így van ott a pótkerék.Valószínű,hogy ahol tartalék kerék van,az alatt azért meg van páncélozva a szerkezet és pluszba még rá a gumi,ami szintén felfogja kicsit a repeszeket/lövedékeket (gondolom,hogy komoly abroncs az belsővel együtt). Felmerülnek kérdések,hogy miért nem hátra az ajtóhoz rakták,talán mert ott lenyíló rámpa van,de nem tudom csak tippelgetni tudok.
    Viszont ha megnézzük a két verziót,akkor az elsőnél ahol üeresen az a rész,ott van egy plusz ablak/kémlelő rész,a másodiknál meg nincs. Persze ha belülről irányítható toronygéppuskákkal,gépágyúkkal vannak felszerelve a járművek,akkor szerintem az a legkevésbé zavaró dolog,hogy azt a rész letakarták tartalék kerékkel.Nagyon kevés az esély rá,hogy közelébe jut az ellenség,hisz addigra bedarálják a lövészek:).

    Nekem személy szerint a két linkem közül az első verzió (Az olív színű) jobban bejön,mint az abroncsos:).

    Itt egy promo videó a járműcsaládról: http://www.baesystems.com/product/BAES_019631/rg35-mine-protected-vehicles (Itt még ki lehet bogozni jó pár dolgot)

    Kb 22 verziót kínálnak fel lehetőség ként belőle,szóval full moduláris a jármű,de ez érezhető is volt,hogy a BAE system ilyennel rukkol elő.
    Nekem nagyon tetszik ez a járműcsalád,remélem,hogy el fog terjedni;).

  5. Abban a kerékben biztosan nincs belső! Ráadásul elég jól kell bírja a lövedékeket is. Ilyen vastag gumiknál egy viszonylag átlagos öntömítő bevonat is le tud zárni egy golyó ütötte lyukat. Vagy cellázott, stb stb .Nagyobb sérüléseknél, pedig valószínűleg van egy merev öv az abroncsban amint tovább mehet. Ebből kifolyólag, a pótkereket nem harci zónában , vagy események alatt kell cserélni! A pótkerék inkább arra van, ha normál körülmények közt leereszt a kerék, kicseréljék! Ezáltal megvédve a lapos gumit a teljes tönkremeneteltől! Tehát, a pótkerék nem veszíti el a szerepét sehogy. De tényleg nagyon brutál a gép! Nekem inkább tűnik egy tuningolt Mrap-nak mint teherautónak!

  6. Hmm az FNSS Pars,mit ne mondja ő is egy eléggé futurisztikus jármű,olyan mintha a robotzsaru vagy a dredd bíró világából jött volna:).

    Nálam a favoritok,a Patria AMV,a német-holland Boxer,VBM Freccia,Pandur II,Iveco Superav, és a VBCI. Nekem ezek tetszenek külsőre,meg ezek közül tudnám elképzelni,hogy valamelyiket rendszerben tartaná a honvédségünk.Persze ez álom,és nem a külső számít,hanem amit tud a jármű:).

    Az RG35-öt én ilyen külsős missziókba vetném be,mert inkább odavalók,nem pedig a harckocsik mellé komolyabb ütközetekbe:). Viszont még mindig jobb ez a jármű (még ha egy nagy doboz is),mint a MaxxPro-k amik csak a sík területre jók mert olyan könnyen borulnak,mint egy részeg:).