|

HTKA Hírhalom 2012. 37. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Az Indiai Légierő két fázisban látja el Jaguar vadászbombázóit robotpilóta rendszerrel. Az első lépcsőben 55 példányt szereltek fel az automatikával, és az Indiai Védelmi Minisztérium jelentése szerint jelenleg kereskedelmi tárgyalásokat folytatnak további 95 rendszer beszerzése iránt.

Az Izraeli Légierő tárgyalásokat kezdett a Lockheed Martin-al a 2010-ben megrendelt C-130J szállítógépek mennyiségének növeléséről. A közel-kelet legcombosabb légi ereje két éve rendelt az amerikai mamutvállalattól 3 példányt a Super Hercules-ből, a már kiöregedőfélben lévő C-130E Hercules-ek egy részének leváltására. A légierő fejesei azonban most úgy döntöttek, hogy megdupláznák a mennyiséget, és 3 helyett 6 példányt szereznek be, így az összes régebbi E verziójú „Herky-t” kivonják, míg a H modellek élettartam növelő modernizáláson esnek át.
Izrael új szállítógépei némileg különböznek majd amerikai társaiktól, példaként a 3 fős pilótafülkét hozták fel a szóvivők.

Izraeli Hercuel ,

Szeptember 12-én fontos mérföldkövéhez ért Brit Királyi Légierő helikopter modernizálási programja, ugyanis ekkor vehették át első Puma HC2 forgószárnyasukat. Az átalakításnak köszönhetően javul a típus teljesítménye valamint a túlélőképessége. A légierő 24 helikoptere számára rendelte meg a modernizációs csomagot, az Eurocopter ebből 3 példánnyal készült el idáig, ezek mindegyike már a repülési tesztekben vesz részt.

A Royal Air Force kulcselemként tekint a Puma helikopterekre a harci műveletek végrehajtásához, ezért is tartják fontosnak a modernizálásukat.

Az első HC2-es angol Puma |Fotó: Eurocopter ,

Mozgalmas hét elé néz az orosz Csendes-óceáni Flotta számára, lévén Vlagyivosztok több vendéget is fogad majd. A sort a dél-koreaiak nyitják, akiknek múlt vasárnap 2 rombolójuk futott be az orosz város kikötőjébe. A 2 napos baráti látogatást követően a héten érkezik a U.S. Navy egyik fregattja is: a USS Vandegrift szeptember 19-22 között lesz megtalálható Vlagyivosztokban. Az amerikai fregatt távozását követően a japánok teszik tiszteletüket a Csendes-óceáni Flotta főhadiszállásán – ők egy egy kisebb gyakorlatra érkeznek, melynek témája a kalózok elleni műveletek.

—–

A friss hírek szerint hamarosan végleg múlt idő lesz a Project 1174 az Orosz Haditengerészet számára, lévén a védelmi minisztériumban úgy döntöttek, hogy a szovjet érában megépült 3 Ivan Rogov-osztályú partraszállító hajó utolsó példányától is búcsút vesznek.

Az Mitrofan Moszkalenko 1990-ben állt hadrendbe, ám az Északi Flottá erősító partraszállító 2002 inaktív állapotban tengette napjait. Felújítására nem jutott pénz és már nem is jut, mert a felújításának és modernizálásának költségeit olyan magasra becsülték, melyből egy új hajó is kihozható lehet.
Az Izvesztyija értesülései szerint a hajót ócskavasként értékesítik majd.

Az RFS Mitrofan Moszkalenko Szeveromorszk kikötőjében, 2005 nyarán. Az Ivan Rogov-osztályú partraszállító hajók elárasztható dokkfedélzettel is rendelkeztek azon felül, hogy közvetlenül a partig is ki tudták vinni rakományukat. | Forrás: bemil.chosun.com ,

Az oroszoknál, és a vízen maradunk következő hírmorzsánknál is, ami az Orosz Haditengerészet azon tervéről szól, melynek keretén belül 2020-ig mintegy 100 kisegítőhajó beszerzésével teljesen megújítanák a flotta ezen kategóriájú arzenálját. Dmitrij Bulgakov helyettes védelmi miniszter közlése szerint 5 hajóra már rendelést is adtak le, 2020 végéig pedig 96 hajót kívánnak vásárolni.
Arról nem szól a fáma, hogy konkrétan milyen elosztásban érkeznének ezen hajók, hiszen ezen tág kategóriába tartozik a kikötői vontatóhajó és a hadihajókat akár világ körüli turnékra is elkísérni képes ellátóhajók is.

—–

Az immáron csak a U.S. Navy-nek, azon belül is a Tengeri Szállítási Parancsnokság (Military Sealift Command) játékszereket adó Joint High Speed Vessel (JHSV) program elég régen került terítékre – legutóbb akkor írtunk róla, mikor a JHSV 2 egyik modulját emelő daru láncai bemondták az unalmast, ami végett a szóban forgó modul cirka 1 méteres magasságból leesett.

Nos, jelenthetjük, a JHSV 2, avagy becsületes nevén USNS Choctaw County azóta olyannyira testet öltött, hogy az Austal USA alabamai hajógyárában sor kerülhetett az ünnepélyes keresztelési ceremóniára.

A JHSV program kapcsán szintén relatíve friss fejlemény, hogy a hajóosztály névadója, a USNS Spearhead augusztus 30-val sikeresen háta mögött tudhatja a U.S. Navy tesztjeit is – a hajógyári tesztek április végén fejeződtek be.

A JHSV 1 / USNS Spearhead tengeri tesztjei során készült felvétel. | Fotó: Austal ,

Fotó: Austal ,

——
Közreműködött: Tcat

239 hozzászólás “HTKA Hírhalom 2012. 37. hét”

  1. „Az Európai Bizottság elnöke Európai Egyesült Államokat vizionált. A Barroso felvázolta terv szerint a tagállamok többek között lemondanának az önálló adópolitikáról, az önálló honvédelemről, és az EP-választásokon is összeurópai pártok indulnának.”

    – Ez akár a Magyar Honvédség végét is jelentheti…

    NEM,NEM,SOHA!!!

  2. Nyernénk is vele és nem is. A kulturális sokszínűség miatt szerintem soha nem lesz Európa Amerika. Elég megnézni az országok költekezését és a most kialakult „válságot”. Soha nem értettem egyébként, hogy mi értelme és haszna egymásra fújni, kivéve politikai vonzatát. Ha Európa ezt szeretné, csak ez lesz az egyetlen útja a megvalósításnak, más módon valaki vagy valakik mindig lemaradnának, esetleg sunnyognának. Leginkább a gazdaság területén lehetne megfigyelni ezt a folyamatot.

    Hazánk vezetése biztosan örömmel támogatná, mindenki által ismert, újfent nem hangoztatott okok végett.

  3. Sziasztok!

    Csak egységes Európai Egyesült Államoknak van helye a gazdasági háborúban és ehhez egységes küld és biztonságpolitika is szükséges, ahhoz meg közös hadsereg (legalábbis közös feladatokra szánt első vonalbeli egységek). Itt a területvédelmi (aminek sok értelme nincs, de azért leírtam), illetve tartalékalakulatok maradhatnának nemzeti keretek között..

    Tankman társnak annyit, hogy a Oszták-Magyar Monarchia idején, amikor közös hadsereg létezett, akkor is megmaradt az (egyébként gyengén felszerelt tartalékos)) magyar Honvédség és az osztrák Landwehr… Valószínűleg hasonló felállás lenne..
    Magyar Honvédség nem volt csak 1848-tól, és előtte is létezett Magyarország..

    Ne Oszlassák fel Mátyás Fekete Seregét :) Nem, nem, soha :)

  4. Ha új teherszállító gépeket szereznénk be az An-26-osok helyett, legyenek-e utántölthetőek a levegőben? Vagy ez is egy olyan képesség lenne, amelyet sosem használnánk ki?

    Végignézve az európai rendszeresítők gépeit:
    C295
    van töltőcső: spanyol, finn,
    nincs: cseh, lengyel, portugál

    C-27
    van töltőcső
    nincs:

    Persze azt is figyelembe kellene venni hogy melyik országnak van mellette nagyobb utántölthető szállító típusa is. Illetve nekünk itt a SAC tagság.

  5. Ahogy olvastam,ahhoz megfelelő mennyiségű repült órára (?) van szükség, hogy ezen elmélkedhessen az ország, ha ezt a típust választanánk. Szerintem nem volna ostobaság, ha ezen képesség és gyakorlat is kialakításra és használatba kerülne. Ha tényleg repült óra (gyakorlat) kérdése az egész, a keletre irányuló repülések talán a szállítók részére biztosítanék is azt.

    Ami a típust illeti, ha jól értelmeztem, kétszer annyi hasznos terhet tud elvinni, mint az AN-26-os, tehát nem lenne rossz vétel és talán az üzemeltetése vissza is hozná az árát, tekintve a számos alkalmazási lehetőséget.

  6. Szia Terminator !

    Szerintem ne szerezzünk be szállítógépeket az Ancsák helyett, a pénzt inkább a helikre kellene költeni.
    Én a területvédelmi képesség fejlesztésének híve vagyok, ebben pedig a harckocsikon kívül a helikoptereknek is nagy jelentősége van (csapa- és anyagtmozgatás, tűztámogatás stb.)

  7. Boki….
    Majd besodorja az áramlat :) :)
    No, de félre a tréfával. Az orosz illetékes szerint: „ha eddig tudtak várni, akkor plusz egy év már nem lehet gond.”
    Ebben össze van foglalva az ex-szovjet (és úgy látszik, a mai orosz) hadiipar összes baja.
    Ha India nem kér az azbeszt-kazánokból, az az ő dolguk. De, hogy évek alatt az orosz ipar nem volt képes 7 (hét) darab normális kazánt összekalapálni, az nonszensz. És ez csak a kazán. Milyen lehet a csavar, a radar, a fékezőberendezés, stb… ???????

  8. Hogyhogy nem kell a németeknek? A légvédelemnél is vagdosnak? A Roland 2 üteghez is tartozik tudtommal keresőradar. Persze tevékenykedhet önállóan is, ahogy a Sztrela-10 is parancsnoki jármű nélkül – tudtommal – de ekkor az üteg képességei némileg csorbulhatnak, bár így rejtőzködni is könnyebb.

    A problémám az, hogy egy olyan légvédelmi rendszert cserélnénk le, ami gyakorlatialg a taktikai vadászok teljes alkalmazási magasságát lefogja egy SHORAD rendszerrel. Légiharc rakétás példával, Mitha az AIM-7F-et AIM-9M-el váltanád le.

  9. Alapvetően szerintem egy Pancir S1 lenne számunkra ideális, hiszen a KUB kinematikai paramétereit tudja, elektronikában viszont (szerintem) a Roland2-őt is súlyosan veri.

    http://kbptula.ru/index.php?option=com_content&view=article&id=56&Itemid=410&lang=ru

    Itt a probléma megint ugye az anyagiak. Ettől függetlenül örülnék az ingyen Roland2-nek hiszen egy modern jó rendszert kapnánk, DE nem cserélném le vele a KUB-ot hanem párhuzamosan alkalmaznám a kettőt. Így valóban képességnövekedést tudnánk elérni. (Gondolom a KUB rendszerhez csak új rakéták és némi elektronikai frissítés kell ahhoz, hogy szolgálatban maradhasson)

  10. Ujraindulhat az F-22 gyártása
    http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/tipusok/ujraindul_a_raptor_gyartasa/#utm_source=jetfly_hirlevel&utm_medium=1918&utm_term=Újraindul%20a%20Raptor%20gyártása?&utm_content=Újraindul%20a%20Raptor%20gyártása?&[email protected]

    Northrop Grumman exportálná az F-35-ös radarját
    http://www.jetfly.hu/rovatok/jetfly/a_northrop_grumman_exportalna_az_f-35-os_radarjat/#utm_source=jetfly_hirlevel&utm_medium=1920&utm_term=A%20Northrop%20Grumman%20exportálná%20az%20F-35-ös%20radarját&utm_content=A%20Northrop%20Grumman%20exportálná%20az%20F-35-ös%20radarját&[email protected]

    Megkezdődtek a Club-K rakétakomplexum tesztjei
    http://www.haborumuveszete.hu/rovatok/fegyverek/bombak/megkezdodtek_a_club_k_raketakomplexum_tesztjei/#utm_source=artofwar_hirlevel&utm_medium=1333&utm_term=Megkezdődtek%20a%20Club-K%20rakétakomplexum%20tesztjei&utm_content=Megkezdődtek%20a%20Club-K%20rakétakomplexum%20tesztjei&[email protected]

    Typhoon, Rafale, Gripen – európai harci repülőgép jövőkép
    http://www.jetfly.hu/rovatok/jetfly/typhoon_rafale_gripen_europai_harci_repulogep_jovokep/

    Me-323-as Gigantot találtak Szardínia szigeténél
    http://www.haborumuveszete.hu/rovatok/hirek/me-323-as_gigantot_talaltak_szardinia_szigetenel/

  11. Megválnak a ruszkik a partra szállítótól és eladják ócskavasnak.
    Van egy olyan érzésem, hogy rövid időn belül apró sárga emberkék fogják ellepni.

    Más:
    Nem fogják felülről összeolvasztani az EU-t, mert itt már megmondták a fórumon azok, akik mindent tudnak, és különben is, ez már a huszonegyedik század.
    Most komolyan, ez már csak formalitás lenne.
    Mondjuk a bejelentését következő zavargásokra már felkészültek.

    Új teherszállítókról meg fölösleges álmodni. Mind merev, mind forgószárnyasról.
    Úgy szétrabolták már az országot, hogy szép lassan csak a szavazatvásárlásra fogja futni. Nomeg a TEKre.

  12. A muszlimok magyarázkodnak, egy videó került fel a netre lásd itt:
    http://www.youtube.com/watch?v=lRBl11SRtUk&feature=youtu.be&bpctr=1347985421

    Ami állítólag bizonyíték arra, hogy amikor a nagykövetet kivitték az épületéből még élt. Hát, szerintem elég kék volt már a bőrének a színe. Mindenesetre a merényletben résztvevők most azt állítják, hogy mikor kihozták az épületből még volt pulzusa és mozogtak a szemei. Ezt követően kórházba szállították ahol rejtélyes körülmények között elhunyt.

  13. OFF

    Annak akit érdekel egy kis rövidhír:

    „Meghaladta a 100 ezer milliárd eurós határt a háztartások globális pénzügyi vagyona 2011-ben, a magyarországi lakosság pénzügyi eszközeinek értéke viszont több mint 10 milliárd euróval csökkent az Allianz kedden megjelent elemzése szerint.
    A háztartások készpénzben, bankbetétben, biztosításban és más pénzügyi megtakarítási formákban tartott vagyona globálisan 103,3 ezer milliárd euró volt 2011-ben, ami ugyan minden korábbinál nagyobb érték, de az inflációnál kisebb mértékű, csupán 1,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
    Magyarországon a vagyonosodási folyamatok elszakadtak a térségi trendtől. A kelet-európai régió egészében a lakosság pénzügyi vagyona 3,5 százalékkal nőtt, a magyarországi háztartások teljes pénzügyi vagyona viszont az egy évvel korábbi 104 milliárd euróról 88 milliárd euróra csökkent.
    Az egy főre jutó pénzügyi vagyon 10 ezer 399 euróról 8 ezer 798 euróra csökkent, így már a felét sem éri el a 21 ezer 500 eurós globális átlagnak. Az Allianz elemzői mindenekelőtt a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításához kötik a fejleményt.”
    (MTI)

    Itt a Globális átlag és a felét sem éri el kulcsszavakra hívnám fel a figyelmet. Ebből a szemszögből nem vagyok biztos azon kijelentésben, hogy a „világ 95%-ánál jobban élünk” (ezt egyik hozzászóló írta talán egy hónapja)

  14. Ez a pénzügyi megtakarítást jelenti / a magánvagyont… Attól, hogy nem éri el a felét (se), még nem lehet összehasonlítani a magyar viszonyokat egy dél-afrikaival (csak egy random példa volt), vagy éppen egy venezuelaival…

  15. Ezek mind jogos érvek, főleg, hogy MO.-n nagyon magas az állami elvonás. De ettől még nem élünk olyan jól, ahogy elképzeljük.(már ami az anyagiakat illeti). De szerintem a világ 75%-ánál jobban él a magyar átlag kijelentés szerintem jobban fedné a valóságot, mint a 95%. Ezt nem kötekedésből, elgondolkodtatási célzattal másoltam be. Továbbá a lakossági megtakarítás nagyon jó közgazdasági mérőszáma az életszínvonalnak, csak hát ez egy átlag. Nem mond sokat a „szociális ollóról”

  16. A Roland-2 témához:
    Igaz, hogy a KUB-nak nagyobb a hatótávolsága a Rolad-2-nél, de:
    – jelenleg 4 modernizált KUB ütegünk van (16db indítóállvány és 4 db tűzvezető radar), ezek egy időben elvileg csak 4 célra tudnak rakétát indítani
    – a 12 db Roland-2 viszont egy időben elvileg 12 célra tudna rakétát indítani (minden indítóállvány rendelkezik célfelderítő- és tűzvezető radarral), igaz kisebb hatótávolsággal

  17. Szia Janaj !

    Az esetleges rendszerbe állítási költségekről nem tudok nyilatkozni, de állítólag lenne rá fedezet:

    A Magyar Honvédség jóváhagyott perspektivikus hadrendjében új képességeke t
    megjelenítő eszközök beszerzése tervezett, míg a jelenlegi légvédelmi rakét a
    fegyverrendszerek vonatkozásában fejlesztést, cserét vagy modernizációt is tervezünk .
    Budapest, 2012 . július 9-én

    forráss: http://www.parlament.hu/irom39/07782/07782-0001.pdf

  18. tankman

    Köszi a válaszod. A 2018-al valahogy nem vagyunk kisegítve. Bár akkor ha lesz pénz a Roland2 mellé be kell szerezni valami közepes hatótávú rendszert is. (Mert ahogy olvastam a Roland2 8 kilométeres hatótávval és 5.5 kilométeres hatómagassággal bír ami elég sovány. PL. Az atomerőművet nem lehet vele megvédeni egy 7-8 kilométeres magasságból végrehajtott támadás ellen sem)
    Szóval szerintem kéne mellé valami. Bár tudom a pénz pénz pénz…

  19. tankman

    Ebben egyet értünk. Sőt a Roland2 beszerzésben is. De remélem abban is egyet értünk, hogy a Roland2 nem tudja kiváltani a KUB-ot, mert más kategóriában játszik.

    Én rá szavazok, ha a KUB kiváltásáról van szó. 20$/üteg az ár és nekünk csak 4-5 darabot kéne venni. (25 milliárd forint lenne az 5DB plusz rendszeresítés ami szerintem nem egy nagy összeg):

    http://kbptula.ru/index.php?option=com_content&view=article&id=56&Itemid=410&lang=ru

  20. molnibalage

    Nem tudom, hogy a wikipediának mennyire lehet hinni de a KUB esetén 24km-es hatótávot és 12km-es hatómagasságot ír.

    A pancir S-1 esetén ezen gyári adatok 20km illetve 15 km.
    Továbbá az oroszok szerint, képes lelőni a rá kilőtt radargyilkos rakétákat is (ez mennyire valós nem tudom) továbbá képes megsemmisíteni bombákat! is. (ezt pl. valahol youtube-on láttam is)
    Szerintem nem drasztikusak az eltérések.
    Bár mondjuk tény, hogy egy Patriot vagy egy SZ-300 sem lenne hülyeség csak hát…

  21. @fip7

    „továbbá képes megsemmisíteni bombákat! is.”

    Ez a szokasus orosz marketing bullshit…

    „Bár mondjuk tény, hogy egy Patriot vagy egy SZ-300 sem lenne hülyeség csak hát…”

    Ez teljesen mar kategoria. Az egyik csapatlegvedelem, a masik meg teruletvedelmi.

    A ketto kozul meg inkabb egy PAC3…

  22. „A PAC3 ABM rakéta így csak korlátozottan alkalmas repülők megsemmisíésére.”

    Nem kifejezetten ABM, csak az olyan jellegu kepessegeit probaltak javitani. Igaz ugyan, hogy legkori repuloeszkozok ellen kisebb a hatosugara, de megis ez a legkorszerubb valtozat sok mas szempontbol. IIRC mas varianst nem is gyartanak mar…

  23. És nézd meg a két rakéta közötti méret és tömegdifit…

    Számoljunk és gondolkozzunk egy kicsit. De tényleg. BTWE ennyire „sikeres” lett a fizika és matek oktatás? Miért nem áll neki számolgatni senki soha, csak én…?

    90 kg a Pantsir rakétája. Nini, pont ennyi az AIM-9M tömege. Annak hajtóművének 5 sec az égésideje és M0.9 patform sebesség mellett tolja fel a rakétát M1.8-2.3 tájára magasságtól függően víszintesen indítva. Teáht ennyit 0 sebességről 0 méteren indítva 80 fokos emelekdésben a büdös életben nem tud.

    0 sebességről lineáris gyorsulás feltételezve az egyszerűbb modell miatt felmegy M1.6-ra 80 fokos emelkedés közben a rakéta. (Ez enyén szólva igen megengedő becslés.) Tehát az első 5 sec után az égésvégi sebesség kb. 530 m/s igen iszonyatosan nagy jóindulattal. Az átlag 265 m/s sec. a gyorsuló szakszon. Tetszik érteni? 5 sec alatt 1 km-et tesz meg a rakéta és innen már lassul, mint állat, mert ilyen magasan légellenállás az még brutálisan nagy a sűrű légkör miatt. Ha a gyorsulásnak csak harmada a lassulás, akkor is az jön ki, hogy 3,5-4 km fölé nem indítasz ilyennel. Ugorjunk.

    Mekkora sebességig kellene gyorsítani, hogy az aktív szakasz után csak 10 km-re felmenjen…? M5.0? M6.0? Jujj… Vagy fordítsuk meg a gondolatot egy kicsit. Mennyi ideig kell tartania a rakétának legalább az M2.0 átlagsebességet? Olyan 16-17 másodpercig. A kettős tolerővel rendelkező 230 kg-os AIM-7 csinál ilyet. A tüzelőanyagot meg lopja ehhez az orosz rakéta?

    Lássuk a Pantsir rakétáját. Van gyorsítófokozata ez 2 sec alatt kiég. Legyünk megint hurráoptimisták és mondjuk az, hogy feltolja a rakétát M2.0-ig és erre pakol még 1 Machot 5 sec alatt.emelkedés közben a rakéta saját hajtóműve. (Ez elég sci-fi becslés.) 495 m/s átlag. Ez még mindig csak 3,5 km-es táv. És már ezután lassul. Sehogy sem jön ki az a fránya 10 km-es magasság…

    A rakéta kb. AIM-9 méretű, de picit hosszabb és nagyobb az átmérője is. —> Nagyobb a légellenállása elvileg. Csodák nincsenek, a hajtómű égésidő nem nagyon térhet el kb. A rakéta harci része nagyobb tömegű, kettőt találatsz, hogy ez miből vesz el. Igen a hajtóanyagból. —> Talán 5 sec sincs az égésidő. Fizikai képtelenség, hogy kijöjjön a 10 km-es hatómagasság. Ha hosszabb az égésidő, akkor meg a tolóerő lesz alacsonyabb. Csodák nincsenek.

    Ahhoz, hogy függőlegesen repülve felmenjen 10 km-re 3 Mach feletti átlagsebesség kell 10 másodpercig, ez azt jelenti, hogy 0 időpilanattól kezdve M3.0 vagy fel kell menni a gyorsulás miatt M4.0 fölé is. Aha. 0 sebességről 90 kg-os + boosterrel, mikor az AIM-7F tud ennyit 12 km+ magasságon M1.0 táján indítva.

    Nem tűnik fel, hogy a régebbi Tor rendszer rakétája 167 kilós, de csak 6 km-es max. indítómagassága van? A Tunguzka rakétája a Pantsir kistesója kb. és jó, ha 3 km magasságra lehet lőni vele 4-5 km-es ferde lőtávval közeledő cél esetén. A Kub rakétáka 600 kilós. Cirka ötször nehezebb, mint ezé, bár a gyorsító fokozat tömegét nem ismerem.

    Most erre mit mondjon az ember? Azt, hogy sokan mindent benyelnek, annak ellenére, hogy ordító marhaságnak tűnik. (Vagy én nem értek valamt, de nagyon.) Elég lenne csak azokat az adatokat megnézni, amit n+1-szer linkeltem már. Gondolok itt az AIM-9L és AIM-7F tolóerejére.

    Középiskolás fizikával belátható, hogy ez képtelenség. Ha meg én tévednék, akkor magyarázza meg valaki, hogy honnan jön a tolóerő, ami 20 másodperc feletti égésidőt is ad ÉS/vagy biztosítja a 2.5 Mach átlagsebességet 20 másodpercig, Mert kb. annyi kéne ehhez…

    Csak úgy szólok, az AIM-7F/M M0.7 mellett indítva ér el M3.0 körüli átlagsebességet az aktív szakaszon, 6km magasság felett víszintes repülésben. Ha én tévednék, akkor várnám a magyarázotat a propagandának tűnő orosz adatok alámátasztására, hogy ez hogyan jön ki. Tényleg érdekelne.

    (Mindezt úgy, hogy az orosz szilárd tüzelőanyagú rakéták hajtóműve soha nem volt olyan jó, mint a jenkiké. Elég csak arra gondolni, hogy az AIM-9X és AIM-120-7 gyakorlatialg füstmentes tolóerő csökkenés nélkül, míg az R-77/73 most is füstöl, mint egy gyárkémény…)

  24. papichulo

    A Patriot vagy az SZ-300 tartozik csapatlégvédelem kategóriába? :) Mert mindkettő nagy hatótávolságú légvédelmi rendszer.

    A NASAMS meg tényleg jó rendszer. Bár ha az AMRAAM rakéták darabárából indulunk ki (kb 1 millió$ per darab(bár ez tipus függő)) akkor nem lenne épp olcsó a rendszer. (S-1 hez orosz wiki szerint 300 ezer$ egy rakéta.)
    SL-AMRAAM / CLAWS rendszerről szintén ez a véleményem. Biztos kiváló rendszer csak szerintem nekünk drága.

    Továbbá a Pancir S-1 radar irányítás mellet tud optikai célra vezetést is. Plusz van gépágyúja aminek ugye meg nincs minimális indítási magassága. (0-3000m a hatómagasság)

    „továbbá képes megsemmisíteni bombákat! is.”
    „Ez a szokasus orosz marketing bullshit…”

    Én mint írtam vidin láttam ilyet. De nem is 20km-re volt a bomba hanem felé közeledett. (Talán 1km-re ha lehetett)

  25. „A PAC3 ABM rakéta így csak korlátozottan alkalmas repülők megsemmisíésére.”

    Tévedés, helikopter, UAV, nagy sebességű alacsony cél, ballisztikus rakéta, mindegy. Nagyon jó és sokoldalú komplexum, az új „kövérebb” rakétával pedig a hatótávját is alaposan kiterjesztették.

  26. Vagy más hasonlattal élve. A Panstirnál behazudni nekem a 10km + hatómágasságot az kb. olyan, mint azt benyögni, hogy az AIM-9M kinematikai indítási távolsága az AIM-54 kategóriájába esik, tehát munjuk 100 km közeledő cél ellen. Hatszoros tömegdifi van közük, pont annyi, mint a Pantsir és Kub között. A rakétahajtóművek technikája ennyit nem fejlődött. Szó se róla, az AIM-9X is a legutolsó AIM-9M változat hajtóművével bír, „csak” vektorált.

  27. @fip7

    „A Patriot vagy az SZ-300 tartozik csapatlégvédelem kategóriába? :) Mert mindkettő nagy hatótávolságú légvédelmi rendszer.

    Az SA6-ra gondoltam, mint csapatlegvedelem es az MIM104/SA10..X parosra, mint teruletlegvedelem… lehet, hogy felreertheto voltam, de azert ilyen alapdolgokkal tisztaban vagyok ;)

    Mint ahogy a nevedet is meg tudtam jegyezni mostanra! ;)

  28. „Van valam jó összehasonlító oldal az eltérő Patriot verziókról és azok által indítható rakétákról?”

    Ez engem is erdekelne, mivel most hosszabb idot is toltottem ilyenek keresesevel, de nem talaltam semmi. Szoval megkoszonnem!

  29. Ez egy elég alapos magyarázat volt Molnibalagétől! Engem meggyőzött!

    25 milliárdot kimondani lehet , hogy nem sok, de az családonként, kb 100ezer forint! Azért az elég erős összeg ma Magyarországon! Kb olyan lenne megvenni őket, és meglépni pár hasonló modernizációt, mintha feltartanánk a fehér zászló! Mert fegyver van, de kaja nincs!

  30. Molni

    AMRAAM

    3.6 méter hosszú
    1.8 méter a törzsátmérő
    152 kilogramm súlyú
    75km-es hatótáv levegőből indítva. NASAMS-nál ez 25KM
    4mach max. sebesség.

    57E6Y (Pancir S-1)

    3.2 méter hosszú
    1.7 méter a törzsátmérő(1.fokozat) 0.9 méteres törzsátmérő (2.fokozat)
    90 kilogramm súlyú (teljes súly,2.fokozat súlyát nem ismerem)
    20km-es hatótáv
    1300M/S max sebesség.
    Továbbá ez egy KÉT FOKOZATÚ RAKÉTA!. Az első fokozat kiég 2mp alatt és ez gyorsítja fel a rakétát 1300M/S-re. A második fokozat tarja a sebességet és biztosítja a manőverezést.(18KM-es távolságban ez 780/S)

    Ebben most mi olyan hihetetlen??? :O

  31. @fip7

    Most erre mit mondjak? Láthatólag nem olvastad el a HT összefoglalómat. Különben nem copy/paste-elsz be ennyire nyilvánvaló idióta marketing bullshit értékeket.

    Olvasd el az AF során az indítási távolságokat. M1.4 felé is gyorsítot Sas és 30k láb táján szemből így volt 16 tmf az egyik esetben a távolság. Ez „csak” 30km. 20 tmf felett élesben asszem soha nem indult sem AMRAAM sem AIM-7M még nagy magassában sem.

    Komolyan mondom, hogy legszívesebben sírnék és üvöltenék egyszere. Ha ötvenszer nem íram már le csak itt, akkor sehol. Most akkor ezek után szimplán hülyézzel le már mindenkit, aki mégegyszer ekkora marhaságot ír..? De most tényleg…

    Az ilyen érétékek olyan helyzetekre vonatkoznak, amiknek SEMMFIÉLE HARCÁSZATI REALITÁSA NINCS. Tényleg ilyen nehéz megérteni? Számold már ki, hogy konstans M4.0 rakéta és M2.0 célsebesség és tökéletes szemből közelítés esetén ~ 40 sec a indítás és becsapódás között az idő. Apró gond, hogy ilyen célpont nincs, max. a szovjet anthi sip rakéták meg a anti radar cuccok és a M4.0 állandó rakéta sebesség is lehetetlen. A rakéták energiellátó rendszere 1 percnél ritkán vannak bizotsítva, mert értelmetlen. A NASAMS 25 km-es érékre is kb. M2.0 sebességgel tökéletsen közeledő és talán süllyedő cél. —> Ilyen célpont csak az ARM. Manőverező távolodó célpont ellen tudod, hogy ez mennyi? Mondjuk 6-8km…

  32. @aerophyl

    Mi az új, kövérebb rakéta típusjelzése? Mert papichulo GS-es linkjében egyetül a PAC-3 az új? A másik kettő az tudtommal még a ’80-as évek négyindítós rakétái. Mondjuk azt nem vágom,h ogy a nagy rakéta HMZ-je mitől olyan kicsi a pöttömnyi PAC-3-hoz képest…

  33. molnibalage

    Aham. Akkor ezek szerint a Kelet és a Nyugat együtt hazudik. Értem. És akkor miből gondolod, hogy a KUB megadott értékei megfelelnek a valóságnak? Akkor azok is csak elméleti optimumok amik elérhetetlenek. Akkor meg mi a baj? Van egy rendszerünk ami papíron fele annyit tud mint írnak. Most ezt le akarjuk cserélni egy másik rendszerrel ami szintén fele annyit tud mint amit ígérnek. Viszont a két adat hasonló. Szóval a KUB 24km helyet csak 14km-re repül valós helyzetben a Pancir/NASAMS meg 20-25 helyett 12KM-re. Akkor most mi van? Lesz valós képesség csökkenés a cserével vagy nem? Ezért nem értem amit írsz. Mert ha igazad van az gyakorlatilag semmin sem változtat.

  34. Továbbá ez egy KÉT FOKOZATÚ RAKÉTA!. Az első fokozat kiég 2mp alatt és ez gyorsítja fel a rakétát 1300M/S-re. A második fokozat tarja a sebességet és biztosítja a manőverezést.(18KM-es távolságban ez 780/S)

    Ebben most mi olyan hihetetlen??? :O

    A gyorsulás végérétke, az ideje, meg az, hogy a hajtómű képes tartani ekkora tömegből ennyi ideig. Tehát úgy kb. minden. A 2 sec = ~4 Mach = 65 G axiális gyorsulás. Aha…

    Aztán úgy súgd már meg, hogy hogyan tart 1300 m/s-et, mikor ennyit elérni sem lenne képes ezen a magasságon egy hasnoló méretű rakéta…?

  35. Ne keverjük a dolgokat. A Kub tudja a 24 km hatótávot, de NEM tisztán rakétahajtással. Az az apróság elkerülte a tisztelt vitázók egy részének figyelmét, hogy a 3M9 rakéta részben torlósugárhajtóműves, ami azt jelenti, hogy az égéshez szükséges oxidáló anyagot nem kell magával cipelnie.

  36. @fip7

    Igen. Divat lett totálisan balfasz értékekkel megadni a távolságoat meg minden mást is. Lásd szupercirkáló EF és társai…

    Úgy látszik működik. Ha te ennyire megkajálod, akkor képzelem, hogy a buta politikusok mennyire…

    A Kub értékeinek valóságosságának megerősítéssért fáradj át ide.

    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9120320

    Oroszul szerintem még publikus adat is elrőhető régi kézikönyvből.

  37. molnibalage

    A „18KM-es távolságban ez 780M/S” ez egy mért adat. Szóval az 1300M/S 18km alatt 780M/S re redukálódik. Ebben sem vágom mi a hihetetlen.

    A 65G-s erőhatásnál tudtommal jó néhány légiharc rakéta többet is képes elviselni. Ráadásul szerintem az 1. fokozatnál a rakéta szimplán csak emelkedik. Lényegében két másodpercig kell elviselnie egy 65G-s erőhatást ami fölfele löki. Hát ez sem egy lehetetlen kategória. Főleg nem egy rakétának.

  38. molnibalage

    „Úgy látszik működik. Ha te ennyire megkajálod, akkor képzelem, hogy a buta politikusok mennyire…”

    Azért könnyű megkajálni mert azonos méretű eszközökre hasonló adatokat hazudnak. Nincs mihez viszonyítani. A KUB a 60’s-70’s évek terméke. Én simán betudtam a hasonló adatokat a 40év technikai fejlődésnek. (KUB kb=Pancir/NASAMS-ra gondolok.)

  39. Üdv!

    http://jets.hu/news?id=45
    http://www.ausairpower.net/PVO-S/57E6-Missile-Cutaway-1S.jpg

    Itten van valami írva az 57E6 rakétáról és én úgy értettem, hogy ~74kg indul el. Ebből kb. 50kg elhasználódik majd leválik ~2s elteltével és a maradék 20kg-os rész megy tovább. Annak az átmérője 90mm, ami a sidewinder 127mm-éhez képest -37mm, ami gondolom kisebb ellenállást és mérsékeltebb lassulást von maga után.
    Ezzel pedig elképzelhető, hogy el bír vánszorogni 20km-re. Márpedig ha így van, akkor ráírták a kis táblácskára is.
    u.i: a 3,2Mach az nem sebesség, valamint a „65G-s erőhatás” az meg nem erőhatás.

    Lehülyézhettek, de leszarom.
    Tisztelettel: vilmoci

  40. vilmoci

    “18KM-es távolságban ez 780M/S” Mint írtam állítólag mért adat. Vagyis elvileg ilyen távolságba a rakéta biztos elrepül. Igazából az a kérdés, hogy milyen „profillal” teszi ezt.
    Mert abban szerintem molni téved, hogy ez lehetetlen. Abban viszont igaza lehet, hogy nem biztos, hogy egy vadászgépet ilyen távolságból ki tud lőni.

  41. Kétszer is megnéztem a videót amiből nekem ezek a tények jöttek le:

    1. A rakéta indítás után irgalmatlan sebességgel húz el, vagyis ha nem manipulált a felvétel (Amit kétlek) akkor az 1300M/S indítási sebesség VALÓS!
    2. A 2. fokozatot mutató ábrán jól látszik, hogy a rakéta majd 90% üzemanyag. Mivel kisebb mint egy Sidewinder , és eleve 1300M/S ről indul, nem tudom miért lehetetlen az elméleti kb: 20KM-s hatótáv és 15KM-s hatómagasság.
    3. A rakétában pici a robbanófej és félaktív, ergo ez nem sok plusz súlyt jelent.
    4. Közvetlen becsapódással semmisíti meg a célt. Ezért a 18km-re lévő intenzíven manőverező cél megsemmisítése valóban nem 100%-ig biztos. De a gyár is 75%-95%-ig adja meg a találati arányt. Gondolom ezen értékek a célpont távolság,magasság,manőverező képesség adataitól függenek.
    5. A gépágyúval mint láttuk földi célpont is támadható.
    6. Valóban többcsatornás a tűzvezető rendszer.
    7. A videón egy elég kis célpontot is szétgépágyúznak vele, én egy régebbi vidiben láttam ahogy bombát lőnek le vele. Szóval ez sem a „mítosz” kategória hanem a valóság.

    Az orosz haderő elégedetlen vele cikkhez meg annyit, hogy helyette az Almaz-Antey TOR rendszerét akarnák. Ami ugye bár a konkurense ezen terméknek. Nem lehet, hogy ez áll a nagy elégedetlenség mögött? (Almaz-Antey szállítja az SZ-300, SZ-400 rendszerek az orosz haderőnek)

  42. fip7 Van egy másik dolog is amit sokszor már leírtam és mások nem jelezték, mégpedig az hogy a Pantsir rendszer az egyetlen amely menet közben is tud felderíteni és rakétát célra indítani. Erre a konkurens TOR rendszer nem alkalmas jelenleg. Ez pedig egy nagyon fontos momentum. Erre nem is egy videón láttam példát.

  43. @vilmoci

    http://jets.hu/pictures/P1040054_resize.jpg

    Ezen is 94 kg szerepel tömegre. Azt nem írtják, hogy mire vonatkozik.

    20 kg-os test estén meg aztán ténylge kizárt a nagyobb táv. Hiába lesz nagyon kicsit a mérete, ha a tömege is kicsi. Hamar lelassul. A tömeg / méret / alak triumvirtáus és a kiégett / indított tömeg jellemzők igen sajátos dolgokat eredményezek.

    u.i: a 3,2Mach az nem sebesség, valamint a „65G-s erőhatás” az meg nem erőhatás.

    A 65G az valóban gyorsulást fejez ki, viszont mindennek van tömege, tehát a 65G gyorsuláshoz erő is tartozik. A megfogalmazás valóban pongyolja. A 3,2 Mach az ivszont sebesség, csak dimenziótal. Szóval itt akkora marhaságot mondták, hogy csoda, hogy az ég nem szakad le…

  44. aerophyl

    „Az nem üzemanyag, hanem a robbanótöltet. A 2. fokozatnak nincs meghajtása. Olvasd el a fentebb linkelt cikket.”

    Akkor lendületből elrepül 18km-re úgy, hogy közben még 780M/S marad a sebessége? Nah most én vakarom a fejem.
    Amúgy ha az orosz hírre gondolsz amit linkeltél, elolvastam. (fordítóval, mert nem megy nekem az orosz)

    comandante

    Ezt valóban nem tudtam. Köszi a videót!

    Janaj

    KB. Ez a helyzet. Én is azt állítom, hogy a 20km hatótáv meg a modern vadászgép megsemmisítése valószínűleg nem megy neki egyszerre. Egyik hozzászólásomban írtam is, hogy bizonyos profillal tudja a 20-ast, de mondjuk valós háborús helyzetben ahol nincs optimális profil és manőverezni is kell lehet csak 12-őt tud.

    Amúgy meg kíváncsi vagyok kinek milyen ötlete van a KUB-ok helyettesítésére.
    Nekem van egy Pancir S-1 ötletem.
    Papichulo a NASAMS-ra szavaz, vagy annak amerikai tesójára.
    A többiek véleménye is érdekel az ügyben. Szerintem ez egy érdekes téma.

  45. Pontosabban most látom, hogy írja. A 20 kg harci rész, az nem = 20 kg kiégett tömeggel a booster fokozat tetején.

    @fip7

    Gondolod, hogy én nem ismerem ezeket…? A cikkem alapján neked tényleg ez jön le…?

    A videón tutira nincs 4 Mach. Azért tűnik soknak, mert a rakéta kicsi. Egy C-17 vagy An-225 is nagyon lassúnak tűnik alacsony áthúzásnál 350-es tempónál, mert saját hosszát lassan teszi meg. Optikai csalódás, aminek a laikusok többnyire bedőlnek. Nézz meg egy MANPAD lövészete és egy Sz-75/125 indítást. A gyorsító fokozat végén és a MANPAD égésvégi sebessége majdnem azonos. A videón mégsem fogod annak látni…

    Egy MANPAD indításánl is hátulról pont ugyanezt látod. Van ilyen videó is sőt, más SHORAD egységek indításáról is. Tor, Tunguska, ugyenzt fogod látni. Az égésvégi sebesség M2.0 táján van a videó alapján. Sose semmiről nem hallottam, ami ilyen alacsonyan ilyen rövid idő alatt, ennyire felgyorsítana bármit. Asszem még a Sprint rakéta sem volt ennyire gyors. Pedig az már tényleg extrém kategória.

    2. A 2. fokozatot mutató ábrán jól látszik, hogy a rakéta majd 90% üzemanyag.

    Ilyen nem látott a világ. Javaslom megint csak az AIM-9L és AIM-7F rakéták adatait tanulmányozni. A teljes tömeg alig 30%-a (!) hajtóanyag. Ráadásul minélkisebb a rakéta a geometria miatt a felület / térfogat arány annál rosszabb, tehát a vezérlő és egyéb rendszerek miatt csökken az arány. Az AIM-54 / R-33 talán-talán eléri az 50%-ot. Egyébként szovjet orosz SAM rakéták adatait is meg tudom adni, ha kell, csak úgy viszonyításképpen. Ott sem találasz jobbat úgy, hogy ha booster fokozatot levonod és csak a 2. fokozatra nézed meg az arányt.

    Csak neked, úgy huszadszorra, itt a link.

    http://www.alternatewars.com/SAC/

    Közvetlen becsapódással semmisíti meg a célt.

    A jets oldal errő egészen mást ír…

  46. Azért könnyű megkajálni mert azonos méretű eszközökre hasonló adatokat hazudnak. Nincs mihez viszonyítani. A KUB a 60′s-70′s évek terméke. Én simán betudtam a hasonló adatokat a 40év technikai fejlődésnek. (KUB kb=Pancir/NASAMS-ra gondolok.)

    Az AIM-9X hajtóműve a legutolsó szériás AIM-9M-é. Ez majdnem 20 éves. Az AMRAAM hajtóműve – még a C-4/5/7 változatoké is 15. Tehát milyen 40 éves difiről van szó…?

    A napokban linkeltek anyagot az ARAAM hibáról.

    http://azstarnet.com/business/local/fixing-a-key-missile/article_75c8ae7d-0b9d-59e7-a9ee-9cc9894fedb3.html

    The failures have been somewhat of a mystery, since neither the testing regimen nor the rocket motors have changed since ATK began supplying them in the 1990s.

    Az, hogy egy mostani SAM rendszerre rátették, ettől még nem lett új… Ha meg AIM-120A kompatibilis, akkor annak a hajtóműve meg még a ’80-as évek terméket, ami alsó hangon 20, de inkább 25 év. Az első AIM-120 indítás valamikor a nyolcvanas évek elejéb volt. Mivel a rakéta mérete nem azonos a Sparrow rakétával, ezért már akkor is kellett bele valami hajtómű.

    Szerintem kicsit gondold végig kommentelés előtt, hogy mit mondasz.

  47. Oroszul tudók segítségét kérem. Ezen a képen a 4. számmal jelölt sárga rész mi?
    http://content.foto.mail.ru/mail/alex_dzr/_blogs/i-518.jpg

    Üzemanyag vagy harci rész?

    Molni

    Én meg huszadjára mondom el, hogy 18KM távolságban még 780M/S el repül a rakéta. Pont. Ez egy mért adat. Most ezt vagy elhiszed vagy nem. Ennyi. Írhatsz rá bármit, mert ha ez az adat igaz akkor az azt jelenti, hogy az orosz rakétamérnökök jobban értenek a rakétákhoz mint te vagy én. És hogy őszinte legyek ezen sem lepődnék meg. Szóval szerintem ez már nem vita téma. 18km-re elrepül és kész. Azt, hogy valós helyzetben tényleg képes ilyen távon megsemmisíteni egy modern repülőt azt én is vitatom. De attól még elrepül odáig.

  48. A 780 m/s az M2.0 felett van. Ott miden rakéta vígan manőverezik még közepes / nagy magasságon is, az extrémnagyonkat leszámítve.

    A mért adat honnan jön? A Vega légellenállása és fogyasztása akkora, hogy kis magasságon annak kifogy 40 km után a tüzelőanyaga és pillanatok alatt M2.0 alá lassul. A rakéta tömege hét tonna így fejből.

    Egyszerűen teljességgel hihetetlen a dolog. 18 km távolságban egy AMRAAM-nak nincs ekkora sebeessége földről indítva.

  49. az a hajtóműház ahogy elnézem :)) a 4-essel van jelezve az üzemanyag. Halkan megjegyezném hogy a térfogat 90%-a nem egyenlő a tömeg 90%-ával. A Kub vs Pantsir kérdésben azért nem árt figyelembe venni az adatok értelmezésénél hogy azok mindig az elvileg lehetséges maximumok. Tehát lehetséges hogy elrepül az 57E6 20km-re csak éppen a manőverezőképessége már szinte nulla azon a távolságon. az égésvégi sebesség megint csak egy érték ami sosem teljesen pontos, sok körülménytől függ és nem mellesleg rohamosan csökken mivel a rakéta formája sosem lesz ideális, mivel a rakéta a hajtómű kiégése után egyszerű lövedéknek tekinthető ezért a sebességmegtartó képessége a fajlagos keresztmetszeti terhelés függvénye. Az pedig a elektronika fejlődéséből következik hogy ennyivel csökkent a teljes tömeg és ilyen arányban javult a harci rész tömegaránya (600Kg/90kg induló és 60kg/20kg harci rész). Az indítási távolságok még nagyobb szórást mutatnak.

  50. molnibalage

    A NASAMS gyártója szerint az AMRAAM elrepül földről indítva 25km-re. Viszont lehet lassabban, mint az orosz.

    „A mért adat honnan jön?”

    Az mért adat gyári. Ezért mondom vagy elhisszük vagy nem. De szerintem ha nem lenne igaz akkor tuti nem állítja szolgálatba a rendszert vagy féltucat ország. Köztük mondjuk az Egyesült Arab Emirátusok is. Egyszerűen nem tudom elképzelni azt, hogy megveszi egy ország a rendszert ha nem hozza az ígért paramétereket. De ha mondjuk hazudnak a galád oroszok és 780M/S helyet csak 700M/S el repül 18km távolságban a rakéta akkor sem tudom mi van. Tudja azt amit ígérnek: Ellő 20km-re. Ezért nem értem ezt a dolgot. Nem tudjuk, hogyan de az oroszok megcsinálták. Ennyi. (Meg furcsán adták volna meg a mért adatot ha nem lőne el odáig a rakéta. Mondjuk 10km-re repül el de ők lemérik 18km-nél ezt az adatot. )

  51. Most kerestem ki egy jegyzetből és engem is meglep a dolog de az elvileg robbanóanyag… viszont ez esetben azt kell mondjam hogy a rakéta 20km-es hatótávja még inkább esetleges, mivel a hajtás nélküli fázisban a legkisebb manőverezés is jelentősen csökkenti azt. úgy személy szerint 10-15km-es maximumra saccolom ezek után.

  52. Pancir megrendeléseket az oroszok azért mondhatták vissza, mert azóta tudhatnak vmi jobbat. Koreai M-SAM (?) kapcsán lehet vmi újabb fejlesztés . Konkrétan láttam is kb.1 mondatos közleményt ezügybe részükről, márminthogy a koreai cucc frissített orosz -tescosított?- kiadását akarják majd később forgalmazni

  53. fip7 a dolog nagyon egyszerű : az oroszok lemérték ideális körülmények közt egyenes vonalban mozgó rakéta esetében ezt a sebességet. Csak éppen a valós viszonyok közt ezt elég nehéz reprodukálni. eleve az égésvégi sebesség is nagyban függ a körülményektől még „egyenes” röppálya esetén is (külső hőmérséklet, tengerszint feletti magasság, páratartalom ) .

  54. De legalább a nap végére megvilágosodtunk Pancir S-1 ügyben. Szóval a gyári adatok valós és hiteles adatok, DE csak nagyon optimális körülmények között tudja a rendszer. (Például nem tudtuk meg milyen magasságon repül el 20KM-re. Meg valószínűleg a 15KM hatómagasság is nagyon elméleti)
    Szóval a gyakorlatban ez egy nagyon modern, kis hatótávolságú légvédelmi üteg, ami bizonyos körülmények között súrolja a közepes hatótávolságú légvédelmi üteg kategóriát.
    Viszont így tényleg nem jó a KUB kiváltására, de alkalmasabb mint a Roland2 ami kb a felét tudja a Pancir S-1 paramétereinek.
    De ugye Rolit ingyen akarják nekünk adni a németek, ráadásul az is egy jó rendszer.

    Akkor viszont még mindig áll a kérdés. Mi legyen a KUB helyett, mert ha csak úgy kivonjuk az komoly képességcsökkenést jelent!

  55. ugyanez légiharc rakétáknál is megvan. sztem akár molni akár más kerozin + meg tudja mondani mekkora különbség van hatótávban mondjuk 15km magasságban és 1500 méteren indított rakéta esetében. De ugyanezen dolog visszaköszön a polgári repülésben is , nem véletlen hogy az utasszállító gépek 10km-es magasságon repkednek, egyszerűen a ritka levegőben kisebb a közegellenállás és ezért jobb a fogyasztás.

  56. „Igazad lehet. Én is rá szavazok akkor. ”

    En ugy erzem, hogy inkabb tavolodnunk kene az orosz haditechnikatol, mintsem ujabb nem tul jovobiztos rendszereket beszerezni. Az arukon kivul szinte semmi elonyt nem latok naluk. De gondolom ebbol csunya vita lesz itt mindjart :)

    „Nem tudja valaki megmondani, hogy milyen hatékonysággal üzemelt stb…?”

    3 Su-25 es 1 Tu-22M irhato a szamlajukra, de arra nezve nincs forras, hogy mindezt hany inditasbol.

  57. Továbbra is tartom, hogy 15 tálib a költséghatékony megoldás! (egy üres garázs , meg pár zsák rizs kell nekik havonta)

    A jelenlegi helyzetbe azt hiszem, nélkülözhetjük ezt a képességet! A környező légierők ellen bőven elég a Grippen flotta! Olyan reális fenyegetettség pedig nincs a környéken, vagyis én nem tudok róla, amik ellen hasznát vehetnénk! Természetesem ezt az ország mostani anyagi helyzetéhez viszonyítva mondom! Persze ez nem lesz népszerű vélemény, de 99%-hogy fentebb is így gondolkodnak!

  58. @dudi

    „Jól látom,hogy ez nem önerőből mobil rendszer”

    Ez valoban nem SP, de mobil es MO-nak ennyi tokeletesen eleg. Miert kene, hogy onjaro legyen? Miert esszencialis ez MO vedelmere?

    „Ha jók a meglátásaim akkor szerényebb képességű a rendszer.”

    Miben? Nem nyalaztam at az adatokat, de ketlem, hogy olyan nagy kulonbseg lenne a ketto kozott.

    Azonkivul mint mondtam, ez a raketa hasznalhato a MH meglevo SA6 inditoirol.

  59. Titkolt hírek képekben – hogy képbe legyél
    ‎”Iráni parancsnok: „kő kövön nem marad Izraelben”, ha megtámadja Iránt.

    „Figyelembe véve, hogy Izrael milyen kis területű ország, és milyen védtelen az iráni rakéták garmadájával szemben, nem hiszem, hogy bármely pontja ép marad” – mondta Mohammed Ali Dzsafari tábornok. Az iráni válasz Izrael határainál fog kezdődni – jegyezte meg, alig burkoltan Teherán gázai övezeti és libanoni szövetségeseire, a Hamász és a Hezbollah iszlamista szervezetekre utalva.

    Megfenyegette Izraelt és az Egyesült Államokat az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka Teheránban. Mint mondta, az iráni rakéták gondoskodni fognak arról, hogy „kő kövön ne maradjon” Izraelben, ha a zsidó állam megtámadja az iszlám köztársaságot.

    Izraeli vezetők nyíltan beszélnek arról, hogy csapást mérhetnek az iráni atomipari létesítményekre, és az amerikai kormány sem hajlandó kizárni azt az eshetőséget, hogy katonai erőt vetnek be, ha Irán nem hajlandó felfüggeszteni az urándúsítást.

    A Forradalmi Gárda parancsnoka elmondta: Irán, ha támadás éri, lezárja a nemzetközi tengeri kőolajszállítások miatt stratégiai fontosságú Hormuzi-szorost, csapást mér a Perzsa-öbölben található amerikai támaszpontokra, és felmondja az atomcsendegyezményt. Hozzátette, ez utóbbi nem jelenti azt, hogy Teherán atomfegyvert készítene.
    Dzsafari a sajtótájékoztatón beszélt az iszlámot sértő amerikai amatőr film miatt a muszlim országokban kirobbant tiltakozó megmozdulásokról. Szavai szerint igaz ugyan, hogy ami történt, nem jogosít fel senkit emberölésre, de tény, hogy megsértették a muszlimok vallási érzéseit, akiknek ezért „nincs más választásuk, mint hogy tiltakoznak a nagykövetségek előtt”.

    Irán tudja, hogy egyetlen „békés” fegyvere már csak a fogvicsorgatás maradt a cionista rákfenével szemben.
    Nem hinném, hogy ez mögött ne állna semmi és ezek üres szavak lennének, de olyan ponton van Irán ahol tisztába van azzal a ténnyel, hogy az új világrendet az ő megsemmisítésével akarják elkezdeni megvalósítani illetve őt akarják gyújtószikraként használni.
    Hát nem kell attól félnünk, hogy az Iráni vezetők szavai üres fenyegetőzések lennének.
    Ha már lúd legyen kövér, ha már megtámadtok ti is pusztulni fogtok.
    A kérdés még is az, hogy vajon mi lesz az Amerikai hajók sorsa.
    Úgy érzem, ez mocskosabb háború lesz mint ezelőtt bármelyik.

    Akárhogy is történjen a dolog én csak annyit tennék még hozzá, hogy hajrá Irán!”

    Forrás:http://www.facebook.com/aranykorhajnalan

  60. Titkolt hírek képekben – hogy képbe legyél
    ‎”Az utóbbi idők legnagyobb armadája vonult fel a Perzsa-öbölben, arra a lehetőségre készülve, hogy Izrael még az amerikai elnökválasztások előtt megtámadja Iránt. A felvonuló repülőgép-hordozókon becslések szerint több harci gép van, mint amennyit az iráni légierő hadrendbe tud állítani.”

    További részletek: http://kuruc.info/r/4/101508/#ixzz26wMu1BSD

  61. A grúz konfliktus során az oroszok direkte vadásztak is a BUK ütegekre mivel pontosan tudták mennyire veszélyesek. A jugók egy F-16ost is ezzel lőttek le ami bizonyítja hogy gyakorlott kezekben a mai napig potens fegyver. Nagyon jó dolognak tartom az optikai követő és azonosító rendszert valamint azt is hogy ideális esetben a rávezető radart elég a végfázisban működtetni.

  62. papichulo

    azért jobb mert sokkal mobilabb és önállóan is képes harcolni azaz,ha kilövik a parancsnoki járművet attól még a rendszer működőképes marad igaz korlátozottabb képességekkel.A nagyobb mobilitás pedig a Jugoszláv tapasztalatok alapján életbevágó főleg egy ilyen kis országban mint a miénk mert a támadóknak kevesebb területet kell átkutatniuk.

  63. @dudi

    A Kub-ot pont a tamado csapatok legvedelmere csinaltak ennyire mobilra, nekunk meg ez nem szempont.

    „A nagyobb mobilitás pedig a Jugoszláv tapasztalatok alapján életbevágó”

    Megis az F117-et SA-3 segitsegevel lottek le, ami azert annyira nem mobil :)

    Nem azt mondom, hogy nem jo a mobilitas, de MO-nak nem letszukseglet egy SP rendszer, egy sima mobil is eleg.

  64. Tényleg komolyan kérdem, nem kötekedésből!!!!
    Milyen reális fenyegetettség van most és a közeljövőnkbe ránk nézve, ami ellen van létjogosultsága egy nagyon nagyon kis mennyiségben az emlegetett rendszerekből felállítandó képességnek?

  65. @dudi

    „A magyar származású légvédelmis emberke is elmondta,hogy a legtöbbet gyakorolt dolog az áttelepülés volt!”

    Ha az SA3 uteg kepes volt eleg gyorsan attelepulni a USAF ellen, akkor szerintem egy Spada egyseg is kepes erre azon legierok ellen, akik fenyegetest jelentenek MO-ra… de ha ezzel vitatkozol, akkor mutathatsz forrasokat mindket rendszer menetkessze tetelenek idejerol. Engem meg lehet gyozni :)

  66. papichulo szerint:
    2012. szeptember 19. szerda @ 19:52

    „Megis az F117-et SA-3 segitsegevel lottek le, ami azert annyira nem mobil :)”

    Hát pedig „mobilizálták”! Érdemes megnézni a Dani Zoltánnal (ő volt a lopakodót lelövő üteg parancsnoka) készült riportot. KB a fele arról szól, hogy mit szívtak azért, hogy mozogni tudjanak az amúgy nem mobil üteggel. Ha nem teszik, aznap kilövik őket.

  67. papichulo

    Át tudott települni de a míg települt addig nem volt harckész azaz nem lyuk volt a védelemben(több óráról van szó) márpedig egy áttelepülés nem csak annyi idő amíg mozogsz mert össze és szét kell pakolni a rendszert.

  68. @dudi

    ” egy áttelepülés nem csak annyi idő amíg mozogsz mert össze és szét kell pakolni a rendszert.”

    Ezzel en sohasem vitatkoztam.

    Ismetelten: „Ha az SA3 uteg kepes volt eleg gyorsan attelepulni a USAF ellen, akkor szerintem egy Spada egyseg is kepes erre azon legierok ellen, akik fenyegetest jelentenek MO-ra…”

  69. nani1980

    Általában minden normális országban a „létfontosságú” létesítményeket légvédelmi rakétákkal védik.
    Nálunk a paksi atomerőmű és a MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázis ilyen. Ezen két létesítmény napi 24órás légtérvédelme szükséges. Váratlan légi támadás esetén az idetelepült légvédelmi rakétaütegek képzik a védelem „utolsó” vonalát. Gyakorlatilag az ország szempontjából ez létszükséglet.

  70. @dudi

    „Nem tudott gyorsan áttelepülni”

    De at tudott, mivel a USAF nem tudta megsemmisiteni. Lehet, hogy az SA6 gyorsabban tud, de erre szerintem MO-nak nincs szuksege. Az Oroszok is pont a tamadasban levo harckocsizok vedelmere fejlesztettek ki. Nekunk viszont se harckocsizo csapataink sem szandekunk sincs, hogy megtamadjunk valakit.

  71. A Nyeva nem mobil, hanem telepített légvédelem. Az áttelepülés normaideje a VSZ-ben valami 4 óra volt. Daniék igen sok gyakorlatozással szorították le 1-1,5-re. Ez ma már édeskevés lenne, akkor akkor szenzorfúzió és EW képességek mellett is éppenhogycsak…

    A Kubnál ez az érték valami 15 perc asszem. A mai SAM rendszereknél 5 percet emlegetnek.

  72. papichulo

    Melyik a jobb? Ha 3-4óra egy áttelepülés (A-ból B-be) vagy ha 30 perc(és ez alatt is rendelkezésre áll a képesség) Szerintem ez nagyon egyértelmű.
    Ráadásul honnan veszed, hogy egy védekező háború esetén nem kell ellentámadást indítanunk? Mert ha kell akkor nem árt egy olyan légvédelem ami ezt „valós időben” követni tudja.
    Ráadásul az orosz (mint kiderült) már egy háborúban eredményesen kipróbált rendszer. A Spada nem.(tudtommal) Emellett lefogadom, hogy az orosz még olcsóbb is.
    Most akkor komolyan, szerinted melyik éri meg jobban?

  73. @dudi, fip7

    „Most akkor komolyan, szerinted melyik éri meg jobban?”

    Az egesz abbol indult ki, hogy nem nagyon van hasonlo nyugati rendszer, amit MO szamara szobajon. Erre emlitettem peldanak a Spada-t, de elotte mar mondtam, hogy szerintem NASAMS jobb lenne es azt is, hogy nem kene az egesz Spada rendszert alkalmazni, mert annak Aspide 2000 raketaja – atalakitas utan – kompatibilis a MH SA6 inditoival.

  74. Fip7

    Kecskemétet elfogadom! De ha Paksot veszély fenyegetné, az 100%-hogy a fél Nato itt lenne még az előtt , hogy hívnánk őket! Azt nem kockáztatná meg senki Európában , hogy valaki egy atomerőművet fenyegetettség alatt védetlenűl hagyjon! Akkor már, Százhalombatta! Az annyira nem feszegetné a környék ingerküszöbét, viszont nekünk létfontosságú!

    Jelenleg, pedig nem beszélhetünk normális körülményekről!

  75. Hagyjuk már ezt a Spada rakétát. Az MBDA megpróbálja elsózni Kelet-Európában, mert már kifutó, elavult típus, és nem nagyon van rá komoly megrendelés. Az ősrégi AIM-7-esen alapul, félaktív vezérlésű, és a KUB-on komoly átalakítást kéne végezni, NEM kompatibilis vele. A reklámduma persze más. A csheknél dolgoznak a dolgon, mintapéldány makett van, de megrendelés nincs. A lengyeleknél folyó dolog más, az ESSM csak a nevében emlékeztet a Sparrow-ra más köze már nincs hozzá. Az egy modern, gyártásban lévő frissen fejlesztett rendszer dupla hatótávval.

  76. nani1980

    Értem az érvelésed, de soha ne mond, hogy soha. Azért a délszláv háborúkban az ésszerűség volt az utolsó szempont. Ha nagyon be akarnak minket rogyasztani akkor az atomerőművet veszik célba.
    Egyébként a százhalombatai finomító/erőmű nem annyira létfontosságú, mint Paks, ellenben a megsemmisülése nagyon nagyon fájna nekünk…
    De a lényeg, hogy érted miért rugózunk a „mi legyen a KUB helyet” kérdéskörön.

  77. Allesmor Obranna

    Örök HTKA-s kérdés, hogy is állnak az oroszok a MiG-31BM projekttel?
    Nos, ezt találtam russianplanes-en, elég sok különböző oldalszám, ami BM szabványú, innen kivülről nézve a legfőbb ismertetőjel a négy darab új indítósín az R-73-asokhoz a korábbi hatalmas R-40/adapterrel dupla R-60 indító helyett.
    Jól látni még, hogy két gépen is ott figyelnek az éles R-33-asok, nyilván az R-37-esek gyártása/rendszeresítése még nem indult be (arról már valószínű tudnánk), érdekes, hogy nem a szokásos négy, hanem csak két-két darab van gépenként, egy elöl, egy oldalt hátul.

    http://russianplanes.net/id86742

    http://russianplanes.net/id86743

    http://russianplanes.net/id86748

    Magára a miG-31BM-re szűrve további upgradelt oldaszámok is előjönnek:

    http://russianplanes.net/st/Mikoyan-Gurevich/MiG-31BM

  78. Erdekes cikk a USAF Test & Evaluation Squadron-rol (hozzajuk kerultek az orosz repuloeszkozok):

    Ket kedvenc reszem:

    „On the MiG-21: „It had no gas – a point-defense fighter.
    „We didn’t know what 90 percent of the switches did. We changed the ASI and parts of the oxygen system. We had one switch that we just labeled BOMB EXPLODE.”

    „In 1987 we had the AIM-9P, which was designed to reject flares, and when we used US flares against it would ignore them and go straight for the target. We had the Soviet flares – they were dirty, and none of them looked the same – and the AIM-9P said ‘I love that flare’.

    http://www.aviationweek.com/Blogs.aspx?plckBlogId=Blog:27ec4a53-dcc8-42d0-bd3a-01329aef79a7&plckPostId=Blog:27ec4a53-dcc8-42d0-bd3a-01329aef79a7Post:1253fb8a-3b45-4f68-b273-fff9b8f2f73d

  79. Maga a blokk úgy tudom, fel van készítve elméletbe rakétatámadásra! HA jól emlékszem ez előírás. De azért tényleg jobb félni…. Ha Paks leállna, az honvédelmi szempontból, rövid távon nem különösebben nagy probléma. Ahogy , sajnos Százhalombatta sem. Sajnos pár nagyobb Mól kúton fel lehetne tölteni az egész Hm-gépjárműparkját.

    Értem, hogy miért rugózunk ! :D
    Ha rajtam múlna, hidd el, lenne nálunk légvédelem rogyásig!

  80. molnibalage

    Ez mind igaz. Nem is állítottam, hogy nukleáris katasztrófa lenne. Csak elindulna egy láncreakció.
    2GW/H energiatermelés kiesne a hálózatból.—> A hálózat összeomlik—> majd idővel helyreáll, de ugye addig mindennek off—–> hiányzik 2GW/H-nyi elektromos áram egy olyan hálózatból ahol a fogyasztás átlag 6GW/H. Ezt külföldről kell pótolni, ha tudjuk. (Tőlünk vesznek az osztrákok és a horvátok is áramot, de mi is importálunk magunknak).—->ha tudunk beszerezni akkor az atomhoz mérten drágán, ha nem tudjuk azt meg nem kell részleteznek szerintem—–> ez nagyon rossz a gazdaságnak, csökken a termelés ás a szolgáltató szektor, csökken a GDP—–>csökkennek az adóbevételek, a költségvetésünk meg enélkül is necces—–> fel kell vennünk jó drágán hitelt vagy a jegybanki tartalékhoz kell nyúlni. Az előbbi nagyon eladósít, lényegében elzálogosítva a jövőt, a másik hatalmas inflációt gerjeszt. Ilyen körülmények között kell háborúznunk ha ez bekövetkezik. Szerintem ez rohadt nagy pofon.
    Ez a lánc amit leírtam ezer milliárd forintokban mérhető károkozás hosszútávon.
    És most ez nem is a reaktorok megsemmisülése volt. (Bár lassan úgy is újakat kell építeni csak hát ettől ezeket még nem kéne szétlőni)

    UI: Egyébként egy komoly biztonságpolitikai védőbástyánk az idetelepült német multinacionális termelővállalatok. Ha egy háborúban közvetlenül vagy közvetve kárt szenvednek akkor a német politikai vezetést már az oldalunkon tudhatjuk. Ezzel egyébként valamiért ritkán számolnak ezért is írom ide ilyen „érdekesség” képen.

  81. Fip7

    Igaz amit írsz, de hidd el , hogy ha odáig fajulna a dolog, hogy Paksot támadja valaki , akkor a GDP meg az 2GW/H miatt lekapcsolt lakossági hálózatok lesznek a legkisebb problémánk ! A zsidók is féltenék a sok befektetésüket, nem csak a németek! De ez már egy másik történet! Ugy látom nem kell félnünk senkitől! :D

  82. „Ezen is 94 kg szerepel tömegre. Azt nem írtják, hogy mire vonatkozik.”
    de írják: „v kontejnyere”, gondolom egyértelmű.
    „ A 3,2 Mach az ivszont sebesség, csak dimenziótal. Szóval itt akkora marhaságot mondták, hogy csoda, hogy az ég nem szakad le…”
    Nem tudom mit írtál ide, de ha az akart lenni, hogy én mondták marhaságot, akkor: a Mach szám egy sebességi viszonyszám, nem sebesség. Természetesen létezik dimenziótlan sebesség, de az c/c_kritikus, ahol c_kritikus nem minden esetben a gyök(kappa*R*T) képlettel számítandó.
    Egyébként a dimenziótlan sebességet ált. lambdával jelöljük. De ezt mondjuk te is jól tudod…

  83. „aminek a végén a BUK rendszer mellet döntöttünk”

    Whatever… azt vesztek amit akartok! :)

    En azonban meg mindig azon a velemenyen vagyok, hogy meg kene szuntetnunk a fuggosegunket valamelyik oldaltol(USA+/RF), mivel ha barmely oldallal is keveredunk konfliktusba (nyugat/kelet), akkor redundans rendszerek hijjan valamilyen kepesseget mindenkeppen nelkuloznunk kell. Mivel NATO tagok vagyunk, igy szamomra egyertelmu a dontes.

  84. A Mach szám is egy hasonlósági szám, és dimenziótlan. Az áramlástani modellezés egyik nagy problémája, hogy a kisminta kísérleteknél vagy a Mach vagy egy másik hasonlósági szám együttesen soha nem lehet állandó. (A másik nevére fejből már nem emlékszem, asszem Fr a rövidítése.) Szóval, ha nem értesz vagy nem tudsz még ennyit sem áramlástanból – ezt elvileg minden gépész tanulta az én időmben – akkor talán pszt…

  85. Hú, de magyartalan és elgépelt lett az energetikás. Akkor újra. Minden idők legnagyobb igényelt teljesítménye 6,3GW táján volt. Ez a csúcs. Viszont ez nem volt egy órán keresztül. Tehát a 6 GWh egy óra alatti megkajálása az nemhogy átlagos, de valószínűleg 1 órára vetített fogyasztási rekord.

  86. molnibalage

    Értem. Viszont akkor a helyzet még rosszabb. Mert ugye a Paksi Atomerőmű teljesítménye 2GW/h. Ez az átlag fogyasztás 40%-fedezi. (most néztem utána) Így a valódi átlag nem 6, hanem 5GW/h. Szóval az észrevételed teljesen jogos!
    De, ez az általam felvázolt helyzeten nem, hogy javítana, hanem még ront is. Tudtommal azért szorulunk néha áram importra, mert a 6GW/H-t nem tudjuk kitermelni. Ergo ha 5GW/h-ból kiesik 2GW/h azt esélyünk sincs önerőből pótolni, de még az 1GW/h-s értéket sem! Szóval az általam vázolt folyamat megállja a helyét. Viszont a pontosításodat köszönöm!

  87. Ha mar szobakerult Afghanistan. Nem fest tul jol a helyzet…

    „The US military today suspended most of its combat patrols with Afghan forces as the green-on-blue, or insider attacks by Afghan security personnel on Coalition troops, continue to spike. […]

    „The order effectively suspends ‘until further notice’ most of the operations which US and Afghan troops conduct side by side,” CBS News reported today. „At higher headquarters, Afghans and Americans will still work together, but in the field small unit operations putting Afghan soldiers alongside Americans … will be suspended unless an exception is granted by a commanding general.” – http://www.longwarjournal.org/archives/2012/09/us_military_suspends_1.php

  88. A Fr a Froude szám, meg van még Re is illetve még kettő, de most lusta vagyok megnézni.
    Szóval hasonlósági szám és dimenziótlan, vagyis nem sebesség. A szó amit használni kellett volna, a sebességi viszonyszám.
    De mindegy, neked sem lehet mindig igazad, csak nem vagy hajlandó elismerni. :-(

  89. Allesmor Obranna

    Az a hajtómű R-15B, a magas hőmérséklet pedig relativ.
    Ha most hozzányulhatnának, megtartva az igen alacsony fokozatszámot, a jelenlegi korszerű áramlástervezéssel készitett blisk fokozatokkal, tüzelőtérrel, turbinával, anyagokkal a MiG-25-ös csúnya produkcióra lenne képes.
    De leginkább arra, hogy hangsebesség alatt is javulna a gazdaságossága és a hajtóművek élettartama az egekben lenne.

    Egy érdekesség: úgy van méretezve a hajtómű, hogy földközelben, hangsebesség alatt az utánégetés sosem megy 100%-on, az az üzemmód csak nagy magasság/nagy sebesség során érhető el.

  90. Berakom már ide is…

    Az egyiptomi-izraeli határon tűzharc közben életét veszítette* egy IDF katona (Cpl. Netanel Yahalomi, 20 éves volt)… Augusztusban meg 15 egyiptomi katona vesztette életét* a Sinai-félszigeten…

    * Persze nem egymás ellen harcoltak, hanem a palesztin fegyveresekkel vívtak harcot mind a kettő esetben.

  91. @Roni

    Nekem sokkal inkább egy készlet-kiosztásnak tűnik, amitől képességnövekedést várnak. Azt azért remélem senki nem gondolta komolyan, hogy az igényeiket többnyire kielégítő 74-es szériát lecserélik. (A vadonat új 100-as sorozatot meg pláne). Új tokfedél új előágy és szevasz.

  92. „Azt azért remélem senki nem gondolta komolyan, hogy az igényeiket többnyire kielégítő 74-es szériát lecserélik.”

    Miért? az ak-74m már amúgy is egy régi szar.
    Már ha van egy forradalmian új géppiytu akkor illő minden katonának adni belőle .
    Ha már a világon ők költenek Kína után legtöbbet (csak tudnám hogy mire)akkor jogos :DDDD

  93. Az iráni szeptemberi katonai parádén új légvédelmi egység jelent meg RAAD néven.
    http://media.farsnews.com/media/Uploaded/Files/Images/1391/06/31/13910631142333562_PhotoL.jpg
    Az képen látható jármű és a légvédelmi rakéta legjobban ehhez a rendszerhez hasonlított:
    http://77rus.smugmug.com/Military/MAKS-2011/i-8cWX558/0/500×333/Part721-500×333.jpg
    Az eltérés csak olyan mértékű apróságnak tűnik a rakéta esetében hogy saját gyártásnak tűnik. Az is érdekesség hogy nem egyet vonultattak fel, és mint a képen látható még a típusjelzés is látható volt. A második eltérés hogy a jármű csak 3 db hordoz belőle. A harmadik fő eltérés hogy a hordozó járművön nem volt radar látható. Hogy ez minek tudható be nem volt kideríthető. Az irániak passzív radarokról beszélnek jó ideje. Azt találtam hogy ehhez a rendszerhez létezik aktív vezérlésű kereső fej is. Mivel az irániaknak több dologhoz is kell aktív kereső záros határidő alatt és a közelmúltban több érdekes erre utaló nyom volt, én arra hajlok,volt az a pénz amiért esetleg eladhatták nekik, hiszen az oroszoknál ez a rendszer kifutóban van. Egyik cikkben maguk is elég cinikusan nyilatkoztak róluk, fejlesztés ide vagy oda. (vityaz rendszert tartják távlati megoldásnak)
    Vissza olvasva a sok oldalt feltűnt amit az áttelepítésekről irtatok. Az az igazság hogy egy SAM rendszert ha azt csak az ment meg hogy folyamatosan áttelepül, az semmire sem jó. A jugoszláv példa is megmutatta.

  94. Dudi

    Hát mikor alkalmam van rá mindig alaposan elgondolkodom ezen, de soha nem értem hogy a tokfedél hogy mozog el az optikával. Nekem teljesen szilárdnak tűnik.
    Ellenben a 74-nél már nem a helyretoló rugó végét kell benyomni, hanem oldalsó kis kart kell elfordítani, pont az optika miatt.

  95. silirusglanis

    Az AK-74-nél is a helyretolószerkezet tartja helyén a tokfedelet(egész konkrétan a helyretoló rugóvezető egyik része).

    Miért mozog?

    A helyretoló szerkezet tolja mellső helyzetbe a zárat miután a lőporgázok hátranyomták ez azért baj a mi esetünkben mert a helyretoló szerkezet nincs fixen rögzítve azaz mozog(nem csak a rugó összemegy és nyúlik)hanem az egész szerkezet picit lötyög a helyén.Ez nekünk azért nem jó mert a így a tokfedél sem rögzül fixen hisz azt a helyretoló szerkezet tartja megfeszítve a helyén.

  96. @Dudi

    Ezzel én is tisztában voltam, csak akkor nem értem hogy akkor minek változtattak a tokfedél rögzítésén, ha így sem használható. Még inkább kétséges pont ezen hiányosságok miatt a magyar AK modernizáció, ahol bizony felkerült a picattiny sín…

  97. silirusglanis

    Azért mert az optikát nem a tokfedélre rögzítik hanem egy infrabak nevű oldalsó sínre azaz az optika tartó sín nem ér hozzá a tokfedélhez.

    http://tantal.kalashnikov.guns.ru/bstkobra.html

    Ez a megoldás van a modernizált AK-inkon is csak nem infrabak van hanem egy sín.

    http://2.bp.blogspot.com/-lPPBb46NjRw/TiCGN7OAIPI/AAAAAAAABOg/jHWoVYxRazI/s1600/AK%2Bk%25C3%25B6z%25C3%25A9s%25C5%2591%2Br%25C3%25A9sz.jpg

  98. silirusglanis

    „Ezzel én is tisztában voltam, csak akkor nem értem hogy akkor minek változtattak a tokfedél rögzítésén, ha így sem használható.”

    Nem változtattak a tokfedél rögzítésén az AK-200-ig semmit.Ahol viszont teljesen átépítették ezt a részt így nem mozog a tokfedél.Ott már az általad említett kallantyús megoldás van DE ez nem AK-74 agy AK-74m esetleg AK-100-as széria hanem AK-200.

    http://www.google.hu/imgres?num=10&um=1&hl=hu&client=firefox-a&rls=org.mozilla:hu:official&biw=1440&bih=738&tbm=isch&tbnid=LV-aK4vx8DzNuM:&imgrefurl=http://www.thefirearmblog.com/blog/2009/11/16/izhmash-prototype-of-the-updated-ak-big-news/&docid=2JKg4W5Nbv55wM&imgurl=http://cdn5.thefirearmsblog.com/blog/wp-content/uploads/2009/11/2654020-tfb.jpg&w=800&h=523&ei=dctcUN7MHpDitQbnhYHYAg&zoom=1&iact=rc&dur=389&sig=115252433441352669811&sqi=2&page=1&tbnh=124&tbnw=165&start=0&ndsp=28&ved=1t:429,r:13,s:0,i:107&tx=102&ty=36

  99. Még pár érdekesség.
    Egy rendkívül csúnya jármű. Az 5 tengelyes szállító jármű felhasználása elég széles lehet a ballisztikus rakétától a légvédelmi rendszerekig.
    http://rabetnews.com/military/9.jpg
    Az új szerintük passzív radarrendszer egyik eleme.
    http://rabetnews.com/military/8.jpg
    Zulfigarxx tank a hőkisugárzást csökkentő álcahálóval, amit újabban mindenhol használnak.
    http://rabetnews.com/military/10.jpg

  100. @Roni

    Hááááát nem talált. Az AK-200 a tavalyi évben lett bemutatva, és vele lett lezárva az AK-74 korszaka. A 12 idei gyerek, és elvileg már egy teljesen új dimenziót kell elképzelnünk. Majd meglátjuk. Minden esetre elég szimpatikus, főleg hogy vagy ötféle kaliberben fogják gyártani. :)

  101. silirusglanis
    2012. szeptember 21. péntek @ 22:44

    De igen. Csak az AK-74M nem egyenlő az AK-74-el. Gyakorlatilag a 100-as széria része. Ha megnézed a linken a képét, láthatod, hogy ugyan az a műanyag/acél felépítése van mint a 100-as szériának. Szerintem azért nem kapott új típusjelzést mert lényegében csak „frissítették” az eredetit. Az AK-105 szerintem viszont egy teljesen új fegyver az AKSz-74U hoz képest. Én így tudom.

  102. silirusglanis

    Az egyik kommentemnél látszik az orosz és a magyar megoldás is.Az acélt én mondtam de lehet,hogy még is aluból van.

    http://tantal.kalashnikov.guns.ru/bstkobra.html ez az orosz

    http://2.bp.blogspot.com/-lPPBb46NjRw/TiCGN7OAIPI/AAAAAAAABOg/jHWoVYxRazI/s1600/AK%2Bk%25C3%25B6z%25C3%25A9s%25C5%2591%2Br%25C3%25A9sz.jpg ez a magyar
    Amúgy az eredeti infrabak így néz ki: http://6mm.hu/system/images/000/002/347/2347/article/ca_slr105-14.jpg?1275757486

  103. silirusglanis

    Az AK-74U csőhosszban és a célzószerkezetben tér el a több AK-tól, és a tűzgyorsasága is nagyobb de ez nem látszik rajta.

    Az AK-100 as széria rövidebb csövű változatai csak csőhosszban és abban térnek el,hogy egy tágulókamrás csőszájfékes kompenzátor van rajtuk nem pedig a megszokott csőszájfékes kompenzátor.

    Ak-74M kontra AK-74
    Annyi a különbség a hét fegyver között,hogy az M-en minden fekete műanyag ami nem acél,behajtható a tus és van rajta infrabak de ezek jellemzőek minden más 100-as szériájú fegyverre.

    Az AK-105 nem más mint egy rövidebb csövű AK-74M.

    A 100-as széria a 105-ig csak csőhosszban és kaliberben tér el egymástól,a szerkezetük ugyan az mint az AK-74M-nek(ami ugye tök ugyan az mint az elődöknek csak műanyagba burkolva).

  104. fip7
    Nem tudom hogy miért, minden lánctalpas járművet így szállítanak. Talán az utakat kímélik.
    A másik érdekesség a csúnya járművel kapcsolatban, és ez figyelemre méltó:
    A megnézzük a képeket és összehasonlítjuk a kínai szállítójárművet az tervezett korábbi iráni s300 verzióval nagy a hasonlóság. Az új (csúnya) vontató azonban jelentősen eltér kialakításában. Viszont a tengelyek mind a három járműben ugyan azok. Ez jelentheti a következőt.A tervek szerint a kínai légvédelmi rendszert szerették volna másolni, azonban menet közben más irányba mehettek el, igy az eredeti jármű már nem felelt meg. A rendszert méreteit, vagy súlyát nem tudták tartani ezért módosítani kellett a szállító járművet is. Immár már hatul 3 tengellyel és kicsit hátratolva a súlypont miatt. Az biztos hogy a rakfelület most már megfelelőnek tűnik, mert ha a rakéták nem nőttek sokkal nagyobbra, teljes hosszukban a rakfelület fölé kerülhetnek. Ez azt jelentheti hogy a rakéták készen vannak, ugyan is miből tudnák hogy ezt a módosítást meg kell ejteni.
    http://rabetnews.com/military/9.jpg
    http://english.deltabbs.com/wp-content/uploads/2010/11/iranian-S-300.jpg
    http://sitelife.aviationweek.com/ver1.0/Content/images/store/2/8/a2e65ef6-5026-42ea-9874-53fa0fceda78.Large.jpg

  105. AK-47,AKM
    Mind a kettő 7,62x39mm -es lőszert tüzel a kettő közt a különbség gyártástechnológiában tűzgyorsaságban van ezen kívül az AKM-en van egy kompenzátor is.

    AKMS
    Behajtható válltámaszos AKM

    AK-74
    Tök ugyan az mint az AKM csak 5,45x39mm-es lőszert tüzel és a kompenzátort egy csőszájfékes kompenzátor váltotta.

    AK-74M
    Ugyan az mint az AK-74 csak műanyagra cserélték a fa alkatrészeket behajtható a tus és minden fegyveren van infrabak.

    AK-101
    NATO 5,56-os lőszert tüzelő AK-74M.

    AK-102
    Rövidebb csövű AK-101 tágulókamrás csőszájfékes kompenzátorral.

    AK-103
    7,62x39mm-es lőszert tüzelő AK-74m

    AK-104
    Rövidebb csövű AK-103 tágulókamrás csőszájfékes kompenzátorral.

    AK-105
    Rövidebb csövű AK-74M tágulókamrás csőszájfékes kompenzátorral.

    http://www.kalasnyikov.hu/index.php?page=tortenelem&story=2&episode=1
    Ezt lehet nyugodtan olvasgatni :D

  106. Leírom melyik fegyver milyen hosszú talán így jobban látszik a méretbeli különbség:
    AK-74M:934mm
    AK-105:824mm
    AKS-74U:735mm
    Vityaz-SN:705mm
    Bizon2:690mm
    Persze mindegyik érték kihajtható puskatussal értendő!
    A Vityaz-SN és a Bizon2 van most az AK-74U helyett, csak kisebb a tűzerejük(5.45 orosz helyet 9mm-es para illetve makarov)
    Az AK-74M ahogy dudi írta csak egy frissített karabély.
    AZ AK-105 pedig új fiúként van a palettán igazi karabély méretben (Colt M4:840mm, csak, hogy legyen mihez nyugaton viszonyítani)

  107. Roni

    „Oszt akko melyiket fogják rendszeresíteni az oroszok ?”

    Remélem, hogy az AK-12-t. Amit eddig tudni lehet róla, annak alapján nagyon bejön, afféle „all in one” cucc, minden előnyös tulajdonság megvan benne, ha tényleg kijön 6.5-ös kaliberben is (ez a mániám :DD), akkor nekem abszolút kedvenc lesz. És személy szerint nagyon örülnék, ha esetleg a Magyar Honvédség is rendszeresítené majd.

    A dudi által linkelt oldalon van egy rövid leírás róla:
    http://www.kalasnyikov.hu/index.php?page=tortenelem&story=2&episode=8

    De kérdés, hogy a jelenlegi Izsmas-csőd hogyan fogja befolyásolni ezen fegyver jövőjét… http://hungarian.ruvr.ru/2012_04_06/70913273/