|

Jól halad a Csődör hajtóművének tesztelése

A amerikai General Electric vállalat jól halad a fejlesztés alatt álló CH-53K Super Stallion szállítóhelikopter hajtóművének tesztelésével. A GE38 jelzésű erőforrás négy tesztpéldánya immáron 2300 üzemórát futott próbapadon, várhatóan ez év folyamán csatlakozik az új gázturbina ötödik prototípusa is, mellyel együtt teljesíteni kell 2013 végére a kitűzött 5000 üzemórát.

Bár a CH-53K körül nincs minden rendben, a haditengerészet részéről abszolút optimisták az új erőforrással kapcsolatban. A General Electric sem panaszkodhat, folyamatban van a repülési tesztekre szánt 7 gázturbina építése, emellett szerződés van további 13 hajtóműre is (melyek valószínűsíthetően a nullszériapéldányokba kerülnek majd).

A gyártó szerint a 2006-ban kiválasztott hajtóművel kapcsolatban nem túlzás generációs ugrást emlegetni, hiszen a CH-53E Super Stallion-okban már hosszú évtizedek óta szolgáló T64-esnél 57 százalékkal nagyobb tengelyteljesítményt szolgáltat az üzemanyag-fogyasztás 18 százalékos csökkenése mellett. Ezeken túl az erőforrás 63 százalékkal kevesebb alkatrészből épül fel mint elődje, tehát tömege is jelentősebb kisebb, és üzemeltetésének költségei is alacsonyabbak.

Sikorsky CH-53K | Fotó: US Navy ,

17 hozzászólás “Jól halad a Csődör hajtóművének tesztelése”

  1. @marcika

    „miert nem veszunk ilyeneket a mi8-ak levaltasara?”

    1.) Talán mert nem egy kategóriát képviselnek
    2.) Talán mert nem tudnánk a szállítókapacitását kihasználni
    3.) Talán mert jóval drágább az üzemeltetése
    4.) Talán mert 3-5x drágább a Mi-8/Mi-17-es modellekhez képest

  2. @marcika

    Ahogy Molni mondaná: „Kommented a jajj,jajj,jajj és jajj kategóriába tartozott.”

    Vagy ahogy Horti Gábor sportközvetítőtől hallanánk: Anyu nemá’! :D

    5. Az „ingyen” helik példáján tanulva szerintem ide sem adnák csak erősen lebutítva!

  3. CH-53 vétel? Adódik a kérdés, hogy miért akarnánk az összes katonánkat egyszerre szállítani légi úton :)
    Az USA katonai segélyként adhatna 4db UH-60-ast, hamár 653 db (+263 db opció) rendeltek belőle. Szerintem észre se vennék 4 db hiányát, elkönyvelnék adminisztrációs hibaként :)

  4. marcika:
    „Ezek az igazi helikopterek. :)”
    PC játékban biztos…
    De, ha megnézed a vevőket, ők nem dícsérik ennyire. Inkább dühödten verik az asztalt…

    „Mert melyiknek nincsen hibaja amugy?”
    Most gonosz lennék, azt mondanám, hogy az aktuális MIL, vagy Sikorsky modelleket összeteszed, együtt lesz annyi hibájuk, mint az NH90-nek egyedül…
    Az elmúlt fél évben nem olvastad az oldalt?
    Csak én írtam, hány és hány ország panaszáról…

    A Merlin az már más. Csak abból a pénzből kapsz majd hogy nem jobbat…

  5. sulyid:
    Igazad van, nem tudom miért nem jutott eszembe a Merlin portugál és kanadai sztorija….

    wolfram:
    Hát először is portugálok azért voltak kiakadva, mert a nem túl olcsó Merlinek üzemkészsége 10%-t sem érte el, egy húzosabb időn át…
    Az AW, meg kente mindenkire a problémát, csak némi idő után hagyták abba a nyüszítést. Nem sokra rá a portugáloknak annyira elege lett a típusból, hogyy el akarták passzolni bárkinek.
    Ekkor került szóba a másik – nem túl elégedett – vevő, Kanada. Anno a Merlinnek nagy lehetőség lett volna. Az ottani Sea King és Labrador (CH46 Sea Knight) váltótípusaként, kb 50 példányra.
    Aztán jöttek a gondok. A Labrador-ok egyrészét fel is váltották (itt is volt egy időszak, mikor lecsökkent a rendelkezésre-állás). Így a tapasztalatokat látva a Navy elállt készséggel a ~35 Merlintől és azzal a lendülettel kopogott a Sikorsky-nál, ennek következtében lett az utód a CH149 Kormorant helyette a CH148 Cyclone (hozzáteszem, ott sem megy minden simán, de látszik a fény az alagút végén). Na már most ekkor jött a portugál ajánlat, hogy ők szívesen átadják a saját Merlinjeiket egy kisebb összegért cserébe alkatrész donornak, hátha ezzel a kanadai flotta jobban üzemel majd, mire az volt a kanadai válasz, hogy „neeem, a mi gépeinket is eladnánk szívesen”. :D
    Konkrétan felhasználták volna őket asszem a Lockheed VH71 Krestel projektjéhez (US elnöki gép projekt), de úgy tudom annak is lőttek.