|

Afganisztán újból elérhető Pakisztánon keresztül

Tavaly novemberben a pakisztáni határ közelében tevékenykedő amerikai csapatok egy légi tűztámogatása következtében 24 pakisztáni katona halt meg, ami a nem éppen felhőtlen amerikai-pakisztáni viszonyban elegendő volt ahhoz, hogy Pakisztán többek között lezárja az utat Afganisztán felé, komoly és egyben igen költséges logisztikai alternatívákra kényszerítve az NATO-t.

Valahol a pakisztáni határon ,

Az útvonalak újbóli megnyitását Iszlámábád miniszteri szintű bocsánatkéréshez kötötte, illetve előkerült a határátlépések megsarcolása is. Korábban Washington indirekt módon kamiononként 250 dollárt fizetett a pakisztáni útvonal használatáért, ám a pakisztáni elképzelés szerint ez a sokszorosára nőtt volna. Hogy konkrétan mik voltak az elképzelések, arról így hirtelenjében nem találtam hiteles információt, ám annyi bizonyos, hogy ennek az ügynek a korábbi rendezése pont ezen összegen bukott el. Ennél fogva elég borsos lehetett, lévén az alternatív útvonalak szintén nem pénztárca barátak. Egy Pentagon adat szerint az alternatív útvonalak havi szinten 87 millió dollárral kerülnek többe, míg egy másik, szintén pentagon eredetű becslés szerint a pakisztáni útvonalra történő visszaváltással havi szinten 70 – 100 millió dollár körüli összeget lehetne megspórolni.

Július 3-ával el is kezdődhetett ezen spórolás, lévén az amerikai külügyminisztériumban felemelték a telefonkagylót. Na nem Pakisztánból csörögtek, hanem Hillary Clinton folytatott le egy kis diskurzust pakisztáni kolléganőjével. Clinton a beszélgetés kapcsán elmondta, hogy Washington bocsánatkérését tolmácsolta, illetve kitért arra is, hogy Hina Rabbani Khar arról tájékoztatta, hogy a pakisztáni útvonalak újból nyitottak a NATO erők számára. Méghozzá a régió közös biztonsági érdekeinek figyelembe vételével extra költségek nélkül. (A háttérben ettől még persze lehet megállapodás, mindkét fél számára kedvező felálással, hiszen egyes források szerint az utánpótlási vonalak megsarcolását is úgy akarták lenyomni az amerikaik torkán, hogy cserébe amerikai részvétellel zajlanának nagy volumeni úthálózati rekonstrukciós munkálatok.)

Az elvileg közelgő, teljes afganisztáni kivonulás árcédulájára igen kedvező kihatással lévő döntéshez azért hozzá tartozik, hogy Pakisztán napokban hivatalba lépett új miniszterelnöke korábban elismerte, hogy Iszlámábád úgy vélte, hogy a blokád további fenntartása Washington mellett a többi NATO tagállammal való viszonyukat is veszélyezteti, így a NATO utánpótlási útvonalak lezárásának feloldása már egy ideje napirendi ponton szerepelt Pakisztánban.

Obama elnök nem kommentálta a lépést, így hivatalosan csak külügyminiszteri szinten történt lépés, ám elképzelhető, hogy így is kedvező a lépés Mitt Romney elnökjelölt számára, aki többek között azzal támadja Obamát, hogy az a világot bejárva bocsánatot kéreget az Egyesült Államok nevében.

A pentagon fentebb említett becslése szerint a pakisztáni útvonalak lezárása mintegy 700 millió dollárjába is kerülhetett, bár egyes vélemények szerint a valós összeg tokkal-vonóval közelebb járhat a 2 milliárdhoz, lévén a közelmúltban fogadtak el egy olyan átcsoportosítást, ami 2,1 milliárd dollárt biztosít nagyobbrészt a pakisztáni útvonalak lezárásból adódó plusz költségek fedezésére: a hadsereg számára 3 tételben összesen 1,7 milliárd dollárt a megemelkedett üzemanyag fogyasztás és szállítási költségek fedezésére, illetve egy negyedik tételként 370 millió dollárt a légierő számára, akiknek szintén növelniük kellett szállítási aktivitásukat az elmúlt bő fél év alatt.

6 hozzászólás “Afganisztán újból elérhető Pakisztánon keresztül”

  1. „Egy Pentagon adat szerint az alternatív útvonalak havi szinten 87 millió dollárral kerülnek többe, míg egy másik, szintén pentagon eredetű becslés szerint a pakisztáni útvonalra történő visszaváltással havi szinten 70 – 100 millió dollár körüli összeget lehetne megspórolni.”

    Ha jol ertem, akkor van X project, ami megbecsli, hogy A mennyivel olcsobb, mint B, meg van egy parhuzamos Y project, ami megbecsli, hogy B mennyivel dragabb, mint A…
    Csodalatramelto, mar-mar magyaros. :D