|

Megtalálták a lelőtt török Phantom pilótáinak földi maradványait

Törökország nem sokkal ezelőtt jelentette be, hogy megtalálták a szírek által június 22-én lelőtt RF-4 Phantom két pilótájának földi maradványait, és azon vannak, hogy kiemeljék őket a tengerfenékről. A közleményben a gép legénységeként Gokhan Ertan százados és Hasan Huseyin hadnagy lett megnevezve, ám hogy pontosan hol találtak rájuk, arról nem esik említés.

A török napilap, a Hurriyet értesülései szerint a pilótákat 1 260 méteres mélységben találták meg, ám arról nincs információ, hogy a gépük roncsában, avagy sem.

A pilóták és a gép roncsa utáni, június 22-e óta tartó kutatásba a török kormány felkérésének eleget téve a történetesen éppen a régióban tartózkodó Robert Ballard és kutatóhajója, az E/V Nautilus is bekapcsolódott.

105 hozzászólás “Megtalálták a lelőtt török Phantom pilótáinak földi maradványait”

  1. „jogos, az amik meg kanada is mindig lelövi a betévedő orosz gépeket sőt japán is állandó jelleggel…”

    Nem szegyszer sértették meg már Szíria légterét Izraeli gépek .
    Az aranyasaba volt benne hogy amikor arab vezetőkkel találkozott a szír államfő akkor izraeli f-16 gépek hangrobbanással rájuk robbantották az ablakokat .

    A felsorolt országok nem holmi háborús övezetek mint Szíria.
    Tehát még csak véletlenül sem lehet összehasonlítani őket.

  2. és a hidegháború már smafu? :) egyébként ha azok az izraeli gépek nem háborús helyzetben robbangattak ablakot, e logika mentén, szintén nem összehasonlítható, hisz végül is akkor nem háborús helyzetbe bárki repkedhet bárhol…

  3. Az izraeleiek pár éve szír teruleten bombáztak szét egy létesítményt ahol
    állítólag a szírek nukleáris reaktort építettek.

    Roni
    ment a pipa, Wesley Clark bevallotta az igazat, ezt mondtuk páran még tavaly Libia kapcsán is …..
    Minden elvan tervezve az USA részérol. Már Szudánban is készulodnek a rendszerváltásra…
    Mert az nem úgy van hogy Mohamed meg Ahmed gondolnak egyet és mennek tuntetni mert demokráciát akarnak.

  4. „és a hidegháború már smafu?”

    A hidegháborúnak vége (de csak európai és orosz részről) a jenkik nem így látják a dolgot .
    És ahogy dudi is írta az oroszok nem repülnek be más légterébe hanem csak megközelítik azt .

  5. #Boki

    ühüm

    „A szíriai légvédelem tüzet nyitott a légtérbe belépő repülőgépekre azt követően, hogy „lakatlan területre ledobták munícióikat” – idézte a SANA”

    a lakatlan terület nem éppen „Az izraeleiek pár éve szír teruleten bombáztak szét egy létesítményt ahol
    állítólag a szírek nukleáris reaktort építettek.” érted?

    szóval maradjuk abban, hogy Irán volt, ha minden igaz

  6. Ez nem egy egyszerű eset. Törökök háttérből támogatják a felkelőket. Aki kormány erőket gyílkolják.
    Az F-4 által szolgáltatott hírszerezési anyag sír katonák életébe került volna.
    Üteg parancsnok jogosan járt el.

  7. izrael bombázott, de még damaszkusz szerint sem atomlétesítmény volt, hanem egy laktanya, én hiszek damaszkusznak, a nyugat úgyis mindig hazudik, ami tuti atomlétesítmény volt és le lett bombázva, az osirak, irakban, mea culpe, ezt kevertem iránnal…

  8. Igen a 80-as években Irakban bombázták szét az épulo atomeromuvet.
    De Iránban a Moszad már kivégzett egy pár iráni atomtudóst. Felrobbantak loszerraktárak ill. egy rakétaosszeszerelo uzem. (nem hivatalos infok szerint Izrael és az USA állt a robbantások mogott)

  9. beta
    jah, Béke volt, volt megélhetés, fejlodés. Most mi van -szétbombázott infrastuktúra, éhezés, állandó torzsi harcok, emberrablások, káosz ( ez az új arab demokrácia?)……stb.
    És még nincs vége, még vannak országok a listán.

  10. Azért azok mégiscsak diktatúrák voltak, és a fejlődés mellett a túlnépesedés is erős volt. Gyakorlatilag elkerülhetetlen volt, hogy valami nagyobb balhé legyen. Háború vagy más. Hát forradalom lett, de ennek akkor lett volna értelme ha demokrácia a vége. Az meg ott nem működik, így marad a káosz. Vagy valamiféle diktatúra fog megint kialakulni, csak most lehet hogy iszlám szélsőségesekkel.

  11. OFF:
    Áruljátok el nekem, miért kell ennyire ragaszkodni a demokráciához?

    On:
    Tartom ez eddigi véleményem, a törökök a tűzzel játszottak.
    Amúgy akár el is lehetett volna sikálni, esetleg fizet valamennyi kártérítést az állam…

    Ti hogy ítélnétek meg, ha mondjuk ’95 ben egy Szekszárd magasságában repkedő Yugo 21 R-t lekapott volna a magyarországi légvédelem, vagy valami magyar gépet lőttek volna le a szerbek Bácska mellett?

  12. Osztom azt a véleményt hogy a Törökök a tűzzel játszottak.
    Tudták nagyon jól hogy benne van a pakliba a gép elvesztés.
    Tudták nagyon jól hogy Szíriában szükségállapot van.
    Tudták nagyon jól hogy a Szír légvédelem állandó készültségben van.
    Tudták nagyon jól hogy a Szír légvédelem parancsot kapott idegen azonosítatlan ellenségnek azonosítót lelövésére (hogy ne ismétlődjön meg Líbia)
    Tudták nagyon jól azt is hogy a Szír légvédelem rendelkezik olyan eszközökkel amivel azonosítani tudják a böszme nagy F-4 est és azt tudták hogy a megfelelő eszközeik is megvannak a megsemmisítéséhez.
    De hát az információ,provokáció fontosabb volt (megérte nekik a 2 emberéletet és a gépveszteséget) véleményem szerint teszt is volt részben legalábbis a pakliba biztos benne volt hogy teszteljék a Szír légvédelmet Líbiánál is volt hasonló csak ott undorító módon be nem jelentett gépek be nem jelentett útvonalon menekítették ki a be nem jelentett civileket egyebeket… csak a Líbiaiak nem észlelték ezért nem történt katasztrófa kivétel a kormánypártiaknak mert gyengeségük felfedték és mehetett a légtérzár (bombázás) mondjuk ez Líbiánál várható volt mármint a légvédelem hiánya mert az ország méretéhez képest kevés ellenőrző és légtér védelmi eszközzel rendelkezett ami volt is elavult és a városok köré csoportosítva (sivatagon mit védjenek „a repülési megközelítési útvonalat kellett volna.”)
    De Szíria más tészta és ezt a törökök is nagyon jól tudták viszonylag kis helyre zsúfolt nagyszámú modern légtérellenőrző rendszer és potens légvédelem.
    Én azt mondom a Törökök nem csak hogy számoltak a gép és hajózói elvesztésével de szerintem 75%ot adtak a vissza nem térésnek.
    Hogy mi volt a valódi céljuk ezzel talán soha nem derül ki vagy ha mégis az emberek nagy hányada úgyse hiszi majd el. (Mert olyan ember aki tisztába van a helyzettel tudja hogy szerencsétleneknek több esélyük volt othagyni a fogukat mint visszatérni hiába csak érintették a szárazföld feletti légteret.) És ilyen rizikós bevetést pár ezer képkockáért nem vállalnak be inkább műhold vagy UAV. (De lehet hogy a Török légierő parancsnokság zokni teljesen a maga szakterületén mert nem ritka az olyan)

  13. A másik meg azzal szerintem minden ide kommentelő egyetért hogy ha kémrepülést/felderítőrepülést végzek azt nem kis és közepes magasságba végzem/végeztetem és azzal is hogy ha valamit felderítek azt nem a véletlenségből teszem egy idegen ország légterébe hanem céllal (és ez a cél nem a civilek védelme.) Ugyanis semmi olyan információhoz nem jutottak hozzá ezzel mint amit más módon emberi élet kockáztatása nélkül ne tudtak volna megtenni. Pláne nem egy atom középhatalom Törökország.

  14. borisz:

    Demokrácia nélkül nincs modern gazdaság, fejlett egészségügy, jólét stb. Tehát az arabok vagy demokratizálódjanak vagy ne akarjanak nyugati színvonalon élni. Nyilván ahol van olaj ott ezt kikerülik … ideiglenesen. Ha jól tudom Egyiptom mára már az olaj bevételei nagy részét kajára költi, annyira túlszaporodtak.

  15. Milyen betévedő orosz gépekre gondolsz?Az oroszok minimális kivételtől eltekintve nem sértik meg az ország légterét csak kényelmetlenül megközelítik.

    Meglol. Volt olyan és a ’80-as években mikor 400 feletti alkalommal sértették meg japán légerét. Persze mekkora felháborodás lett volna, ha lelövik a gépeket, mint a KAL 007-et…

  16. Ha jól sejtem az U2-eseket na meg az SR-71-eseket és a még titkos utódokat mind azért fejlesztették ki nyugaton hogy nehogy véletlenül megsértsék más országok légterét! Mind a hadszintéri felderítést szolgálja ugye? Az RC-135 is véletlenül repült Kínai légtérbe mikor szintén véletlenül”pilótahibából ” ütközött vele a kínai vadászgép!
    A szemforgatás az megy! A törökök jól tudták hogy tilosban járnak és az sem számít hogy merre tartott éppen ,egy vadászgép 5 másodperc alatt megváltoztatja haladási irányát,sebességét,magasságát!

  17. Az U-2 berepült a SZU fölé, ezt soha senki nem tagadta. Teljesen jogszerű volt a lelövése, hiszen más nem tudtak vele csinálni.

    A kínai eset nem RC-135 volt, hanem EP-3-as és nem repültek be.

    Az SR-71 soha nem repült be sem a VSZ sem a SZU fölé. Nem véletlenül. Mert akkor esély lett volna a lelövésére. Azért repült gyorsan, mert máshogy nem tud aerodinamikai felhajtóerőt használnó szerkezet felmászni 30+ km-re, ahonnan oldalra belátni több száz km-re, mert a horizont ilyekor messze van.

  18. Megleptél Molni! Tényeket nem tudok felidézni de az SR-71 mindíg csak saját légtérből fotózott vagy radarozott? Azt gondolnám épp ez lenne a lényege hogy berepül és igen nehéz az elfogása! Az EP-3-al igazad volt kevertem a két típust! Minden országnap presztizsveszteség lenne beismerni hogy nem tudnak elfogni egy kémrepülőt talán ezért nincs hír róla.Annó az Izraeliek sem tudtak mit kezdeni a szír Foxbatokkal…

  19. Kinematikailag az Sz-200 és az Sz-300 képes elfogni. Ezen felül hatótáv probléma van. A gépnek csúcssebességnél kb. óránként kell tankolni. Ez legfeljebb 20 perc behatolási mélységet ad. Ez 3000 km/h átlag mellet is „csak” 1000 km. Műszaki probléma estén a gép szovjet kezekbe került volna. Nem csak maga a gép, de a rajta levő optikai rendszer is eléggé fincsi dolog volt. Ezért nem kockáztattak.

    VSZ határán repülés.
    http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=105129254&t=9120320

    Vietnám felett végeztek átrepüléseket.
    http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=103709024&t=9120320

  20. Ballardról tudni, kell, hogy a tudományos és médiaszereplése mellet, ami nagyon jó fedősztor is neki, szorosan együttműködik az amerikai fegyveres erőkkel és szolgálatokkal. Van pld. egy atomtj-vel,(csak du. tudom leírni a nevét), amellyet eléggé komolyan kémkedtek a klf, orosz/szovjet tenger alatti kommunikációs hálózaton lehallgatva az oroszokat.

    tehát nekem több mint véletlen..

  21. Így van kele!
    Csak úgy megtalálta volna a Titanicot 1985-ben, két koordináta alapján elég nehéz lett volna. Tuti, hogy kapott segítséget a NAVY-től, cserébe besegít nekik a felderítésben…
    Nem semmi a fickó! Nemcsak roncsokat kutat fel, kémkedik, hanem a tudományt is képes alapjaiban megrengetni.

  22. molnibalage: Miért emeltek mig-25-öt meg mig-31-et rájuk ha sose mentek be a VSZ fölé? Inkább azért kellett a sebessége az sr-71 nek hogy elmeneküljön a vadászok és a rakéták elől.

    Nem feltétel a sebesség hogy fölmenjenek 25 km-ig. Az sr-71-nél igen lassabb szerkezet is felmegy ilyen magasra kellő szárnyfesztávolsággal.

    Szóval szerintem nem azért gyors elsődlegesen mert magasan üzemel.

  23. Az SR 71est valóban arra tervezték, hogy rizikós helyeken repüljön, de mire kész lett, az amik megegyeztek az oroszokkal, hogy nem repkednek egymás felett. Kína fölött azonban repült. 1 drón amit az SR 71esről indítottak, le is esett Kínában.
    25 km, az 25 km, de repülőgép nem = másik repülővel. Attól, hogy a Dragonlady 25 km magasan handsebesség alatt repül, a Blackbird ezt csak 2M fölött tudja.
    http://www.globalsecurity.org/intell/systems/images/d21lnch.jpg

  24. OFF

    Tegnapi hír…nyomtatott sajtóból. Linket nem találtam.

    „Készültségbe lépett az Európai Unió Harccsoportjának (European Union Battlegroup – EU BG) magyar állománya, amely hat hónapon át december 31-ig vethető be a világ bármely, ez EU érdekeltségébe tartozó területén.” MTI

  25. Mi lett a lelőtt gépek személyzetével?

    Nem tudom, pedig keresgéltem már, hogy ezt meg tudjam. Az orosz fórumokon talán van valami, de én nem tudok oroszul sajnos.

    Nem semmi a fickó! Nemcsak roncsokat kutat fel, kémkedik, hanem a tudományt is képes alapjaiban megrengetni.

    Hogyan? Semmiféle tudományos felfedezést nem tett. A gyakorlatilag terepmunkás történész, csak nem szárazon.

    molnibalage: Miért emeltek mig-25-öt meg mig-31-et rájuk ha sose mentek be a VSZ fölé?

    Mert háború esetén már berepült volna. Gyakorolni mindig kell. Nemzetközi légtérben lelőni egy gépet nem túl szép dolog… Szerinted minek gyakoroltak a svédek Viggennel a visszatérő SR-71-re? Soha nem lett volna ilyen célponjuk…

    Inkább azért kellett a sebessége az sr-71 nek hogy elmeneküljön a vadszok és a rakéták elől.

    Az Sz-200-tól, ha ~20 mérföldre repül el a szokásos elippszis szerű pályán, akkor benne van a HMZ-ben tudotmmal. Simán, bőven. A rakéta M6-7 fölé gyorsul, képes utolérni az SR-71-et. A gép mindig ilyen pályán közelítette meg a határt, majdnemhogy érintő vonalon, nemzetközi légtérben. Na, akkor miért is nem durrantották le? Talán, mert nem lett volna bölcs? Ha a vadászok teszik meg, akkor legközelebb F-15 gépek járőrzötek volna ott és lehetséges, hogy jól pofáncsapták volna a gépeket. (Persze ez esetben az SR-71 esetén elveszett volna a meglepetés.)

    Nem feltétel a sebesség hogy fölmenjenek 25 km-ig. Az sr-71-nél igen lassabb szerkezet is felmegy ilyen magasra kellő szárnyfesztávolsággal.

    Az U-2 70-75 ezer lábat tud, ez csak 23 km. A gép az átesési sebesség határán táncol. Parancsolj. 7:07, 70k láb, CAS 110 csomó. AEz 73 ezer lábon M0.8. (kiszámoltam)

    http://www.youtube.com/watch?v=1PmYItnlY5M

    Szóval szerintem nem azért gyors elsődlegesen mert magasan üzemel.

    De. Képzeld el, hogy 100 ezer lábon akkor mekkora sebességnél termelődik annyi felhajtóerő, ami elégséges a vízszintes repüléshez. Tengerszinten ez párszáz km/h, odafent ez meg több ezer. Szerinted viccből van az, hogy a 4. gen gépek szolgálati csúcsmagassága 16-18 km? A SR-71 valszeg szimmetrikus vagy ahhoz közeli szárnyprofillalbír, tehát 10 fok feletti tartós állsszög elvileg sci-fi kategória. Tehát marad a nagy sebesség, hogy az álásszög ne szálljon el…

  26. nekerdez:

    Nem sületlenség, amit írtam. A társadalomnak és a gazdaságnak megvannak a maga törvényszerűségei, nem mi választjuk meg azokat.
    Azt pedig nem írtam, hogy a demokrácia a jóléttel egyenlő. A demokrácia nem garancia a jólétre, de nélküle nem lehet felvenni a versenyt a demokratikus országokkal.
    Azt is figyelembe kell venni, hogy sok folyamatnak idő kell amíg beérik. Akár több évtized is. Mo-on jelenleg sok bajjal jár a demokrácia, de az elmúlt húsz évet nézve sok pozitív folyamata van.
    Rengeteget lehetne erről beszélni, de az már meghaladná az oldal kereteit, de az egész kérdéskörről az mondja el a legtöbbet, hogy a világon a nem demokratikus országokból menekülnek az emberek a demokratikusba és nem fordítva.

  27. India is fasza demokratikus ország mégis jobban éltek az emberek Líbiában.
    Na meg amúgy nem unalmas már az a demokratikus nem demokratikus?
    A demokrácia export-ról tegnap nyomattam egy vidit .
    Hova tovább emberek a jenkik az MSZP-t támogatják .
    Majd 1-2 millió ember szavazatát akarják érvényesíteni a többséggel szemben ?ezt nevezik ők demokráciának?

  28. beta

    Meglepődnél azon, hogy melyik országba érkezik a legtöbb menekült:D (én is meglepődtem)
    Amúgy Európa már akkor állva hagyta a világ többi részét fejlődésben amikor még sehol sem volt a mai demokrácia. A kettőnek (demokrácia-gazdaság) nincs köze egymáshoz. Demokratikus országban is be lehet szűkíteni a piacgazdaságot , és diktatúrában is lehet széles piacgazdaság.
    MO. elmúlt 20 éve meg egy gazdasági csőd. Kevés területen volt csak előrelépés nagyrészt az is hitelből vagy külföldi tőkeberuházásból. Egyébként ennek sincs semmi köze a demokráciához. Szimplán alkalmatlan emberek vezetik az országot 60+ éve.
    Kérlek titeket, hogy az államberendezkedést ne keverjük a jóléti állammal és egyéb gazdasági tényezővel. Egyikből nem következik a másik.
    pl: a „nyugati” gazdasági fejlődés egyik alapja a protestáns etika volt:D Ennek sincs semmi köze az állami berendezkedéshez.

  29. Roni, ha Indiában nem demokrácia lenne, akkor néhány maharadzsa ülne az óriási palotájában, mindenki más meg szegény lenne. Most legalább vannak jópáran akik ki tudnak emelkedni. Líbia meg olajország. Hasonlíts össze három különböző típusú olajországot: egy arab olajország, Oroszország, Norvégia. Ahogy fejlettebb a demokrácia, úgy fejlettebb a gazdaság is. A demokrácia nem önmagában jó, hanem más rendszerekhez képest.

  30. fip7:

    Bár sok mindenre reagálnék, de mivel nem gazdaságpolitikai oldalon vagyunk csak egyet ragadok ki:

    „Amúgy Európa már akkor állva hagyta a világ többi részét fejlődésben amikor még sehol sem volt a mai demokrácia.”

    A demokráciák létrejöttének megvannak az alapjai. Régebben Európában sem volt ez meg, ezért számon kérni se lehet rajtuk. Viszont az sokat elmond, hogy pont a fejlett nyugati országok váltották át demokráciára, amitől csak még jobban elhúztak.

  31. beta

    Igen ez egy hadtech oldal. De ha megnézed a történelmünket, azért Európában valamilyen demokratikus irány már az ókortól megfigyelhető volt. Nekünk ez a természetes. Máshol ilyen (tudtommal) a világon nem volt, és továbbra is fenntartom, hogy a demokráciának nincs komoly köze a jóléthez és a gazdasághoz, se a biztonsághoz. Pont annyira van ezekhez köze, mint bármely államformának.
    Általában a jólét és a jóllét az emberek fejében dől el. Máshogy gondolkozik egy arab, egy kínai, egy orosz, egy magyar, egy zsidó és egy cigány. MO.-nak talán az a legnagyobb baja, hogy nem olyan az államberendezkedés, mint amilyet az emberek szeretnének, és ez pl. már biztpol. Már régebben írtam, hogy nekünk a „féldemokratikus” lenne a jó berendezkedés, mert ragaszkodunk ahhoz, hogy kinyissuk a szánkat, de mégis elvárjuk, hogy „felülről” más oldja meg a problémáinkat.
    Szerintem ha egy ország megtalálja a „saját útját” a közjogi berendezkedés terén akkor az a társadalom fejlődik. Gazdaságilag , katonailag, mindenhogy. De ha egy országra ráerőltetünk egy nem oda illő sablont abból csak baj származik. Ezért nem értem ezt a „demokratizáljuk az arabokat” dolgot sem. Egyszerűen nem oda való, és ez bennük belső feszültséget okoz.

  32. fip7: Historikus alapon DélKoreának, Japánnak se épp a demokrácia bölcsői… és mégis elég jól elvannak vele.
    Teszem hozzá az europai párhuzam is izgi, hisz volt Görögországban de nyeuban, Angliában, Skandiáviában nem jellemző.

    „a “féldemokratikus” lenne a jó berendezkedés, mert ragaszkodunk ahhoz, hogy kinyissuk a szánkat, de mégis elvárjuk, hogy “felülről” más oldja meg a problémáinkat.”
    vhogy egyik vonala annak, hogy mért nem müködik itt semmi. Pofázunk de, hogy mi állnánk neki akár lokális/polgári szinten… na azt már nem. Amúgy imho ettől még lehetne MOon sikeres a demokrácia és ilyen okok miatt nem müködött itt más sem.

    A demokrácia a hatalom származtatásának, a hatalom müködési rendszerének egyik formája. Ha tetszik annyiban különbözik a diktatúráktól, hogy a diktátort nem kergetheted el 4-5évenként, nem tüntethetsz az utcán… míg a demokráciákban igen.

  33. molnibalage:

    Nehezen lehet vitatni hogy az emberes abszolút vízszintes magassági rekordot az sr-71 tartja, ezért nehéz rá ellenpéldát hozni.

    Viszont ott van a napelemes Helios HP01 robotrepülő ami 30km magasan tud vízszintesen repülni botrányosan lassú sebességgel.

  34. Nagyon rossz helyen keresitek a választ arra , hogy jó-e vagy sem a demokrácia! És talán pont ez az álszent demokrácia az , ami miatt nem írom le ide a véleményem erről!
    Még azt sem tudja megmondani ez senki, hogy mi a célja egy népnek, vagy mi az emberiségnek!!! Amíg ez nincs meg, nincs miről beszélni!

  35. „Tömegre sem képes szeritem, mert a legnagyobb bomba a FAB-1500 vagy KAB-1500.”

    Ezeket a bombákat a hasa alatt szállítja .
    Ezek mellett visz két póttartályt.

    Ha a hasa alatt vinne egy póttartályt és úgy két oldalt két p-800 szerintem eltudna vinni .

    Max annyi hátránya lenne hogy csökkenne a gép hatósugara.

    Hogy mennyire csökkenne le a hatósugara azt nem tudom .

  36. @panoz

    Azért valahol vicces, hogy egy áramlástechnikussal próbálsz vitatkozni meg azokkal akik SR-71-et alkottak egy újabb U-2 helyett. Én és ők is tudták, hogy adott tömeg estén miért kell inkább sebességből több felhajtó erőm, mint szárnyfelületből.

    A 2 km meg mire vonatkozik? Az a napaelemes vacak nem érted, hogy azért marad fent, mert brutálisan nagy szárnyfelülete van a hordozott tömeghez képest, így nem kell szimmetrikus profil, stb.

    Ha elkezdesz tonnás hasznos tömegben gondolkodni, akkor a köré épített gép is nehezebb lesz, mert nagybb szárny kell. Nagyobb szárny, nagyobb szerkezet. Ördögi kör. Hogyan törsz ki ebből? Sebesség növeléssel. Ugyanis akkor kisebb szárny elég, kisebb szárny, kisebb tömeg. A sebességnek viszont vannak egyéb problémái.

    A célponthoz ell kell repülni. Az a napelemes vacak hány kg hasznos terhet bír el és milyen sebességű?

    Miért van az, hogy teljesen dilettánsok próbálnak vitatkozni azzal, akik ehhez legalább alapszinten értenek…?

    @Roni

    A Szu-24 csak a szárny fix része alatti tartón képes a 3000 literes pótos hordozására, ami még mindig „csak” 2600 kg tája. (Keró + üres tartály. A P-800 meg kb. 3 tonnás.

    Egyébként megint túl kétbites a gondolkodás. Attól, mert a gerenda és a sárkány esetleg elbírja semmi sem garantálja, hogy a futómű is. Ez esteben lehet, hogy csökkentett üzemaynag mennyiséggel operálhatna és G terhelés is limitáltabb lenne.

  37. Amúgy a szu-24m2 futóműveit és sárkányát megerősítették és csak azután hordozhatja a kab-1500 bombákat gondlom ezek után már nem gond két p-800 hordozása sem .
    Jelenleg 40-50 modernizált szu-24m2 van hadrendebe további 40 gép mellett döntöttek 2015-ig .
    Annyi a gond az oroszoknál hogy nem is merik fel lehetőségeiket:DD
    Már mint arra értve hogy biztos nem rendszeresítik rajtuk a p-800 rakétákat.

  38. A szokásos séma.
    Az első 30 komment után teljesen elsikkad az eredeti téma, Molni magánvitát folytat, másik a demokráciáról vitatkoznak.

    Az eredeti témához: Az F-4nek nagyjából olyan radarkeresztmetszete van, mint egy téglának. Nemrég olvastam az egyik Aranysasban, egy görög légvédelmis mondta.

    SR-71: A sebesség mindenképpen szolgálja a védelmét, de az is, hogy meglepetésszerűen tűnik fel, és nem lép be a légtérbe.
    Nem csak a SzU-t kellett kémlelni, máshova, ahol nem volt olyan potens a légvédelem, akár be is mehetett. Ha mondjuk mégis ráemeltek mondjuk Mig-21-eseket még mindig ott volt a nagy sebessége.
    Ránézésre a törzs is felhajtóerő termelésre szolgál. Így „kevesebb” szárny kell, illetve a rendelkezésre álló szárnynak be tud segíteni.
    Ekkora sebességhez kb. pont ilyen szárny kell.
    Aki megtervezte jó okkal tervezte ilyenre. Az U-2 ott volt „vitorlázó” gépnek, ez meg gyors volt, na. Miért? Így látták jónak.

    Hja, végezetül:
    http://szentkoronaradio.com/blog/lex-sacra/2012_06_07_a-demokrata-vagy-hazudik-vagy-beteg

  39. „jogos, az amik meg kanada is mindig lelövi a betévedő orosz gépeket sőt japán is állandó jelleggel…”

    Bölcsebb lett volna hallgatni, ui. a az amcsi/kanadai/japó/stb irányítás alá tartozó, de ténylegesen NEMZETKÖZI légtérbe történő berepülés és a légtérsértés (az országhatár átlépése engedély nélkül) marhára nem ugyanaz. Nem is beszélve arról, hogy előbbi esetén az előre leadott reptervre tekintettel végképp komolytalan, amit összehordasz, de legalább rém szórakoztató.

  40. Borisz

    Ez a blog amit linkeltél úgy baromság ahogy van. A demokrácia sosem tagadta a hierarchiát például. Valószínűleg az író fogalmi zavarai abból fakadnak, hogy hírből sem ismeri a politika tudományt.

    Szeretek „itteni” hozzászólókkal vitázni erről(pl mi a demokrácia, EU jövője, egy térség bizt.pol. helyzete), de csak azért mert szerintem (ezt egyesek tuti kétségbe vonják) az ide kommentelők átlag szellemi színvonala magasan a magyar átlag fölött van. Értelmes emberekkel pedig jó vitázni. Bármiben.
    Most az OFF hozzászólásaim amik a minket érintő politikáról szólnak (MO. politikája,EU,Bizt.Pol.) azok azért születnek, mert szeretném, hogy tágabb képet kapjanak az emberek a világunkról. Úgy ahogy én is sokat tanulok technikai kérdésekben a honlapon. Szerintem az egészséges fejlődés része az, hogy mindenki a legjobb tudását nyújtja. Ráadásul érdekesek a különböző nézőpontok is. Más az én humán nézőpontom, mint mondjuk Molni reál nézőpontja, mégis gyakran ugyanazt az igazságot mondjuk el.

    Igazából csak annyit akartam ebben a hozzászólásban mondani, hogyha valaki egy ilyen baromságot olvas, mint az általad belinkelt szerző cikke, akkor jusson eszébe az amit néha ide írok;)

  41. panoz

    Én viszont rendszeresen olvasom őket. Miért? Mert minden véleményt meg kell ismerni, csak tudni kell helyesen kezelni őket. Nekem a Népszava sokszor ugyanolyan sci-fi , mint a Kuruc, és szerintem nem baj, hogy léteznek ilyenek. Erről szól a szólásszabadság. Senkit nem korlátoznak, mivel csak az látogatja őket akit ezek érdekelnek. Szóval nekem tetszik, hogy sokszínű a világ.
    DE! Szavazni pl. én csak „értelmi/tájékozottsági cenzus” után engednék bárkit. Miért? Mert a rossz populista demagógiából fakadó döntés mindenki életére hatással van. Az értelmes tájékozott embereket meg nem lehet, ilyen baromságokkal bezavarni, mint a fent linkelt szuper írás. Ez csak az én véleményem, és mindenkinek joga van másként gondolni.

    Az emberek meg azért szélsőségesek, mert ez az aranyközépútnak nevezett dolog (ami valójában nem az) egyszerűen nem jött be. Mit lehet ilyenkor tenni? Vagy jobbra vagy balra mozdulni. A szélsőségek térnyerésének ennyi oka van csak.
    Hogy ON is legyen a témában, az arab szélsőségek is pont ezért erősödnek. Az ottani hatalom sem képes megoldani az emberek problémáját. De ott nincs kommunista/náci páros. Ott Iszlamista alternatíva van csak. Hát az arab társadalmak most ebbe az irányba léptek. Ennyi történt mindössze. Ha ezek nem jönnek be akkor majd megint visszalépnek. Ennyi.
    Mi is így vagyunk ezzel. A diktatúra nem kellet, a demokrácia meg nem működik nálunk úgy ahogy kéne. Sokan ezért azt mondják lépjünk vissza a diktatúrába (mert az idő mindent megszépít). Szerintem ezzel nem leszünk előrébb. Szerintem a kettő közötti rendszer jó lehetne nekünk. Pl: Monarchia egykori berendezkedése,Horthy rendszer. Ezek elég jól működtek. Aztán lehet kiderülne az sem nekünk való. De legalább meg kéne próbálni, mert az oda-vissza totyogás az nem visz előre soha….

  42. Ez alabján szerintem, hogy nem AAA szedte le. Nincs olyan, ami ellőne 10-20+ km távolságba. Ha a gép alacsonyan volt, akkor kb. ott találták el, ahol a roncsok vannak. Ha magasan volt és a lendület vitte szétkapott gépet, akkor meg a magasság miatt nem lehet AAA.

  43. alapvetően még mindig azt gondolom, hogy ez civil és kereskedelmi gépekre vonatkozik, hogy miért?

    A légtérhasználatot több egyezmény szabályozza, az egyik ilyen a chichago-i, a legtöbb egyezmény kijelöl egy képzeletbeli vonalat ami elválasztja egymástól a nemzeti és a nemzetközi légteret, a chichago-i egyezmény szerint a nemzeti légtér egy a parti állam szárazföldje, belvize, szigetközi tengere és parti tenger felett elhelyezkedő légtér, ahol az adott nemzetnek tejes és kizárólagos hatásköre van valamint ezen a területen egyes repülők szabadon átrepülhetnek. Azonban az utóbbi repülők kizárólag a polgári repülők közül kerülnek ki, mert az egyezmény hatása alól kiesnek a katonai repülőgépek. Az egyezmény továbbá meghatározza, hogy az adott ország a nemzeti légterében légifolyosót, tiltott övezetet jelölhet ki, repülést függeszthet fel és repülési szabályokat határozhat meg. Az adott tengerparti országok ADIZ területet is kijelölhetnek.

    Továbbá sem értem, hogy mért gondolod ezek alapján, hogy ezek nemzetközi légterek, (lásd: japán vagy kanada légtere) ahova bármelyik katonai repülő szabadon beléphet, kvázi megsértve az adott állam légterét, ami nemzeti légtérnek minősül, továbbá abból kiindulva, hogy mind japán mind kanada telesírta a világot, hogy megsértették a légterüket katonai repülőgépekkel, és az oroszok is arra hivatkoztak, hogy ahol repültek, az még a képzelt vonal azon része volt, ami nemzetközi légtér…szóval, hogy miről is beszélsz, és miért tartod ezek ellenére, hogy az orosz katonai repülők, szabadon berepülhetnek az említett országok kijelölt nemzeti légterébe, bárminemű előzetes egyeztetés és engedélykérés nélkül…
    Az érvelésednek ellentmondanak a megsértett légterű országok de még a légtérsértő is, hisz közel sem azzal érvelt egyik fél sem, amivel te érveltél alátámasztandó, hogy ostobaságot írtam

  44. eSeM

    Feladat: töltsd le az alábbi linken található képet és jelöld be rajta, hogy szerinted mégis hol a bánatban található a két ország határa jelen szituban (semmi tengeröböl vagy hasonló nyavalya nincs benne), van-e nemzetközi légtér és ha igen, szerinted hol van. Ha kész, a töltsd vissza a megoldásodat. (Segítséget kérhetsz másoktól, tőlem nem.)

    http://kepfeltoltes.hu/120707/h_zi_feladat_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Ha sikerül jól megcsinálnod, akkor nincs miről beszélnünk a továbbiakban, mert érted ugyan, hogy mi a szitu, de trollkodni jársz ide. Ha nem, akkor meg ennyi volt az eszmecserénk, mert nyilvánvalóan olyasmiről okoskodsz, amiről gőzöd sincs.

    Hajrá!

  45. Tudom Dudi, viszont az most nem esett le mire szeretnél vele kilyukadni (fogjuk a melegre) :)

    annyi a sztorri, hogy „cinikusan” leírtam valamit, ami többek között neked sem tetszett, ellenvéleményként felhoztam 2 cikket, amiben voltak ellentétes vélemények, én azt mondtam, inkább japánnak vagy kanadának hiszek oroszországgal szemben, magyarán, azt tartom valósnak, hogy vagy a nemzeti légterébe vagy az adiz zónájába belépett, egy szóval sem kezdtem el a határokat kijelölni, azt sem vitattam, hogy nemzetközi légtérben, nemzetközi vizek felett az repked engedéllyel aki akar, tényleg ennyi volt a sztorri, erre én vagyok a troll, meg ostobaságokat beszélek, a véleményemet mondtam el, az egyik oldalra állva és az általuk leírtakat valósnak elfogadva

  46. nem rád gondoltam Dudi, az adiz légtér meg érdekes, mert ugye maga a légtérrész önkényesen megállapított, de mégis, az adott ország saját szabályozása alapján van lehetőség a belépésre, éppen ezért mivel önkényes, adott országok nem tekintenek rá úgy, mint „tiltott övezet”, mindenesetre azt nem tudom (és sztem más sem), hogy az adott országok melyik légtérrészbe való belépést sérelmezték…

  47. Sziasztok! Elnézést kérek, hogy megint más témával jövök,…pár hónapja valaki kitette egy itt 2012-es orosz film bemutatót -„Fehér tigris” /tankról van szó/…azzal, hogy jó lenne megnézni. Hát itt van, és pedig nagyon jó minőségben. Akinek van ideje vásárnap, egy kicsit tud oroszul – pedig ez itt nem kötelező, mert egész film egy párbaj…- nagyon ajánlom ezt a filmet. Röviden: „fehér tigris” ez egy legenda volt, egyedi darab, felturbozott mint egy Formula-1-es autó, inkább a modern Leo-ra haszonlit, még a németeknél is senki nem tudott semmit róla, és azt mondták, hogy csak személyesen Hitler parancsára megy, oroszoknak iszonyát sok veszteséget okozott…Zsukov megparancsolta megtalálni, erre két hét alatt összehozták egy egyedi T-34 – erősebb motorral, fegyverzettel, a legjobb hajózókkal….parancsnok – egy srác, aki egyedül túlélte a „tigris”-sel való találkozást, de egy kicsit megbolondult, beszélni kezdett a tankokkal….Legizgalmasabb jelenetek: 34 és 56 pércnél…

    http://kinoprosmotr.net/voeniy/1922-belyj-tigr.html

  48. eSeM

    Én trolloztalak le és továbbra is következetesen fenntartom, tekintettel arra, hogy vakon vagy a témában, de csak hajtod a hülyeségeidet. :D

    Az ADIZ lényegében azokat érinti, akik nem akarnak maguk mellett katonai gépeket látni ÉS az adott ország nemzeti légterébe be kívánnak lépni (ezek jellemzően kereskedelmi gépek). Amúgy egy marha jelképes valami, lévén nemzetközi vizek felett van és általában mindenki nagyívben tesz (katonai gépekkel) a többi ország által kijelölt ADIZ-re, csak a sajátját veszi komolyan. Az ADIZ-be történő berepüléshez egyébként sem kell engedély, totál más funkciója van, de azt meg tudni kéne, ha már ennyit emlegeted, nem gondolod?

    A probléma másik része az, hogy ez itt nem egy teológiai oldal, nem tudom, feltűnt-e már? Itt tényekről van szó, legalábbis az esetek döntő többségében. Az, hogy egy gép megsértette-e egy másik ország légterét, azon múlik, hogy átlépte-e a határát vagy sem, semmi máson. Így az a meglehetősen szánalmas és mindemellett ostoba elképzelés, hogy ha ilyen nem történt, akkor majd az ADIZ-ba lépést vesszük annak, igen kiválóan mutatja, hogy olyasmibe szólsz bele, amihez valójában közöd nincs.

  49. nem igazán kívánok veled eszmét cserélni, mert semmi értelme

    „Amúgy egy marha jelképes valami, lévén nemzetközi vizek felett van és általában mindenki nagyívben tesz (katonai gépekkel) a többi ország által kijelölt ADIZ-re, csak a sajátját veszi komolyan.”

    én ezt írtam előtted Dudinak:

    adiz légtér meg érdekes, mert ugye maga a légtérrész önkényesen megállapított, de mégis, az adott ország saját szabályozása alapján van lehetőség a belépésre, éppen ezért mivel önkényes, adott országok nem tekintenek rá úgy, mint “tiltott övezet”

    maradjunk annyiba, hogy ez ugyan az, csak a megfogalmazás más

    a második fele meg szintén érdekes, senki nem vette elő az adizt, leírtam, hogy nem tudom és kétlem, hogy te tudnád (itt a tényeidnek lőttek is), hogy azok a gépek hova léptek be ténylegesen (ez lehetett adiz, nemzeti vagy nemzetközi légtér is), azt is leírtam, hogy én az egyik félnek hiszek, ez alapján írtam amit írtam, hogy ez csalhatatlan lenne?, kurvára nem és nem is írtam, hogy igazam van, érveltem kulturáltan, személyeskedés nélkül…hogy mihez van közöm azt nem te döntöd el, csak vagdalkozol, gyerekrajzokat illesztgetsz be, de elolvasni amit a másik ír (és értelmezni) az büdös, további kellemes napot

  50. eSeM

    „adiz légtér meg érdekes, mert ugye maga a légtérrész önkényesen megállapított, de mégis, az adott ország saját szabályozása alapján van lehetőség a belépésre, éppen ezért mivel önkényes, adott országok nem tekintenek rá úgy, mint “tiltott övezet””

    NEM. (Nem csak a megfogalmazás más.) Az lép be, aki akar, de ha nem azonosítja magát, max. ráküldik a készenlétet. Világos? Senki nem tekint rá tiltott övezetként, mert nem az, érthetetlen, hogy ez egyáltalán felmerülhetett nálad. Ugyan mitől lenne tiltott, hmm?

    https://htka.hu/2012/07/04/megtalaltak-a-lelott-torok-phantom-pilotainak-foldi-maradvanyait/comment-page-4/#comment-85447

    Te vetted elő az ADIZ-t (totál fölöslegesen, az igaz). Amit itt leírtál, az tömör zűrzavar és baromság: kevered a nemzeti légteret a nemzeti irányítás alá tartozó nemzetközi légtérrel, az ADIZ-zal, már a tiltott légtér is felbukkant, mi jön még?!

    Ráadásul az általad linkelt egyik cikk azt is leírja nagyjából, mi történt: „Az incidens mintegy 250 mérföldre történt a Labrador-félsziget keleti részén lévő Goose Baytől. A település közelében nagy légitámaszpont van. A térségben Kanada 300 tengeri mérföldben állapította meg a kizárólagos gazdasági övezete határát a nemzetközi jogban elfogadott 200 mérföld helyett.”

    Már ennyiből gyanús kellene, hogy legyen a dolog, de neked fel sem tűnik: ha hisztiztek a kanadaiak, akkor biztos úgy volt, mint számít 100 tmf ide vagy oda, meg egyáltalán: mit számít a gazdasági övezet egy állítólagos légtérsértésnél? Innentől kezdve nem érvelsz, hanem hülyeségeket hordasz össze, nincs mit szépíteni ezen. Meg lehet sértődni, de a helyzet az, hogy nem kell eldöntenem, hogy van-e közöd a témához, ugyanis a helyzet teljesen egyértelmű: nyilvánvalóan nincs. :D

  51. adott országok nem tekintenek rá úgy, mint “tiltott övezet””

    ezt írtam (adott ország=bárki)

    te ezt írod:

    Senki nem tekint rá tiltott övezetként

    ez kb ugyan az pepitában

    egyébként sem kötelező azonosítani magát, csak ha be akar lépni a nemzeti légtérbe, egyedül az usa követeli meg az azonosítást akkor is, ha nem akar a gép belépni a nemzeti légterébe

    továbbra is az élő fába kötöttél bele már a legelején, egy félkomoly megjegyzésbe, továbbra is azt tartom amit az elején, és amit azzal a cinikus megjegyzéssel „leírtam” sok példát lehet felhozni arra, hogy egyik vagy másik ország légtértsért, a hidegháborúban ez hobbi szinten ment, mégsem lőttek le senkit figyelmeztetés nélkül (egy két baromi nagy tévedéstől eltekintve), itt megtették (az arányok itt nyilván másak némiképp ha azt és ezt a helyzetet nézzük), itt meghalt a hajózó személyzet, ami elkerülhető lett volna, mind két oldal magyarázkodása kétes, és innentől büdös az egész szituáció, ettől függetlenül, tagadhatatlanul történtek korábban légtérsértések, és csupán ezt írtam le az első hsz-ben a cikk alatt, tény van hiányosság a „tudásomban”, tény, hogy nem minden magyarul beidézett cikk fedi a szitut amit példaként hoztam, ettől függetlenül, már az első hszed is lenéző volt, és ott még nem is „beszéltem össze-vissza” de ha azt is tudod cáfolni, hogy történtek „tiszta” légtérsértések a hidegháború alatt akkor hallgatom, mert itt erről volt szó, semmi másról, egy kurva nagy hibám volt, nem megfelelő cikkeket idéztem be (bár az megint más kérdés ki mit mond, a japán cikkben ha jól rémlik nem volt semmi „önkényes” határ)

  52. Tudom, hogy mit írtál, én viszont ezt: „Senki nem tekint rá tiltott övezetként, mert nem az, érthetetlen, hogy ez egyáltalán felmerülhetett nálad.” Vili? Nem az a kérdés, hogy ki veszi annak és ki nem, hanem az, hogy hogyan jött a tiltott légtér egyáltalán ide?!

    Nem hoztam szóba sem a hidegháborút, sem a szír-török esetet, ne terelj. :)

    Egyszer már leírtam ugyan elég egyértelműen, de megismétlem: az általad említett „betévedések” az esetek döntő többségében (minimális számú esettől eltekintve) nem azok, lévén nem sérti meg sem a kanadaiak, sem az amik, sem a japók NEMZETI légterét. (Sem a nemzetközi vizek feletti irányítási légtér, sem az ADIZ nem része a nemzeti légtérnek.) Innentől kezdve nem vicc, hanem hülyeség, amit írtál, már csak azért is, mert a tényleges légtérsértések kifejezetten baromi ritkák napjainkban és nem csak az oroszok esetében. Ráadásul a repüléseket általában előre jelzik az érintettek felé (hogy aztán nehezebben sértsenek légtért, igaz? :D). A kanadaiak egy önkényes határról beszélnek a konkrét esetnél, ez hivatkozási alapnak egyértelműen hülyeség. A japán eset akár még igaz is lehet, bár ez erősen kétséges, főleg azért, mert 1 (egy) árva Medvére felküldeni 24 (huszonnégy) F-15-öst a legnagyobb jóindulattal is csak szánalmas hiszti. Ennél több orosz gépre is csak két gépet szoktak küldeni úgy a jenkik, mint a norvégok, angolok, kanadaiak, stb. Érzed a különbséget? Ezek után elég nehéz hinni a japánoknak, akik ráadásul esetenként eléggé el vannak tévedve, hogy hol is húzódnak a határaik: keverik a vágyaikat a tényekkel. Tehát vagy a fesztivált csinálták vagy telesz*rták a gatyájukat. Szerinted melyik eset imponálóbb a japánokra nézve? :D

    Amúgy – mielőtt még felvágnád az ereidet a szörnyű stílusom miatt – megkövetlek: bocs, hogy nem tudok elismerően nyilatkozni hülyeségekről. :D

  53. „Nem hoztam szóba sem a hidegháborút, sem a szír-török esetet, ne terelj. :)”

    az a baj, hogy én viszont az elején arról beszéltem (a hidegháborúról) mint mondtam 1 nagy hibám volt, hogy amit linkeltem, az nem hidegháborús eset mert abból millió volt, a te „hülyeséged”, a félreértelmezésed indította el a felesleges vitát, ami nem más, mint az általam olvasottak leírása, a véleményem alátámasztására, nem terelek, te értelmezted félre már az elején, és onnan tért át az egész egy teljesen más csapásra

    így kezdtem

    „bezzeg az ami vagy kanadai vagy japán légierő nem lő le csak kikísér”

    erre jött a válasz, hogy mert ott nem lépnek be a légtérbe, és amúgyis szíriában háborús helyzet van

    erre írtam látván, hogy elindult a félreértelmezés

    hogy a hidegháború már smafu

    majd eltelt némi idő, nem is volt semmi gond ezzel, és jöttél te, a „becsmérléseddel”

    nagy hiba volt azt a két cikket ide bevágnom, de ha visszaolvasol láthatod, hogy te kezdet el a „trollkodást”, az, hogy a fals linkjeim miatt teljesen más esetekről beszéltünk már nem csak az én hibám, ahogy az sem, hogy láthatólag félreértelmeztük egymást, vagyis inkább én próbáltam alátámasztani a véleményemet (néhol lehet némiképp hibásan) az általam olvasottak alapján, te meg bíráltál…a stílusod nem különösen késztet semmire, de vicces, hogy az elejétől azt sem tudod, hogy miről írtam, és bírálsz, ez most ki is derült a

    „Nem hoztam szóba sem a hidegháborút, sem a szír-török esetet, ne terelj. :)”

    mondatod alapján

    ennyi gondom van semmi más, és mint írtam én is hibáztam ebben, de te indítottad el az egészet, azzal, hogy most megmondom, hogy se kanada se japán nem sírhat mert a 20 f-15-ös…

  54. még valami, a következőket írtam és ismételgettem, mint egy hülye papagáj:

    mi a nemzeti légtér, mi a nemzetközi, mi az adiz, ezekhez kapcsolódóan pedig, hogy a nemzeti légtérbe való belépés légtérsértés, az adott országok az adizba való belépést is némiképpen annak tekintik, annak ellenére, hogy mi az az adiz, arra hogy ez jogos vagy sem ki sem tértem, ahogy arra sem, hogy az adiz része lenne az általánosan elismert nemzeti légtérnek, de azt nem írhatom le, hogy egyes országok ennek ellenére nem veszik légtérsértésnek az adizba lépést, ha hülyeség ha nem, mert annak veszik, mint a fenti ábra mutatja, ezeket írtam le, és ha 100x olvasom vissza a hsz-eimet akkor is ezt fogom bennük látni mert ezt akartam leírni és hiszem, hogy más is ezt látja benne, és ezek a leírtak teljesen megfelelnek a valóságnak…egyre inkább bánom a példák felhozását, mert csak a lényegről tereltek el mindent, és végül rá kellett jönnöm, hogy a példáim alapján akarsz valamit megmagyarázni én meg nem teljesen, így viszont a fene megette az egészet, mert az elveket mondom és te meg a tényeket írod amik az esetekre vonatkoznak…

  55. Azt hiszem, meg kellene tanulnod magyarul. Ugyanis az első hozzászólásodból két dolog hiányzik:
    a) a hidegháború
    b) a múltidő.

    Ha nem azt írod le, amit gondolsz, akkor magadra vess, a saját hülyeségedet ne rajtam kérd számon. A kérdéses mondat helyesen így hangzott volna: “jogos, az amik meg kanada is mindig lelőtték a betévedő orosz gépeket a hidegháborúban, sőt japán is állandó jelleggel…”

    Bonyolult, mi? Múltidő (lévén a hh-nak vége), meg esetleg meg is említheted, miről hadoválsz. Így már ironikus lehettél volna (nem cinikus, az én vagyok :D) és tök jó, amit írsz. Amit viszont ténylegesen leírtál, az marhaság volt és nem volt mit félreérteni rajta.

    A trollnak olvass utána. (Ne használj olyan szavakat és kifejezéseket, amelyeket nem ismersz.)

    Ha a hidegháború mellett oda nem tartozó eseményekkel próbálsz érvelni, az nem érvelés, hanem bénázás (mondjuk), de semmiképpen sem érvelés, lévén arra alkalmatlan. Ha a tökfőzelék páratlan ízéről akarod meggyőzni a hallgatóságot, kétségkívül egyedi és rendhagyó, ám tökéletesen ostoba választás arról mesélni, milyen színű az ég.

    Ha vitatkozni akarsz, néha olvasd már vissza, mit írtál korábban, mert nem vagyok a személyi titkárod: ne nekem kelljen már állandóan azt mutogatnom, hogy hányszor keveredsz önmagaddal ellentmondásba, mert azt sem tudod követni, hogy éppen melyik hozzászólásodról van szó. Ha tudod, csak „véletlenül” hivatkozol egy másikra, akkor persze bocsi, úgy teljesen más a helyzet, már-már biztató: érzed, hogy nem jött össze a dolog. :DDD

  56. ne kezdj el terelni nyelvtannácizással, csak mert képtelen voltál elolvasni minden hozzászólást mielőtt reagáltál (de ha már akkora zseni vagy, akkor rájöhetsz, hogy a hidegháború felhozása 2 hsz-el később irrelevánsá teszi a nyelvtani kötekedésedet) helytelenül betett példáimat darabokra szedve okoskodsz, holott a példáimat nem is szettem elő szó szerint, hanem esetekről írtam amikor légtért sértettek

    cáfold mondatokként ami ebben van (ez volt kb a 2 hsz-em a „kritikád” után, utána jöttel a gyerekrajzzal, amire kaptál egy térképet remélem tetszett):

    „A légtérhasználatot több egyezmény szabályozza, az egyik ilyen a chichago-i, a legtöbb egyezmény kijelöl egy képzeletbeli vonalat ami elválasztja egymástól a nemzeti és a nemzetközi légteret, a chichago-i egyezmény szerint a nemzeti légtér egy a parti állam szárazföldje, belvize, szigetközi tengere és parti tenger felett elhelyezkedő légtér, ahol az adott nemzetnek tejes és kizárólagos hatásköre van valamint ezen a területen egyes repülők szabadon átrepülhetnek. Azonban az utóbbi repülők kizárólag a polgári repülők közül kerülnek ki, mert az egyezmény hatása alól kiesnek a katonai repülőgépek. Az egyezmény továbbá meghatározza, hogy az adott ország a nemzeti légterében légifolyosót, tiltott övezetet jelölhet ki, repülést függeszthet fel és repülési szabályokat határozhat meg. Az adott tengerparti országok ADIZ területet is kijelölhetnek.”

    és itt be is fejeztem, most már végérvényesen mert semmi értelme, te vagy a helikopter