HTKA Hírhalom 2012. 26. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Felújítják a brit Typhoon-okat

Az Brit Királyi Légierő nekiáll a Tranche 1 szériába tartozó Eurofighter Typhoon vadászgépek modernizálásához. A BAE Systems kivitelezésében végzendő munka során frissítik a repülésirányító szoftvert, a kezelőszervek és kijelzők programjait, a támadó, azonosító, kommunikáció és védelmi rendszereket. Az első felújított géppel már folynak is a tesztek május 2-tól, a 17. tesztelő és kiértékelő század segítségével a légierő Coningsby bázisán. Ha utóbbiak sikerrel záródnak, megkezdődhet az első gyártású gépek átalakítása.

Földnek csapódott egy bosnyák UH-1H

Lezuhant a Bosznia-hercegovinai Légierő egyik UH-1H helikoptere. A forgószárnyas egy helyi autópálya közelében csapódott a földnek csütörtök reggel helyi idő szerint 8 órakor. A 3 fedélzeten tartózkodó személyből ketten kisebb sérülésekkel megúszták a balesetet, a harmadik embert a szarajevói kórházba szállították kivizsgálásra, állapotáról annyit árultak el, hogy beszéd és járásképes.

UH-1H új-zélandi színekben ,

Modernizálják a dél-koreai C-130 Hercules-eket

AZ Elbit Systems 62 millió dolláros szerződést kapott a Dél-Koreai Légierő flottájában üzemelő C-130H Hercules szállítógépek modernizálására. A Korea Aerospace Industries-el kooperációban lefolytatott program alatt az elektronika megújítását helyezik előtérbe, köztük a pilótafülke felszerelését új, az Elbit áltatl szállított kijelzőkkel. A Dél-Koreai Légierő 12 Hercules-el rendelkezik, köztük 4 hosszabbított törzsű C-130H-30 verzióval, ezen kívül már megrendeltek 4 C-130J Super Herculet, melyeket 2014-ben vehetnek át.

Dél-korei C-130H szórja az infracsalit ,

Új hajók elleni rakétákat mutattak be Oroszországban

Oroszországban a Moszkva melletti Zsukovszkij légibázison leleplezték a legújabb hajók elleni rakéta rendszert. A H-35UE fegyvert használó komplexum különlegessége, hogy a rakétákat a szárazföldről indítják, konténerek belsejébe helyezett kilövő állványokról. A Morinformsistema-Agat cég nevéhez fűződő újítást tavaly mutatták be először, azzal a különbséggel, hogy akkor a szuperszonikus 3M54TE rakéták 4 indítóállványát szerelték bele a könnyen álcázható konténerekbe. A rendszer nem áll szolgálatban az Orosz Haderőnél, de a cég szóvivője szerinte több ázsiai országgal is tárgyalnak a rendszeresítésről.

Litening G4 célmegjelölőket rendelt a Dán Királyi Légierő

A Dán Védelmi Minisztérium a Northrop Grumman LITENING G4 célmegjelölő konténerét választotta rendszeresítésre az F-16-osai számára. A szerződés szerint az amerikai cég 2013 augusztusában kezdi a konténerek leszállítását a szokásos kiszolgáló eszközökkel és pótalkatrészekkel együtt, a kiképzést viszont már idén megkezdik.

Dánia a megrendeléssel belépett az eddig 8 országot számláló csoportba, mely a Northrop Grumman Litening célmegjelölőjét választotta vadászbombázói számára. Az eddigi üzemeltetők az Egyesült Államok, Ausztrália, Hollandia, Finnország, Olaszország, Portugália, Spanyolország és Izrael.

A Northrop Grumman modernizálja az E-6B-ket

Az Amerikai Haditengerészet megbízta a Northrop Grumman-t az állományában üzemelő E-6B Mercury-k modernizálásával. A felújítás 44,3 millió dollárjába kerül a US Navy-nak. A Northrop Grumman lecseréli az eddig használt kommunikációs és hálózati rendszereket, a mai igényeknek megfelelően.

Az E-6B gépek légi irányító szerepet töltenek be, de képesek közvetlen kommunikációra az Egyesült Államok elnökével, a Védelmi Minisztériummal, valamint az amerikai haderők parancsnokságaival. A modernizálásnak köszönhetően a gép fedélzetéről közel valós időben lehet közvetíteni az adatokat a felsőbb vezetés felé.

Megszorítások Svájcban

A svájci kormány tervezete szerint 2014-ben és az azt követő években megszorításokra lesz szükség. A megszorítások okaként a beszerzésre kerülő Gripen vadászgépek és egyéb növekvő hadügyi kiadások kerültek megjelölésre. A megszorításokkal összesen 750 millió svájci frankot kívánnak átcsoportosítani a hadsereg számára. A megszorítások a hadügy kivételével az összes tárcát érintik majd. Az átcsoportosítás eredményeként a hadsereg éves költségvetése 4,4 milliárd svájci frankról 5 milliárd frank fölé fog emelkedni.

Több ezer tonna lőszer marad a svájci tavak mélyén

A svájci védelmi minisztérium által megrendelt szakvélemény szerint nagyobb rizikót jelentene a svájci tavakban található 8210 tonna lőszer kiemelése mint amennyit jelenleg jelentenek a lakosság és a környezet számára. A jelenleg 3 tóban eloszló lőszermennyiséget még a második világháború után süllyesztette a svájci haderő a tavak fenekére.

A lőszerek mára 25-200 cm vastagságú üledék alatt fekszenek és egy esetleges véletlenszerű detonáció szinte kizárható és ennek esélye a szakértők szerint napról napra csökken. Az elvégzett vizsgálatok szerint a tavak mélyén található lőszerek nem befolyásolták negatívan a tavak élővilágát.

Ausztria: Éjszakai hadgyakorlat csak „lopakodó üzemmódban”!

Nagy vihart kavart az osztrák „Jagdkommando” egy kora hajnalra időzített gyakorlata, amikor a Bundesheer Black Hawk helikopterei és C-130-as szállítógépei dübörögtek mélyrepülésben Leobersdorf felett. Az osztrák speciális egység katonái az éjszakai ejtőernyős ugrásokat gyakorolták a közelben a környező lakosság nem kis felháborodására. A kora hajnali gépek robaja számos lakost vert fel álmából, akik ezt követően telefont ragadva értesítették a rendőrséget.

Az esetet követő felháborodás miatt az osztrák légierő ígéretet tett, hogy a közeljövőben a lehető legkisebb mértékben fogják gépeikkel a lakott területeket érinteni, illetve a továbbiakban igyekeznek a hasonló eseteket időben kommunikálni a lakosság felé.

Mérges gáz riadó a Bundeswehrnél

1,2 milliárd eurót adott ki a Bundesmarine 5 új hajójáért. Azonban a hajók műszaki gondokkal küzdenek, a gépteremben formaldehid termelődik ami miatt a személyzetnek folyamatosan gázálarcot kell viselnie.

Az eseményre az új K-130-as osztályú korvettek egyikének próbaútján derült fény. A próbaúton jelen volt Axel Schimpf a tengerészet felügyelője, Hellmut Königshaus a hadsereg delegáltja és Hans-Peter Bartels, ill. Karin Evers Meyer a kormány képviseletében. A személyzet jelentette az eseményt. Az eset után elrendelt vizsgálat kiderítette, hogy a mérges gáz egy a motorok égéstermékét elvezető csőnél használt szigetelésből termelődik a forró gázok okozta hő hatására.

Az osztály új hajóinak használatba vétele óta nem ez volt az első meghibásodás, korábban problémák adódtak már a hajók hajtásával és klímarendszerével is.

Használhatatlan Euro-Hawk

A Bundeswehr egyik presztízsprojektjének tartott Euro-Hawknak elméletileg már március óta szolgálatban kellene állnia. Ennek ellenére még mindig számos műszaki probléma vár megoldásra melyek eredményeként a német haderőnek még legalább 1 évet kell várnia, hogy az első működőképes drónt használatba vehesse. A német kormány eddig 1,2 milliárd eurót költött a projektre.

Omid Nouripour kormányzati képviselő szerint ez egy tragikus tradíció a Bundeswehrnél, hogy a nagy projektek mindig jóval tovább tartanak az eredeti tervezetnél.

Késnek az Afganisztánba ígért Tigrisek

A Eurocopter Tiger harci helikopterekre már igen nagy szükség lenne az Afganisztánban szolgáló német erőknél. Azonban a csapatoknak még legalább 2013 közepéig várniuk kell az új gépekre. A német védelmi minisztérium közlése szerint a gyártó, korábbi ígérete szerint 2012 októberében szállította volna az első gépeket, azonban a napokban kiszivárgott információk szerint az átadás legalább 5 hónapot csúszik.

Az addig hátralévő időben a német kontingensnek az Egyesült Államok segítségét kell kérnie minden esetben ha légi támogatásra volna szükségük. A németeknek jelenleg mindössze 6 darab öreg CH-53-as helikopter áll rendelkezésére Afganisztánban.

Alkalmatlannak tartják a Eurocopter Tiger helikoptereket az afgán misszióra

A Bundeswehrnél kiszivárgott információk szerint a már 5 hónapos késéssel érkező Eurocopter Tiger harci helikopterek fegyverzet terén sem lesznek túl izmosak. A belső információk szerint a német változatokon mindössze 2 darab külső pilonok alá függesztett 12,7 milliméteres géppuska lesz, melyek hatótávolsága mindössze 1000 méterre becsülhető. A külföldön szolgáló katonák teljesen értetlenül állnak az esettel szemben. Elmondásuk szerint érthetetlen, hogy a német gépek a francia modellekkel ellentétben miért nem kapnak a nagyobb kaliberű, fogatható GIAT 30-as gépágyúkból. A szakértők szerint ily módon a gépeknek mindig teljesen a cél felé kell majd fordulniuk és a kis kaliber miatt közelebbről is kell a lövéseket leadniuk. Ezáltal szinte tökéletes célpontot biztosítva a tálib felkelőknek.

—–
Közreműködött: forest

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Super Herculessel nyomul a Lockheed Martin Svédországban

Super Herculessel nyomul a Lockheed Martin Svédországban

Még az idén megkezdődik a KF-21 sorozatgyártása

Még az idén megkezdődik a KF-21 sorozatgyártása

Dél-Korea újabb adag F-35-öst rendelt, de más is van a puttonyban

Dél-Korea újabb adag F-35-öst rendelt, de más is van a puttonyban

Hivatalosan is elstartolt a GCAP

Hivatalosan is elstartolt a GCAP