Ősszel tesztelik a tengeralattjárós BrahMost-t

Az ITAR-TASSZ hírügynökség haderő vonatkozású részlegének nyilatkozó Sivathanu Pillai, a BrahMos Aerospace igazgatójának tájékoztatása szerint az idei év október-november időtartama alatt sor kerül az indiai – orosz fejlesztésű BrahMos robotrepülőgép tengeralattjáróról indítható változatának első tesztjére.

Mint arra kitért ezen esemény fontos állomása lesz a BrahMos történetének, lévén az Indiai Haditengerészet majd ezek után hozza meg a döntést, hogy igényt tart-e a szuperszonikus robotrepülőgép ezen változatára, avagy marad a torpedóvetőcsőből indítható, szubszonikus Klub mellett.

A BrahMos Aerospace haditengerészeti vonalas kínálata | Fotó: jjamwal.in ,

Ezen indiai döntés ezzel párhuzamosan befolyásolhatja India újabb körös tengeralattjáró tenderét, a jelenleg Project 75I néven futó programot – konkrétan nagyban növelheti az oroszok győzelmi esélyeit. Mint arról már több alkalommal írtunk ezen tender kapcsán alapkövetlémeny a levegőfüggetlen meghajtás (AIP), illetve az erős rakétafegyverzet. Az orosz előbbi kapcsán még hátrányban, utóbbiban azonban megnyugtató előnyben vannak nyugati riválisaikkal szemben. Ugyanakkor a Project 75I tenderre ajánlott Lada exportváltozat, az Amur 1650 nem rendelkezik VLS cellákkal, így a BrahMos hordozására alkalmatlan. Ellenben a kisebb testvére az Amur 950 10 db, BrahMos fogadására alkalmas VLS indítóval is rendelkezik. Természetesen a Rubin tervezőiroda idén tavasszal publikusan is felajánlotta azon kézenfekvő megoldást, hogy a nagyobb Amurt egy VLS szelvénnyel toldják meg, ha a vevő úgy kívánja.

Amur 950

A Ladákkal ellentétben az Amurok még csak ilyen formában materializálódtak egyelőre. Ezen fotó konkrétan egy Amur 950 makettet örökít meg. A torony mögötti részen láthatóak a VLS indítótubusok. | Fotó: One half 3544 ,

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Az indiai piacot is célba vette az EMBRAER

Az indiai piacot is célba vette az EMBRAER

Görök Mirage-ok Indiának?

Görök Mirage-ok Indiának?

India lehet a KC-390 legújabb megrendelője

India lehet a KC-390 legújabb megrendelője

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya