|

Az oroszok továbbra is Amurt szánnak az indiai halpiacra

India jelenlegi tengeralattjáró állományát kitevő német Type 209, illetve orosz Kilo-osztályú tengeralattjárók a modernizálásaik ellenére sem tartanak ki örökké, ez nyilvánvaló. Ezt persze turbános barátaink is nagyon jól látták már évekkel ezelőtt – a számításaik szerint az időben történő közbeavatkozás elmaradása esetén, a már folyamatban lévő Project 75 program, azaz a 6 db Scorpene beszerzése mellett is 2015-től tengeralattjáró hiány jelentkezne.

Az adott szomszédságban ez kellemetlenül érintené őket, így nosza, gyorsan el is kezdték tervezni a Project 75I programot, melyben egy, az építés alatt álló a Scorpene-oknál komolyabb képességű D/E (diesel/elektromos) típusú tengeralattjárót képzeltek el – AIP (levegőfüggetlen erőforrás biztosította meghajtás) és erős rakétafegyverzet lett a beugró.

A tender kiírásával azonban gondok adódtak, így a tervezett 2007-2008 környéki tendereztetés helyett 2010 őszén még csak az információbekérés szakaszánál tartottak a szubkontinensen. A tender előkészítés kapcsán amúgy a németeket (HDW – Type 214, esetleg Type 212), a franciákat (DCNS – Marlin), a spanyolokat (Navantia – S-80), az oroszokat (Rubin – Amur) és egyes források szerint a svédeket (Kockums – A26) keresték meg.

A sorban a kakukktojást (egyelőre) az oroszok jelentik abból a szempontból, hogy míg nyugati versenytársaik kulcsrakész AIP meghajtással tudják kínálni a portékáikat, addig az oroszok – bár a Kilo-osztály által bizonyítottan a D/E tengeralattjárók farigcsálásának nagy mesterei – egyelőre birkóznak az AIP meghajtással, csak ígérni tudják azt.

Erről nem is olyan régen volt is hír oldalunkon, melyben az Orosz Haditengerészet parancsnokának, Vlagyimir Viszockij admirálisnak egyik nyilatkozatáról értekeztünk. Amivel az orosz sajtó azon híreszteléseit cáfolta, miszerint AIP problémák miatt szanálnák az egész Lada / Amur programot. Az admirális ugyebár kitért arra, hogy a sajtó félreértelmezte korábbi kirohanását, miszerint jelen formában nem kell nekik a Lada. Rámutatott arra, hogy a „jelen formájában” volt a kulcsszó, és Ő nem overall a hajóosztály miatt, hanem annak első egysége a Szentpétervár teljesítménye miatt füstölgött. Ott is az AIP meghajtás kapcsán, mely alapvetően azért már jól halad a használható állapot irányába.

Ezen igazán rövidbe kis bevezető után talán térjünk is rá a hír apropóját adó, amúgy nagyjából 2-3 mondatban kivesézhető sajtóértesülésekre… :)

Az orosz AIP program kapcsán az ITAR-TASSZ hírügynökség nemrégiben azon értesüléseiről számolt be, melyek szerint a Rubin Tervezőiroda, azaz a Lada-osztály, illetve exportváltozatának, az Amurnak a tervezői éppen az orosz AIP rendszer legújabb, teljes méretű, tengeralattjáró nyomássálló törzsén belül tesztelt változatának nyúzásának a vége felé járnak, és melynek eredményei állítólagosan igen nagy megelégedettséggel töltötték el Viszockij admirálist.

Orosz iparági források ugyanakkor rámutattak arra, hogy teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy nem babra megy a játék, mert vagy versenyképes AIP megoldást hoznak létre, vagy a vevők által ma már lassan szériafelszerelésnek tekintett AIP kapcsán alul maradnak nyugati riválisaikkal szemben és kiszorulnak a piacról.

Továbbá újfent, immáron többedik alkalommal erősítették meg, hogy az indiai tenderre az Amurral, annak is az 1650-es jelölésű alváltozatával indulnak majd.

Amur 950

A Ladákkal ellentétben az Amurok még csak ilyen formában materializálódtak egyelőre. Ezen fotó konkrétan egy Amur 950 makettet örökít meg. A torony mögötti részen láthatóak a VLS indítótubusok. | Fotó: One half 3544 ,

14 hozzászólás “Az oroszok továbbra is Amurt szánnak az indiai halpiacra”

  1. Minek ennyi féle farigcsálás? A d/e osztályban legyen egy Lada és slussz.. Olcsóbb és jobban gyártható. Az amúgy pipec Kilókat pedig szép lassan adják el vagy darabolják fel….Minek ennyi féle cucc? (még Tangójuk is van, Kilo, Improved Kilo, Lada, Amur, Piranha)

  2. Régóta nézegetem ezt a projet 950-es képet és ha jól látom a ladik közepén inditó tubusok vannak 5db (vagy 10), ha ez így van akkor ez nem egy kategoria egy ladával vagy type-214. Itt komolyabb csúzlik is vannak.

  3. Dudi, én ezt jól tudom, de ezek a verziók egy mod.-nál azért jobban különböznek egymástól. Attól. hogy egy tank T-akárhány, attól még lehet alapjaiban eltérő. Még a formájuk is csak hasonlít. Hát még belül….

  4. A dolog úgy néz ki, hogy az első verzió, ami nem tetszett a nagyfőnöknek, az a vontatott szonár helyett a tengerfenéken egy „kocsit” húzott, amibe a szonár mellett echte orosz akkumulátorok lapultak. Ezzel a horgonyt is megspórolták. A fejlesztett Lada verzió már 1.0000 db laposelemet visz. Az oxigént és a hidrogént a tengerből vonják ki, a megmaradó sö és olaj pedig a konyhában és a dieseleknél jön jól…. Az export Amur már AAA elemekkel megy.