|

U.S. Army: befuccsolt a Universal Camouflage Pattern

Egyenruha mizéria zajlik az amerikai fegyveres erők egyes haderőnemeinél: a légierő a közelmúltban elkezdte orvosolni azt a problémát, amire már régóta panaszkodtak katonái, történetesen, hogy megfőnek az egyenruha vastag anyagában, míg a U.S. Army belátta, hogy a Universal Camouflage Pattern (UCP), amibe mintegy 5 milliárd dollárt fektettek bizony nem jött be.

Most azonban csak a seregnél a korábbi egyenruhát, a BDU-t leváltó ACU mintázatát adó és sok kritikát kapott UCP kerül terítékre – igen, így jól „megmozaikszavazva” ezt a mondatot. :)

Oldalunk olvasói közül vélhetően igen sokan futottak össze már az ACU/UCP párossal – ha máshogy nem, hát fotók formájában. Az új egyenruha/kamuflázs páros által leváltott korábbi rendszerben az volt a felállás, hogy az egyenruha (BDU) több színmintában volt elérhető, mely 1-1 környezet fő jellemzőihez igazodott, azon környezetben adva lehetőleg minél optimálisabb rejtést viselőjének.

A BDU kapcsán használt minták ,

Az amerikai hadsereg pixelmánia által elkapott illetékesei azonban Tolkien után szabadon egy mind fölött jelleggel alkották meg az új egyenruha kamuflázst, egyetlen mintát hozva létre, mely szerintük megfelelően helytáll minden terepen. Nos, ez nem éppen egy egyszerű feladat, nem is jött össze igazán – és úgy tűnik mostanra végleg fel is adták ezt az állítást.

Ezzel a képpel már gondolom többen is találkoztatok… :) Szabad fordításban: Army Combat Uniform – végre valahol jól működik ,

Az új kamuflázs kiválasztásának 2002-2004 között zajló szakaszában 3 (nem pixeles) mintát eresztettek egymásnak 4 színsémával. Ehhez érkezett menetközben a Crye nevével fémjelzett MultiCam, mely eleve az 1 kamuflázs mindenhova elvet követte.

Az All Over Brush, Shadow Line, Track és MultiCam fantázianevű minták összecsapása 2004 tavaszára lezárult. Az eredményekről kiadott egyik jelentésben az szerepel, hogy a legtöbb környezetben a legoptimálisabban az All over Brush sivatagi színsémája szerepelt, amit a Track woodland változata követett. A leggyengébben a Track városi változata az Urban Track szerepelt.

Néhány a fent említett mintákból egy sajnos nem túl éles fotón. Balról jobbra: Desert All Over Brush, MultiCam (Scorpion), Woodland Track, Urban Track ,

Mindezek ellenére a U.S. Army a UCP mintát az Urban Track mintára alapozta – azzal a módosítással, hogy kiszedték belőle a fekete színt, mert az nem igen fordul elő a természetben, illetve pixelesítették a mintát. Az ennek az eredményeként megszülető, összhatásában világosszürkés hatású ACU pixelmintája három színből áll össze: szürke (urban gray 501), barna (desert sand 500) és zöld (foliage green 502). Megjegyzendő, hogy egyes források szerint a tesztek rendes befejezése előtt, utasításra lett rohamtempóban kiválasztva és pixelesítve egy minta, hogy nehogy már a tengerészgyalogosok a kanadai, pixeles CADPAT-en alapuló, annak átszinezett változatát jelentő MARPAT mintájukkal beelőzzék őket. Nos, hogy ennek mekkora valóságalapja van, arról nincs lehetőségem meggyőződni, ugyanakkor az tagadhatatlan, hogy a bőrnyakúak woodland és desert színsémákban rendelkezésre álló MARPAT-ja jól működik, míg a hadsereg egyetlen színsémája nem vállt be, csak egyes környezetekben működik igazán hatékonyan.

A városi környezet egyike azoknak, ahol az UCP minta jól tud teljesíteni ,

Az ACU/UCF páros 2005 első hónapjaiban elkezdett kiosztása óta egyébként számos kisebb változtatáson esett át, de időközben az Army illetékesei is belátták, hogy például az afganisztáni terepviszonyok között közel sem állja meg a helyét a minta. Pontosabban a sziklás hegyi terep még „hazai pálya” lenne a mintának, ám a terepviszonyoknak akár relatíve kis területeken belül is drasztikus váltakozásával nem bírja a versenyt, a katonák részéről sok panasz érkezett, hogy összességében közel sem kielégítő az álcázó képessége.

2009 nyarára tarthatatlannak lett minősítve a helyzet, némi pénzmag is adódott egy nagyobb szabású módosításra. A költséghatékonyság jegyében a felállás valami olyasmi lehetett, hogy az új mintának illeszkednie kéne a már nagy mennyiségben kiosztott felszereléshez – az eredeti UCP mintában virító sisakokhoz, lövedékálló mellényekhez, felfűzhető zsebekhez, málhazsákhoz, stb. Így adta magát, hogy az UCP mintájának megtartásával hozzanak össze valamit. Így hát fogták és átszínezték az eredeti mintát. Több új színsémát is készítettek, amiből végül a Universal Camouflage Pattern Delta (UCP-D) nevezetűt választották.

UCP-D – új színként került bele a coyote brown | Fotó: Kenny Holston, USAF ,

Az UCP-D ellenében, több más mintával való összevetés után eleresztették a MultiCam-et is, és a tapasztalatok alapján az jött le, hogy az anno az UCP-vel szemben „vesztett” MultiCam hogy-hogy nem, de jobban teljesít. Nofene… Ennek megfelelően az Afganisztánban harcoló katonák egyenruhája 2010 nyarától immáron hivatalosan is az ACU/MultiCam párosításra lett cserélve. De nem csak az egyenruha, hanem a felszerelés többi eleme is cserélődött, az új mintával felvértezve érkezett vissza. Mindemellett beadták a derekukat bakancs vonalon is: az ACU sivatagi terepen jól teljesítő bakancsát profi túrabakancsra cserélték, mely sokkal megfelelőbb a hegyi terepen.

MultiCam – őrjáraton Kunar tartományban | Fotó: Gary A. Witte U.S. Army ,

Akit részletesebben is érdekel ezen, szigorúan csak Afganisztánban eszközölt egyenruha és felszerelés csere, annak javasoljuk, hogy olvassa végig a Combat Gear Blog erről szóló 4 részes, 2010 folyamán „Új amerikai egyenruha” cím alatt publikált cikksorozatát. Erre tessék: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész.

Az UCP-nek persze nem egyik pillanatról a másikra harangoztak, már korábban érkeztek hivatalos hírek arról, hogy az Army leszámol ezen félresikerült mintával. Idén januárjában pont a U.S. Army hivatalos oldalán jelent megy egy hír arról, hogy egy lépéssel közelebb vannak az új, összesen 3 minta kiválasztásához. Egy lesz az erdei terepviszonyokhoz, 1 a sivatagi környezetbe, míg egy harmadik amolyan átmeneti lesz a kettő között.

Mintegy 8 év és 5 milliárd dollár körüli összeg eltapsolása után az Army illetékesei tehát belátták, hogy bár az UCP adott terepeken igen jól teljesít, összességében nem váltotta be a hozzá fűzött vérmes reményeket. Az UCP javasolt utódjáról az idei év folyamán zajló tesztek után várhatóan valamikor az ősz folyamán születik javaslat. Az aktuális megmérettetésben egyébként 5 versenyző vesz részt:

  • Atlantic Diving Supply
  • Brookwood Companies
  • Crye Precision (MultiCam)
  • Kryptek
  • U.S. Army Natick Soldier Research, Development and Engineering Center

54 hozzászólás “U.S. Army: befuccsolt a Universal Camouflage Pattern”

  1. Azért az UCP sem annyira rossz minta, városi és félsivatagi környezetben jól teljesít. De ebből adódik, hogy minden más terepen…!
    Igaz nálam a MARPAT minta a befutó, de a ruhafazonban az ACU v. a MCCUU jobb -e, az szerintem már emberfüggő.

    Ugye az új ruha is ACU fazon, MC (MultiCam) kamuflázs mintázattal. (De a helyükben rendszeresíteném odahaza is.)
    A végére meg egy kép, ahol jól látszik, hogy az U.S. Army Afganisztánban szolgáló katonáinál nem csak az egyenruha lett új, hanem részlegesen lecserélték a katonai bakancsokat is, kicsit militarizált túrabakancsokra. http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/42/10th_Mountain_Multicam.jpg

    Aztán az egyenruha mizéria azért folytatódik az Army -nál, akiket bővebben érdekel, azoknak a cikkben linkelt 4 rész folytatása:
    (Ez is lassan egy rétestészta…!)

    http://combatgear.blog.hu/2011/01/16/uj_amerikai_egyenruha_5_resz

    http://combatgear.blog.hu/2011/12/29/uj_amerikai_egyenruha_6

    http://combatgear.blog.hu/2012/02/06/uj_amerikai_egyenruha_7_resz

    http://combatgear.blog.hu/2012/05/09/uj_amerikai_egyenruha_8_resz

  2. Tudtommal ez az egy ruha dolog Irak után jött ahol végig galoppoltak a sivatagon WL-ben. És ugye a ruha csak-csak, de kell mellény, vegyvédelmi, kutyafüle…

    Az 5 milliárd mit takar? Csak a fejlesztést vagy a ruhák előállítását is? Mert ha pl maradnak a WL-nél akkor is kellett volna egy csomó gúnya nekik amennyire az elmúlt 1-2 évtizedben szórták a demokráciát az araboknak. Meg nem is tűnik soknak az amikhoz képest. :-)

  3. @Python: ahogy dudi írta, fennakadtál a spamszűrőn a linkek darabszáma miatt. És igen, dudit valamiért nagyon kedveli a spamszűrő, anno szinte napi rendszerességgel fennakadt kevesebb linkkel is :)

    Amúgy 5 link esetén sorolja automatikusan moderálásra várónak a kommentet. Ezt most felemeltem 11-re, ebbe talán már nem nagyon fut bele senki :)

  4. Irakot Desert Camouflage Uniform (DCU)/ Battle Dress Uniform (BDU) -ban kezdték, majd jött az UCP/ACU párosítás.

    dudi, úgy látszódik 1 linknél többre harap a rendszer, szóval már ketten vagyunk. De hál ég vannak szemfüles adminjaink! :)

  5. @Dudi: Nem azt mondtam, hogy WL/DCU-ban tolták végig az iraki bulit, hanem hogy abban kezdték és hogy gond volt a sivatagi felszereléssel történő ellátása a csapatoknak. Szinte minden képen sivatagi BDU volt WL mellénnyel és kiegészítőkkel. Tudtommal innen jött az egy minta oszt kész.

    “És ugye a ruha csak-csak, de kell mellény, vegyvédelmi, kutyafüle…”

    Pont fordítva de mind1 :D

    Úgy értettem, hogy BDU-ra ráállítani egy gyárat nem egy nagy művészet, de a kiegészítők már más anyagból, komolyabb tudással készülnek. Jobb ha a gatya szakad ki a seggeden, mintha a hard plate lesz gyártás hibás. Ami mondjuk volt is. :-(

  6. Én azt szeretném tudni hogy a magyar 2000M oka folytán kit kell pofán csapni? A háromszínnyomásos, meg a 75M sokkal jobbak, tavasztól őszig. A 2000M-en bazi élesek a kontúrok, erős, karakteres színek vannak rajta, ilyen színek sehol nincsenek az országban. És ezt konkrétan 2x annyiért adják a katonáknak, mint amennyiért kiskerben megveheti az ember. De minek…

  7. külföldi hírek szerint az orosz légvédelmi erők már jövőre kaphatnak sz-500 légvédelmi rendszert.
    Ja.
    Orosz szakértők szerint a titokban szállított kínai repcsi DR-93 hajtóműve van amit egy kisebb 5 gen gépnek szánnak a nagyobb j-20 mellé.
    Hány tonna tolóereje van azoknak együttesen?

  8. Ha már Oroszországi híreket említettetek:

    Megegyezett OO és Venezuela újabb 100 T-72B1V harckocsi szállításáról.

    Oroszország 2017-tol fogja exportálni Kínának az S-400 Triumf rendszert(addigra elkészul az export változat is)

    2016-tol az uj tervezésu hadihajókra S-500 hajóváltozatát fogják szerelni.

    Kihajózott a tengerre a 2. Borej is az Alekszander Nyevszkij is így a Jurij Dolgorukijjal szelik a Fehér tenger vizeit.
    A Dolgorukijt átadják a az orosz flottának július 29-ig az orosz flotta napjáig.

  9. „Minden katonai gyakorló mintától függetlenül BDU.”

    Nem, a BDU a ruha szabását jelöli. Ahogyan az ACU (Army Combat Uniform) illetve az MCCUU (Marine Corps Combat Utility Uniform).

    Alapvetően mindegyik a szabásában különbözik.
    A minta még csak ezután következik, hisz az Army az UCP-t használja(ta) és a MultiCam-et, a USMC a MARPAT, Desert MARPAT, Snow MARPAT-ot, légierő az ABU (Airman Battle Uniform), a tengerészet pedig az NWU és annak változatait.

  10. @dudi:

    „A SAPI lapoknak mind1,hogy milyen mintájú Cordurába rakják őket de ez igaz a softarmourra is.”
    „Attól,hogy lecserélik a repeszállók huzatát még nem kell új SAPI-t vagy softarmourt gyártani.”

    Jogos. :-) De legyártani azt is le kell.
    Igazából bohóckodás az egész, mert a USMC megoldotta már a nem is létező problémát. :-)

  11. sulyid

    Az orosz katonák alapvetően nem voltak rosszul képzettek abban amire kiképezték őket(totális háború)szóvak az afganisztáni teljesítmény nem ennek a következménye.Az elitnek számító VDV-re,tengerészgyalogságra és a felderítőkre viszont semmilyen panasz nem lehett mert bármelyik hadseregben ugyan úgy elitnek számítottak volna mint az Szovjet haderőben.

  12. Szerintem nagyon vegyes képet festettek. Attól nagyon sok függhetett, hogy milyen egységről volt szó. Azok akik külföldön állomásoztak pl baráti KGST országok, jobb felszerelést és kiképzést kaptak. Akik viszont a birodalom seggében, valami eldugott helyen voltak, azok valszeg ingyen munkaerőt képeztek mindenféle munkákhoz.

  13. chest rig:
    http://www.rusmilitary.com/images/afghan_chestrig.jpg

    csizma
    http://www.rusmilitary.com/images/jack_boots.jpg

    Afgahganka
    http://img368.imageshack.us/img368/2215/afghankavx8.jpg

    RD-54 hátizsák(VDV,felderítők,tengerészgyalogság és SZPECNAZ)
    http://i14.photobucket.com/albums/a316/Melanteri/Scale%20of%20Issue/RD-54/RD54modifiedwhole.jpg

    A nem Afganisztánban szolgáló egyszerű gyalogságnak (nem VDV,felderítők,tengerészgyalogság és SZPECNAZ)volt valamilyen Y hevedere amin volt egy kulacs egy tártáska gyalásó és talán kenyérzsák is.

  14. Megtaláltam a hevedert amit az egyszerű baka hordott.
    http://www.callsignalpha.co.uk/standard%20field%20equipment.jpg

    Balról jobbra ezek találhatók rajta:bajonett,gránáttartó(2db gránátnak),
    gyalásó,kulacs,tártáska(4db tárnak),feltekerve pedig egy poncsó van.A képen nincs rajta de még a felszereléshez tartozott egy hátizsák: http://i.ebayimg.com/00/$%28KGrHqJ,!kwE2JCl3OOkBNmzig5FsQ~~_35.JPG és egy elsősegélycsomag.

  15. combatgearadmin

    A mellény amúgy a 6B3. Létezett belőle egy kisebb változat is. Rohadt nehéz egyébként.

    „Ami a felszerelést illeti az afganisztánban szolgáló katonákon kiváló minőségű ruházat volt a chest rigre”

    Hát ezzel azért vitakoznék :) Főleg a málha felszerelés az valami botrányos. A hálózsákok, az ellátmány szintén csapnivaló volt. Az egész felszerelésüket az európai hadszíntérre tervezték. Ez a fő probléma.

  16. combatgearadmin

    Az ellátmány és a felszerelés két külön dolog.Az Afgankát pedig direkt az afganisztáni viszonyokra találták ki min ahogy az első generációs Gorkát is.A málhafelszereléssel milyen minőségi problémáid vannak?

  17. combatgearadmin

    A Gorkát és az afgánkát nem bántottam.

    Szóval a lábbelik, csizma és bőr bakancs, elég kényelmetlenek voltak. Ekkor terjedtek el a kínai sportcipők. Igen, sportcipő.

    A bőr szerelvények szintén elég kényelmetlenek. Noha a chest rigekbe elfért elég sok minden, de a rögzítésük és a pántjaik szintén kényelmetlenek. Legalábbis szerintem.

    A hálózsákok nagyok és igen jó nedvszívó képességűek voltak. Ráadásul szerintem az RD54-ben el se fértek. Kb olyanok voltak mint a régi honvédségi hálózsákok, bár azokat mintha még manapság is használnák.