|

Rövidhírek a nagyvilágból – június 19.

Forest álnevű olvasónk összeszedett néhány rövidhírt a nagyvilágból, melyeket ezúton szeretnénk minden Olvasóval megosztani, ne csak a kommenteket is olvasó látogatóink találkozzanak velük. Íme!

Új Európa központ az Egyesült Államok seregének

Az Európában állomásozó közel 30 000 főt számláló kontingensnek új központja lesz. A jelenlegi heidelbergi központból Wiesbadenbe költözik át a parancsnokság. A vezetők állítása szerint az új központból irányított haderő erősebb lesz mint valaha. A költözés előreláthatólag 2013 őszéig fog tartani. Az új épületen túlmenően néhány Black Hawk helikopter is rendelkezésére fog állni a vezetőknek.

Megjelentek a végső számok a Bundeswehr leépítésével kapcsolatban:

Összesen a bázisok ötödét érinti a leépítés mely során 31 bázist bezárnak és további 90 létszámát drasztikusan csökkentik kisebb-nagyobb mértékben. A jelenleg több mint 207e főt számláló haderőt bő 3 éven belül 170e főre kívánják csökkenteni, az önkéntesek számát pedig 5000 főre. A szerződött civilek is alaposan meg lesznek nyirbálva, az átalakítást követően 50e főt tesznek majd ki.

Leépítés a svájci Mowagnál

A lassan 10 éve az amerikai General Dynamics által birtokolt Mowagnál hétfőn egy 270 főt érintő leépítést jelentettek be. A Piranha páncélosokat is gyártó cég jelenleg 900 főt alkalmaz. A leépítés okaként a növekvő konkurenciát és a csökkenő piaci megrendeléseket nevezték meg az amerikaiak. A svájci kormányt sokkolta a hír és reakciójukban a leépítésért egyértelműen az amerikaiak elhibázott üzletpolitikáját nevezték meg. A kormány álláspontja szerint a Mowagnak a civil szektor irányába kellene nyitnia.

Oroszország 10 darab Mi-17W5 helikoptert kínált fel az USA-nak

Egy korábbi szerződés alapján az oroszok 21 darab Mi-17W5 típusú helikoptert szállítanak Afganisztánba az USA megrendelése alapján. Múlthét csütörtökön Wjatscheslaw Dawidenko az orosz Rosoboronexport szóvivője bejelentette, hogy a cég további 10 darab gép szállítását fontolgatja. Az üzlettel kapcsolatban az amerikai részről csak egy Reuters által jegyzet információ szivárgott ki, amely szerint a Pentagon valóban gondolkozott a korábban említett gépek beszerzésén. A Reuters megemlíti, hogy a korábbi 21 db gép összesen 367,5 millió dollárba került, azonban a szerződésben is kikötésre került további gépek szállításának opciója. Az amerikai illetékesek a beszerzést járulékos költségeivel egyetemben 500 millió dollárra tervezték.

Felfüggesztették az ENSZ megfigyelők munkáját Szíriában

2 hónap után felfüggesztették az ENSZ megfigyelők munkáját Szíriában. Az ok a fokozódó belső feszültség és az egyre veszélyesebbé váló belpolitikai helyzet. A fegyvertelen megfigyelők egyelőre nem hagyják el az országot, azonban a felfüggesztés idejére szállásukon maradnak. A felfüggesztést folyamatosan felülvizsgálják és az aktuális események tükrében naponta bírálják el.
Időközben a Szíriai vezetés ultimátumot intézett a felkelőkkel szemben, amely értelmében 24 órát kapnak a fegyverletételre. A 24 órát követően is harcoló egységek ellen legkeményebb katonai fellépést helyezték kilátásba.

Évi 150 millió eurót ajánlott fel Németország az afgán erőknek

Több NATO-tagország felajánlását követően Németország is megtette ajánlatát, megközelítőleg 150 millió eurót ajánlott 2014 után az Afgán Fegyveres Erők támogatására.

Nagyszabású katonai hadműveletet hajtott végre Tajvan.

Bár Tajvan és Kína között némileg javultak a kapcsoltatok Tajvan mégis első számú ellenfelének Kínát tekinti. A napokban lezajlott nagyszabású hadgyakorlat is ennek a fogatókönyvnek volt alárendelve. A gyakorlat során több ezer nehéztüzérségi eszközt vetettek be ill. gyakorolták a légi támogatást is.

Megvált 8 géptől az Osztrák Légierő

5 db Pilatus PC-6-os és 3 db Pilatus PC-7-es többfeladatú repülőgépet adott el az Osztrák Légierő. A vásárló a svájci Ruag cég volt, aki elsősorban alkatrész utánpótlás céljából vásárolta meg a gépeket. A nyolc gép eladásából összesen 2,5 millió euró bevétel keletkezett. Az eladás a páncélosokhoz hasonlóan az osztrák haderő “szerkezeti átalakítás/reformja” keretében zajlott. A légierő a továbbiakban még 12 db PC-7es és 8 db PC-6-os gépét veheti majd igénybe.

Szerző: forest

39 hozzászólás “Rövidhírek a nagyvilágból – június 19.”

  1. „A svájci kormányt sokkolta a hír és reakciójukban a leépítésért egyértelműen az amerikaiak elhibázott üzletpolitikáját nevezték meg.”

    Kedves svájci kormány.
    Szomorúan látom, hogy a sokk amnéziát is okozott (jobbulást!), tehát hadd idézem fel neked az Úr 2004-es évét, amikor te jóváhagytad a Mowag átvételét, és ezzel szignóztad az én üzleti politikám vonatkozó, szerinted elhibázott fejezetét is. Amibe természetesen betekintést kellett biztosítanom.
    Nem vagyunk barátok.
    General Dynamics

  2. Upgraded AMX A-1M Marks First Flight in Brazil
    http://defense-update.com/20120619_upgraded-amx-a-1m-marks-first-flight-in-brazil.html

    US Air Force X-37B space vehicle comes in for a landing
    http://www.aviationnews.eu/2012/06/19/us-air-force-x-37b-space-vehicle-comes-in-for-a-landing/

    A400M takes on helos
    http://australianaviation.com.au/2012/06/a400m-takes-on-helos/
    http://www.flugrevue.de/de/militaer/fluggeraet-hersteller/a400m-hubschrauber-verladetests-mit-grizzly-4.96123.htm

  3. „Mindenki fellelkesült a Leopardokon de én pénzt merek rá tenni,hogy nem lesz belőle semmi még jó pár évig.”

    meg kell mondjam, hajlamos vagyok veled ebben egyetérteni, mégúgy is, hogy nem látok bele a honvédség mindennapi életébe, így sok dologgal nem vagyok/nem lehetek tisztában…

  4. sulyid

    Van jó pár olyan helikopterünk ami csak azért nem repül mert hiányzik valamilyen alkatrész mert elromlott vagy eltörött szóval nem nagy tétel a Leopard beszerzéshez képest pedig nem is létezik.

  5. Nekem ez nem rég tűnt fel hogy a 171-nek nagyobb az oldalsó ajtaja! Különben mennyire használják az új (alig 8 éve van kész :)) klimov vk 2500 turbinákat?! Vagy még ezekbe is a tv3 megy?

  6. Mondta valaki hogy nem jó cucc kell ?? Nem , csak annyit hogy részemről lehetőség szerint én magyart vennék . A kedvedért JÓ MAGYAR felszerelést, bár szerintem ez nyilvánvaló ,hisz szarral senki nem megy semmire.