|

Felsült a frissen debütáló Voyager

Szolgálatba állt az első újgenerációs légiutántöltő repülőgép, az Airbus A330 MRTT a Brit Királyi Légierő (RAF) kötelékében, azonban az örömbe némi üröm is vegyült.

A kiöregedő Lockheed Tristar és Vickers VC-10 típusú tankerek leváltására az FSTA (Future Strategic Tanker Aircraft) programon keresztül beszerzett típus első példányával április 8-án hajtották végre az első kiképzőrepülést a kijelölt hajózószemélyzet.

Fotó: AirTanker Services ,

A Voyager névre keresztelt típus egyelőre csak utas- és teherszállításra alkalmas, a teljes légiutántöltő képességét várhatóan csak 2014-re éri el. Továbbá az önvédelmi képességei is hiányosak, a RAF szakemberei a teszteket követően jelezték a gyártónak, hogy a jelenlegi DIRCM (Directional Infrared Counter Measures) rendszer két érzékelője magasabb fenyegetettségű területen elégtelennek bizonyult, így a gyártót kötelezték egy harmadik beépítésére is. Az első öt példány még két érzékelővel készül (így ezek a rendszer utólagos kibővítéséig nem repülhetnek majd háborús övezet felett), a 2013 közepétől átadott gépek már három szenzorral készülnek. Az első 9 gép várhatóan 2014-ig hadrendbe áll, a 14 gépes flotta a tervek szerint 2016-ra lesz teljes.

Más probléma is akadt a típussal, ami miatt komoly fejfájás gyötri mostanában a RAF illetékeseit, ugyanis a Voyager töltőrendszere nem kompatibilis a szolgálatban álló Tornádók rendszerével, a csatlakozó csonk és a kosaras rendszer kapcsolódása után a szerkezet nem szivárgásmentes, áttöltés közben ömlik ki a kerozin. A probléma megoldása még jobban kitolhatja a típus teljeskörű alkalmazhatóságának határát.

Fotó: AirTanker Services ,

Nagy-Britanniában a ’90-es évek végére kezdett kerekedni a légi-utántöltő repülőgépek (Lockheed TriStar és Vickers VC10) cseréje, ám konkrét lépések csak az ezredforduló után történtek. Ekkorra biztossá vált, hogy új gépek beszerzése helyett csupán bérelni fogják az újgenerációs tankereket. Ahogy már megszokhattuk, itt is két versenyző küzdött a megrendelésért: az Airbus A330 MRTT és a Boeing KC-767. Az Airbus Military gépét az Air Tanker Limited (Rolls-Royce, Cobham, EADS, Thales Group), míg a riválisét a Tanker Transport Services Consortium (British Airways, Boeing, BAE Systems, Marshall Aerospace, Serco, Spectrum Capital) menedzselte.

2004 januárjában a brit védelmi minisztérium az Airbus gépét választotta ki, így az AirTanker csoporté lett 13 milliárd fontos (20.3 milliárd dolláros) üzlet, melynek keretében 24 éven keresztül 14 gépet bérel tőlük a RAF. A tankereket a légierő személyzete repüli és üzemelteti majd, a gépek állomáshelye a Brize Norton támaszpont lesz. (A tervek szerint – meg persze, ha igény van rá – az AirTanker konzorcium 5 példányt időszakosan bérbe ad majd más országok számára, ahogy teszi ezt például az Omega Air Refueling vállalat is.)

A RAF egyik Voyager típusú gépe | Fotó: AirTanker Services ,

A Brit Királyi Légierő által megrendelt, civil gyártósoron gyártott és Airbus Military által átalakított A330 MRTT repülőgép némileg különbözik a többi, hasonló feladatú, európai gyártású tankergéptől, mivel az olasz KC-767-esekhez hasonlóan három hajlékonycsöves utántöltő rendszert alakítottak ki rajta, a szárnyakon lévő Cobham 805E gondolákon kívül a törzs alatt, a merevcsöves rendszer helyett szerelték fel a harmadik egységet.

2 hozzászólás “Felsült a frissen debütáló Voyager”