|

Több pénzt kap a Honvédség!

A kormány a haderő-fejlesztési igényeket, a haderő technikai állapotát és a nemzetgazdaság teherbíró képességét egyaránt figyelembe véve 2022-ig a honvédelmi költségvetés fokozatos növekedését irányozza elő – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Kecskeméten.

A kormány elkötelezte magát, hogy megállítja a honvédelmi költségvetés nagyon sok éve tartó folyamatos nyirbálásának rendkívül káros folyamatát – mondta a miniszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának a kecskeméti légibázisra kihelyezett ülése után az MTI kérdésére válaszolva.

Hende Csaba hangsúlyozta: a határozat szerint 2013-tól 2015-ig a honvédelmi költségvetés nem lehet kisebb a jelenleginél, 2016-tól a GDP 0,1 százalékos évi mértékével emelkedik. A kormány 2022-re a bruttó nemzeti termék évi 1,39 százalékában garantálja a haderő fejlesztésére és fenntartására fordítható költségvetési támogatás összegét – tette hozzá.

Fotó: Tóth László, MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis via Saab Group ,

Hende Csaba kérdésre válaszolva elmondta: a kormány szerdai ülésén arról döntött, hogy Gripen-szerződés módosításából megtakarított jelentős összeget a haderő fejlesztésére fordítja. A miniszter az összeg nagyságát, a szerződés titkossága miatt nem hozta nyilvánosságra, de elmondta, hogy ebből norvég gyártmányú rádiók beszerzésére 750 millió forintot fordítanak, pótlólagos üzemanyag beszerzésre 2 milliárd forintot biztosítanak, valamint páncélos eszközök, csapatszállító járművek felújítására is 2 milliárd forintot költenek.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának kihelyezett ülésén a sajtó számára nyilvános részében Hende Csaba rövid tájékoztatást adott a Magyar Honvédség műszaki, technikai, fegyverzeti és egyéb képességei fejlesztéséről. Hende Csaba hangsúlyozta: tovább nem halogatható a képességfejlesztés, a gazdasági nehézségek ellenére kis lépésekkel sikerül megőrizni a képesség megtartását és növelését. Fontosnak nevezte a vadászrepülő-képesség megőrzése mellett a helikopterek korszerűsítését, melyhez segítséget nyújtott a finnektől kapott két Mi-8-as szállítóhelikopter rendszerbe állítása. A helikoptereket a katasztrófák idején is nélkülözhetetlennek nevezte, s utalt a kolontári iszapömlésre, amikor 18 sérültet a honvédség szállított el a helyszínről.

Fotó: Phoenix, HTKA.hu ,

Hende Csaba a bizottság tagjainak tájékoztatást adott a Rába-gyártól megrendelt 104 darab katonai terepjáróról, valamint az Egyesült Államokból beszerzett páncélozott járművekről, melyek az Afganisztánban szolgáló katonák biztonságát erősítik. Több mint 100 gépkarabély modernizálása is megtörtént, valamint az Egyesült Államok hadserege is több száz gépkarabélyt, géppuskát és gránátvetőt adott át a Magyar Honvédségnek. A miniszter kiemelte: a radarrendszerek fejlesztése szempontjából komoly előrelépést jelent a 2013-tól rendszerbe lépő háromdimenziós berendezés.

A bizottság zárt üléssel folytatta munkáját, majd az ülés helyszínéül szolgáló hangár közelében, a Magyar Honvédség járműveinek és technikai berendezéseinek egy-egy darabját tekinthették meg az országgyűlési képviselők.

Ezek után Mi-24-es helikopterek, majd Gripen vadászgépek bemutatóját tekinthették meg a bizottság tagjai. A bemutató végén öt Gripen vadászgép szállt le a kecskeméti légibázison, a gépek Svédországból, a Lion Effort 2012 nemzetközi gyakorlatról és az előtte megrendezett éleslövészetről érkeztek vissza a bázisra.

Forrás: MTI

317 hozzászólás “Több pénzt kap a Honvédség!”

  1. Ekkora propaganda szöveget már rég olvastam :)
    Idén GDP arányában vsz Mo. történetének valaha volt legalacsonyabb honvédelmi kiadásával számolhatunk (talán a két vh. utáni egy-két évben lehetett kevesebb…) Most meg megnyugtatnak, hogy ez a szint marad a következő 3 évben is, no comment…
    Jó, a gazdasági helyzetünk nem épp rózsás, de akkor mondják ki a valóságot: idén és a következő 3 éveben soha nem látott alacsony szinten vegetálhat a Honvédség, hogy aztán lassú növekedéssel a 2020-as évek közepére elérjék a 20 évvel azelőtti szintet…
    Hende van a legnehezebb helyzetben a rendszerváltás utáni hm-ek közül, nagyon észnél kell lenni, hogyan és mire költik el ezt a kevés pénzt,a lehetőségekhez képest úgy gondolom, hogy jól muzsikál, kommunikációban mindenképp…

  2. Az a lényeg hogy a duma az megy 1000el hogy 2022be mit csinálnak majd (csak addig kormányon is kéne maradniuk… :D )de a röhej az egészbe következő ciklusukra (amit megnyernek vagy nem) is csak stagnálást mondanak ahova meg már senki még jósólni se tud 2022re növekedést…
    És ugyan már ezekre a kijelentésekre ki fog emlékezni 2022-be senki…(de én beálítom a telon a jelzést 2022-re :D egy kis szöveggel)
    Az ilyen és hasonló kijelentésekről sajtó tájékoztatókról tudják nagyon jól hogy már félév múlva se emlékszik rá senki de abba a pár hétbe amég igen ők a jógyerekek mert majd X-év múlva lessz valami mint az 1millió munkahely elszámoltatás… meg a többi de ezt hagyom nem politizálok inkább.

  3. Milyen tankot modernizálnak? azt a pár db vicckategóriás t-72?

    ” Több mint 100 gépkarabély modernizálása is megtörtént,”

    Csak?

    Közbiztonság meg sehol.

    Szörnyű és idegtépő hogy ilyen politikusok vannak egész Európában.

  4. Szia Roni !

    A T-72 esetében nem modernizációról van szó.
    Fel lesz újítva (ismét üzembe lesz helyezve) bizonyos mennyiségű „hibernált” T-72, hogy aztán a tatai hk zászlóalj állományát gyarapítsák.

    …modernizációról akkor lehetne beszélni, ha pl új tűzvezető rendszert vagy ERA páncélvédelmet kapnának…

  5. Szép, szép, szóval 2022-ig garantáltan kimondjuk, hogy köpünk és köpni fogunk a 2%-os NATO követelményre, és erre büszkék is vagyunk.
    2015-ig meg marad a mostani rekordalacsony szint. Szerintem a cím elég pontatlan.

  6. A T-72esekről meg annyit hogy az Iraknak adományozott harckocsik 6,5 millió Ft/db lettek felújítva (ehhez se pénz kellett csak akarat) de lemerem fogadni hogy ugyan az a modernizácios csomag a Honvédségnek 65 millióba fog kerülni/db…

  7. A Mi hetvenketteseinknél már az is jól jönne, ha a parancsnok panorámás periszkópot kapna célfelderítés céljából, mert a jelenlegi TKN-3 periszkóp szinte használhatatlan. Mi úgy szokunk tájékozódni, hogy a parancsnoki tornyot kissé oldalra fordítjuk és inkább az egyszerű prizmákon keresztül figyeljük a terepet.

  8. kicsit rosszúl kûldte a hozzàszòlást,lényeg feltúrbózás nèlkül semmi értelme üzembe helyezni.ennyi erövel fogunk egy trabant kombit körbe rakjuk fémlemezzel tetejét kivágjuk ott lesz 1gép puska meg rakunk bele rpg rakéta vetöt és kész.

  9. paladin:

    Akkor is érdemes üzembe helyezni a harckocsikat, ha nincsenek felturbózva, mert egy működőképes hk zászlóaljat utána könnyebb modernizálni, mintha mindent az alapokról kéne kezdeni. Ha megvan a személyzet, logisztika stb, akkor már „csak” harckocsit kell alattuk cserélni és átképezni. Lehet az a meglévő járművek turbózása vagy másik típus beszerzése.

  10. Irigylem a bizakodókat. Engem csak az zavar, hogy mennyi idő távlatában tervezgetünk. Emberek! Azt nem tudjuk megmondani mi lesz ebben az évben. 3 hónap alatt elértük az éves hiányt az állami szektorban. A minisztériumok már elkészítették a következő kiadáscsökkentő csomagjukat. Kiváncsi vagyok mennyi jut a HM-re.

  11. A Gripen szerződés módosítás mait megmaradt pénzből minden egyes Honvédségi alkalmazót kap fejenként 100 000ft

    Bocs nem 50 000ft

    Bocs nem 30 000ft

    Bocs még nem tudjuk menyit És lehet hogy csak Erzsébet utalványban

    És most nem vicceltem Ez a magyar valóság

  12. Ez is a szokásos parasztvakítás!
    2014-ig van mandátuma a kormánynak. 2015-től ígéri a növekedést, de az nem biztos, hogy még egyszer hatalomra kerülnek. Szóval azt ráhagyja szokásosan az utánuk hatalomra kerülő kormánynak, hogy oldja meg, vagy majd hoznak egy új rendeletet és megint csak marad a jelenlegi szint, vagy elvonás lesz. Ez a magyar módi.
    Akkor higgy politikusnak, ha ló legel a sírján! :)

    1 pozitívum azért van! Nem fog tovább csökkenni az MH költségvetése, mivel már így is kevesebbet kapnak mint 2010 vagy 2011 ben!

  13. jancsiga

    Ezt a fülest én is hallottam. A szerződésmódosítás által felszabadított pénzt szét akarták osztani a katonák közt, egyszeri kifizetés formájában. Hogy miért nem valósult meg azt nem tudom. Szerintem a közgazdasági Nobel-díjas Matolcsy tette rá a kezét.

  14. „3 hónap alatt elértük az éves hiányt az állami szektorban.”

    Gigabiga, ez mindig így van, sőt mondok érdekesebbet, a svédek már februárban mínuszban voltak, pedig közel 2%-os többletben zártak tavaly.

    Ez egyszerűen azért van mert év elején mindig kisebbek – mindenhol – a bevételek mint a kiadások. A kérdés az hogy ebből mennyit lehet lefaragni közben.

  15. Lehet fikázni. DE. Az utóbbi évtizedek legkisebb hadi költségvetéséből felélesztenek tetszhalott elemeket, meglesz az 1600 repült óra a Grippppéknek, most voltak lövészeten, stb. A tisztelt Juhász/Szekeres bagázs idején rosszabbul mentek a dolgok, több pénzből. Nagyon úgy tűnik, hogy most kevesebbet lopnak. Nem vagyok fidszenyik.

  16. „A T-72 esetében nem modernizációról van szó.
    Fel lesz újítva (ismét üzembe lesz helyezve) bizonyos mennyiségű “hibernált” T-72, hogy aztán a tatai hk zászlóalj állományát gyarapítsák.”

    Tankman: kiképzett személyzet is van/lesz hozzá? Amúgy ezek a hibernált harckocsik a Horn korszakban beérkezett kontingensből valók? Mert egy „urban legend” szerint egy abszolút hozzá nem értő bagázst küldött ki a HM anno, akik a felajánlott több száz tank közül találomra mutattak rá a kért T-72 példányokra, így aztán a „százéves” full fapados verziótól, a reaktív páncéllal, és erősebb hajtóművel ellátottig minden van köztük, mint a csalamádéban. Remélem, hogy ha már csak arra van pénz, hogy néhányat közülük újra szolgálatba állítsanak, akkor ezúttal végre olyan emberre bízzák a válogatást, aki legalább már messziről látott harckocsit… :-))

    „Egyesült Államok hadserege is több száz gépkarabélyt, géppuskát és gránátvetőt adott át a Magyar Honvédségnek.”

    Dudi, ha ti is kaptatok belőle, és nem „hadititok”, akkor meg tudod nevezni az amerikai géppuskák és gránátvetők típusát?

  17. „Hende: 2014 tavaszán eggyel több működőképes helikopterünk lesz mint 2010 tavaszán!
    A kérdés: hány működőképes helikopterünk volt 2010 tavaszán?”

    Na igen, ez aztán az abszolút bonus guestion… :-))

  18. OFF: Lepottyant egy 18-as Virginiában…
    A kismacska pottyan le a díványról. Egy repülőgép lezuhan. Bődületesen szomorú látvány, a mikor 15 tonna becsapódik, sokmillió dolláros kár , emberéletek veszélyben, tönkrement otthonok. A „lepottyan” csak a hozzá nem értő amatőrök minősítése.

  19. A kissé fapados T-72 még mindíg jobb, mint a román T-55 modifikáció, ugyan olyan jó, mint a szlovák T-72 és csak kicsit gyengébb a szlovén/horvát/szerb M-84 alapváltozatánál (bár ha elkészülnek a tervezett modernizációk, akkor sokkal). Az osztrák Leopard 2 -sek és az ukrán T-80/84 -sek múlják felül csak egyértelműen.
    Szóval a térségben még mindíg megfelelő, vagy legalábbis a semminél jobb.

  20. Off: a videó forrásával (nol) nem érdemes foglalkozni mert tegnap minden tv ezt adta le csak a saját logója alatt, ahogy a mikrofonokból is látszik. Egyik csatorna honlapjáról sem lehet normálisan letölteni, ezért linkeltem innen.

  21. F1End
    Azért a románok TR-85-öse páncélzata meghaladja egy alap T-72M-ét (súlyra több mit egy T-90) elektronikáról és egyéb rendszerekről ne is beszéljünk tűzerőbe viszont alatta van az tény.
    A szlovák változat az M1a változata csupaszon jobb mint a mieink és van pár M2 Modernájuk és pár VT-72-esük amik gyári reaktívosak de anélül is jobb mint páncélzat terén mint elektronikába szerencsére a szlovákok megszüntetik a harckocsizó alakulataikat.
    Az M-84 nél meg nem kicsivel gyengébb hanem kategóriákkal mind mozgékonyság mint elektronika mind páncélzat terén.
    A modernizált változatokról meg ne is beszéljünk az szerb AS a T-90S el egyenértékű a Horvát D is nagyábból ott van de a Horvátoknak ott van még az a 40 M-95 ami szintén nem piskóta a Szlovének meg nagyon vágják a harckocsi fejlesztést nem véletlen van egy csomó járgányba az ő tűzvezető rendszerük besugárzás jelzőjük és számítógépük a szoftvereikkel az Ukránokhoz meg nem kell írni semmit az Osztrákok meg még a harckocsjaik drasztikus csökkentése után is elég erőt fognak képviselni harckocsi terén hozzánk képest mid technikailag mind darabszámba
    De hogy a harckocsizó mint fegyvernem hagyomány és kúltúra megmaradjon az országba arra 30 tankra mindenféle képp szükség van (ezek a harckocsiknak nem az az értelme hogy tényleges erőt képviseljenek hanem az hogy megmaradjon az amit úgyhívnak hogy Harckocsizó…és minden ami köré fonódott nőtt vagy épp csak a szívekben és a szájakon él.)

  22. „Azért a románok TR-85-öse páncélzata meghaladja egy alap T-72M-ét (súlyra több mit egy T-90) elektronikáról és egyéb rendszerekről ne is beszéljünk tűzerőbe viszont alatta van az tény.”
    Nem haladja meg.
    A T-55 alapból vékonyabb páncélzattal rendelkezik, mint egy T-72, és a román tankokon, bár első látásra ERA -nak tűnik, csak egy + 20 mm -es páncéllemez van még felszerelve.
    A generációk közti különbség miatt van a tömegbeli eltérés. Hogy egy extrém példát hozzak, egy Tiger B is több, mint 68 tonna volt, mégis, a védelme csak töredéke egy 63 tonnás Leopard 2 A6 -nak.
    A szlovákoknak nem tudom, hogy milyen T-72 -seik vannak, úgyhogy igazad lehet.

    „Az ukrán páncéloserőknél számod oda a T-64BM Bulat-ot is, az is kategóriákat ver a magyar t-72-es állományra…”
    Igen, itt pontatlan voltam, de az öszképen olyan sokat nemváltoztat az, hogy az ukrán harckocsiarzenál nem „csak” 30 -szor, hane, 40 -szer erősebb, mint a magyar.:/

  23. TR-85 nem egy T-55 a futómű a motor a löveg a motor az elektronika minden más, adott vólt a T-55 annnak adtak vastagabb páncélzatot (jóval) egy erősebb motórt hogy a mozgékonyság megmaradjon de ezt már nem bírta el biztonságosan a futómű tehát azt is áttervezték (nem kicsit) de az elektronika se maradhatott 50-60as évekbeli ahhoz is hozzá kellet nyúlniuk (az meg hogy nem reaktív az egy dolog én nem vagyok híve a reaktív páncélzatnak mert káros a lövészek egésségére) 50t csupaszon +- 1-2t 55t kiegészítéssel a T-90 messze van az 50t től amúgy a TR-85 is kerámia kompozit nem tiszta acél (nem vagyok oda a 7határ bitorlóiért de le se nézem őket csak azért mert vólt ami vólt a tr-85 páncélzata egy alap T-72m hez képest jó ahogy az elektronika is a mozgékonyság gyengébb tűzerő gyengébb nem véletlenűl kukázták a 72eseket és nem véletlenűl nem modernizálták őket nem szabad lenézni a tr-85öt nem egy csúcs modern harckocsi de egy alap t-72m nél jobb ezt hidd el (vagy járj utána ne csak wikin és azokon a lapokon amit elsőnek kidob a google) vólt harckocsizó a családba nem idegen a téma

  24. Ne csak azt nézd hogy T-72 hanem a típusjelet is és hogy nekünk mi vólt mi mardt rendszerbe mi ment a levesbe mi ment irakba és rájössz hogy a nagy össze visszaságba M nél jobb nincs ami export változat gyengített páncéllal ne a BM et nézt összehasónlítási alapnak mert az nekünk nincs

  25. OFF

    Most elnézést a baszogatásért, de manapság nem tanítják már a helyesírás alapszabályait az iskolában?

    Egészen elképesztő, hogy egyes emberek nem tudnak egy kommentet úgy leírni, hogy legalább 3 hiba ne legyen benne.

    Tisztelet a kivételnek és az apróbb hibákat vétőknek, nem az ilyenekről beszéltem.

    ON

  26. azt meg hogy melyik adatot milyen lövedékre vagy becsapódási szögre adták meg az oldalon ahol nézted ne is menjünk bele mert nagyon nem min1 (nem véletlen van több féle gránát rendszerben és nem véletlen van a külömböző torony és teknőformák se) ez komplikáltabb annál hogy tigris és leo „modern anyagok” stb nem is beszélve az acél minőségéről mert nem mind1 ott se hogy rugalmas vagy merev más más lövedéknek áll ellen plussz a kerámia betétek (amik a merev acélt hejettesítk) plussz a gyártás technológia (öntéssel rugalmas acélt létrehozni hengerelés edzetés munkálás nélkül..stb) ott van még a dőlés szög ami megincsak hatalmasat ad (nem t-55 toronya van a tr-85nek jobban hasonlt a T-64 hez külsőleg igaz csak kicsit de annak a toronynak van ám belseje is)és még nem beszéltem az egyébb védelmi rendszerekről (mert ez csak a páncélzat vólt egyszerűsítve) mert azokon is rengeteg múllík majdnem annyi (sőt) mint a páncélvastagságon… és még lehetne sorólni a védelmi képeségeket fűstgránátvetők (nem csak a számuk számít ám) vagy épp a kötényzet megléte nemléte minősége hőszigetelés… rengeteg minden azthiszem a Rafis aesa radarnál vólt írva hogy alap adatók semmit se érnek önmagukba (megfelelő háttér tudás nélkül) na itt se más a helyzet csak itt a fizikán a mechanikán az elektronikán kívűl még a kémia is belejátszik a képbe (órákig lehetne sorólni egy harckocsi védelmi képeségeit legalábbis azokat amik nyomnak valamit a lappba mert kis millió olyan van ami csak nagyon keveset de eggyütt rengeteget)

  27. Bocsi forest
    diszgráfiám van sajnálom nem tehetek rólla használom a helyesírási szabályzót de majd minden hibánál vétek és sajnos nem tudom sokszor hol a hiba ezért javítani se tudom (tudom ilyen gondal nem kéne kommentelni de ez a világ már csak ilyen eltolódik a kimondottóla leírt irányába)

  28. majd minden szónál vétek (javítok) elhihetedd nekem ez a legnagyobb gond mert amikor még én tanúltam nem fogaták el betegségnek és hát nehéz vólt mégi valamit elérni hátrányból (főleg hogy majd minden tantárgynál minusz járt a nem helyes írásért)

  29. T-72 téma:

    1.) Szegény ember vízzel főz! Nincs pénz új típusra, ezért a minimális modernizáció és üzemidő hosszabbítás mellett kell őket hadrendben tartani.
    2.) El tudom képzelni, hogy a sok ellenérvelő milyen botrány csinálna itt, ha esetleg modernizáció helyett kivonnák őket.
    3.) A típus hadrendben tartása az adott kultúra életben tartását célozza meg. El lett már magyarázva itt is és hivatalos csatornákon is egy párszor. Miért olyan nehéz ezt megérteni?
    4.) A fentebb említett érvek miatt (sem) lesz komolyabb modernizáció.

    Honvédség téma:
    1.) A Magyar Honvédség, Honvédelmi Minisztérium stb. nagy betűvel kell írni, ez vonatkozik a rövidítésükre is, lásd: HM, MH. Amennyiben már egy szakmai közösségről rebegünk itt, legalább tiszteljük meg annyira az adott intézmény múltját, kultúráját, dolgozóit, hogy helyesen írjuk a nevüket!
    2.) Mint többen már kifejtették korábban is, lehet, hogy a legkisebb összegből gazdálkodik a Honvédelmünk, de elvitathatatlan, hogy ennek hatására sem szenvedett el semmilyen képességvesztést. Ez nem a jelenlegi kormány hanem a jelenlegi HM vezetés érdeme. Itt tükröződik, hogy az előző érában, mikor még a Pannon Puma erőtől duzzadt és dübörgött a gazdaságunk a HM mégis folyamatos képességvesztéseket szenvedett el és minden beszerzése a vicc kategóriáját súrolta. Ez alapján kell megítélni a jelenlegi vezetést uraim!

  30. @szittya88

    Rendben, nem személyeskedésnek szántam csak már égeti a szemem, hogy van olyan kommentsorozat amikor több oldalon át nem képesek még HM nevét sem helyesen leírni. Tudom, elenyésző dolog, de rendkívül zavaró, arról nem is beszélve, hogy milyen képet állítunk ki ezzel magunkról.

    Még egyszer kérlek, ne vedd személyeskedésnek!

    Forest

  31. Szia Killer Clown !

    Megnyugtatlak, hogy lesz személyzet a felújított hetvenkettesekhez, jelenleg már folyik kiképzés, de van olyan esest is, hogy más alakulatoktól jönnek vissza hozzánk volt harkocsizók.

    A jelenleg használt tankok a „Horn koszakból” valók, Belarusztól (Fehéroroszországtól) vásároltuk úket 96-97-ben, egységes megnevezésük
    T-72M1 (de volt vagy 10 különböző alváltozat köztük). A tatai alakulatnál mai is van az ERA dobozos változat – persze töltetek nélkül…
    A fotón a tatai ERA-dobozos T-72M1 látható:
    http://www.honvedelem.hu/files/9/18459/vagott4.jpg

  32. Szittya már nagyjából elmondta amit akartam, csak annyit fűznék hozzá, hogy nem biztos hogy a mi 72-eseink a lerongyolódott ágyúikkal és a (gondolom)ősrégi rozsdás apfsds-eikkel nagyobb tűzerőt képviselnének mint a TR-85M1. Nem ideális látási viszonyok között meg pláne, pl. egy felhős éjszakán a T-72 egyáltalán nem lát az infralámpa nélkül, míg a TR-85M1 így is 3000 méterről képes 75%-os találati arányt elérni.
    Mellesleg ez a kép rettentően megmozgatta gyermeki fantáziámat:
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/95/Expomil_2005_01_TR-85M1_03–A.jpg
    A TR-85M1-en a hőkamera a lövegpajzsra van fixen felszerelve, talán nem lenne túl bonyolult egy hasonló konstrukciót létrehozni valami ilyesmivel:
    http://www.army-guide.com/eng/product4054.html
    Így 20-30e USD-ből jelentős harcértéknövekedés lehetne elérhető.

  33. „Gigabiga, ez mindig így van, sőt mondok érdekesebbet, a svédek már februárban mínuszban voltak, pedig közel 2%-os többletben zártak tavaly.

    Ez egyszerűen azért van mert év elején mindig kisebbek – mindenhol – a bevételek mint a kiadások. A kérdés az hogy ebből mennyit lehet lefaragni közben.”

    1. A svédekkel sajnos nem lehet összehasonlítani minket.
    2. „Év elején kissebbek a bevételek” történetet már 20 éve mondjuk. Valahogy mégsem bízom abban, hogy ez elég lesz. Soha nem jött be ez a tervezés.

    Egy amatőr kérdés, mint kívülálló: Nem tudnánk megoldani, hogy azt a néhány kocsinkat magunk modernizáljuk? Nem kellene új berendezéseket gyártani, modulszerűen korszerüsítenénk. Kinézünk egy jó pofa tűzvezető rendszert, majd itthon beépítjük (mondjuk a Rábánál, magyar mérnökökkel). Ugyanígy önvédelmi rendszer, hőkereső, lézer célmeghatározó, figyelmeztető renszer stb.

  34. >A Mi-24D és a FALANGA már nincs rendszerben !!! Mégis ez lett bemutatva a >honvédelmi bizottságnak…

    Én is azon gondolkodom amióta láttam a fotókat, hogy
    – ez a Mi-24 a kivont gépek (L-39, MiG-29) sorába tartozott?
    – tudatos megtévesztésről van szó?
    – valamit nem jól tudtunk?

  35. Szia Tankman!
    „A tatai alakulatnál mai is van az ERA dobozos változat – persze töltetek nélkül…Jelenleg már csak a tornyon vannak ERA dobozok, az oldalsókat leszerelték.”

    És ennek mi értelme van? Megtéveszteni a gonosz ellent, hogy azt higgye van reaktív páncélos tankunk? Utálom ezt a kifejezést, de erre tényleg illik az, hogy „LOL”, a gaz ellenség fetrengeni fog a röhögéstől…

    „A Mi-24D és a FALANGA már nincs rendszerben !!!
    Mégis ez lett bemutatva a honvédelmi bizottságnak…”

    Nincs új a Nap alatt. Egy haverom mesélte még, hogy annak idején sorkatona volt valahol Pest megyében egy légvédelmi rakétaegységnél, 1992-ben. Még megvoltak a Volhov rakéták. Egyszer hozzájuk is eljött egy rakás képviselő a honvédelmi bizottságtól, élükön „körkörös” Für Lajos miniszterrel. A tiszteletükre kihozták azt a 3 hordozóplatform teherautót, amit még egyáltalán be tudtak indítani. Azután az üteg parancsnoka meggyőzően ecsetelte, hogyan lőnék le a szép hazánkra támadó gonosz ellen repülőgépeit ezzel a korszerű haditechnikával. Mindenki igyekezett visszatartani a röhögését, mert pl. a négyes számú, ügyeletesnek kinevezett indító elektronikája ki volt belezve, és vezérlő ajtaja mögötti üregben az őrség tartotta a dugi piát…

  36. Szerintem megvan az az ERA valahol, de egyébként sem nagy kunszt legyártani, a mindennapokban pedig egyértelmű hogy nincs „kint”. Csak abba gondolj bele hogy anno a 3+6db 43M lőszert milyen procedúra után adták ki… Ha kiadnák az ERA blokkokat akkor azt csak úgy lehetne hogy grammra pontosan lemérnék kiadásnál és visszavételnél is mivel robbanóanyagról van szó. Anno állítólag jópár magyar 72-esről azért vágták le az ERA felszereléséhez szükséges konzolokat mert egy pizsamás hombárfej azt mondta : „Mik azok a kiálló sz*rok? Azonnal tüntessék el mert balesetveszélyes, a katonák beleakadhatnak…”

    „Nincs új a Nap alatt…”

    Szerinted kecskeméten a 29-eseket hogy mutogatták? Kérdezték a górék :
    -Melyik üzemképes?
    -Hát az összes!
    -De itt átlátok a hajtőmű helyén!
    -fél óra alatt berakjuk épp karbantartáson van.

    Jó ha akkoriban 6 üzemképes volt köztük.

  37. tankman

    köszönet a sok infoért amit kapunk tőled, csak így tovább, ha kérhetjük.

    a másik.
    kérdés azokhoz, akik értenek hozzá: ér valamit a MH?

    itt annyi negatív dolog, tény hangzik el, ami kétségbeejtő.

    én nem értek hozzá, nem látok a színfalak mögé, nincsenek bennfentes kapcsolataim, pusztán egy aggódó honpolgár vagyok.

    van valami pozitív képesség amire építeni lehet, a Gripeneken kívül?

    van olyan képesség, amely egy esetleges konfliktusban használható?

    van esélye a magyar haderőnek egy külföldi agresszió megfékezésére?

    van olyan képesség ami kiemelkedő világviszonylatban, esetleg a térségben?

    köszi a válaszokat.

  38. Az angol wiki szerint a T-72M1 tornya 420 mm, a teste pedig 400 mm acélnak megfelelő APFSDS elleni védelemmel rendelkezik. Szintén az angol wiki szerint, a romána TR-85 toronypáncélzata 320+20 mm, testpáncélzata pedig 200 mm.
    Persze ez nem biztos forrás.

  39. Szia banderas!

    Amit most írok magánvélemény:
    szerintem kitűnő (világviszonylatban is) képességgel rendelkezik a Brecsényi Különleges Műveleti Zászlóalj, továbbá a 25/88-as Könnyű Vegyes Zászlóalj. Megemlíteném a közeli hatótávolságú MISTRAL-ATLAS rendszert is, a maga kategóriájában világszínvonalú. A páncéltorő eszközök területén ide sorolnám a METISZ-M tandem robbanófejű páncéltörő rakétát az átütő képessége miatt.

  40. tankman! Sajnos a gond az, hogy hiába a kitűnő egyéni teljesítmények sora, ha egyszer a megfelelő háttér nincs meg. Egyébként én még a Gripeneket is elfogadhatónak tartom, attól függetlenül hogy én inkább egy harcban már bizonyított típusra voksoltam volna…

  41. tankman

    Ha a harcértéket nézzük akkor a KVZ középmezőny a KMZ még ott sem.

    Egy kis magyarázat:

    Duckdodgers már említette,hogy hiába az egyéni képzettség ha semmilyen feltételrendszer nem adott(itt elsősorban egyéni felszerelésre és haditechnikára gondolok)ami egy korszerűen felszerelt alakulatnál alap.

    A KMZ-vel meg az a baj,hogy ők egy olyan ligában játszanak ahol van SAS,KSK,Delta Force,SEAL,GROM,SBS és még sorolhatnám a világ élvonalába tartozó különleges alakulatokat.

  42. az a gond hogy a KMZ és a KVZ nagyon kis létszám az ország védelmére a többi alakulat meg sajnos elég gyérül van felszerelve és azok létszáma is kicsi a Mistralt világszínvonalúnak nem nevezném jó drágán vettünk de legalább jó szar… és a légvédelmünk nem nevezhető teljes értékű rendszernek elég csonka mert se a kub se a mistral nem arra való amire használjuk azok csapatlégvédelemnek tényleg jó rendszert alkotnának pár radarvezérelt gépágyúval de csak csapat légvédelmet.
    Pozitívum is van Metis-M tényleg jó és hatásos
    Griff, a gepárd fegyvercsalád előremutató praktikus és hatásos baj hogy kevés van rendszerbe,Rába H sorozat
    Igazából nem tudna a Honvédség egymaga megfogni megállítani egy támadást az ország ellen nem hogy visszaverni ellentámadni (rendőrséggel, vámosokkal, katasztrófa védelmisekel, és önkéntesekkel esetleg feltéve ha lenne elég fegyver) De szerencsére az Ukránokon kívűl senki nem áll úgy hogy ránkdámadhatna no meg a NATO és az EU van.
    A Honvédség igazából a missziók miatt van és a tisztek eltartására amelyik alakulatok nem kötődnek szorosan az előző 2höz azok csak vannak de érdembeli ráfórdítás nincs se a felszerelésükre se az elátmányukra igazából azért vannak fentartva hogy ne szúrjon szemet a játékuk mert az elhanyagóltság miatt (itt felszerelés minőségét és menyiségét értsd) elég kis harcértéket képviselnek sajnos (és ez nem a legénység hibája vagy a kiképzésé) egyszerűen semmijük sincs.

  43. :D ja METIS M de épp az miatt hogy nincs semmitek szinte ami a mai harceljárásokba cselekményekbe használható lenne (vagy hát használhatónak használható egy kődarab is) a Metis-M is csillagromboló sajnos
    Dudi nincs normális felszerelésetek ezt te is tudod színte minden hiányzik amitek meg van az meg vagy ősöreg vagy használhatatlan valós harci cselekmények között vagy épp semmit se ér. Ami ér valamit az egyedül ti vagytok hús vér emberek a tudásotok leleményeségetek és jellemetek. És valjuk be enélkül nem katona egy katona de jóformán fegyvertelen katona se katona (mert a felszerelés is sokat számít nem csak az aki használja)

  44. szittya88 a KVZ/KMZ egészen más feladatkört lát el… Ők nem területvédelmi vagy „mezei” lövészalakulatnak lettek rendszeresítve. Sajnos majdnem igaz amit pár éve (az általam amúgy nem sokra tartott) Kuncze Gábor mondott, miszerint az MH jóformán Timur és csapatától sem volna képes megvédeni az országot…
    És nem azért mert a katonákkal van baj…

  45. duckdodgers
    Tudom hogy a KVZ/KMZ egészen más feladatkört lát el
    Azért írtam azt amit hogy a többi alakulat akik nem Missziós vagy a Tisztekmiatt áll fent nem kapnak semmit
    De amúgy a kérdés amire válaszoltam az a ország védelemmel kapcsolatos és abba az esetbe a KVZ/KMZ se malmozna hogy hát de mi nem erre vagyunk

  46. acecombine

    „Metis-M indítóból mennyi van?”

    Van egy pár.

    „Ugye nincs hozzájuk hőképalkotó rendszer?”
    Van éjjellátó a rendszerhez(szerintem nem hőképalkotós)azt,hogy nekünk ven-e azt nem tudom.

    A hőképalkotó nem csodaszer,én is ezt hittem aztán rávilágítottak,hogy mi nem Irakban vagyunk.

  47. „Van éjjellátó a rendszerhez(szerintem nem hőképalkotós)azt,hogy nekünk ven-e azt nem tudom.”
    Az indító alapból rendelkezik éjjellátó üzemmóddal. Az indító oldalára csatolható hőképalkotó rendszert a gömb alakú nitrogéntartályról könnyű felismerni.

    „A hőképalkotó nem csodaszer,én is ezt hittem aztán rávilágítottak,hogy mi nem Irakban vagyunk.”
    Igaz, hogy a susnyásban elbújt ellenséget nem látja, de azért a legtöbb helyzetben mégis hatalmas előny a megléte.

  48. Szia Mackensen!

    Románia más helyzetben van, ott a Duna a Fekete-tengerbe ömlik…

    Nekünk a hadihajós képesség helyett inkáb az átkelő eszközöket kellene fejleszteni – pontonhíd készletek, önjáró kmpok, úszó csapatszállító járművek stb

  49. Naés? Azon kívül ott a tengeri flott. Galacig, meg felúszhatnak a tengerjáró hajók is. Szóval a torkolat biztosítva van.
    Nekem úgy tűnik, hogy az a hadihajó elsősorban aknaszedésre van. A gépágyúk inkább önvédelemből vannak rajta.

  50. Szia Mackensen !

    Szerintem csak úgy senki sem képes házilag legyártani egy mágbese-akusztikus víziaknát…
    Ha leszámítóm az 1945-50 közti időszakot, magyar hadihajó nem talált aknát a vízben, alacsony vízállásnál vagy mederkotrási munkáknál észleltek robbanótesteket a Dunában – ezek pedig kivétel nélkül bombák vagy tüzérségi lövedékek voltak,,,

  51. Sziasztok!

    Tankman, arról van valami infód, hogy a Rába H-sorozatú terepjáró gépjárműveiből hány darabot kívánnak beszerezni, típusokra is lebontva (H14, H18, H22, H25)?

    Illetve a másik kérdésem az lenne, ha az afganisztáni misszió véget ér, akkor a jenkiktől kapott technikát megtarthatja a Honvédség, vagy vissza kell szolgáltatni az USA-nak? Gondolok itt a Humvee, MaxxPro, meg Cougar járművekre.

  52. Az aknaszedős riporthoz:
    Csak nekem fáj az a stílus, ahogy az indexesek ezt megcsinálták?
    Egy kicsit több alázatot várna az ember, ha már olyan dolgokról beszélnek, amihez láthatóan nem értenek…

    Vagy csak én vagyok régimódi?

  53. Szia drone !

    Vegyük sorjában:
    – a Huimveekat és a Maxxprokat csak kölcsönadták, tehát ezeket a misszió befejeztével vissza kell adni
    – a Cougar spec. tűzszerész járműből 3 darabot vásároltunk, tehát ezek magyar tulajdonban vannak

    – nem ismerem a Rába járművek típusösszetételét darabszám alapján, csak annyit olvastam, hogy 104 db lesz beszerezve

  54. Micsoda a flottillát megszüntetni ??? :D Az kellene még csak az így is gyér folyami szállításnak.
    Nem is beszélve arról hogy egy tradíciónális fegyvernem szűnne meg ami nem mellesleg pont hogy a legnagyobb múltra tekint vissza a jelenlegiek közül… Így is úgy vissza van nyesve hogy tényleg csak jelképes és a fegyvernemi kultúra megőrzéshez elég.
    Katona ember létedre fontosnak kéne hogy legyen az ilyesmi.
    Nem is beszélve a harcértékükről mert egy folyamon való átkelést elég szépen meg tud akasztani vagy épp segíteni benne a taktikai értékéről ne is beszéljünk vagy a partmenti városokról hidakról gyárakról üzemekről erőművekről víztározókról zsilipekről vagy épp a Drávai határszakaszról

  55. Szia szittya88 !

    Persze, szép, hogy a Dunán magyar hadihajó úszik, de mégegyszer meggyőződésem, hogy a 3 alumíniumtestű kis sebességű aknamentesítő hajó tűzereje és túlélőkőpessége a jelen korban nem megfelelő. Jobb lenne egy gyorsjáratú motorcsónak nehézgéppuskákkal meg gránátvetőkkel – nehezebb lenne eltalálni…

  56. tankman
    Ami úszik a vízen azt a fenékre küldi akkora tűzereje van (igen 23mm lenne a hajókon jobb lenne és azt lehetne légvédelemhez is telepíteni) de az a 20mm egy épp átkelő BTR-80a simán kilyuggat de még egy bmp-2-3 as teljes személyzetét kicsinálja deszantosostul vagy épp a motort vágja gallyra. De egy pontont is simán szétkap több km-ről a sodorvonalba dobott úszóaknával vagy épp a 20mm el. De a megelőzésnél is nagy a szerepe ha jártál folyóparton tudhatod hogy a töltéseken és lábainál van járható út a teljes szakaszon de onnan nemigen látsz rá a dunára az ártéri erdők miatt a parton meg már csak a kövezések vagy épp a kobolyák miatt a mocsaras részekről ne is beszéljünk, egy folyópart valódi ellenőrzését csak a folyamról lehet megfelelően ellátni ha csak nincs rá több ezer embered.

  57. Vtatat: az index es mas nem haditechnikai oldalak olvasoi valoszinuleg az ilyen cikkeket szeretik. A multkor Molni irt valamelyik hirportalnak egy levelet az egyik cikknel elkovetett tevedeseikrol, de ha jol emlekszem semmi ertelme/hatasa nem volt.

  58. Szia szittya88 !

    „de az a 20mm egy épp átkelő BTR-80a simán kilyuggat de még egy bmp-2-3 as teljes személyzetét kicsinálja deszantosostul”

    Az átkelő BTR vagy BMP pedig a gépágyújával kettévágja az aknamentesítő alumíniumtestét :-)

  59. úgy megborulna hogy az csak na átkelés közben oldalirányba tüzelni még előre fele se sok harcjármű képes rá ami meg igen az is deszant nélkül kevés üzemanyaggal és lőszerrel de oldalirányba azok se képesek (vagyhát képesnek képesek csak hát a következmények).

  60. A Flotilla AM hajói ( Neštin MS-25 aknamentesítő hajó) 1979-82 között készültek a Brodotechnika Beogradnál. 8 vagy 9 darabot rendeltünk amiből 6 db érkezett hozzánk a fennmaradó egységek Irakba kerültek :) Maga a hajótest egy speciális Al-Mg ötvözet ezen felül el van látva egy „demagnetizáló” rendszerrel is amely a hajó mágneses indukciós terét jó beállítások esetén közel nullára redukálja. Viszont részben ez a végzete is, mivel a hajótest külső héját szinte megeszi működtetés közben. Ahogy én tudom évente csak pár alkalommal működtetik a rendszert tesztelési céllal, valamint évente egy alkalommal amikor is egy meg nem nevezett titkos folyami bázison bekalibrálják a rendszert. Ez a kalibráció a legfontosabb a rendszer szempontjából, ilyenkor érzékelők segítségével állítják be a szükséges paramétereket. Mivel a rendszer működését pontosan nem ismerem, ezért csak tippelni tudom hogy valami elektrolízis szerű jelenség okozhatja a külső héj elvékonyodását, esetleg az hogy a demagnetizálás mellékhatásaként erős korrózió lép fel.
    Mindenesetre a szomorú valóság az hogy vagy hamarosan felújítják az AM-eket vagy ki kell vonni őket.

  61. A hadihajós egység léte, elvileg, aknamentesítés okán áll fenn.
    Gyakorlatilag, erre a feladatra, nem hinném hogy valaha is sor kerül a Dunán.
    Viszont, nem szabadna leírni őket, hisz saját folyamátkelések biztosítása, ellenséges átkelés megakadályozása, testhez álló feladat lenne számukra.
    Persze a megfelelő erővel, fegyverzettel.
    Inkább ebbe az irányba kellene a hangsúlyt áthelyezni az alakulatnál, semmint készülni, a feltehetően soha be nem következő aknaszedésre, a nem állóvízben.
    Meg kellene vizsgálni, alkalmasak-e a hajók további fegyverek elhelyezésére, alkalmazására.
    Elsősorban páncéltörő eszközökre gondolok.

  62. @duckdodgers

    Nekem úgy rémlik, hogy pár éve voltak az AM-ek felújítva.

    @honved

    A további fegyverek elhelyezésére szerettem volna én is rámutatni mint lehetőségre csak lusta voltam :) A hajók elvileg alkalmasak lehetnének átkelő egységek támogatására is. 12,7-es géppuskák és hozzájuk való fegyverállvány ill. pct v. gránátvető fegyverek felhelyezésével megfelelő tűzerőt képviselhetnének.

  63. Igen, ha jól tudom, 3 hajó van felújítva, rendszerben.
    Akkor elvileg, 3 hajó meg felújításra vár ?????
    Vagy selejtezés ????
    Amennyiben felújítás, kéretik a HM részéről, a feladatkör felülvizsgálata.
    Aknaszedésről, inkább átállás a gyakorlatiasabb átkelések fedezése, akadályozása, szerepre. :)

  64. dudi !

    Szerintem sem kiemelt alakulat, inkább a neve miatt gondolják sokan annak.
    Amúgy szurkolok, hogy kapjatok új fegyvereket, illetve a kiképzésetek bővüljön, erősödjön.
    Sajnos, ahol én élek, ott minden megszűnt, vagy leépült, Honvédség szinten.
    (Körmend )

  65. duckdodgers
    én úgy tudom hogy 20db Nestin rendelése volt tervben ebből lett 6 és jelenleg már csak 3 MS-25 van hadrendben a az AM-22 (neki nem emlékszek a nevére :( ) az AM-31 Dunaújváros és a AM-32 Dunaföldvár
    Amúgy tud valaki valamit az ezzel kapcsolatos NATO szerepválalásról? A neve valamilyen … Duna

  66. Az AM-ek ha jól emlékszem új radart kaptak és a ZENON víztisztitó rendszerek lettek megvéve hozzájuk, de ha jól tudom nem. A hátsó fedélzeten PAV-1 egy, elöl PAV-4 4csövű gépágyújuk van (20x110mm) viszont maga a hajótest nincs felújítva egyiken sem. Az AM-21 ki lett vonva, az AM-11 és AM-12 el lett adva. egy Naszád lett felújítva még „tűzszerész járőrhajónak” abban az öreg Csepzon motorokat Volvo-Pentára cserélték, új rádiót építettek be. Igazából ezek a hajók erőszakos átkelés biztosítására felejtősek, csak aknaszedésre használhatók esetleg könnyűfegyverzetű partizánok hajkurászására, de még az is sanszos mert ha a sufnyásból megkínálják egy RPG-vel akkor Sanyi. Hiába a PAV-4es tűzereje ha Al-Mg ötvözet az egész hajó.

  67. Valami ezen a téren is történt:

    „2001. július 1.-től megalakult a Magyar Honvédség Tűzszerész és Hadihajós Ezred.
    A Magyar Honvédség újabb szervezeti változása során az ezred 2007. március 01-én átalakult zászlóaljjá, megnevezése MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj lett. Alakulatunk 2010. június 15.-e hatállyal ismét ezred szervezet lett, megnevezése: MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred.”

    Kérdés, hogy a névváltáson kívül történt-e egyéb felszerelést, rendeltetést, szerkezetet változás is?

  68. forest.. semmi gond mert ugyanazok a hajók. A képen az RML-335 Vučedol látszik ami testvérhajója a mieinknek ráadásul valszeg sokkal jobb állapotban van. Szolgálatban további 3 áll még náluk : RML-331 Neštin , RML-332 Motajica és a RML-336 Djerdap.

  69. @duckdodgers

    Olvastam én is a cikket :) De azért ez olyan fájó fricska ismét, hogy nem tudtunk saját hajóval részt venni. Bár mindenképpen pozitív eredmény, hogy életükben először hajózóink vízi lövészeten vehettek részt. Reméljük ez a hagyomány nem szűnik meg.

    Úgy látszik, hogy érdemes volt ezt a témát elővenni, érdekes dolgok derülnek itt ki.

  70. „Igazából ezek a hajók erőszakos átkelés biztosítására felejtősek, csak aknaszedésre használhatók esetleg könnyűfegyverzetű partizánok hajkurászására, de még az is sanszos mert ha a sufnyásból megkínálják egy RPG-vel akkor Sanyi.”

    LOL :) amúgy nem sufnyás az hanem susnyás! :)

  71. Amúgy Al ötvözet ide vagy oda, a folyami hajók nagy részére igaz, hogy igen nehezen viselik az RPG-t! :)

    Közben valahol olvastam, hogy tervezték a korábbi felújítás során a 12,7-es csúzli telepítését, de feltételezhetően anyagi okok miatt elvetették az ötletet. Pedig egy kiválóan használható fegyver lett volna.

  72. AM naszadok

    Ellenseges atkeles zavarasara nem eppen alkalmasak a „vasak” . Ezek az atkelesek a legritkabb esetben tortennek biztositas nelkul. Az az minima az indulotparton van vannak egysegek ( tuzerseg mas APC vagy IFV rosszabb esetben MBT egysegek. Ezek mindegyike elonyben van a hajoval szemben mert annak kissebb kaliberu hatotavolsagu a fegyvere. Nagyobb ( bazinagy ) celt ad. Erzekeny celt ad, es meg uszik is mozog is. Raadasul meg ott van a nyilt vizen minimalis manoverezesi lehetoseggel. Az az ha csak ket db BTR 80A van akkor is alul maradhat konnyeden mivel az egyik uszik a masik meg biztosit elven tavol tudjak tartani roszabb esetben meg elsulyeszteni.

    A II. VH ban 44 ben is volt hasonlo szitu amikor felderiteni es csak felderiteni kuldtek egy magyar folyami hadihajot 44 ben es egy szem Szovjet harckocsik a fenekre kuldte a Csepel szigetnel.

    A folyami utak aknamentesitese biztositasaban lenne keresnivaloja mivel egy haboru eseten ( Europai haborura gondolok ) a folyami szallitas nagyon felertekelodne. Azonban ezekhez sokkal korszerubb eszkozokre lenne szukseguk. Mint pl mederszonarra, es taviranyitasu robotokra elektromagneses hang es nyomasimitatorokra, mert manapsag az aknak sem a regi II. VHus szinvonalat kepviselik.

    Vannak olyan torpedoaknak ( 323 mm es konnyu torpedok ) amelyeket nem hogy zajra lehet progrsamozni de egy hajo zajara is az az csak arra fog aktivizalodni.

    Megfelelo korszerusites utan lehet ezeknek a hajoknak es a tudasnak letjogosultsaga a NAO-n belul is de igy csak olyanok mint a BTR 80 sok a NATO szemszogebol.

    Tobb mint a semmi de messze nem jo /

  73. Kuruc! Az AM-ekhez tartozik a KRAM-Kombinált Ráhatású AknaMentesítő is amelyet a hajó vontat maga után. A hajókon pedig ún pukkancsok is rendszeresítve vannak, pontos típusukat sajnos nem ismerem, de ezek az eszközök leginkább egy flashbangre hasonlítanak. A szerepük az hogy az akusztikus érzékelővel ellátott aknákat rövid időre úgymond kiüssék, amihez kijátsszák az akna vezérlő áramkörét ami egy bizonyos szint feletti hang hatására az akna gyújtóáramkörét pár másodpercre blokkolja. Szonárt egyébként használtak az északi összekötő hídnál talált bombák felderítésére is.

  74. A költségvetési kérdéshez.
    A befagyasztott költségvetés csak nominálértéken marad ugyanannyi, reálértéken folyamatosan csökkenni fog az infláció miatt, évente legalább 5-6%-ot.
    Ezek között a körülmények között igazi művészet lesz a szinten tartás is.

    A hadihajós csapathoz.
    Hatalmas hiba volt a Honvéd Folyami Flottilla visszafejlesztése, ugyanúgy, ahogy sok más megszűnt képesség leépítése.
    A még meglévő magot mindenképpen fönn kell tartani, hogy a szakmai kultúra ne vesszen ki végleg. Rövidlátó hozzáállás, ami az egyik képesség megtartása érdekében szorgalmazza a másik fölszámolását!
    A technikai felszereltség olyan-amilyen. Pénz kérdése

    Metis-M.
    20 indító és 2100 db rakéta van. Legalábbis ennyit jeleznek nyilvánosan a források:
    http://www.deagel.com/equipment/r2c0093raw05.htm

  75. „amelyet a hajó vontat maga után.”

    Itt a lenyeg !

    Ma mar nem csak azok az aknak vannak amelyek szamoljak a felettuk elhalado hajokat es bum , hanem mar hajoosztalyokra vagy eppen konkret hajora beprogramozott aknak vannak.

    Ilyenek pl a MK 54 LWT fejevel szerelt aknak de az oroszoknak es a kinaiaknak is akad. Ezek ellen meg az egyszeru akusztikusok ellen is nem szerencses ha a hajo megy elol es utanna a „szan”. Olyan ez aknataposot vontatna egy harckocsi maga utan.

    Amugy az en ucso cca 3 eves infom az hogy semilyen szonar nincs rajtuk. Perszde ez azota valtozhatott.

  76. Szittya88

    Oke hogy draga de a helyzet az hogy ma mar itt tartunk. Ma mar nem lehet Mig-15 el legteret vedeni max sportropkodni egyet. Ugyanigy nem lehet egy a cca 60 as evek szintjen allo aknaszladikkal de legfokeppen a rajta levo technikaval a mai modern aknak ellen kuzdeni.

    Platformnak szerintem ragyogo az AM de a technikat modernizalni kene.

  77. sajnos a Hhj alo. a 3db AM-en kívül egy Parancsnoki hajóval, és egy Tűzszerész Járőrhajóvá alakított naszáddal rendelkezik, ezen felül rocsóink vannak, de sem vontatóhajó sem tanker nincs már.
    Kuruc !

    a KRAM működtetésekor a hajó védelmi rendszere működik, a legénység pedig serényen dobálja az akusztikai tölteteket ezzel elrejtve saját hangját. Persze tudom hogy nem épp 21. század, de agond az hogy maga a hadihajózás irgalmatlan drága és nehéz indokolni miért is költsenek rá annyit

  78. Baromi jó ez a 10év múlva mi lesz. A korábbi hangzatos év szolamok jutnak róla eszembe. 2012 pl az elrugaszkodás éve lett volna 6-7%os gazdasági növekedési igérettel. Ehez képest ugye most olyan -1%ot tippelnek idénre.

    Persze anno milyen jól hangzott ette a nép a PRt. Ahogy ezt is zabálni fogja.

  79. Egy páncélos rohamban, a tűz alá vett kezelő személyzet, és velük együtt az indító eszközök is hamar elfogyhatnak ha úgy hozza a sors. Én körülbelűl egy 50db os indító számot tartanék megfelelőnek, de mivel én nem tudtam, hogy a Fagott indítókról is lehet Metist indítani, ezért elnézést kérek. Így már nem rossz a helyzet.

  80. danielblack

    Vannak nálunk sokkal potensebb pácéltörő alegységek(akiknek nem mellesleg ez a feladatuk)a Honvédségben.Azt azért lássuk be,hogy egy totális harckocsi támadás esetén 1500 méter kevés a boldogsághoz az ellenség technikája viszont nem igényli 950mm-es páncélátütő képességet.

  81. duckdodgers
    „emlékszem erre a fickóra persze. De a honvédségi közreműködést max annyiban tudom elképzelni hogy egy-két szakértő Aki már látott tengeralattjárót közelről is, tanácsokkal segítette az ürgét.”

    És ki lett volna ilyen személy Magyarországon?
    Kapaszkodj meg, ma Magyarországon Forintos Gyulának van a legnagyobb gyakorlati tapasztalata tengeralattjáró építésben!
    Működő egységeket épített (kettőt) saját erőből. Egy időben ehhez rendelkezésére állt a Flottilla bázisán némi technikai segítség az első hajójához, ott is őrizték azt egy időben, de a munka oroszlánrészét egymaga végezte.

    Az más kérdés, hogy utólag némileg megzakkant, amit nem is lehet csodálni, igazi szomorú modern magyar történet az övé.

  82. Mivel a keleti tömbhöz tartoztunk így sok szakemberünket NDK-bak Szovjetunióban képezték. Nem azt írtam hogy tengeralattjáró építésből diplomáztak, de odakint esetleg láthatták hogy megy ez, és ha éppen érdekelte őket a dolog, akkor valszeg meg is nézhették közelről. Na persze nem a modernebb egységeket hanem a rozsdaboglyákat, de egy ifjú magyar szemnek az is űrtechnika lehetett. Egyébként annak idején volt olyan nevelőm kollégiumban Aki tengeralattjárón szolgált a Vörös Hadseregben. Kárpátaljai fickó volt amúgy és onnan jött át ide Magyarországra.

  83. „A PROFI AZ PROFI

    Az iraki hadseregnek átadott hetvenhét T-72-es harckocsit a szlovéniai Koper kikötőjében az MH 25. Klapka György Lövészdandár harckocsizói és a HM Currus Rt. szakemberei hajózták be. Mégpedig olyan precízen, egymástól alig két centiméterre, hogy Irakban az amerikaiak nem vállalták a hajó kirakását, mondva: impossible! A-26os gép vitte i a magyar szakembereket a müveleti területre, akik aztán megmutatták, hogy mégis possible!”

    Magyar Honvéd 2011. December / 18.old.

  84. Remélem értelmesen költik majd el a plusz pénzt.
    Off Matolcsi, Orbán és Lázár pofáját nagyon nem bírom. Nélkülük jobb lenne a Fidesz. Emlékszem a 2000 környéki ígérgetésre, hogy ennyivel többet kap majd az egészségügy stb. Aztán a választások előtt 2002-ben Orbán sorolta, hogy ezt is akarták és nem sikerült ja meg ez sem sikerült és sorolt pár dolgot.
    On
    Elég kattant.
    Tengeri jártasság nélkül kikergetni oda a csónakokat. Tucatnyi ország van aki azonnal modern hadihajót lenne képes odaküldeni ha kell. Annyi igazság mindenképp van az ott elmondottakban, hogy minket is érzékenyen érintene ha ellehetetlenítenék a tengeri kereskedelmet.

  85. RPG–7 klónt azt hiszem 9 országban gyártanak talán azoktól be lehetne szerezni a gránátokat ha már az oroszokra a Mol miatt fúj a jelenlegi vezetés. Az AT-4 jó lenne kiegészítésként a városi hadszíntérre
    de nem az RPG–7 helyett hanem mellett.

  86. Az RPG 7 nek vannak elonyei, mint

    Ismert bevalt fegyver, valamint konyen hozzaferheto szeles raketavalztek.

    Azonban van egy nagy hatranya. Az amugy sem tul nagy 300 meteres hatasos lotav a jobb korszerubb raketakkal megkevesebb lett. Az az szinte csak nagyon atszegdelt illetve varosi kornyezetben lehet hasznalni.

    Nem veletlen hogy az oroszok is mar regen alkalmaznak parhuzamosan mas tipust pancelelharitasra es a RPG-7 igaz meg hosszu ideig de mar kifuto tipus.

    Ejszakai harcra sem alkalmas mar pedig nem lehet a delutani tea utan tuzszunetet kerni mindennap.

    Nem ez a legfontosabb fegyver ahol a fejlesztest kezdeni kene mert meg elmegy, sot nemi uj raketaval akar 10 evre is kitolhato az alkalmazasa de azert nem kell aztgondolni hogy olyan nagyon korszeru fegyverrel van dolgunk.

    A legtobb korszeru PSZH mar kepes nagybiztonsaggal kiallni egy G-7 becsapodasat.

  87. Szerintem a nemzetközi közvélemény elfogadná, ha Szomáliát gyarmatosítanánk. Odaküldenénk néhány nagyonnagy arcot, a kalózok a röhögéstől mozgásképtelenek lennének, a lakosságnak meg tökmindegy lenne. Különben is, ősi magyar föld, a Szomál nemzetség (Vajk unokahúga testvérének bátyja) oda vándorolt akkoriban. Azután hallották, hogy idehaza milyen jól sikerült hont foglalni és elfeketedtek az irigységtől.

  88. Littlejohn ez baromira sértő. Elmentek húsvét alkalmával otthonról nálad is.

    Ha lehetne moderálás kérnék.
    Foglalt hont aki……….
    De érdekes hogy a többi nép nem beszél honfoglalásról. A Frankok se mostani hazájuk földjéből nőttek ki. Germánok szintén stb.

  89. És akkor „konzultáció” után egy kis pontosítás:
    jelenleg van 3 db MS-25 aknamentesítő hajó, 1 db „Ercsi” (ex AN-2) tűzszerész járőrhajó, 1 db „Baja” (ex AN-2) tűzsuerész járőrhajó, 1 db „Tas” parancsnoki motorcsónak, 1 db „Újpest” lakóhajó, tartalékban van további 2 db AN-2 volt aknásznaszád – ezeket is tűzszerész járőrhajóvá tervezik átépíteni.

    A magyar MS-25 (AM) aknamentesítő hajók karbantartásánál (felújításánál) együttműködés várható Szerbiával…

  90. Igen, ilyenkor a Szabadulást szokás ünnepelni.
    Itt olvashatsz róla:
    http://www.zsido.hu/vallas/peszah.htm
    Elméletileg 2 Széder este is van, de mi nem visszük túlzásba az ilyen dolgokat (értsd: gyak. hanyagoljuk, ez nem valami kóser dolog, de van ami van…). Családom belül én tudok a legtöbbet a vallási dolgokról és Izraelről, de én se szeretem túltengetni a vallási életet, mivel a vallás csak egy dolog, egy erős összzekötő kapocs, de ami fontosabb, az az, hogy tudd, hogy hova tartozol, s tudd, számíthatsz a segítségére a társaidnak, ha kell.

  91. Én is azért tudok ennyit, mert ahova járok egyetemi gyülekezet az egyik tagunk édesapja református lelkész, emellett perfekt héber nyelvből.
    Úr vacsora és más dolgok kapcsán, általában szóba kerülnek a tradicionális zsidó szokások.

  92. Sulyid akkor te ezek szerint zsidó vagy ugye? Lenne egy kérdésem hozzád, mert nem nagyon beszéltem még olyannal aki be is ismeri, hogy ő tényleg zsidó. Az lenne a kérdésem, hogy a te belátásod szerint a magyar zsidók szeretik a magyar hazát, vagy nem. Azaz vannak olyanok akik hazafiak és hűségesek Magyarországhoz?

  93. daniel

    „Az lenne a kérdésem, hogy a te belátásod szerint a magyar zsidók szeretik a magyar hazát, vagy nem. Azaz vannak olyanok akik hazafiak és hűségesek Magyarországhoz?”

    Miert ? Szerinted nem azok ? Es ha nem akkor miert nem ?

  94. Igen.

    A kérdésed egy érdemes téma. Magyar, de zsidó vallású v. zsidó, aki Magyarországon él? Szerény álláspontom szerint a 2. vh közötti állapotok, plusz a 2. vh alatti dolgok + ami mostanság megy nem valami hangulatnövelő. Mivel nekem semmilyen bajom sincsen a szomszédokkal, így semmilyen magyar revíziós v. hódító/támadó háborúba nem vennék részt, de ha Mo-t támadás érné, gyanús, hogy jelentkeznék én is. Persze ha valami csoda folytán kialakulna egy képzeletbeli Izrael vs Mo háború, nem kérdés, hogy kit támogatnék…

    Összességében véve egyénfüggő. Őszintén megvallva nekem nem áll szándékomban Mo-n leélni az egész életemet, elakarok menni innen valahová máshova, ami messze van.

  95. Őszintén bevallom, hogy olvasgattam nagyon sok ott élő ember véleményét, még az is lehet, hogy oda megyek, de NEM leszek ausztrál és nem lesz Kína fóbiám! :)

    Reálisan nézve 3 hely van, ami messze van, s oda nyugodtan mehet az ember:
    – az abszolút No1-es: Izrael
    – Ausztrália + Új Zéland
    – Dél-Amerikai
    Egyik jobb, mint a másik mi? :)

  96. „de NEM leszek ausztrál és nem lesz Kína fóbiám! :)”

    Miert ? Ismersz ilyen „elvetemultet” ???? Hol ? Ki ? Mikor ?

    :-))

    „- az abszolút No1-es: Izrael”

    Kemeny hely az ! Meg egy zsidonak is ! Ez mar nem az 50-60-70-es evek Izraelje. Tobb ismerosom van akik kimentek ( jomagam nem vagyok zsido de sok zsido baratom van es mint kereszteny ember a hibaik melett tisztelem oket )

    „- Ausztrália + Új Zéland”

    Jo hely mindketto de az elsoben jobbak az allasok a kereseti lehetosegek. Meg aztan tobb a hely is.

    „- Dél-Amerikai”

    Orszaga valogatja .

  97. „Kemeny hely az ! Meg egy zsidonak is ! Ez mar nem az 50-60-70-es evek Izraelje. Tobb ismerosom van akik kimentek ( jomagam nem vagyok zsido de sok zsido baratom van es mint kereszteny ember a hibaik melett tisztelem oket )”

    Legalább megvan a kihívás! :)

    „Jo hely mindketto de az elsoben jobbak az allasok a kereseti lehetosegek. Meg aztan tobb a hely is.”

    Jelenleg az a tervem, hogy elvégzem a logiszikait + érettségi majd megyek civil repülőgép műszakis szakközépbe. Azokkal ellehet egyáltalán helyezkedni?

    „Orszaga valogatja.”
    Elsősorban Chile, mert azaz egyetlen olyan Dél-Amerikai állam, ahol tényleg a nyugaton érzed megadat. Vagy az örökké békés Kolumbia? Esetleg Argentína v. Brazília?

    Majd eldől ez az évek során.

  98. tankman !

    Köszönjük az információkat.
    Egyébként mit tudni még ?…
    Esetleg az AK modernizáció folytatásáról tudni ?
    Tüzér osztály, marad gép vontatású, vagy visszatérünk az önjárókhoz ?
    A harckocsik felújítása semmi modernizációt nem jelent, csak működőképessé teszik őket, plusz festés ?
    Egyéb infóid ???

  99. Sulyid: A hébert kened vágod, vagy csak kimennél izraelbe és majd ott ráérzel? Egyébként sok zsidó vágyik európából-amerikából izraelbe? Mert sokan azt mondják, hogy csak kivándorlás észlelhető izraelből, mert félnek az araboktól, és jajj nekünk mert megszállnak minket. Ez szerinted, hogy alakul. Egyébként én a hazai zsidósággal szemben nem vagyok ellenséges, főleg ha olyanok mint te, de egy milliós zsidó áradatot nem néznék jó szemmel. Ez olyan dolog minthogy te egy esetleges képzeletbeli Izrael-Magyarország háborúba izrael mellé állnál, ahogy írtad.

  100. „de egy milliós zsidó áradatot nem néznék jó szemmel.”

    Én nagyon örülnék nekik legalább meglátnák hogy milyenek is a xy kisebbség , és akkor talán kicsit más képet festenének róluk mert uyge a parlamentből nem sokat látnak belőlük .

  101. Szia honved !

    – harckocsiknál az, amit írtál…
    – marad a gépvontatású tüzérség, lehet, hogy ismét előveszik az ÁRPÁD M2 tűzvezető rendszert
    – az AK-nál most az afganisztánni visszhangra várnak, a legutolsó nyilvános adatok alapján 1500 darabot terveznek modernizálni, főleg missziós feladatok ellátására

  102. danielblack:
    Az egyik sulinkban tanító angol tanár kiköltözött Izraelbe, majd vissza is jött 2 hónap múlva, mert nem bírta a helyi viszonyokat. Olvastam már olyan ember véleményét, aki 10 valahány évet élt kint, de inkább visszajött, mert nem akarta a gyerekeit az ottani környezetben felnevelni… Miért? Mert ott az emberekben olyan szintű felszültség van folyamatosan, hogy azt elképzelni nem lehet. Ha úgy nézzük folyamatos háborús készültség jellemzi az országot.

    A hébert sajnos nem beszélem a létező legjobban, jópár kifejezést tudok, s tanultam / még mindig tanulgatom a héber álefbétdaletet. Hogy őszinte legyek, ha rajtam múlna a törökök mintájára betiltanám a régi alefbétdaletet, s államilag kötelezővé tenném a latin ABC-t.

    Szerintem azért egy angollal csak ellehetne ott boldogulni… .:)

    Amúgy Izrael népessége még a kivándorlás ellenére is nő.

    Érdekesség, hogy az amerikai zsidóknak csak a pofájuk nagy, semmi pénzért nem adnák fel a mostani luxus életüket azért, hogy kiköltözzenek Izraelbe, s ott szolgálják a hazát. De legalább még van bennük annyi kedvesség, hogy pénzel ellátják Izraelt, amivel könnyíteni lehet Izrael pénzügyi állapotán + továbbra is fentlehet tartani a katonai elrettentést a szomszédokkal szemben.

  103. Ha már bele megyünk.
    Hazánkat nekünk kell rend berakni. A Kárpát medence egy kincs holnap ki hívása az élelmezés és ivóvíz ellátás. Ilyen tekintetben is őseink földje a jövő záloga. Itt 30 év múlva is lesz elég víz és élelem.
    A kérdés csupán annyi kinek fog teremni a föld ki issza kútjaink vízét.

    Magán vélemény.
    Én a zsidóságot régóta kép csoportra osztottam. Vannak azok aki tisztelik a magyart akikkel jó együtt élni: Baumgartner, Ganz többi kiválóságra gondolok.

    Valamint vannak azok aki mai napig azt hiszik ők a kiválasztott nép. Csak sajnos nem éppen úgy viselkednek ahogyan a Mózesi 10 parancsolatba le van írva. Nem az emberiség tanítói, vagy ha még is azok akkor az keresztényi Isten képtől nagyon távol állnak.
    Tetteik egy teljesen más arcú teremtőről mesélnek.

  104. monyok: akkor lesz itt 30 év múlva is elég élelem, ha addig nem tesznek minden tönkre a bioetanolos repce meg egyéb vacakok eszetlen termesztésével. Amit akomcsik a gyapottal csináltak, azt folytatják ezek a monokultúrában ész nélkül termesztett energianövényekkel.

  105. Szerintem is hosszú távon a kárpát medence lesz jó helyzetben, és mivel a kárpát medence legnagyobb népe a magyar, ezért még van kitörési esélyünk. Addig is a kisebbségi kérdést meg kell oldani és ki kell tartani itthon. Én azt támogatom ha a magyar fiatalok kimennek külföldre megszedik magukat és utána hazajönnek és befektetnek. Én is így tervezem a jövőmet, ha végképp nem boldogulok itthon. Mindenképp hazajönnék. A legégetőbb kérdés a kisebbség előretörése és a magyarság fogyása. Ezek ellen MÉG 10 éven belűl lehet tenni.

  106. Azon a Lengyel gyakorlaton, szemmel látható, milyen jól megfér egymással a Leopárd és a BMP. :)
    Keleti, nyugati technika, egy kötelékben, harcászati elképzelésben.
    Nem is ördögtől való.
    Ők nem selejtezték hasra ütésre a BMP-t, de még a ZSU-23-4 ( Shilka ) önjáró csapatlégvédelmi harcjárműveket sem.
    Igaz csöves fegyver, de helikopterek ellen jól jöhet még ma is.

  107. dudi !

    Ma már az eredeti BMP-1 valóban elavult, azonban több államban is korszerűsítették, átépítették.
    Nálunk is volt szó, a 90-es években, a torony cseréjéről.
    Gépágyúval, fő fegyverként, ma is jobb lenne, mint a hsználatban lévő BTR.
    Maljutka rakétáját, mára szintén kicserélték nagyjából, ahol még használják, ez sem lehetett volna gond, itt sem.

  108. dudi, egy kis kiegészítés a BMP-s cikkhez. Az arabok startból „majom” modelleket kaptak az oroszoktól, többek közt azért nem bolt bennük NBC védelem. Az eredeti oroszokban volt. A legtöbb panasz azonban a szűk belső teret illette. Gyakorlatilag soha nem zsúfoltak be hátra annyi embert. A másik baj még a fő üzemanyagtartály hezete is, ami a jármű közepén halad végig.

    http://www.militaryphotos.net/forums/showthread.php?41132-Tanks-interior-pictures/page2

    http://director.io/tanquesyblindados/articulos/epocaactual/bmp/BMP1%20interior%20www.tanksforsale.co.uk.jpg

    Ha valami átüti a páncélt, az vagy lőszert fog eltalálni, vagy üzemanyagot.
    A BTR-80 ilyen szempontból sokkal jobb. Ott az üzemanyag a küzdőteren kívül van.

  109. Mackensen !

    Bezsúfoltak annyi embert.
    A 80-as évek végén, az első lépcsős gépesített lövész dandároknál, békében is 8 fős volt a raj, plusz 1 főt tartalék géppuskással. ( összesen tehát, 9 fő )
    Aki mozgósítás elrendelésekor csatlakozott volna a többiekhez.
    Harcászaton, lövészeteken, 8 fő ült a deszanttérben.
    Nem volt kényelmes, ez igaz.
    A rajparancsnoki ülést, azt senki nem használta, lehetetlen volt hátramászni a deszanttérbe, működés közben belőle.
    Ennek ellenére, szerintem kár volt kidobni őket.
    Bennük volt egy korszerűsítés, átépítés, még.
    Mellesleg, Csehország, Grúzia, hadrendbe is állította a tőlünk beszerzett példányokat.
    Szükség lenne egy lánctalpas gyalogsági harcjárműre, közép európai földrajzi, időjárási, éghajlati, viszonyok között.

  110. Ok dudi !

    Azért írtam a BMP-ről, mert az volt nálunk rendszerben, nagyobb mennyiségben.
    Ebből az apropóból gondoltam, hogy nem kellett volna egyből kidobni, hanem alaposan megvizsgálni a korszerűsítésének lehetőségeit.
    Gyenge kísérletek voltak erre, ha jól tudom.
    Ezen morfondírozni azonban, már csak múlt időben lehet.
    Bízzunk benne, lesz még láncos GYHJ.

  111. dudi !

    Az összehasonlításnál azért írtam, tőlünk független.. :)
    Bár tanulságos, aki készítette, kérkedik vele, honnan is van a tapasztalata. :)
    Vagyis, legalább ezredes, vagy tábornok lehet, vagy akként mehetett nyugdíjba. :)

  112. Kedves Monyok…..
    Nem szokásom védeni magam, szokásom inkább az (ön)irónia. Korom és eddigi cselekedeteim folytán, sértegetés nélkül hadd osszam meg véled gondolataimat – még ha ez itt az „off” kategóriába is esik. Ha kimoderálják, az sem zavar. Magyar vagyok, magyarnak születtem. Magyarként éltem (élek) és harcoltam magyar véreimért. Ha irónikusan fogalmazok, azt értelmes emberek NEM sértésnek veszik, hanem elgondolkodnak, mi késztethet valakit az irónia használatára. Ironizáltam már ezen oldalon izraelitákról, muzulmánokról, turbómagyarokról, NATO-ról és sok másról is. Szeretek itt lenni, mivel haditechnikai tudásom korommal együtt kopik, így sikerül némiképp képben maradni. Viszont nagyon zavar és ironizálásra késztet az emberi butaság és az alapvető gondolkodás, másik ember véleményére odafigyelés hiánya. Kedves Monyok! E soraimat véletlenül se vedd személyed elleni támadásnak. Áldott Feltámadás ünnepét kíván Néked: János

  113. Nekem a lengyelek csodája hasonlít a Patriákhoz (A páncéltest, tudom 8×8 vs lánctalp) de a frontja hasonló, gondolom arról a 600+ darabról lehetett kopizni.

    BMP-1 össze se lehet hasonlítani egy btr-rel! Arról meg nem is beszélve hogy azt is figyeljétek hogy mi a fasznak tankoljanak 16000 ccm-es motort, amikor a kamaz motort fele annyit eszik és nem sokkal tud többet ha többet tud mint a btr! Persze a Btr-nek nincs rakétája de erre is van gyógymód= RCWS-30!
    Ennyi erővel t-34-ket is újra szolgálatba állíthatják aztán a parasztok majd a harckosira kapaszkodnak vagy mennek utána biciklivel!! :D:D:D

  114. Javítsatok ki, ha tévednék, de úgy tudom, hogy BMP védelme és terepjáróképessége jobb, mint a BTR-80 -é, és ha a románokhoz hasonlóan egy gépágyú+pct rakéta tornyot tennénk rá, akkor tűzerőben a BTR-80A -t is fölülmúlná.

  115. A BTR fejlesztéshez lenne egy ötletem . Meglehetne csinálni a BTR-nek egy tűztámogató aknavetős változatát. Ezt úgy képzelem el hogy, a most létező BTR-80 SVJ felépítményű változatban a elhelyezni egy 120mm aknavetőt úgy hogy a tető rész nyitható lenne és a küzdőtérben egy forgatható állványon lehetne elhelyezni az aknavetőt. Így egy elég mozgékony és viszony lag olcsón kivitelezhető tűztámogatása lenne a lövész alakulatoknak.

  116. Nah azért a BMP se nagy kutya páncélzat terén! Különben meg RPG-t esetleg ráccsal fel lehet fogni azt meg hogy milyen fegyver üti át milyen nem az meg lőszer függvénye is (kiskaliber), teszem azt AK-hoz is van olyan lőszer ami szerintem LEHET hogy átütné a BTR-t (keményfém magvas) de pl az egyszerű hadi lőszer (m43) biztos nem! 12,7-es nszv géppuskára lennék kíváncsi hogy mit csinálna 100-200 m-ről egy btr-el??

    Én biztos leadnám a méh-be a BMP-ket! Ha jobb is nem annyival ami megérné azt a nagy lóvét (magyar szinthez nézve) amibe kerülne felújítani, üzemeltetni (nem hogy modernizálni)!

    Apropó ajánlom mindenkinek a figyelmébe az AERO magazin cseh KUB modernizálásról szóló cikkét! Nah az pl jobban megérné a pénzt! :)

  117. „jelenleg már csak 3 MS-25 van hadrendben a az AM-22 (neki nem emlékszek a nevére”

    A harmadik hajó neve AM-22 „Óbuda”. A legszomorúbb sorsa egyébként az AM-21 „Százhalombatta”-nak van. Az AM-11 és AM-12 hajókkal együtt őt is eladták, hogy akvárium külsejű hajóként ezentúl turistákat szállítson, ami megalázó sors egy hadihajónak. Viszont ők legalább még üzemelnek. Mert időközben kiderült, hogy a válság miatt mégsem akkora biznisz a sétahajókáztatás, így a „Százhalombattát” már át sem alakították, hanem lebontott felépítménnyel, kopott zöld hadihajó-festéssel, immár 2006 óta álldogál lehorgonyozva a budai rakparton a Petőfi híd, Lágymányosi híd között. Bárki megtekintheti… :-((
    Tankman: azt írtad, marad a vontatott tüzérség, tehát a D-20 tarackok. Ezek szerint kacsa volt az a hír, hogy esetleg az inkurrencia raktárból előhoznak néhány Gvozgyika önjáró tarackot, és reaktiválják őket?

  118. „BMP-ről már felesleges beszélni mert az összeset szétvagdosták. :-(”

    Helyesbítem azt a smilet a végén :D:D:D
    Legalább a valamiből pénzt csináltak (bár kíváncsi lennék hogy kinek??? :D :( )! Pápán a Jurasic parkot is feldarabolhatnák mert most jön az olimpia ilyenkor mindig felmegy a hulladék fémnek az ára, mert annak hogy ott van és siratjuk annak nem sok értelme van, persze nem azt mondom hogy ne maradjon múzeumba erre arra pár darab, de lerobbant 60-as 70-es 80-as évekbeli foskarikáknak mi értelme van?!

  119. Nekem is az az egyik vágyam, ha ránézek egyszer a google earth-el a szolnoki reptérre, akkor az ott látott gépeket nézve tudjam, hogy azok mind üzemképesek. A jurrasic parkból se lesz már soha repülő eszköz. Azért én az összes műszert-alkatrészt-kábelköteget kiszedném belőlük (már ha maradt bennük vmi..) és vagdosnám szét őket. A bmp esetében azonban más a tészta mert azok működőképes eszközök voltak többnyire, akkor amikor kivonták őket. Pár darabra rámókoltattam volna a BMPT terminátor felépítményét.

  120. Persze ez a hajó már elúszott, de szvsz akkor még mindíg előrébb járnánk, ha a BTR -ek egy része helyett fele annyi BMP – t tartottuk volna meg, esetleg kicsit felújítva.

    „Akkor szinte az is mindegy lenne ha BTR-ek helyett BKV-s Ikarusok lennének :-/ :-D”
    Lehet, hogy nem bírja túl jól a lövéseket, de a tüzérségi repeszek ellen azért ér valamit, ha leesik 50 méterre egy aknagránát, inkább egy ilyenben ülnék, mint egy buszban.

  121. F1End

    Jó ha az aknavető gránátok repeszeit bírja.A magyar wikin van a BTR-80-ról egy szócikk,abban említenek egy ukrán BTR-t amiből ementálit csinált egy RPG(pedig az kumulatív szóval csak egy lyukat kellett volna égetnie a páncélon).Láttam a képeket arról a BTR-ről és tényleg tiszta lyuk a páncél(valószínűleg az RPG gránát fel nem robbant részei ütöttek rajta).

  122. Bréking nyúz!
    (copyright: tankman)

    A HM rendszeresítette a Glock-ot:

    „Hende Csaba emellett tájékoztatta a bizottság tagjait…
    Jelentős előrelépésnek nevezte azt, hogy az Afganisztánban szolgáló katonák „Glock” típusú géppisztolyokat kaptak.”

  123. Mackensen:

    „Valamiért életszerűbbnak tartok egy ilyet mint egy használt Leót.”

    Más a két kategória. Leó az MBT, Anders tank az könnyű tank, MBT-ként használhatatlan. Anders tank kiegészítő páncéllal 45 tonna és 25 mm kinetikus lövedék ellen. Leo 2 60 tonna és 500 mm kinetikus lövedék ellen minimum. 20-szoros különbség.

    Szerintem eleve rossz gondolat könnyű páncélzatú platform építése. Egy nehézpáncélos alapra épített páncélos családnak van csak értelme.

  124. dudi a BMP-k másodvonalas szolgálata nem őrültség szerintem. A 120 mm aknavetőnél nem kell semmit sem csinálni a felfüggesztéssel, hanem ellátodd hidraulikus lábakkal, mint a darukat. Mielöt tüzelsz, leereszted azokat. Ezen kívül láttam átalakított verziór megasított felépítménnyel amiből kötözőhelyet csináltak, de gondolom jó lenne az parancsnoki járműnek is stb.

  125. beta ez nagyon relatív a T-72 tömege 41 tonna. De eggyetértek veled a legjobb egy kimondott tanknak tervezett és gyártott harceszköz. Nade azok a bizonyos anyagiak….
    Amúgy, hogy mit bír ki egy Anders vagy egy vele egy kategóriát képező eszköz csak találgathatunk. Páncélzatuk modul rendszerü bármit rájuk aggathatsz. Ha bazi nagy ERA blokkokat szerelsz rájuk a legújjabb sorozatból elméletileg bármit ki kéne bírniuk.

  126. Én is láttam pár szétcincált btr-ről képet. Esetleg ha irányított páncéltörő rakétákat integrálnánk rájuk és raknánk fel pótpáncélzatot is akkor elég sokat lehetne növelni a BTR-ek hatékonyságán. És ez nem nagy összeg. Kérdés, hogy a motor és a felfüggesztés igényli-e ilyen módosításoknál a modernizációt?

  127. Igen csak akkor úgy lehet véreset füstölne a kamaz! :D:D

    Engem tavaly hívtak dolgozni Hódmezőre BTR-vezetni mert van C jogsim azt mondta egy haverom aki ott van hogy kurva jó hogy van hogy egész nap nem csinálnak semmit! Mondom tényleg fasza lehet egész nap ücsörögni menjen a faszom! Kérdeztem Rábára hogy lehet kerülni annak mégis csak több dolga van? Azt mondja az a csókosoké! BRAVO

  128. BMP-1 magyar viszonylatban befejezett múlt.

    Az automata gránátvetőt a 2B9 Vasziljok licence alapján Diósgyőrben gyártotta a Digép – exportra. A Honvédségbe csak mintadarab került.
    Aktuálisan szerintem egy darab sincs, mint ahogy a 120 mm-es vetőket is rég kivonták, jó eséllyel szét is vágták.
    A Vasziljokot elméletileg lehetne újra gyártani, ha lenne hozzá gyártómű és -főleg- szándék a rendszeresítésre.

  129. Szvsz a jelenlegi HM vezetés érdeme az, hogy a MH egyáltalán még müködőképes és a jelenlegi viszonyok között ezek a Hende által bejelentett változtatások, fejlesztések mindenképpen pozitívnak és előremutatónak nevezhetők.

    Amikor 2010-ben a jelenlegi vezetés átvette a kormányzást, sokkolták az akkori állapotok. Azt tudták, hgy rossz helyzetben van az ország, de a mértékével nem voltak tisztában. Az átadás-átvételkor jöttek rá a miniszterek, államtitkárok, hogy az irányításuk alá tartozó minisztériumokban, államtitkárságokban mennyire nincs pénz. És miért? Mert régi hazaszerető kormányunk felismerve, hogy ő itt nem fog újra választást nyeri, elkölötötte a rendelkezésre álló összes pénzt és az útolsó tűzőgépre is hitelt vett fel.
    Csak a miheztartás véget. Az ország jeleneg is egyik napról a másikra él.
    És azt is csak úgy megjegyezném, hogy ebben az országban baloldal még egy választást jó ideig nem fog nyerni.

    Ennyit a politikáról.

  130. A jelenlegi vezetés valóban sokat tesz-tett-és tenni fog a honvédelem ügyéért, ezt tisztelem bennük. Elképesztő, hogy kis pénzt megspóroltak és máris fejlesztésekre költik, az előző vezetés meg sokkal többől csak leépíteni volt képes.

  131. Anno a BMP-k kivonásakor a két fő szempont az üzemeltetési költség és a nyugatról érkező nyomás volt miszerint ne tartsunk rendszerben olyan eszközt ami erőszakos folyamátkelésre alkalmas. Ugyan a BMP sem volt egy überfaxa gép, de páncélzata, tűzereje és terepjáróképessége is messze felülmúlja a BTR-t. Azért azt is érdemes megemlíteni, hogy a BTR-ek rendszerbeállítása egy kis fogalomzavart tükröz. Persze nyilván anno is legalább olyan szaktekintélyek vezették a HM-et mint Szekeres „elkelladni” Imre. Szóval, az oroszok a BTR-80ast leginkább belső rendészeti feladatokra szánták és nem elsővonalas technikának, hanem inkább csak amolyan kisegítőként. A BTR-ek páncélzata épp ezért leginkább a vicc kategória. Mint azt dudi is említette a 43M acélmagvastól felfelé nem okoz gondot a páncéltest átütése. Az 50 méter távolságban robbanó aknagránát repeszeivel kapcsolatban azt mondom 50-50% mivel ez nagymértékben függ az egyedi repesz formájától. Ráadásul e távolságban a repeszsűrűség már igen csekély lenne. Aknagránátot viszont, és főleg 82-est nem egyesével lőnek hanem tömegesen egy területre.

    Batka : Az említett eszköz automata aknavető, és úgy tudom létezett egy magyar fejlesztésű prototípus is 10-es(?) forgótárral.

  132. Egyébként Hende feljelentést tett, azért amiért az előző vezetés a még használható BMP-ket kivonta és szétvagdalta, és ennek a honvédség semmi hasznát nem látta. Nameg arra is hivatkozott, hogy jó lett volna az árvizeknél.

  133. shornet24:
    Te meg nem tudod értelmezni a szöveget. Én csak tényeket írtam le a ez előző kommentemben. És ha visszaolvasol még én írtam, hogy a BMP-k ről felesleges beszélni mert szétvagdosták őket. Akkor csak nem élek álomvilágban. A csapatszállítók és páncélos eszközök felújítása meg már megy.

    http://www.hirado.hu/Hirek/2010/10/11/05/Jol_jottek_volna_az_elkotyavetyelt_BMP_k_a_vorosiszap_katasztrofanal.aspx

    PTSZ-ből meg már nem sok használható van. És megint más kérdés az, hogy valóban hatásosan lett volna alkalmazható árvíznél a bmp, vagy nem, főleg, hogy időbe telt volna reaktiválni őket, de én csak a cikkből idéztem.

    Tiszteletem!

  134. A cikk 2010-es de azóta van valami fejlemény az ügyben? Részben persze van benne igazság, de a PTSZ mindenképpen alkalmasabb a feladatra. A BMP teherbírását emlegetni szép szép de berakodni kirakodni csak szárazon lehet. Márpedig sok helyen csak arra volt lehetőség az árvíz során hogy a csónakok „part” mellé álljanak és kiadogassák a zsákokat. Én inkább azt firtatnám hogy miért egy „magáncég” exportálta ezeket az eszközöket és egyáltalán hogyan lehet erre jogosultsága? Mert mehetett volna a Curruson keresztül is és akkor a HM-nél marad a haszon. De mondhatnék még példákat akár többet is ennél sokkal durvább esetekről.

  135. A PTSZ-ket mindig használták a tiszai árvizeknél és azok nem olyanok mint egy repülőgép hogy hatalmas pénzösszeg meg szakmai háttér kell hogy újra üzembe hozzák!
    A cikk első fele hogy ezzel hordják a homoksákot … nah hát gagyi!
    Inkább a cikkbe az a durva hogy 170-milliót ért az 560 db-os géppark (gondolom a 2008-as 20ft vasáron számolva)!
    Kb 13t száraz tömeg! 13000*55*560=400400000ft (400millió) volna a mostani ára vashulladékba számolva! :D:D:D egész jó lenne! Vagy Hende adjon fel egy Skandináv lottót most asszem ennyi van bent! :D:D

    Boccs nem akartalak megbántani!

  136. dudi az senkit sem érdekel sajnos. Akár mesélhetnék is erről hogy hány fűrészlapba került egy egy lövegcső levágása, és hiába volt jó anyag csak ócskába vették be. Nincs is más ár meghatározva a telepeken csak réz, alominiom, ólom, bádog, és adagolható vas meg nem adagolható vas. Ezt azé’ tudom mer’ a markecolás meg a gagyizás mellett a vasazás a fő szakterületem. Amúgy a 170 millió sztem a különbözet volt a vasár és a HM Cirkusz RT-nél realizálódott összeg közt.

  137. Ha tudnak belőle kivágni nagyobb darab (kazán)lemezt akkor azt más célra el tudják adni legalább 100-150ft/kg áron kisipari vállalkozásoknak! Még annyi pénzért is rámarnának mint tyúk a takonyra! Kúrva drága a kazánlemez, múltkor 2*1 méteres 8mm táblát 32000 ért vettem elég kedvezményes áron!

  138. Kuruc71

    Lehet az RPG-re NVG-t szerelni.Mi 350-400 méterekre szoktunk velük lőni de a gyári adtok szerint 500 méter a max. lőtáv amit minden további nélkül el is hiszek mert optika is szerelhető rá.A legtöbb korszerű APC/IFV az alap PG-7V aminek 330mm körüli a páncélátütése de már vannak olyan gránátok amik 750mm páncélt is átégetnek na ezek ellen nincs az a modern IFV/APC ami ne hajtana fejet.

  139. dudi

    „Lehet az RPG-re NVG-t szerelni.Mi 350-400 méterekre szoktunk velük lőni de a gyári adtok szerint 500 méter a max. lőtáv amit minden további nélkül el is hiszek mert optika is szerelhető rá.”

    Az az infra aktiv vagy passziv ? Mert ha aktiv akkor nem mondom hogy hasznalhatatlan de bizony erosen rontja a hatekonysagat.

    500 meteres hatotavolsagot ( talalatot ) csak eszmeletlen mennyisegu raketa elloves + abszolut szelcsend + egy jo adag szerencsevel tudok elkepzelni. Ha az ucso faktor tarszekernyi mennyisegben all rendelkezesre akkor ez onmagaban is eleg hozza. Loveszeten milyen tavolsagokra lottetek is anno ???

    „A legtöbb korszerű APC/IFV az alap PG-7V aminek 330mm körüli a páncélátütése de már vannak olyan gránátok amik 750mm páncélt is átégetnek na ezek ellen nincs az a modern IFV/APC ami ne hajtana fejet.”
    DUDIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII „ategetnek” Toled mint kepzett katonatol ez megdobbentett mert a kumulativ pancelatutesnel nem a ho jatsza a szerepet plane nem egeti azt hanem a mozgasi energia valmint a lokalis nyomas. Amugy a VL-VR granatok valoban tobbet lenyegesen tobbet tudnak panceltoresben de lenyegesen kisebb hatotavolsaggal !!!! Raadasul a szelerzekenyseg tovabbra is megmaradt es az uj aktiv anti missile ezek ellen is hatekonyak tudnak lenni.
    Sot ! Allitolag a MerkavaIV nek tobbretegu reaktiv pancelzata van !

    De ez utobbit csak hallottam a vastagboru kollegaktol.

  140. Kuruc71

    „Az az infra aktiv vagy passziv ? Mert ha aktiv akkor nem mondom hogy hasznalhatatlan de bizony erosen rontja a hatekonysagat.”

    Olyan sín van rajta mint az nfrabakos AK-kon szóval lehet bármilyen sínt rászerelni a sínekre meg azt akarsz amit akarsz.

    „DUDIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII “ategetnek” Toled mint kepzett katonatol ez megdobbentett mert a kumulativ pancelatutesnel nem a ho jatsza a szerepet plane nem egeti azt hanem a mozgasi energia valmint a lokalis nyomas.”

    Lehet,hogy buta vagyok de a kumulatív harci részek nálam így működnek:

    Becsapódik a gránát majd felrobban ezáltal kialakul a kumulatív sugár vagy jet.Az,hogy ez miként történik ebben az esetben másodlagos.Ez a nagy sebességű és plazma állapotú jet elkezdi átégetni a páncélt úgy,hogy miközben előre halad a páncélban a páncél anyaga megolvad és kifelé távozik(arra amerről a jet jött)ez mindaddig működik amíg:

    1,El nem „fogy”a jet,ebben az esetben nem égeti át a páncélt a fegyverünk,everybody happy.
    2,Átégeti a páncélt ilyenkor a jet anyaga hirtelen kitágul(eddig egy tűszerű valami volt)repeszeket képez(nem biztos,hogy jó szó a „repeszeket” mert ilyenkor még nem szilárd a plazma szóval inkább csak szétfröccsen)ezek a „repeszek”megölik a kezelőket és túlnyomást hoznak létre a zárt küzdőtérben ami jó esetben felrobbantja a bent tárolt lőszert és megint csak everybody happy.

    De,hogy konkrétan válaszoljak a kis tanmese után a hő a lényeg,hisz a jet az óriási mozgási energiáját(több tíz km/sec)becsapódás után a súrlódás azonnal hővé alakítja.

  141. „De,hogy konkrétan válaszoljak a kis tanmese után a hő a lényeg,hisz a jet az óriási mozgási energiáját(több tíz km/sec)becsapódás után a súrlódás azonnal hővé alakítja.”

    Nem !

    A hatast legjobban a az „irja” le amikor nagynyomasu vizsugarral homokfalbaspriccelsz. Szintiszta mozgasi energia.

  142. Mindketto !!!!

    Az APFSD-nel a mozgasi energiat a huvelybe levo kordit adja mig a kumulativnal a lovedekben levo robbanayg.

    Amugy ha jol tudom a jet homerseklete 1000 C fok korul van. Ez pedig messze van attol hogy megolvassza az acelt plane nem olyan rovid ido alat, es plane nem hogy „egesse” elgozologtesse.

  143. Kuruc71

    A jet plazma állapotú 10.000 fok+ meleg szóval kicsit a hőmérséklete.

    „Az APFSD-nel a mozgasi energiat a huvelybe levo kordit adja mig a kumulativnal a lovedekben levo robbanayg.”

    A nagy nyomás ami a robbanáskor keletkezik ahhoz kell,hogy plazmát csináljon a jet anyagából(az RPG-nél vörösréz)és felgyorsítsa azt a robbanás sebességénél nagyobb sebességre.

  144. Az AT-4 is fontos, de lehet, hogy a Honvédség megerősítését az alapoknál kellene kezdeni. Először a kézifegyverek, géppuskák cseréje volna a legégetőbb. Nem igaz, hogy nincs 10 milliárd forint akár csak a HM költségvetésében is 10 ezer AK modernizációjára plusz néhány milliárd 1500-2000 modern géppuska beszerzésére. Számomra megdöbbentő volt ez a minapi katonai büntetőeljárás az Irakból hazahozott szerződéses katonával szemben, akit elítéltek parancs iránti engedetlenségért, mert egyszerűen félt eleget tenni a parancsnak, mivel korábban éles helyzetben a géppuskák többször is csütörtököt mondtak. Állítása szerint volt olyan, hogy 6 géppuskából 5 volt működésképtelen. Szerintetek ez igaz? Tényleg ilyen rossz a régi orosz géppuskák műszaki állapota?

  145. A neten az AT-4 effektive lőtálvlságára is 300 m -van megadva, szóval ez nem igazán jelentene nagy előrelépést.

    Ha bármit lehetne választani, akkor én az RPG-32 -re szavaznék, de jelen helyzetben én is inkább azt mondanám, hogy maradjon az RPG-7.

  146. sulyid

    Kevered a szezont a fazonnal…A PKM géppuska a MINIMI meg könnyű géppuska.Olyan mintha összehasonlítanál egy tankot meg egy IFV-t(lehet csak nincs értelme).

    „Én pl ha nagyon városba mennék harcolni, a világ összes pénzéért nem vinném magammal a PKM-et, inkább egy M249 Para-t vinnék…”

    Nagyon rosszul tennéd!

  147. „Ha bármit lehetne választani, akkor én az RPG-32 -re szavaznék, de jelen helyzetben én is inkább azt mondanám, hogy maradjon az RPG-7.”

    En a CARL GUSTAVra szavazbnek. Tobb fele loszer ( repesz pct, fust ) optikai iranyzek, ejjellatoval, sot az uj beepitett lezeres tavmerovel . Tandem pct harciresz. A loszerek kis tomege , konyu hasznalhatosag. Es ami nagyon fontos hogy borzasztoan strapabiro.

  148. Szerintem mindannyiótoknak igaza van abban, hogy vannak jobb fegyverek, azonban úgy néz ki a jelenlegi körülmények között valószínűleg az AT-4 lesz rendszeresítve. Tehát inkább azt kellene elemezgetni, hogy mivel lesz több az MH könnyű páncéltörő képessége a jelenleg rendszerben lévőhöz képest. Nagy előrelépés ez vagy helyben járás. Egyáltalán össze lehet hasonlítani egy egyszer használatos páncéltörő fegyvert egy újra felhasználhatóval?

  149. szerintem fölösleges vitatkozni az RPG és az AT között mert nem váltja az AT az RPG-ket csak rendszeresítve lesz az AT az RPG-k mellett (teszem hozzá valószínűleg csak missziós feladatokra és ezalatt akkora mennyiségre is kell gondolni tehát a KMZ-kap 2-300 db a többi alakulatnak megmutatják max éleslővészeten hogy látjátok nektek ilyen soha se lesz a kezetekbe de lássátok hogy ilyen is van)