|

2013-ban érkezik az Armata?

Újabb orosz csoda a láthatáron, ugyanis úgy néz ki, hogy 2013-ban egy új orosz tankot ismerhet meg a világ, legalábbis az orosz hadvezetés tervei szerint.

Oroszország gőzerővel próbálja ledolgozni hátrányát a nyugati páncélosokkal szemben és visszahozni a régi fényét az orosz harckocsiknak, elvégre egykoron egész Európa a mindent eltaposó orosz tankseregektől rettegett, de persze az se éppen hátrány, ha a piacon van mivel labdába rúgni a többi monstrummal szemben. Ennek megfelelően Anatolij Szerdjukov védelmi miniszter és Oleg Szienko, a tankokat gyártó Uralvagonzavod igazgatója arról tájékoztatták Vlagyimir Putyint, hogy 2013-ra elkészül az új orosz MBT (Main Battle Tank), az Armata első prototípusa, valamint 2015-ben a hadseregnek is elkezdődhetnek a szállítások.

Az elképzelések szerint így nézni majd ki az Armata, miközben jobb belátásra bírja az ellenséget | Forrás: warfare.ru ,

Uralvagonzavod telephelyén jelenleg is folynak a leendő tank fő egységeinek a tesztjei, bár – szokás szerint – több információ nem áll rendelkezésre, de a HTKA ügynökei gőzerővel dolgoznak az ügyön. :)

Annyit azért Jurij Kovalenko altábornagy, a Védelmi Minisztérium páncélozott járművekkel foglalkozó igazgatóságának volt vezetője elárult, hogy az Armata korábbi projektekből is építkezik, mint például a már elkaszált Object 195/T-95 és Objekt 640/Black Eagle tankok, így megmarad a lövegtöltő automatika, illetve a T-95-be tervezett külön küzdőtér is. Addig is, amíg megérkeznek az új tankok, a T-72-esek modernizálása sem áll le: a védelmi minisztérium 170 darab T-72-es korszerűsítéséről írt alá szerződést szintén az Uralvagonzavoddal, amelyet egy külön erre a célra előkészített üzemben fognak végezni Omszkban.

A Black Eagle tank, amely szakítani próbált az orosz hagyományokkal, többek között a torony kialakításánál is | Forrás: Wikipédia ,

Oroszországban régóta probléma a hadseregben az „antik” eszközök nagy aránya, főleg a páncélosok körében. A régi T-64 és T-72 tankok leváltásának rögös útját már több halott projekt és elköltött rubel milliárdok övezik, remélhetőleg az Armata sikeresebb életű lesz, mint elődei.

Szerző: GrGLy

—–
Jelen írás a HTKA Lapcsoport által szervezett Hír- és Cikkíró versenyre érkezett és megfelelőnek ítéltetett a publikációra. Amennyiben Te is szeretnél indulni a nyereményekért vagy csak szeretnéd megmutatni a világnak eddig rejtegetett írói vénád, akkor ne habozz, jelentkezz gyorsan! Részleteket ide kattintva olvashatsz!

92 hozzászólás “2013-ban érkezik az Armata?”

  1. A büszkeségükön kívül még mi oka van a nagy pc-os fejlesztésnek? Értem én hogy antik cuccaik(is) vannak, de eddig sem (csak) a pc sereg miatt nem piszkálta őket senki. Ennek max akkor lenne értelme szerintem, ha átállnának hivatásos seregre.

  2. Janaj:

    „A büszkeségükön kívül még mi oka van a nagy pc-os fejlesztésnek? Értem én hogy antik cuccaik(is) vannak, de eddig sem (csak) a pc sereg miatt nem piszkálta őket senki. Ennek max akkor lenne értelme szerintem, ha átállnának hivatásos seregre.”

    Egyik oka, hogy nem lehet minden konfliktust nukleáris eszközökkel megoldani. Hiába van nukleáris eszközük attól még keveredhetnek katonai konfliktusba és adott esetben se saját maguk irányába, se a nemzetközi politikában nem lenne elfogadható nukleáris eszköz bevetése, lehet hogy érdeksérelmet lennének kénytelenek inkább elszenvedni. Ezért van szükség arra hogy hagyományos eszközökkel is képesek legyenek hatékonyan tevékenykedni.

    Másik oka, hogy ha szükség van hagyományos hadseregre, akkor szükség van harckocsira is. Hiába uralod a légteret, egy terület felett az ellenőrzést csak gyalogsággal tudott megszerezni vagy visszaszerezni. Ehhez viszont támadni kell szárazföldön is. Szárazföldön meg a támadás egyenlő a harckocsival. Viszont ha az ellenség fejleszti a tank elleni fegyvereit (harckocsi, kézi páncéltörő stb), akkor neked is fejleszteni kell a harckocsit, mert különben a fejletlenség egy idő után olyan szintű veszteséget jelentene a harctéren, hogy nem lehetne megvalósítani a támadást. 10%-os veszteség mellett lehet sikeres egy támadás, 50%-nál már nem biztos (vagy túl nagy az ár a célért).

    Harmadik ok, hogy a méretbeli különbség Grúzia ellen elég volt, de például Kína ellen már nem lenne elég. Kell a minőség is.

  3. @beta: Ebben egyet értünk, de a kicsiket lenyomja a mostani gépparkkal is. A saját veszteség sajna még mindig nem téma, lásd csecsenisztán. A nagyok ellen meg úgy is az atom véd. Ettől még persze fontos a fejlődés, de akkor egyéb dolgokat is meg kellene lépni. Pl soros->hivatásos legénység.

  4. janaj: „Ebben egyet értünk, de a kicsiket lenyomja a mostani gépparkkal is.”
    Na de ilyen alapon ~semmit se lenne érdemes fejleszteniük, főleg nem lopakodó gépet és hát a T90től ekzedve nagyon sok minden még maradhatna mind rendszerben mind gyártásban.

  5. Csak nekem tűnik gyorsnak ez 2013ra kész és 2015től megy a csapatokhoz dolog?
    Nem hogy nem elég az idő egy teljesen új koncepció kifejlesztéséhez, de még a meglévő dolgok megfelelő összelapátolásához is épphogy elegendő idő!
    Sztem egy nagyon átmodernizált T-90 változat lesz. Max megkapja a fekete sas 7 futógörgős alvázát egy új tornyot és kész nem kell sztem egy leo 2 szintű járgányra gondolni.

  6. Nekem tetszik az új koncepció Kíváncsi lenék a belső elrendezésére Várom már a kiszivárgó műszaki adatokat Reméljük valami versenyképes ütőkepés jószágot hoznak ősze ami felveszi a versenyt a Nyugati járgányokkal És ha tudják tartani az Oroszos árakat akkor biztos befutó lesz az export piacon is Ahozz hogy értelme legyen az Orosz haderőben a régiek leváltására 2-3-4 000 db os menyisége kellene belőle Szerintem

    Amcsi M1 es utódra még jobban kíváncsi lenék Tudom hogy még jó darabig nem tervezik leváltani De kitudja hogy az új Kínai Oroszt harckocsikra mi lesz a válaszuk

  7. jancsiga

    Nem mondtam, hogy ami orosz, csak szar lehet… egyszerűen arról van szó, hogy az utóbbi 60 évben élesben nem sokat tettek le az orosz HK-k az asztalra… Pedig tervezésileg mégis csak az élen voltak, lásd: T-64, ami a maga korában a legjobb volt. Aztán jöttek a 80-as évek, ahol szépen elszállt az addigi orosz fejlesztéseknek az előnye, sőt gyak. még el is avultak. Megjelent a Leo 2, a Chally 1 és a Abrams (+ a közel-keleten a Merkava széria)… Ráadásul ezek mellett még ott voltak a nagyszámú modernizált leo 1-esek és m60-asok + egyéb játékszerek. Orosz oldalon volt t-64, t-80, t-72, t-54/55 és t-62. Ezek közül élesben csak a t-64 és a t-80 tudott volna elérni nagyobb sikereket, meg talán a t-72-es tömegtámadással (a legtöbb forrás szerint a t-64-es és a t-80-as jobb minőségű páncélzattal rendelkezett, mint a t-72-es…), és itt csak magukat a fegyvereket és nem a fegyverrendszereket hasonlítottam össze…

  8. Szerintem ez a rajz is valamiféle kacs. Az Orosz tervezők valamiért nem akarnak lemondani az öntött toronyról. Azt értem hogy vannak előnyei az öntött toronynak a nagy sorozatú gyártásban (még ha a betétezés nem is egyszerű) de ma egyszerűen ez már nem korszerű.(még akkor is ha a merkava is az) A modularitás, cserélhetőség, javíthatóságnak egyszerűen nem felel meg. Az aktív páncélzat sem megoldás mindenre. Ráadásul az orosz legenda a T34/85 kritériumait sem üti meg mai körülmények között. Ahhoz új fegyver is kellene, és sokkal erősebb motor, és talán kicsit több súly is. Nem is beszélve az egyéb technikai gondokról. Írtam ezeket amiatt hogy nem szabad elfeledkezni arról hogy a harckocsik száma az orosz hadseregben állítólag csökkenni fog jelentősen a modernizáció miatt.

  9. nemtudom már hogy hol plvastam róla de ugyrémlik hogy orrmotoros lesz és a harckocsi farába lesz kialakítva vagy az írányzó vagy a parancsnok helye a vezető és még valaki elöl kap helyet a toronyba senki nem fog lenni és mindenki ell lessz választva mindenkitől nem bítos de rémlik a szerkezeti rajzra meg tisztán emlékszek és arra is hogy ennek az armata alvázára akarják kifejleszteni a lövész és egyéb harcjárműveket is.

  10. ” Ami orosz az csak szar lehet”

    Ennyi!! a t-90ms is szar és az armata sem fogja elérni még a pöcs németek leopard a4 szintjét sem vagy csak talán karcolni azt .
    Hisz az oroszok hülyék,nem?
    Most hogy nézne az ki ha azt mondanák „szar”?
    Amerika sem fogja megmondani a nyíltan a provokációt a közel-keleten amit ő csinál .

  11. Roni
    Nem szar semmi csak azért mert orosz.
    A probléma a T-90 el hiába modern az elektronika és az aktív védelem terén se elmaradott, a probléma vele az hogy közepes 3.genes kategóriába van sorólva ugyanabba mint a nyugatiak amik a a maguk 60+t-jükkel (Arietet és a Leclerc leszámítva de még az is jóval nehezebb) az az igazság hogy a T-90 igazából nem egy kategória a nyugatiakkal de még az ázsiaiakkal se egy mert ott is a 3genes harckocsik 50+t ak, nem azt mondom hogy könnyű kategória de a jelenleg közepes kategória mélyen legalja SÚLYRA igen itt fellehet hozni mentségnek hogy más elképzelés szerint lettek tervezve de ez se lenne mentség mert épp az a bökkenő hogy már nem az az elképzelés él náluk mint régen nem tömegtank kell nekik és a T-90 tervezésében jobbára maradt a tömegtank elmélet (mert egy tömegtank tovább fejlesztése.) A T-99 Armata valószínűleg már meg fog felelni a jelenkor elvárásainak és hasónló kategória lessz mint a nyugati vagy ázsiai társai de én ezt az időpontot nagyon korainak tartom pláne hogy még protó sincs (a tessztek meg jó 2-3 év minimum mert minden időjárási régióba meg kell hogy feleljen már csak OO-adotságai miatt is az meg csak tovább húzza a fejlesztés idejét hogy egy univerzális platformnak készűl ami kiváltja a lövész szállítótól az önjárótüzérségenát a harckocsin keresztűl a mobil légvédelmi ütegig mindent. És ez az idő nagyon kevés egy ilyen komplikált aéapplatfórm kifejlesztésére és az alap után még a szóban fórgó harckocsit kifejleszteni belőlle ez rengeteg idő de már mint egy másik ckknél hozzászolásomba írtam ha sikerül nekik akkor újra forradalmárok hosszútávon is (mert rövid időn bellül csak a merkava lenne képes ugyanezt produkálni mondjuk az már most is képes lenne egy univerzális platformként üzemelni ha lenne rá igényük de ez nem ide tartozik.)

  12. Sulyid

    Honnan gondolod, hogy a leopard2 olcsóbb, mint egy T-90-es?
    Azt hogy a németek vezekelnek a lengyeleknél és az izraelieknél, ingyen osztogatnak nekik. Nem jelenti azt, hogy mi is megkapnánk „baráti áron”.
    A holland macskákkal jól jártunk volna, de az már múlt idő, a készleteket kipucolták.

    Szinte biztosan keményen megkérnék az árát, még ha csak lízingelnénk is.
    Zsír új T-72 az alap 1 millió$, a full extrás T-72B 2 millió.
    Szerintem még az utóbbival járnák jól. Olcsó, könnyen beilleszthető a haderőbe és mondjuk a román T-55-el felvehetné a kesztyűt.
    Ez egy 5-6 évig elég lenne, amíg a környező országok nem állnak neki rendszeresíteni nehéz harckocsikat.

    A T-90-nek sok változata van, azonban kétlem, hogy drágább lenne mint egy leopard2. Véleményem szerint 2db T-90S kerül annyiba, mint egy új német nehéz harckocsi, hanem 3-om.
    Ne a T-90ms változatot nézzük, mert igen annak keményen megkérik az árát.

    Én közepes harckocsi párti vagyok, persze ha az amik megdobnának minket is 400db M1A1-el ingyért, mint ahogy a görögöket is, nem lenne kifogásom.

  13. Hát, láttam már ezt a legfelső in-eksön CGI képet is, meg pár másikat, és eléggé ratyinak tűnik. Minden amit eddig csináltak lapos volt, itt meg akkora a torony mint a tank többi része. :D Kötve hinném hogy ne egy lapos profilra hajtanának, főleg hogy a T90 legújabb változata is eléggé lapos, hiába rakták ki végre-valahára a lőszerkészletet a toronyba a küzdőtérből ( Black Eagle beköszönt a tervezőkhöz ;) ). Ez a CGI inkább egy szgép játékba való.

    Az hogy egy tank csak 42-45 tonna, míg a nyugati társai 55 és 63 tonna közöttiek, még nem jelent túl sokat, ugyanis azok sokkal nagyobbak is. Az orosz kompozit páncélzatról sem sokat tudunk, mivel olyan tankot az oroszok csakis maguknak gyártottak, a licenszet soha el nem adták, mint ahogy tudtommal az összes eladott tankjuk is csak síma hengerelt, zömített acélból készült. De még a gumírozott, belső zsírzású görgők és hernyótalpak se nagyon jellemzőek külföldi üzemeltetőknél… De még maguknak sem gyárottak sokat a rétegelt páncélzatú tankokból, mert túl drágának találták.

    Na most ha megtartják az automata töltőt, akkor jó eséllyel marad a 3 fős személyzet is, tehát nem kell a tankot nagyra dagasztani. Valszeg nagyobb lesz mint a T90, de nem sokkal. A tömege közelebb lesz az 50 tonnához, és addigra valszeg meglesz a Kontakt-5 utódja is, amin már most is dolgoznak tudtommal.

    Az ő igazi problémájuk nem a mechanikában van, hanem elektronikai téren, ott vannak ők elmaradva de nagyon, az fáj nekik, ezért akarnak rohadt sokat K+F-re meg mérnökképzésre (és fizetésekre) költeni, mert most mindent importálniuk kell.

  14. weynoun

    Izrael egy fila leo 2-est sem állított hadrendbe, a lengyelek meg aranyáron kapják az alkatrészeket. A t-72-est már NEM gyártják*, már csak használt és felújított példányok kaphatóak. A chileiek az eléggé átépített, felújított A4-eseiket, (amik a páncélzaton kívül inkább A6-osok voltak) 2-3 misi közötti áron kapták, míg a legújabb t-90-es 2,5 misi felett kezdődik… Sőt, már az azt megelőző t-90-es szériáknál is folyamatos volt a rinya, hogy túl magas ár tartozik a képességek mellé.

    * Pontosabb, ha azt mondom, hogy az eredeti gyártók ( az oroszok) nem gyártják, de a lengyeleknél és az oroszoknál is meg a saját t-72-es továbbfejlesztés gyártása.

  15. Nem kell itt csodálkozni. 2000 óta van rendben nagyjából az orosz állam. Azóta van valódi bevételeik. Az más kérdés hogy az nyers anyag ár robbanás is segítette őket 1990 SZU szét esése oroszoknak felért egy Kis -magyar Trianonnal.
    Üzemek gyárak technika más országok tulajdonába került egyik napról a másikra stb.

    Új harckocsi fejlesztés előtt volt sürgetőbb feladat. Azokat kezdik megoldani 2018 majd lesz szép új tank fedett garázsba.
    T-72 család egy olcsó roham harckocsi kategória. T-64 és azon alapuló T-80 volt az elit játék szere.
    Ez a pénztelenségnek van előnye. Megalomán út helyet fejlesztések aktív rendszerek felé terelték őket ami a jövő szerintem

    Ha tényleg orrmotoros lesz valamint a toronyba nem lesz senki. Az szerintem egy fél generációs ugrást jelenthet. Mivel minden eddiginél laposabb kisebb torony miatt. Tömegközpont még inkább talaj közeli lesz . Kis torony ki célpont. Jószerivel automata tornyokat futó szalagon is lehet gyártani. T-99/B már tényleg modulárisan fel lehet építeni. Löveg csere helyett jöhet a torony csere. Ami megint új dimenziókat nyit meg

  16. Pár koncepció http://www.youtube.com/watch?v=SUP-s8fXsro&feature=related

    weyoun: „Honnan gondolod, hogy a leopard2 olcsóbb, mint egy T-90-es?
    Azt hogy a németek vezekelnek a lengyeleknél és az izraelieknél, ingyen osztogatnak nekik. Nem jelenti azt, hogy mi is megkapnánk “baráti áron”.”

    A használt LEO2 először NEKÜNK lettek felkínálva „ingyen” és nem a Lengyeleknek! Miután mi nemet mondtunk jöttek a Lengyelek.
    De sulyid imho nem használt tankora utalt hanem tán Makarov kijelentésére amit már többször pedzegettek korábban csak most vki ki is mondta, hogy ennyiért ~Leo2t is vehetnének.

    Cifu írt róla van benne pár +infó.
    „Miért nem kell az Orosz Hadseregnek a T-90 harckocsisorozat ?

    Mert nem felel meg az Orosz Hadsereg elvárásainak. Sem a teknő (alváz), sem a tűzerő (fegyverzet) tekintetében. A legnagyobb bajuk viszont az ára. Kis túlzással Leopard 2A6-osokat lehetne venni abból a pénzből, amennyit egy-egy T-90C-ért fizet oroszország az Uralvagonzavodnak. Ezért a hadsereg vezetése tavalyelőtt az Obj. 195 leállításával együtt adott az Uralvagonzavodnak egy kvázi ultimátumot, hogy öt éven belül rukkoljon elő egy új harckocsi típussal. A „gond” az, hogy az Uralvagonzavod közben egy továbbfejlesztett T-90M/MSz-t tervezett eladni a hadseregnek.”
    +
    „Az oroszok nem gondolkodtak külföldi harckocsiban komolyan soha. A T-90A esetében van francia (Thales) éjjellátó. A T-90M esetében ezt cserélték volna továbbra is francia Thales Catherine-FC-re, ami miatt ferdén néztek rájuk fentről, így végül a T-90MSz esetében ennek helyére orosz PK PAN rendszer került. Na erre a T-90MSz-re nem tart igényt most az orosz hadvezetés…”

    Amúgy én egy imho valós ugrást képviselő torny nélküli mbtnek örülnék Oroszoktól leginkább. koncepcióra ilyesmi: http://www.youtube.com/watch?v=wJUMdj1YYso&feature=endscreen&NR=1

  17. mr_extreme

    „De még maguknak sem gyárottak sokat a rétegelt páncélzatú tankokból, mert túl drágának találták.”

    A T-72 rétegelt páncélzatú.A sok pedig egy relatív fogalom :D.

    „mint ahogy tudtommal az összes eladott tankjuk is csak síma hengerelt, zömített acélból készült.”

    Adtak el rétegelt páncélzatú harckocsikat is pl T-72,T-90.

  18. Amúgy a chilei leo 2-eseknek az a legnagyobb dobásuk, hogy az A6-os lövegét és áttervezett futóművét kapták meg + gyakorlatilag az A5-A6 széria minden újdonsága belevan építve, csak az A5-ösön megjelenő plusz páncélzat hiányzik…

  19. szittya

    Ahhoz képest, hogy a jelenlegi egyik legmodernebb alváltozatról van szó, s most állítják hadrendbe a típust (ezt is bele kell számolni a költségekbe), még mindig marha jól ár, főleg, ha azt is nézzük, hogy a kínai type 99-es 2milliónál kezdődik, nem is olyan nagy ár. :)

  20. @snakeye

    Csak nekem tűnik gyorsnak ez 2013ra kész és 2015től megy a csapatokhoz dolog?

    Nos szerintem annyira nem gyors ez, tekintve, hogy már régóta küszködnek a problémával, illetve voltak kész tankok is (pl. Black Eagle). Miután elkaszálták a hírben is említett két tankot, az Uralvagonzavod a saját T-95 mellé megkapta a Black Eagle-t, szóval szerintem az egyikre átraknak pár dolgot a másik tankról és kész + friss fejlesztések (főleg, hogy a finanszírozás megvonása után az Uralvagonzavod saját pénzén folytatta a fejlesztés, bár gondolom nem akkora vehemenciával). Szóval elképzelhető, hogy valahol van már egy félkész prototípus, amire pár cucc kell csak.

    Egyébként kis érdekesség (ha nem olvastátok a cikkben linkelt típusismertetőt): a T-95-re eredetileg 152-es löveget akartak. Nem semmi.

    @weyoun

    Honnan gondolod, hogy a leopard2 olcsóbb, mint egy T-90-es?

    Igazából az eredeti hírben benne, volt hogy az orosz katonai vezetők erre hivatkoztak (egy T-90 árából kijön három német tank (típus nem ismert)), de az árak nem stimmeltek, ezért jobbnak láttam nem belerakni.

  21. Valaki utána olvasott annak, hogy az orosz harckocsiknál miért volt visszaesés a minőségben? Mert Hruscsov a rakétákat és az azokat hordozó eszközöket támogatta, a tankokat nem fejlesztette. Ezért kellett a T-80. Ez valamennyire egy szintre emelte az orosz harckocsikat. De a T-90 megint egy félresikerült típus lett.

  22. Sulyid

    A T-72-őt igenis, hogy gyártják még:).
    http://uralvagonzavod.com/products/special_products/

    http://uralvagonzavod.com/products/special_products/6/

    Korábban Venezuela is vett(In September 2009 it was announced that Venezuela is planning to purchase 92 Russian T-72 tanks. The first T-72s destined to Venezuela arrived at the port of Puerto Cabello May 25, 2011.).

    Kazahsztán is most rendelte meg, többek között T-72B, BMP-T, TOS-1.

  23. Én azért nem írom le a T-90-t. Szerintem egy jó alap és kiforrott konstrukció. Ahelyett, hogy a fellegekben járnának, mindenfélet személzet nélküli tornyos, meg mittoménmilyen kialakítással, fejleszgethetnék ezt tovább.
    Az elmaradás szerintem a megbízható 1500 LE körüli harckocsimotor és a fejlett elektronika hiánya. Ha ezek terén sikerül áttörést elérniük léphetnek majd tovább.

  24. 1500 lovas harckocsimotor akkor kell ha 50t felett lesz (t-72 típuscsalád még könnyűnek számít!) Egy jó áttételes váltóval többet lehet nyerni mint egy erősebb motorral! Motort meg előtudják állítani ha akarják vagy ha nem megy vesznek egy caterpillar erőforrást tanulmányozásra! Inkább a fejlett elektronika meg a józan személyzet! :D:D Meg ne veszítse el azt a k.jó tulajdonságát mint az orosz járművek, hogy rohadt igénytelenek!
    Újítás baj?? Szerintem anno a dieselt ők rakták bele először még akkor is amikor azokra mindenki azt mondta hogy hajóba jó de szárazföldi járműbe? lehet ilyen lesz a személyzet nélküli torony is! :) Én egy gázturbinát komolyabb szerkentyűnek találom egy olyan hadseregbe ahol a szerelők nagy részét úgy lehet hogy sorkatonák alkotják!
    Gondoltam nem okoskodni akartam! :)

  25. Üdv Mack!

    Kérlek mondd hogy nem az elfuserált M551 Sheridanre és annak 152-es lövegére gondolsz! Az M551-nél nehéz eldönteni hogy maga az aluötvözet teknő vagy a 152-es löveg volt rosszabb… A Dél-Kelet Ázsiai harcok során mind akna, mind egyéb (kézi vagy nem kézi) páncélelhárító eszközöktől irtózatos veszteségeket szenvedtek. Tehát a páncélzat nem vált be. A löveg pedig leginkább egy kérdést vet fel : vajon a megbízhatósága vagy a tűzgyorsasága volt alacsonyabb?

  26. A gázturbina előnyei a mérethez képest nagy teljesítmény és az aránylag egyszerű felépítés. Hátránya viszont a magas fogyasztás és a hatalmas levegőigény. Ráadásul a nagy mennyiségű levegő tisztítása is nehezebb. Ezzel az amcsik is szívták a fogukat az iraki műveletek elején. Rengetegszer kellett megállni légszűrőtakarítás céljából.

  27. A kumulatív hatást gyengíti a forgó mozgás, de nem ezért használnak simacsövű ágyút sztem. korábban is megoldották csapágyazott köpenyű gránáttal ezt a kérdést. És egyébként a simacsövű ágyúkból lőtt gránátok lövedékek is forognak.

  28. nah kicsit szakirodalmárkodtam és megvan miért simacső többhelyen is a tervezők választása.
    A kumulatív töltet hatásfokat rontja az ágyúcsőben kialakított huzagolás adta hossztengelymenti perdület.hasonlóképpen a leválóköpenyű lőszer hatásfoka is javul a huzagolás hiányában,mivel csökken a surlódás és ez lehetővé teszi a nagyobb kezdősebesség elérését.

    Szóval nem azért amit elsőnek írtam.

  29. ehh véletlen rányomtam… Szóval pl a T-72-es löveghez tartozó OF-26 repesz-romb. vagy a kumulatív BK-14, BK-18 stb gránátok is forognak ahogyan a BM sorozatú nyíllövedékek is. A stabilizátorszárnyak ugyanis egyik oldalon lapoltak ezáltal aerodinamikailag késztetik forgásra és stabilizálják a lövedéket. A sima cső leginkább a nyíllövedékhez kell az irgalmatlan kezdősebesség elérése érdekében. Míg egy puskalövedék kezdősebessége nem éri el az 1000 m/s-t addig egy harckocsiágyúnál ez majd 2000m/s ! Erre pedig a nagy mozgási energia és a pontosság miatt van szükség, hiszen ha egy 600 méterre lévő célra tüzelnek akkor a lövedék 1/3 s alatt eléri így annak elmozdulása minimális.

  30. Akkor nem nézted meg alaposan. a szárnyak egyik oldalon lapoltak, ahogy azt fentebb is írtam. Közben előkapartam a régi „leckefüzetem” a 100-ashoz való rakáta a 9M117 Bastion. Természetesen csak a modernizált T-55AM-ekből de talán már a T-55M lövegéből is alkalmazható. Érdekes egyébként hogy a modernizáció során nem cserélték le a D-10T-t mert akkor már rendelkezésre állt azt MT-12es 100as simacsövű pct löveg is.
    Viszont készítettek a D-10T-hez is nyíllövedéket !!!

  31. shornet24

    Naigen, de lehet azért nem csinálsz 50t+ kategóriás tankot, mert nincs meg hozzá a megfelelő erőforrás.

    duckdodgers

    De pontosan arra gondoltam, ami nemcsak a Sheridanon volt, hanem egy ideig az M60-ason is. Ja és persze azt építették az MBT-70-be. Nos a dolog úgy tűnik nem vált be.

  32. MBT-70 ? az nem a német USA közös koncepció volt ami után a németek a Leo2-ig az amcsik meg az M-1 hez jutottak? A 152-es nem válhatott be az M-60on sem mert az utsó verziók is a 105össel készültek az tuti. A másik dolog pedig hogy több helyen is olvastam hogy rettenet problémás volt…

  33. Pontosan arról az MBT-70-ről van szó. És igen, ami a legelején jó ötletnek tünt az M60 esetében kiderült, hogy a 105 mm L7 löveg még mindíg klasszisokkal jobban szuperál. Sőt olyannyira meg vannak vele elégedve vele az amik, gogy a legújjabb szerzeménybe a Stryker MGS-be is azt építették. Mondjuk ez nem egy „tank”, de nem is áll olyan messze tőle.

  34. Nem lehet, hogy azért is nem gondolkoznak 50 tonnánál nehezebb harckocsiban az oroszok, mert az problémás lehetne a vasúti űrszelvények, hidak, gázlóképesség stb. korlátjai miatt?
    Anno azt hiszem a HT-ban olvastam a Királytigrisről, hogy külön lánctalp kellett a vasúti szállításhoz, meg egyszerűen nem bírták el az akkori hidak.

    Ma már persze talán nem ennyire vészes a helyzet a hidak esetében, de a többit nem tartom lehetetlennek.

  35. misinator: már a sima Tigrisen is cserélni kellett a lánctalpat, ha vasútra tették, nem csak a Királytigrisen. Persze egy lánctalp jó pár tonna, szóval biztos remek móka volt vacakolni vele… De szegénynek nem ez volt az egyetlen baja.

    Hogy a témához is írjak valamit: kíváncsi leszek az Armatara, mi lesz belőle. No meg arra vagyok a legkíváncsibb, hogy hozni fogja-e az orosz eszközökre jellemző (jó értelemeben vett) igénytelenséget. Pl ha jól tudom a T-72 kb barackpálinkával is elmegy ( aztán lehet nem :) ).

  36. „ha jól tudom a T-72 kb barackpálinkával is elmegy”
    ez egy ul hogy elmegy bármivel, max elméletben vagy rövid távon, mert lehet hogy létre jön azzal is az öngyulladás, de a hatékonyság és a meghibásodás elég kérdéses…
    meg ki az a barom, aki azt a drága jó pálinkát beletöltené :)

    az abrams gázturbinája is működik mindennel, ami porlasztható és ég, pl chanel parfüm :) de valamiért mégsem a franciákat szállták meg… ;)

  37. Nem UL hogy műkszik a T-72 alkohollal, de nem 40%-ossal. hanem annál komolyabb alkoholtartalmú nedű kell hozzá. igaz a fogyasztása olyankor az egekbe szökik. gázolajbol olyan 250-450 l/100km a fogyasztása a tereptől függően, benzinnel 350-500 l/100km, alkohollal nem tudom pontosan mert magyarországon soha nem próbálták, csak amit meséltek az oktatóink hogy több mint 600l/100km et mondtak nekik a ruszkik. na most az 5 póttartállyal együtt 1200 litert tud magával vinni a járgány tehát a hatótávolsága igen karcsú! Sztem nem éri meg, de ha nincs más. Kíváncsi lennék, hogy bio-etanollal működne e a kicsike.

  38. anno nekem is mondták harckocsizók, hogy mindennel elmegy, ugyhogy lehet benne valami, de nem hiszem hogy olyan gyakran ki is próbálták volna…
    de amúgy az alkohol még a gázolaj/benzintől is sokkal drágább és ritkább (legalábbis egy harci helyzetben, ahol fogyóban a nyál eléggé valószínűtlen, hogy egyszer csak ott lesz egy szeszgyár a köv domb mögött) direkt szeszt meg biztos nem fognak venni bele ugyhogy nem nagyon tudok olyan szitut elképzelni, amikor szesszel megy…
    E85 is elhanyagolható helyen hozzáférhető a sima dízelhez képest és a előállítás aránya meg pláne, nem beszélve arról hogy a benzin árával arányosan drágul az is :D ???

  39. @oroszos
    Szerintem talán még nehezebb is egy megfelelően sima csövet előállítani mint egy huzagoltat, de előnyösebb mivel a kisebb súrlódása miatt ugyanolyan töltetnél magasabb kezdősebesség érhető el vele. Szintén a kisebb súrlódásból következik hogy a cső kopása sem olyan mértékű amely jótékony hatással van az élettartamra. A magas kezdősebesség leginkább a nyíllövedék miatt fontos hiszen az csak mozgási energiájával rombol mely értékben ugye a sebesség négyzetesen számít.

  40. azt írtam szerintem.. :) Egyébként azért gondolom ezt mivel a pontosságot igen nagymértékben befolyásolja akár a legkisebb egyenetlenség is a csőben mivel a simacsövű ágyúkból lőtt lövedékek jóval kisebb perdületi sebességgel forognak. Persze a huzagolt csövűeknél is lényeges szempont, azonban szerintem a tűréshatár lényegesen nagyobb és a pontosságot leginkább a csőszáj környékének sérülése befolyásolja. Nagyon sajnálom de nem tudok pontos értéket megadni a forgási sebességekre, mert a jegyzeteimben sehol sem találom, pedig tanultam… De mindenki nyugodjon meg már leöntöttem magam szurokkal és mindjárt megyek is hemperegni a tollba :D

  41. duckdodgers!
    A sima csövű löveg önmagában nem forgatja a lövedéket !

    Szárnyak stabilizálják: a kumulatív gránátok utálják a forgást.
    / a franciák a lövedék forgását például csapágyazással csökkentették, de ez a megoldás nem terjedt el /

    A sima cső nagyobb kezdősebességet is jelent. A sima cső könnyebb és kisebb a kopása mint a huzagolté.

  42. Hát ez is igaz. :D
    Amúgy tudtátok, hogy egy orosz mérnök fejéből pattant ki az egész turbina ötlet?
    Még 1948-ban tervezte meg az első ilyen harckocsit egy bizonyos Starostienko a Kirov Gépgyár alkalmazottja. De sajnos a turbinák akkori fejlettségi (vagy inkább fejletlenségi) szintje nem tette lehetővé egy ilyen harckocsi megépítését.

  43. Tisztelt omega !

    Kérlek olvasd vissza a korábban az általam korábban leírtakat erről. Bizony igenis forognak még a sima csőből lőtt gránátok is csak nem olyan sebességgel, mind a nyíllövedékek BM-9 -12 stb… , mind a rep-romb OF-19 vagy OF-26 , mind a kumulatív gránát BK-14 és utódai végeznek forgó mozgást, a különbség az hogy ezeket a csőelhagyás után kinyíló szárnyakon található lapolás készteti forgásra és nem a huzagolás természetesen a nyíllövedék nem kinyíló szárnyakkal van ellátva hanem első részén egy 3 szegmensből álló segédlapokkal melyek a gázok tömítését végzik. De mindezt és a hozzászólásodban amúgy abszolút helyes részt
    „A sima cső nagyobb kezdősebességet is jelent. A sima cső könnyebb és kisebb a kopása mint a huzagolté.”
    leírtam már korábban indoklásként.
    További kellemes időtöltést! Duck Dodgers

  44. Mackensen

    De, azt a Morozov gyártotta/gyártja, és ha a t-80-asnál tartunk, azt az ukránok vitték még tovább t-84 néven. Mondjuk ez olyan, minthogy az oroszok a legtöbb t-64-est gyorsan kivonták, meg a t-55-ös és t-62-es állománynak is az eléggé nagy részét, míg az ukránok modernizálták a t-64-eseiket (T-64BM), meg a t-80-as flottájuk 1 részét + beszereztek t-84-eseket is, viszont a t-72-es flottájukat kukázták.

    Ennek nem más az oka, mint hogy, az, hogy az oroszok tervezték és gyártották a t-72-ast, míg az ukránok a t-64-es és a t-80-ast, viszont a t-80-ast az oroszoknál is gyártották, szóval az ott is szolgálatban maradt.

  45. mr_extreme szerint: „…Nehogy azt mondja már valaki hogy az oroszok azért nem csinálnak ~50 tonnánál nehezebb harckocsit, mert nincs ~720 lóerőnél erősebb mindenevő dízeljük……”

    Érdekes, hogy megéreztem tegnap este, hogy valaki ezt a kérdést :-)

    Fürdés közben gondolkoztam is, hogy én mit válaszolnék – ha valaki feltenne egy ilyen kérdést /Hogy milyen megvilágosodásai tudnak támadni az embernek a „vizes blokkban”!? :-)))/

    Na tehát:
    A Szovjetunió utolsó nagy dobásai a 80-as évek közepéig történtek meg: MiG-29, Szu-27, T-80 stb.
    Utána elfogyott a pénz, a spiritusz stb.
    Az újabb konstrukciók realizálódásának esélyéig gyakorlatilag a múlt évtized közepéig kellett várni.

    Addig csak a meglévő alapokat farigcsálták, variálták tovább /MiG-35, Szu-30, T-90, stb./

    Ahhoz, hogy az akkori technikai megoldásokkal a szovjetek átlépjék a bűvös 1000 lóerős határt,a nyugati csúcsminőséget kellett volna produkálni – nagy sorozatban!

    Ez már akkor nem ment nekik, meg talán nem is akarták a régi szemlélet miatt /tömeghadsereg, anyagháború stb./

    Utána jött ugye a csipkerózsika álom – mostanáig.

    Azóta viszont volt egy jelentős változás!
    Nyugaton drasztikus technológiai áttörés jött a dízeltechnológia terén: A VW PD technológiája, illetve a Fiat/Mercedes-Benz common-rail tecnológiája.
    Az addig elképzelhetetlen/használhatatlan (traktorvontatás „sport” motortuningjai/ teljesítményei (liter ill. fajlagos) lettek elérhetőek.
    S nem csak a személygépkocsi kategóriában, hanem az erőgépek terén is.

    Szoktam nézegetni egy barátom MTZ, Rába-Stiger, ill FENDT traktorjait; a FENDT erőforrása többet tud az MTZ-től szinte kisebb blokkal, mint a Rába…

    Ma az oroszoknak már nem kéne az aktuális csúcsteljesítményt produkálni, elég a mai technológiai középmezőnyt produkálni.
    Elég lenne, ha nagyjából lemásolnák a pl. Kamaz által megvásárolt Cummins erőforrások megoldásait.

    De továbbmegyek; van saját motorjuk!
    A középmotoros Kamaz versenykamionban egy V12-es 1050 Le-s szörnyeteg dohogott. Nem vált be(?), mert törte az erőátvitelt, mint a ropit…
    Csak írjátok be a gugliba: KAMAZ 49255 „The Beast”

    Márpedig, ha a motor bírta a Dakart, akkor bírná a háborút is.

    Szerintem.