|

Akkor most mi a helyzet Viljucsinszkkal?

A távoli Kamcsatkában, az Avacsa-öböl déli partján fekvő Viljucsinszk neve ismerősen csenghet olvasóink számára, hiszen a Csendes-óceáni Flotta tengeralattjáró bázisaként funkcionáló zárt város több alkalommal is szerepelt már oldalunkon.

Elsőként 2010 októberében, mikor arról számolhattunk be, hogy a bázis modernizálási munkálatai a végéhez közelednek, a támaszpont lényegében készen áll a Borej-osztályú SSBN-ek, illetve rakétafegyverzetüknek, a Bulavának fogadására.

Idén januárjában, az Északi Flotta állományát erősítő K-84 Jekatyerinburg év végi tűzesetét követően bő 2 héttel arról számolhattunk be, hogy a híresztelések szerint elképzelhető, hogy az öböl feletti domboldalban található paneltömbökből egy ideig még továbbra is csak a szokásos látvány tárul majd a haditengerészek és családtagjaik szeme elé: Delta III, Oscar II, Akula és Kilo-osztályú tengeralattjárók. Lévén az első Borej-osztályú boomer, a K-535 Jurij Dolgorukij vélhetően az Északi-Flottánál áll majd hadrendbe, kisegítve azt a K-84 kidőlése kapcsán.

Viljucsinszk látképe

A viljucsinszki tengeralattjáró támaszpont és a domboldalban fekvő épületei ,

Nos, jelenthetjük, hogy az orosz sajtó ismételten viljucsinszki hírekkel – és egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal jelentkezett. Lássuk is mik az állítólagos fejlemények!

Az Izvesztyija című napilap értesülései szerint a Csendes-óceáni Flotta tengeralattjáró bázisa a korábbi nyilatkozatokkal ellentétben egyáltalán nincs kész az új generációs ballisztikus rakéta hordozó atom-tengeralattjárók fogadására.

A lap értesülései szerint a parti infrastruktúra terén egyelőre semmilyen komolyabb munkálatok nem törtétek. A támaszponton szolgáló tisztek egyikének elmondása szerint a mólókon semmiféle felújítási munkálatok nem történtek és a Bulava rakéták számára sem épült új raktár, azokat a Delták elsődleges fegyverzetéül szolgáló R29-esekkel egy helyen, az öböl túlpartján fogják tárolni. Elmondása szerint a korábbi ígértek szerint új móló és rakétatároló épület fog épülni, de ezek egyelőre még mindig csak szavak szintjén léteznek.

Nos, ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk, de az tagadhatatlan, hogy az elmúlt években a haditengerészek és családtagjaik lakhatási körülményei drasztikus változásokon mentek át, hiszen új, jól felszerelt lakóépületek, kórház, óvoda és sportközpont is épült a zárt város területén. Erről bárki meggyőződhet egy fotóposzt keretében, amit az év elejei orosz fotófelvágott bejegyzésünkben be is linkeltünk. Fotófelvágott posztunk kapcsolódó része, illetve közvetlen link a viljucsinszki állapotokat bemutató fotóposztra.

Talán nem meglepő módon a Csendes-óceáni Flotta szóvivője által közöltek más képet festenek a mólókkal kapcsolatban. A flotta szóvivőjének elmondása szerint a mólókon elvégzésre kerültek a szükséges munkálatok, melyek elsősorban elektronikai és kommunikációs vonatkozásúak voltak. Elmondása szerint a Borej-osztály egységei nem követelnek meg különleges, a korábbi SSBN osztályok kikötői kiszolgálásához szükséges infrastruktúránál többet.

„Ezek a tengeralattjárók bárhol állomásoztathatóak, a móló nem számít. A tengeralattjárók rendelkeznek az összes szükséges felszereléssel.” – áll a nyilatkozatban.

K-535 Jurij Dolgorukij egyik tengeri tesztútja során, a tengeralattjáró hátulja felől készített fotó

A K-535 Jurij Dolgorikuj SSBN egyik tengeri tesztútja során | Forrás: Made in Russia blog – en.sdelanounas.ru ,

A napilap által megkérdezett másik forrás, az orosz Geopoltikai Akadémia elnöke szintén úgy nyilatkozott, hogy a Borejek által a kikötővel szemben támasztott követelmények megegyeznek a Delta-osztályú tengeralattjárókéval, így a viljucsinszki mólók módosítása nélkül is vígan el tudnak lenni. Kitért arra is, hogy a Bulava tárolási paraméterei alapvetően megegyeznek a Szinyeva SLBM-ével, így ez sem okoz problémát.

A témában talán leginkább kompetensek, a Borejeket építő és tesztelő Szevmash hajógyár illetékesei a téma titkos voltára hivatkozván nem kívántak a Borejek kikötői igényeiről értekezni a napilap részére, ahogy a Keleti Katonai Körzet parancsnoka sem nyilatkozott arról, milyen munkálatok is zajlottak ezidáig Viljucsinszkban a Borejek fogadásának előkészítése kapcsán.

Megint egy másik megkérdezett elemző úgy vélekedett, hogy nem valószínű a Bulava idei hadrendbe állítása, hiszen egyrészt a tárolás módja sincsen tökéletesítve, ami súlyos balesetekhez vezethet, másrészt a tesztindítások mindössze 52 százaléka volt sikeres, a hadrendbe állításhoz pedig 95 százalékos érték kellene.

Nos, ez így a csúsztatás mintapéldája tesszük mi hozzá… Ugyan tagadhatatlan, hogy az összes Bulava tesztet tekintve nem éppen kiemelkedő a rakéta teljesítménye, de nagyon nem szabad megfeledkezni arról, hogy az ezidáig 19 tesztből az utolsó 6 indítás mindegyike – beleértve a decemberi szalvót is – abszolút sikeres volt. Azaz mióta meghirdették a sikertelen tesztért szibériai gulág fokozott minőség ellenőrzés programját, azóta a Bulava megtáltosodott, hibátlanul veszi az akadályokat. Ezen időszakot nézve pedig teljesíti a hadrendbe állítási feltételeket.

Viljucsinszk közelében

Viljucsinszk közelében | Fotó: http://www.panoramio.com/photo/39308519 ,

A Csendes-óceáni Flottán belülről származó friss információk szerint a Bulava hadrendbe állítása az idei év őszén, vagy 2013 tavaszán várható. Ez nagyjából összhangban van Dimitrij Medvegyev elnök által a szalvó indítás után nyilatkozott információkkal, melyek 2012 év végéig történő hadrendbe állításról szóltak. A forrás szerint a pontos dátumot a Bulava idén nyári tesztjei döntik majd el.

19 hozzászólás “Akkor most mi a helyzet Viljucsinszkkal?”

  1. Az eredeti hír milyen felújítási munkálatokról szólt?
    Amúgy a Raptor miatt sem kellett újraaszfaltozni az Elmensdorf légibázis.

    OFF

    Az orosz média szereplői közül melyikeket tekinthetünk a leginkább elfogulatlannak és hitelesnek?

  2. Kérdés, hogy mihez képest megfelelő? Az orosz átlaghoz képest? A – közismerten puritán – tengeralattjáró-élethez képest? Persze az ideális az lenne, ha a tisztek és altisztek családi házakban laknának, a sorállomány pedig kényelmes laktanyákban vagy panelházakban. A környék nagyon szép, de érdekesnek tartom, hogy a rakétákat „épületben” tárolják. Szerintem föld alatti, jól védett tárolókat kéne építeni. Ellenkező esetben egy baleset vagy támadás lenullázhatja a kikötőt. Saját erőmű sem ártana, a polgári hálózat helyett. Kéne egy szárazdokk is, kisebb javításokhoz ne kelljen ezer km-eket úszni. Hogy ezekből mi van meg? Hmmmmm…. A múltkoz írtam, hogy a Csendesre szerintem az oroszoknak nem kellene boomer. Északon jobban védettek.

  3. arra lennék kiváncsi (talán varga dima segít), hogy ez az állami szintű hazudozás, amikor az érintetteket nyilvánvalóan hülyének nézik ez tisztán szovjet hagyaték, vagy teljesen normális az orosz vezetők között?

    az első kép döbbenetesen jó: mint valami óriás, robotizált, fém kardszárnyú szörnyeteg!

  4. dudi

    nem erről beszélek. a maszkirovka, a diplomáciai trükközés bár nem orosz találmány, de tudom, hogy nagymestereik.

    én a szereplők vagy érintettek(ha a szovjet vagy kommunista rendszert nézzük, akkor mindenkinek a) nyilvánvalóan hülyének nézéséről.

  5. Off…..
    Dima biztosan tudna segíteni elemezni ezt a jelenséget, de próbáltak már rá pszichológusok is magyarázatot adni. Két alapvető okot neveztek meg. Az egyik a kommunista rendszer pszichológiája, amelyben a hierarchiában elfoglalt hellyel egyenes arányban „vetítési kényszer” működött. A másik pedig a nagyhatalmi státusz pszichológiája. Évtizedekig ők voltak a világ egyik fele. Egy bolygó lakossága bízott/félt a SZU erejétől. Ahogy a képesség, a pénz csökkent, úgy nőtt a „vetítés”. A fejekben nem könnyű feldolgozni, hogy a hidegháborút bizony elveszítették. abban, amiben egy ország hitt (az eszme), történelmi távlatban egy szempillantás alatt kidurrant.

  6. Ettol a felszini raketatarolotol a frasz kerulget. Eleg egy baleset, egy villamcsapas, egy emberi hanyagsag ( letezik ilyen egyaltalan az oroszoknal :-))) es nem csak hogy a kikotonek annyi de bizony az egesz tersegnek is mert szerintem bar a Jekatyerinburg esete utan biztos megint szigoritanak a biztonsagi eloirasokon de ez csak ideiglenes lesz es szepen visszafogg esni a biztonsagi szinvonal ” hagyjad Szasa, jo lesz az igy, nem lesz semmi baj” szintjere. Ha pedig a maceras harciresz le felszerelesek elmaradnak a tarolasba vetelkor. Mar pedig igen macerasak a dolgok a beszabalyzasok miatt akkor el lehet kepzelni mi tortenne egy felszini baleset eseten. Beszennyeznek az egesz tereseget de szerintem s legaramtol fuggoen jutna abbol eleg sok helyre.

    Az „oroszos” megoldas sajna megint latszik.

  7. Néhány rövid gondolat erejéig…

    Megnéztem a fotófelvágott hivatkozott képeit és az jutott eszembe – a vörös propagandán túl ;D -, hogy az oroszok úgy tűnik igyekeznek valamiféle jövőképet adni azoknak a katonáknak és családjaiknak, akik ott szolgálnak, vagy ott fognak szolgálni. Elnézve az ún. „szociális szektor” fejlesztéseit ez fontosabb és előremutatóbb lehet, mint mondjuk egy-két új móló megépítése, még akkor is, ha az állami finanszírozású fejlesztési beruházásokból eddig kimaradt helyi vállalkozók szerint lenne még ott mit csinálni. (Elnézve a világ nagy részét végül is hol nem?)

    Szumma szummárum én azért nyugodtabban alszom, ha nem feltétlenül frusztrált és életunt fickókra van bízva például egy éles Delta. Minden hadsereg annyira erős, amennyire a katonái, és nincs veszélyesebb egy gyenge és bizonytalan seregnél.

    Borej és Bulava:

    Ismerve az oroszok „rusztikus” hagyományait, simán elképzelhető, hogy a Borej a meglévő infrastruktúrával is beéri, legalábbis egy ideig. Azt nem mondom, hogy ne lehetne akár ideálisabb is a bázis, de – megnéztem Jancsiga linkjeit is – azért láttam ott még egy-két komolyabb tengót, tehát annyira nagyon nem lehet leromolva az egész.

    Borej: A hajó egy jelenség, ezt el kell ismerni. Elég durván néz ki a képen.

    Bulava: Ahogy korábban írtam számomra még mindig kérdőjel. Elfogadom, hogy az utóbbi néhány tesz már hibátlan eredménysort mutat, de az orosz újgenerációs szárazföldi ICBM-ek (Topol, Jarsz) esetén ilyenről szó sem volt. Legalábbis nem tudok sikertelen tesztekről (nehéz is lenne eltitkolni), ha mégis volt, akkor a feketepont az enyém.

    Kuruc71: Az ilyen tároló építmények részben felszíni, részben felszín alatti helyiségekből állnak, ugyanis a raktározás és a karbantartás két külön fázis. Villámcsapás miatt ne aggódj, az emberi hanyagság vagy hiba ellenben örökéletű Damoklész kardja, maximum törekedni lehet a rizikófaktorok csökkentésére.

    M

  8. Kuruc: régebben olvastam az atomfegyverekről, talán az sg.hu oldalán. Az volt a cikk lényege, hogy ezek a konstrukciójukat tekintve meglepően ellenállóképesek a külső behatások tekintetében. Tehát nem robbannak fel, sőt, általában nem is sugároznak ha villámcsapás, tűz, robbanás, vagy lövés éri őket, maximum tönkremennek! ( Tehát feleslegesen aggódott John Travolta a Broken Arrow/Rés a pajzson című filmben )
    Viszont, csak hogy erősítsem az eddigi fóbiádat: szerinted a kis sárga barátaid biztonságosabb körülmények közt tárolják a „Hosszú Menetelés” ICBM rakétákat, vagy a Han osztály utódjához szánt SLBM rakétákat? :-))

  9. Megnéztem az eredeti cikket, még egy érdekesség erről a támaszpontról, az, hogy, gondolom Putin utasítására, 2002-ben két óriási olaj cég, TNK és, Magyarországon MOL részvények vásárlásáról híressé vált, Szurgutnyeftegáz szinte megmentette a Viljucsinszkot…tuljadonképpen újra építették. A jégpályás csarnokot 2007ben szinte Putin személyesen nyitotta meg.
    Természet gyönyörű arrafelé:
    http://venividi.ru/node/5290
    Valami hasonló helyen sikerült szolgálnom 86-88ban, érdekes, hogy az ember csak akkor igazán kezd értékelni a látottakat,amikor visszatér egy nagy büdös európai városba…

    Szeiszmologia szempontjából eléggé aktiv a Kamcsatka: http://foto-gorodov.ru/city/viluchinsk/835-7.html Gondolom, hogy a rakéták tarolásánál ez figyelembe vették.
    Híres gejzír-völgyet évente több ezer turista keres meg…főleg japán..
    Kamcsatka egy csodalatos hely…olyan orosz Galapagosz, több tíz tűzhányó,több ezer medve, több millió lazac…Ezt a rövid filmet mindenkinek ajánlom:
    http://www.youtube.com/watch?v=1jO6vAbjO9I