|

Sikeres Bulava szalvó – és egyéb rakétás témák

Orosz barátaink alapvetően szeretnek december vége felé ballisztikus rakétákat tesztelni, így volt némi remény arra, hogy az időjárás miatti bizonytalankodásuk ellenére az idén eregetnek még Bulavát; méghozzá olyan formában, amit már mindenki tűkön ülve vár: szalvóban. Nos, december 23-án este az orosz védelmi minisztérium hivatalos honlapja azzal állt elő, hogy a Bulava hordozóplatformjának, a Project 955 / Borej-osztálynak jelenleg még csak egyetlen hadrendbe állítható egysége, a Jurij Dolgorukij a pénteki nap folyamán 2 Bulava SLBM-et indított útra a Fehér-tengerről, azok pedig jól nevelt / minőségellenőrzött (kinek hogy tetszik) Bulavákhoz illően rendre meg is érkeztek a kamcsatkai Kura tesztmezőn kijelölt koordinátáikra.

A Bulava történetének 18. és 19. tesztjével kapcsolatban – mely az utóbbi fél év 4., illetve 5. sikeres tesztje volt – ennél több információ egyelőre nem áll rendelkezésre, azonban immáron borítékolható, hogy a Bulava/Borej páros hadrendbe állítása már nincs messze – ám hogy ez 2012 folyamán mikor fog megtörténni, arról egyelőre nincsenek információk. Kiindulási alapként azzal számolhatunk, hogy az idei év februárjában az orosz védelmi minisztérium minimálisan 4-5 sikeres Bulava teszttől tette függővé a ballisztikus rakéta hadrendbe állítását. Nos, a Borej-osztály letesztelve, a Csendes-óceáni támaszpontjuk kész, a Bulava korábbi problémáit az idei tesztek alapján pedig úgy tűnik sikeresen orvosolták az orosz mérnökök, szóval várjuk a jövő évi fejleményeket…

Bulava SLBM nemsokkal a vízfelszín áttörése után

A védelmi minisztérium honlapjának főoldala a fenti fotóval promózza a hírt, az azonban nem kerül megerősítésre, hogy pénteken készült-e a felvétel. Bulavának mindenesetre Bulava | Fotó: orosz védelmi minisztérium ,

A globális csapásmérő képesség vonalán ugyan megmaradva, de a tengerről a szárazföldre szállva folytatjuk tovább mondandónkat – konkrétan a Topol-M elfajzással, az RS-24 Jarsz-al.

Mint ismert a Topol-M mobil-telepítésű változatának, az RS-12M1-nek a gyártása a továbbfejlesztett és egyben MIRV-esített alfaj, az RS-24 Jarsz előtérbe helyezése miatt befejeződött, illetve augusztus eleje óta hadra fogható a teljes feltöltöttséget júliusban elért első Jarsz ezred. Az első 3 db RS-24 rakétáját 2010-ben átvevő ezred 3 rakétaosztályból áll, melyek egyenként 3-3 mobil telepítésű ICBM-el rendelkeznek, azaz a tyejkvoi 54. gárda-rakétahadosztály mostanáig összesen 9 db RS-24 állt hadrendben. Ez változott meg december 19-én, mikor is a tyejkovoiak újabb rakétaosztállyal és így további 3 interkontinentális ballisztikus rakétával bővültek, egy tucatra emelve a rendelkezésre álló Jarszok számát.

RS-24 ICBM-ek és a MAZ gyártmányú szállító-emelő-indító járműveik

RS-24 ICBM-ek és a MAZ gyártmányú szállító-emelő-indító járműveik. A fotó a december 19-i átadás során készült elviekben | Fotó: orosz védelmi minisztérium ,

Ám ez nem minden: a várakozások szerint még az idei év vége előtt felállításra és feltöltésre kerül egy újabb rakétaosztály, mellyel már 15 darabra növekszik majd Oroszország legújabb interkontinentális ballisztikus rakétájának mennyisége.

Tovább fűzve a dolgokat elmondható, hogy a jövőben Tyejkovo mellett Novoszibirszkben, a 39. gárda-rakétahadosztálynál is elkezdődik az RS-24 bevezetése, sőt mivel jövőre befejeződik az RS-12M2, azaz a siló telepítésű Topol-M szállítása, orosz barátaink ezt követően már a silókba is RS-24-eseket töltögetnek majd. Ez ugyan már idén augusztusban bejelentésre került, ám most ismételten megerősítették a dolgot – a több visszatérő egységet hordozó ICBM-ek a feloszlatástól megmentett 28. gárda-rakétahadosztály arzenáljában, azaz Kozelszk környékén jelennek majd meg.

A Hadászati Rakétaerők arzenáljának megújítása kapcsán Moszkva anno 6 ezrednyi siló telepítésű Topol-M rendszeresítését rendelte el, melyek mindegyike a 60. rakétahadosztály (Tatyiscsevo) silóiban került elhelyezésre. Illetve kerül elhelyezésre, lévén a 6. ezred feltöltöttsége még nem teljes, ahhoz az idei év vége előtt, illetve jövőre leszállítandó 4-4 RS-12M2 hiányzik még. E hónaphoz egy évre, 2012 végéig azonban már a helyén lesz mind a 60 RS-12M2.

Nyitott Topol-M silóba kukucskáló orosz tisztek valahol Oroszországban

Nyitott RS-12M2 Topol-M silót szemléző orosz tisztek. A fotó elvileg 2001-ben készült ,

7 hozzászólás “Sikeres Bulava szalvó – és egyéb rakétás témák”

  1. “Project 955 / Borej-osztálynak jelenleg még csak egyetlen hadrendbe állítható egysége, a Jurij Dolgorukij…”

    Az “Alexander Nevsky” is készen van már, most zajlik a sea trial…

    “December 28-án a Nyerpát is átadják az indiaiknak.”

    Akkor ez valami új info? Mert pár napja még csak annyit mondtak, hogy “jauár végéig” átadják. Igaz, ebbe belefér a dec. 28 is…

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.