|

Sz-400 export: nyet

A fegyverexportőr szervezet tájékoztatása szerint még éveket kell a ballisztikus rakéták és csapásmérő robotrepülőgépek ellen is alkalmazható légvédelmi komplexumok exportjára.

Az orosz állam kezében lévő Rosoboronexport feje, Anatoly Isaikin úgy nyilatkozott a napokban, hogy országa biztosan nem kezdi meg a részben Moszkva védelmét is ellátó Sz-400 Triumf (SA-21 Growler) légvédelmi rendszer árusítását 2015-ig, így addig várnia kell Fehéroroszországnak és Kazahsztánnak is a rendszeresítéssel.

Sz-400 Triumf

Sz-400 Triumf Moszkvában, 2009. május 9-én ,

A rohamléptekben korszerűsítés alatt álló orosz légvédelem majdani gerincét képező, valamint a jövőben a föderáció „csillagrombolóira” felszerelendő Sz-400 képes 400 km-es sugárban és akár 40 000 – 50 000 méteres magasságban ellenséges célpontokat megsemmisíteni, így kiváló váltótípusa lehet a mostani, Sz-300-on alapuló rendszernek.

Szerző: GrGLy

—–
Jelen írás a HTKA Lapcsoport által szervezett Hír- és Cikkíró versenyre érkezett és megfelelőnek ítéltetett a publikációra. Amennyiben Te is szeretnél indulni a nyereményekért vagy csak szeretnéd megmutatni a világnak eddig rejtegetett írói vénád, akkor ne habozz, jelentkezz gyorsan! Részleteket ide kattintva olvashatsz!

216 hozzászólás “Sz-400 export: nyet”

  1. Amúgy ütős kis cucc. Olyan országoknak amik nem akarnak erőt kivetíteni nem is kéne vadászgépekkel szerencsétlenkedniük, hanem csak ilyen légvédelmi rendszereket beszerezni.

    Egy pár ilyen lehet többet érne nekünk, mint az a néhány Gripen, és lehet gazdaságosabb is lenne, de ezzel előbb megvárnám az okosakat, akik tudják mennyit kóstál egy ilyen.

  2. Az ár az oroszoknál is attól függ melyik – mennyire „baráti” – országról van szó.

    Talán némi eligazítást ad,hogy pár éve egy Sz-300 komplexum áraként 70 millió dollárt olvastam, de a cikk arról már nem szólt, mi tartozik egy komplexumba ! ( meg azt se melyik modifikáció… )

  3. Nem orosz kézen levő orosz légvédelmi rendszerek az utóbbi időben nem szerepeltek valami fényesen a Birodalom erőivel szemben.
    (Az oroszoknál meg ugye nem próbálkoztak.)
    (Valahogy keletről nyugat felé meg nem próbálkoztak.)

  4. 400 millió dollár…
    Az alábbi konfigurációban:
    8 darab indító platform, irányító és támogató járművek, szimulátor, valamint 112 darab rakéta. Három különböző rakétatípus indítható a tubusokból, a vételár nem részletezi, hogy melyikből mennyit adnak alapáron, vagyis 400 millió dodóért. Az ár 2011-es forrásból származik.

  5. S-300 sose került megmérettetésre még sehol, ez a rendszeresítők történelmén kívül valamennyire utalhat az elrettentő szerepére is:)

    Ezeknél a top légvédelmi rendszereknél (S-300, 400, Patriot) az elrettentő faktor is nagy szerepet játszik, az ernyő területére a legritkábban lépnek be az ellenséges gépek. Egyébként a Patriottal is kicsit furák a combat tapasztalatok, leginkább Scud-okat (kétséges hatékonysággal) és baráti repülőgépeket (igen eredményesen) szedtek le vele.

    Az orosz eredet eszközök Grúziában egész eredményesen szerepeltek, nyilván megvédeni nem tudták a légteret a nagy túlerővel szemben, de egész sok orosz gépet szedtek le (2 Szu-24, 3 Szu-25) a konfliktus rövidségéhez képest.

  6. Killer Clown

    „Egy pár ilyen lehet többet érne nekünk, mint az a néhány Gripen, és lehet gazdaságosabb is lenne…”

    Azért azt megnézném, hogy egy légvédelmi rakétával hogyan kísérsz ki az ország légteréből pl. egy civil repülőgépet, amelynek mondjuk rossz a rádiója, vagy bármely más okból kommunikáció képtelen. Vagy amolyan kétbites módon oldanád meg a dolgot? Tehát ha jókedvünk van, berepülhet ide bármi, ha meg rossz napunk van, mindenkit lelövünk a p*csába, ami repül, és nagyobb egy sasmadárnál? :-)) Szerintem az Arrabónás fiúknak a délszláv háborúk óta nem volt éles riasztásuk, miközben Kecskeméten évente legalább 2-3 alkalommal kell készültségi géppárt emelni…

  7. Akkor azért nem fillérekért vesztegetik, bár ez akkor egy teljes egység felszerelését teszi lehetővé, úgy nem rossz.

    Tilikov,

    Azért nem igazán jó a dolog, mert légtérsértés esetén így csak a roncsok alapján tudnád utólag azonosítani a behatolót, és amikor meglátod a lelőtt gép roncsdarabjai között a Lufthansa logót, elég kellemetlenül érzed magad.

    Meg persze a multifunkcionalitás hiánya is jelentős, ahogy azt Mackensen kiemelte. Remekül kiegészíti a vadászerőt, de teljesen kiváltani nem tudja azt.

  8. „Egy pár ilyen lehet többet érne nekünk, mint az a néhány Gripen, és lehet gazdaságosabb is lenne, „…

    Bizony jól volna nekünk is.

    De önmagában a legjobb légvédelmi rakéta is kevés ! Például védeni kell a rá vadászó fejlett repülőgépek ellen, a kommandóknak is kívánatos célpont – sérülékenyek mert egy indítón álló rakétának elég egy gépkarabély sorozat is !
    A tüzérségnek is elsődleges célpont.
    A rendszer radarjaira speciális rakéták vadásznak stb.

  9. Mackensen

    Ez egy érdekes elméleti kérdés, de szerintem jobb a realitásokból kiindulni. A realitás pedig az, hogy a griffjeink nagy valószínűséggel nem fognak harckocsioszlopokat bombázni.

    Még elméleti szinten is legfeljebb orosz harckocsioszlopokat tudnék elképzelni itt egy nagyon valószerűtlen EU-orosz konfliktus esetén, de ha bekövetkezne ez a valószerűtlen esemény, akkor a griffek nem tudnák megállítani őket, vagy megvédene a NATO, vagy coki újabb 40 évre :)

    Tudom, hogy ez itt nagyon provokatív, sőt szentségtörő elképzelés, de a realitásoknál maradva, nem lehet, hogy egy jó légvédelmi rendszer gazdaságosabb lenne mint a repcsik?

  10. Elvileg a HARM-nál nagyobb hatótávú a rakétája, ezeket a rendszereket elég nehéz a levegőből semlegesíteni. Ha megnyernénk az országszintű lottóötöst, érdemes is lenne beszerezni, én még pár Pancirt is vennék mellé a kiemelt célpontok, Paks, Százhalombatta, Budapest, Kecskemét és esetleg Győr védelmére, de jelenleg sok fontosabb dolgunk van ennél, és nem mi nyertünk.

  11. „A fegyverexportőr szervezet tájékoztatása szerint még éveket kell a ballisztikus rakéták és csapásmérő robotrepülőgépek ellen is alkalmazható légvédelmi komplexumok exportjára.”

    egy várni nem maradt ki?

    Tilikov: Ez sose így volt. Légvédelem sose tudott helyettesíteni légierőt. Ez ha tetszik dogma ha nem érted…

  12. Gazdaságosabbnak biztos gazdaságosabb lenne, csak míg árában a harmadába kerül, képességeiben csak a tizedét tudja. Kiegészítésnek nagyon jó, ha további gépeket akarunk majd egyszer valamikor amikor minden szép és jó lesz, akkor lehet érdemesebb helyette ilyet, de önmagában nagyon nem elég. Nem véletlenül nincs olyan ország sehol, ami erős légvédelemmel, de gyenge vadászerővel rendelkezik.

  13. Ahhoz, hogy exportálni tudják az S-400 -ast bovíteni kell a gyártási kapacitást. Ezért 1 mld USD koltenek két új gyár építésére egyet Nyizsnij Novgorodban a másikat Kirovban építik fel 12000 új munkahelyet teremtve. Januárban kezdték az építés és 2014-ben akarják átadni az uzemeket. Az Almaz-Antej gyár egyik vezeto mérnoke kijelentette, hogy az év végéig elkészul az S-500 -as prototípusa. 6 év fejlesztés után már itt az ideje.

  14. „Nagyon nem latom ertelmet egy ilyen rendszer beszerzesenek”

    Ahogy én se , ez oylanaknak való akit a nyugati agresszor folyamatosan fenyeget és a lehető legnagyobb veszteséget okozzák.
    Sose érdekelt az iraki légvédelem kiiktatása sőt azt sem tudom hogy miylen légvédelmi fegyverekkel védekeztek a jenkik ellen .
    A csöves légvédelmen kívül volt nekik valami jó cucc ?
    De gondolom nem volt sz-300 még a leggyatrább se .

  15. Jelenleg nagyon nem ez a legfontosabb dolog a Honvedsegben.Gondoljunk a helikopterallomanyra,szallitogepekre,harckocsikra,tuzersegre,pancelelharito kepesseg novelesere.
    A baj az hogy az egesz Honvedseg szerkezete,szemelyi allomanya a vicc kategoriaba sorolhato.A burokraciarol meg korrupciorol es hozzanemertesrol pedig ne is beszeljunk.
    Persze jelenlegi 0.8 % os eves GDP raforditassal sok mindent nem lehet csinalni,de egy kis atszervezessel,vizfejleepitessel sok milliardot meg lehetne sporolni.A Honvedseg szemelyi allomany osszetetele egy vicc.Rengeteg civil,tobb tabornok mint katona,a tiszti letszamrol nem is beszelve.A baj az hogy a sorkatonasag megszuntevel aranyosan nem epult le a tabornoki meg tiszti kar.Amig evente tobb tizezer sorkatona lepett szolgalatba addig volt realitasa ilyen tiszti letszamnak de jelenleg ez a vicc kategoria.A polgari allomany meg egy masik vicc kategoria.jelenleg kb 7200 civil szolgal a Honvedsegen belul.Vicc.Tudom hogy a honvedkorhaz a Honvedseghez tartozik de ez akkor is vicc egy 27000 fos letszamhoz kepest.
    A honvedelmi koltsegvetes fele megy el fizetesekre.kb 125 milliard.Atszervezessel,gondolok itt a harcolo alakulatok,harctamogatok,harcbiztositok feltoltesevel,vizfej leepitessel(kb3500 fo) meg lehetne sporolni kb 20 milliardot.Ott van az afgan misszio.Felreertesek ne essek a misszio az nem kotelezo.Evi 10 milliard megy el arra.Tulvallalas.Itthon a katonak alsogatyaban rohangalnak amig az afgan misszioban a letezo legmodernebb cuccokkal vannak felszerelve.Eloszor a hazai hadsereget kellene fejleszteni nem a missziosat.Evvel a ket dologgal mar evi 30 milliardnal tartunk.
    Abbol pedig lehetne venni kb 4 uj szallitogepet raklapnyi alkatresszel.Kepesseg megoldva 25 evre.Ra kovetkezo evben szamoljunk kevesebbel az uj technika fenntartasa miatt 25 milliarddal.Pl tuzerseg meg lenne oldva.stb stb.
    Penz jelen allapotok kozott is lehetne szerezni csak ahhoz kellene egy tokos miniszter aki kivagja azt a rothaszto vizfejet a Honvedsegbol es megszunteti a korrupciot,felszamolja a burokraciat.
    Penz az van csak ahhoz tokosseg kellene ami jelenleg nincs meg.

  16. Roni: Melyik? Kettő is volt?

    ÖHnál (91) az Iraqi légvédelem nagyon potens volt, mondhatni benne volt a Top10ben márpedig oda olyan országok tartoznak mint US, Oroszo, Izrael, Franciao, Anglia… Sok „jó cuccuk” volt és az Iraqi (Kínai…) személyzetet is megfelelően képzettnek olvastam. S300uk nem volt de 91ben az S300 olyan volt mint 91ben az amraam. btw 91ben Szun kívül volt már akárkinek is rendszerben S300a?

    Sok jó leírás van az egészről, ha jól emlékszem ASben is volt. Hogy mikor azt nem tudom. :(

  17. „Elvileg a HARM-nál nagyobb hatótávú a rakétája, ezeket a rendszereket elég nehéz a levegőből semlegesíteni.„

    Azert foldhatterben egy alacsonyan nagy sebesseggel kozelito gepet nem 400 kilometerrol fog kiszurni.Amire meg eszleli addigra pedig keso lesz.

  18. Fade

    Csak mennyiségileg volt TOP-10 minőségben kb 10-15 évvel járt az ami légierő mögött vagy+ az amik ismerték töviről-hegyire az alkalmazott iraki rendszereket így a zavarásuk és pusztításuk csupán gyerekjáték volt.

  19. Hmmm

    Ha egy AWACS gep kepes cca 10-12 meter magasan jarorozve ellatni 400-500 km re akkor egy a talajszinten cirkulalo legvedelmi komplexum hogyan kepes erre ?

    400 km es hatotav egy ekkora legvedelmi raketatol szerintem csak akkor elkepzelheto ha a cel nem vagy alig manoverezik.

    Esetleg !

    Amugy meg szerintem a rendszer elobb megveheto lesz a kinaiaktol mivel a zsetont ok adtak ra es kvazi a licensz jog az ovek. ( vagy reszben az ovek )

  20. erdifefoka

    „A Honvedseg szemelyi allomany osszetetele egy vicc.Rengeteg civil,tobb tabornok mint katona,a tiszti letszamrol nem is beszelve.A baj az hogy a sorkatonasag megszuntevel aranyosan nem epult le a tabornoki meg tiszti kar.Amig evente tobb tizezer sorkatona lepett szolgalatba addig volt realitasa ilyen tiszti letszamnak de jelenleg ez a vicc kategoria.”

    Emlékeim szerint már többször felmerült ez a téma itt, de mintha arról még nem esett volna szó, hogy jó-jó, hogy jelenleg aránytalanul sok a tiszt, de, ha a „nemzetközi helyzet” komolyan elkezdene fokozódni (amire, ahogy kinéz most Európa jövője, bizony van „némi” esély), akkor a behívott embereket ki lehet képezni egy-két hónap alatt is bokorugrónak, de a tisztképzéshez már több idő kell és annyi már nem biztos, hogy lenne. Szóval, ha így nézzük, akkor szerintem békeidőben több tisztre van szükség, mint amekkorát a békeidőbeli állomány létszáma indokolna. Persze, ha rosszul látom, akkor javítsatok ki. :)

  21. Wolfram:
    Szerintem is jól látod a tisztképzéssel kapcsolatos dolgokat. Viszont megjegyezném, hogy történtek átszervezések és leépítések is 2011-ben a honvédség vezetése táján, ellenben a harcoló állományt megpróbálták bővíteni. Ha a tervezett 8000 tartalékost is beleszámítjuk a haderőbe, akkor már a valódi katonák aránya el fogja érni az 50%-ot a 29780 fős honvédségben!!!! Ez a szám nem rossz ahoz képest, hogy 2009 ben a 26.000 fős honvédségben kb. 6-7 ezer fő szerződéses volt… Mindenképpen pozitív irányú a változás. Pont most raktak ki egy cikket erről: http://honvedelem.hu/cikk/30215/hatekonyabban,-esszerubben-mukodik-a-honvedseg

  22. dudi:
    Igen igen! De mint ahogy írtam is az 50% a tervezett 8000 fős tartalékos állományt is beleszámítva jön ki. Ugyebár a jelenlegi 6500-7000 szerződéses meg a 8000 fő tartalékos az már kb. 15.000 fő lesz, nem is beszélve arról, hogy tatán állomány feltöltések vannak folyamatban (igaz ez lehet részben tartalékosokból lesz megoldva). Ha ezt a 29780 fős honvédség-et nézzük, akkor már a katonák aránya lazán üti 2014-re az 50%-ot, ami közel optimális arány egy modern haderőben. Egyébként mint Hende is kifejtette, ő a tartalékosokkal azokat a létszámbeli hiányokat orvosolja, amire az egyébként állandó jelleggel foglalkoztatott szerződéses állományt kellene kiképezni, de adott anyagi lehetőségek mellett ezt csak az olcsóbb tartalékos megoldással tudja megoldani. Szóval ez igazából a honvédség békeidőbeli működéséhez szükséges kiegészítés, szóval ha tényleges tartalékos erőt akarunk (ami egy plusz erőt jelent a megfelelő méretű békeidőbeli haderő mellett) akkor szükségesek lesznek a jövőben további állománybővítések. Persze előbb jó lenne tisztességesen felszerelni a meglévő állományt.

  23. A kiemelt célpontok itthon szerencsés módon mind eléggé sík területen (Alföld, Kiskunság, Kisalföld helyezkednek el, a radart ha valami nagyobb dombra felrakod a radarját, elég jól be tudja látni a tágabban értelmezett környéket, a hipotetikus Pancirokkal és a meglévő Gripennekkel kiegészítve nagyon kellemes védettséget tudna biztosítani konfliktushelyzet esetén is.

    Az ára azért tényleg elég tetemes, a huey üzlet se lesz sokkal több annál, mint amekkora kiadást egy ilyen jelent.

  24. danielblack
    Ha így is lesz ahogy állítót(kívánom hogy legyen igazad) a harcoló alakulatok aránya akkor 40% lessz és nem 50 (a 40-is elfogatható békében)
    mert azt a 8.000 tartalékost ebben az esetben hozzá kell adni a már meglévő 30.000 főhöz és ugy számolni velük (ha már az 50%ba beleszámoltad a tartalékosokat a 100%ba is számold bele)
    Sz-400 sajnos eséjtelen számunkra se akarat se pénz de a NATO tagság se szól mellette.
    De nagyhatótávólságú légelhárító redszerekre tényleg szüksége lenne az országnak mert csapatlégvédelemmel és manpadal nem sokra megyünk.
    Meg ha már itt a NATO által is támogatott radarredszer „majdnem késsz”(bár Medina miatt sohase lessz már teljes) jó esélyel tudnánk kukázni valamit a szöviktől már egy két üteg patriot pac-2 is hatalmas előrre lépés lenne némi csöves légvédelemmel és szintén 1-2 üteg rbs-23 azokat lengyel pédára rálehetne pakolni T-72 alvázra

  25. Nyugati cuccok közül a NASAMS nekem nagyon szimpatikus, bár kisebb kategória.

    Egyébként ha már megalkottak egy világszínvonalú rakétát az oroszok az Sz-400-hoz, az itt alkalmazott technológiákból átemelhetnének ezt-azt a levegő-levegő szakágba is.

  26. danielblack
    Igen értem hogy mit mondasz a hadsereg létszáma 29700fő ami nem tartalmazza a 8000 tartalékost amivel eggyütt a létszám 37700 fő ami nem 50% os harcoló állomány hanem csak 40% (ami tettem hozzá így is nagy előrrelépés)

  27. Láttuk. Valóban nem a legfittebb emberekről van szó, de sok a fiatal/középkorú is. FŐleg az első fizikai és egészségi felmérés képeit mutogatják ahol tényleg csak öregek voltak, de azóta leírták egy cikkbe a jelentkezők arányait.

  28. Dima, baromi jók ezek a videók, az iszkanderes mennyire nukleáris világvége hangulatú:)

    Az jutott eszembe, ilyen iszonyat távolságról érzékelhető egyáltalán az IFF, vagy csak „arra nincs egységünk ezért csak ellenség lehet” alapon lőnek?

  29. Nem láttam még eggyet se.
    A vita a hadsereg harcoló alakulatai %-ban vólt, és nem a minőségen és nyugi Dudi tudom jól hogy a 8000-nagyrésze a vólt biztőrök+tolmácsok.(véleményem szerint kéne pár kőműves,festő,asztalos és még sorólhatnám közélyük hogy a laktanyákat karbantartsák (mert ha jóltudom békeidőben is van X-idő amire behívhatóak) ne külsős cégnek keljen csinálni azzal is nagy spórólás lenne (fizetni meg ígyis úgyis kell őket majd)

  30. Zord írt a blogjában valami olyasmit, hogy ilyen Sz-300/400-as kategóriájú fegyverrendszer birtoklása érdemben kijelöli, hogy az aktuális erős hatalom az adott országba akarja vagy nem exportálni a „demokráciát”. Egyetértek.

  31. GrGLy

    Hát, azt sajnos nem olvastam, de ezek szerint akkor nem csak nekem jutott eszembe ez a megközelítés. :D

    danielblack

    „…a harcoló állományt megpróbálták bővíteni.”

    Na, ez igazán örvendetes, még a végén tényleg hasonlítani fog a Magyar Honvédség egy igazi hadseregre. :D

  32. Csak mennyiségileg volt TOP-10 minőségben kb 10-15 évvel járt az ami légierő mögött vagy+ az amik ismerték töviről-hegyire az alkalmazott iraki rendszereket így a zavarásuk és pusztításuk csupán gyerekjáték volt.

    Azért mégis sikerült leszedni a légvédelmen +40 repeszközt. Persze ezek egy része IR MANPAD / SHORAD volt, de pl. F-15E-t valamilyen Sz-75 változat nyírt ki, de Kub és Nyeva is ért el sikert. Arányaiban a AAA / IR cuccok voltak sikeresebbek.

    http://www.rjlee.org/aaloss.html

  33. molni

    Attól,hogy eredményes vagyok még nem lesz modern a felszerelésem.Jó példa erre a Dél-Korea-i hajó esete amit egy modernnek alig nevezhető mini tengeralattjáró süllyesztett el.De maradjunk az ODS-nál BMP-1-essel lőttek ki Bradleyt pedig a BMP-1 már a 80-as években is elavult volt.

  34. A dk-i példa azért fals, mert „könnyű” úgy elsüllyeszeni a hajót, hogy kvázi béke van.

    Ha a háború szerinti RoE van, akkor totál más a leányzó fekvése. A szerbeknél meg láthattuk, hogy egy kicsit is felkészültebb légvédelem milyen túlélésre képes. Ha szerb szinten lettek volna az irakiak, akkor nem lett volna ennyire sima az SV. Persze a szerbek pont az SV-ből tanultak…

  35. molni

    „A szerbeknél meg láthattuk, hogy egy kicsit is felkészültebb légvédelem milyen túlélésre képes. Ha szerb szinten lettek volna az irakiak, akkor nem lett volna ennyire sima az SV. Persze a szerbek pont az SV-ből tanultak…”

    Ettől még nem volt modern az iraki pláne nem a szerb légvédelem.

    „Ha a háború szerinti RoE van, akkor totál más a leányzó fekvése.”

    Ok!Legyen rossz a példa!Ott a BMP-s.

  36. A koreaiak momentán őrzik a kialakult status quo-t a tűzszünet (1953) óta. Ezt úgy szoktuk volt mondani hogy de iure háború vala, de facto viszont nem. Béke az jogilag nincs, mert ahhoz külön erre vonatkozó contractus kell.

  37. „Állítólag az Sz-300 PMU2 van egy szinten a PAC-2-vel és az Sz-400 modernebb.”

    dudi

    A helyzet az hogy az Orosz S-300/400 rendszer valos kepessegerol az oroszok altal kiadott katalogus adatokon kivul semmit nem tudunk. Es itt nem csak a szaraz alapadatokrol van szo elsosorban, hanem hogy valos harci kornyezetben hogy teljesitenenek.

    Hogy birnak a felderito lokatorok a zavarast az elektronikus harcot, hogy menne a komunikacio mennyire lenne biztositott az adatkapcsolat elesben a raketa es a tuzvezeto lokator kozott. Stb stb stb.

    Bar az oroszok nem kezdok lerak teruleten de az en erzesem az hogy ok is meglepodnenek ha egy modern EW-t alkalmazo ellenseggel kene harcolniuk.

    Persze ez csak tipp. Viszont azt tudjuk hogy Patriottal mar hol mikor mire lottek es nagyjabol milyen eredmenyessegel.

    Szoval en nem esnek csak ugy hanyatt senki marketingjenek legyen az orosz vagy amerikai.

  38. Azt,hogy mit tudnak az oroszok a modern EW-ről annak ékes bizonyítékát láttuk Iránban.

    Ezt a részt nem értem. Ez mire vonatkozik…?

    Tudtommal a nyugati rendszerek sem nagyon csaptak még össze modern keleti rendszerekkel így erről is csak találgathatunk.

    1991-ben, az Irakban alkalmazott lévédelmi rendszerek voltak az elteredtek, ennélfogva a legmodernebbek. A double digit SAM-ek akkor a fehér holló kategóriát képviselét még orosz viszonylatban is az összmennyiség tekintetében.

  39. molni

    Hány BUK rendszere volt az irakiaknak vagy Sz-300???Attól,hogy ritkák voltak még ezek jelentették a csúcsot(amúgy az Sz-300 nem volt olyan ritka).

    „1991-ben, az Irakban alkalmazott lévédelmi rendszerek voltak az elteredtek, ennélfogva a legmodernebbek.”

    Attól lesz valami legmodernebb,hogy mennyire elterjedt???Érdekes látásmód.

    Az soha nem teszed hozzá,hogy az amik mielőtt nekimentek volna Iraknak töviről hegyire áttanulmányoztak minden légvédelmi rendszert repülőfedélzeti elektronikát első kézből…úgy nem nehéz védekezni,hogy pontosan tudsz mindent az ellenfél képességeiről.

  40. Azt,hogy mit tudnak az oroszok a modern EW-ről annak ékes bizonyítékát láttuk Iránban.

    Ezt a részt nem értem. Ez mire vonatkozik…?

    Tippem szerint az RQ-170 és az Avtobaza találkozására gondolt.
    Egyébként ezt már megerősítették valamilyen formában vagy csak spekuláció?

  41. Az Irani Afgan hataron tovabbra is repkednek kulonbozo UAV-ok. „Erdekes” modon azota egy sem akart leszalni Iranban pedig szerintem a perzsak ha tehetnek mind lecsalogatnak meg Afg legterebol is hogy azt allithassak hogy azok mind az ajatollahok feje felett repkedtek.

    Szerintem muszaki hiba miatti kenyszerleszallas volt az ok es nem a iran orosz elektronikus kutyu. Valszeg uzianyag vagy hajtomu mert ilyenkor ha elves a kontroll akkor szepen autonom modban hazarepul a z egyik beprogramozott repterre.

  42. Hány BUK rendszere volt az irakiaknak vagy Sz-300???Attól,hogy ritkák voltak még ezek jelentették a csúcsot(amúgy az Sz-300 nem volt olyan ritka).

    A frontvonalon az lett volna, mert a haditengerészeti támaszpontokoat és Moszkvát védték. (Szerintem totál feleslegesen.)

    Attól lesz valami legmodernebb,hogy mennyire elterjedt???Érdekes látásmód.

    Az, hogy előszéria szinten vagy mutatóban volt már Tor, Tunguzka vagy más, az nem jelent valódi hadrendbe állítást. Lásd Szu-27. A ’80-as évek közeptől repült, hivatalosan 1991-ben állt hadrendbe.

    Itthon volt kettő darb Buk és tízszerannyi minden másból.

    Lehet neked bármilyen csúcstechnikád, ha csak mutatóban van a fronton. Lásd Me-262 vagy Tiger hk. Az F-15A/C csúcstechnika volt, de mégsem csak mutatóban volt a teljes vadászerőhőz képest.

    Mivel nem volt exportált double digit SAM az iraki az elérhető legmodernebb volt. Sajnos megint az van, hogy a nem exportált és mutatóban meglevő szovjet technikát te általános elterjedtnek veszed. Hogy mért, arról gőzöm sincs…

    Viszonyításképpen, a csúcstechnológiát jelentő F-15 exportálva volt, ahogy más csúcskategóriás gép is és nem kis menyiségben.

    Az soha nem teszed hozzá,hogy az amik mielőtt nekimentek volna Iraknak töviről hegyire áttanulmányoztak minden légvédelmi rendszert repülőfedélzeti elektronikát első kézből…

    Ehhez idő kell. Mikor és hol tették volna? Az NDK és NSZK ~3 hónnapl az SV előtt egyesült. Gondold, hogy már az egyesülés másnapján mindennek nekieshettek a jenkik…? Mindenből légvédelmi rendszerből és repcsiből nekik sem volt.

    úgy nem nehéz védekezni,hogy pontosan tudsz mindent az ellenfél képességeiről.

    Ehhez képest a grúzok szovjet légvédelmi rendszerrel lőttek le szovjet gépeket…

  43. molni

    A Grúz rendszerek modernizáltak voltak szóval nem ugyan azok mint az alap rendszerek(a SZU-34-esek bevetésével sikerült őket zavarni).

    „Mivel nem volt exportált double digit SAM az iraki az elérhető legmodernebb volt. ”

    Attól még nem lesz modern.Az oroszok exportra általában butított verziókat adnak.
    Tor és Tonguzka is már bőven hadrendbe volt állítva 91-ben.

  44. Szerintem muszaki hiba miatti

    Szerintem meg pont az általad írt érvek miatt nem. Ha valami baja lett volna, akkor Afganisztán felé irányítják.
    Senki se mondta, hogy az amerikai üzemeltetők hülyék. Kétszer ugyanabba a csapdába nem esnek bele. Aztán meg az is lehet, hogy azóta se repült 1 se arra.
    Az elektronikus repülőgépeltérítésnek az oroszoknál 60 éves hagyománya van. 1949ből tudok 1 esetet, bár az évszám nem biztos. Az elektronikai hátrányt is lelépték. Pl. az R77esnek Texas Instruments csipje van, és valami nyugati érzékelő alapanyaga.

  45. Betettem 1 irános cikkhez, megint műholdat állítottak pályára. Na, ez a műszaki teljesítmény. Ők a 6. ország, akik ezt meg tudják tenni. Utálom a rendszerüket, dehát a Szovjetunióét jobban utáltam. Ettől még ők lőték fel az első műholdat. Úgy látszik a vallási agymenés és a műszaki tudomány jól megfér egymással.

  46. Elolvasva a hozzászólásokat az alábbi dolog jutott eszembe. Mindenki elköveti azt a hibát hogy az eszközöket önmagukban hasonlítják össze. Azért arra mondjuk kíváncsi lettem volna, hogy mit kezdett volna akkor az USA légi ereje és haditengerészete, ha még a csapásmérés alatt megjelent volna a támaszpontok és a hajók felett a válaszcsapás. Mondjuk ugy hogy 100 robotrepülőgépre 200 hasonló eszköz. Mert könnyű úgy vitézkedni hogy az ellenség hatótávján kívülről csapást mérünk, aztán a romokat vitézül eltakarítjuk. Könnyen előfordulhatott volna hogy nem lett volna mire leszállni a visszatérő gépeknek. Jelen pillanatban az van például Irán esetében, hogy a repülőgép hordozók úgy 300 mérföldig, de lehet hogy ballisztikus rakéták miatt akár 500 mérföldig kerülni kéne a partvidéket. Robotrepülőgépek esetében ez körülbelül 800-1000 mérföld. Ha igaz hogy az orosz tengerlatjárókról valamiféle módon rakétát képesek indítani, akkor a helyzet tovább bonyolódik.

  47. Az elektronikus repülőgépeltérítésnek az oroszoknál 60 éves hagyománya van. 1949ből tudok 1 esetet, bár az évszám nem biztos.

    Azért ez valahol megmosolygató. Azér, mert képesek voltak, akkor valamit eltérítani az akkori technikai szinten, az már hagyomány…? Az, hogy a kettő között meg semmi nem volt, az meg oda se neki… :)

    Egyébként 1949-ben és semmiféle rádiótávirányítású repcsiről nem tudok.

    Az elektronikai hátrányt is lelépték. Pl. az R77esnek Texas Instruments csipje van, és valami nyugati érzékelő alapanyaga

    Beszerzel egy exportkorlátozás alól feloldott technológiát és 10-20 év elektronika hátrány lelépve? Ezt komolyan gondolod? Juj…

    A szenzitív HT eladását mai napig korlátozhatja vagy a Kongresszus vagy a Szenátus, vagy mindkettő asszem még akkor is, ha állami pénz nincs benne. Ha meg állam által részben finanszírozott program, akkor végéképp. Szerinted miért nem lett YF-23 és X-32-nek saját szakállán export változata? Mert úgyis elkaszálták volna, még ha valaki finanszírozza is.

  48. Elolvasva a hozzászólásokat az alábbi dolog jutott eszembe. Mindenki elköveti azt a hibát hogy az eszközöket önmagukban hasonlítják össze. Azért arra mondjuk kíváncsi lettem volna, hogy mit kezdett volna akkor az USA légi ereje és haditengerészete, ha még a csapásmérés alatt megjelent volna a támaszpontok és a hajók felett a válaszcsapás. Mondjuk ugy hogy 100 robotrepülőgépre 200 hasonló eszköz. Mert könnyű úgy vitézkedni hogy az ellenség hatótávján kívülről csapást mérünk, aztán a romokat vitézül eltakarítjuk.

    Akkor nem AF szintű fegyverzetet vonultatnak fel. Ugye nem gondolod, hogy a 100 alatti harci gép felvonultatása az annyire megterhelte a jenkiket és a NATO-t? Szerinted nem tudott volna oda olyan légvédelem és BARCAP települni, hogy egy légy se jusson át…? De.

    Viszont minek vinnék oda, ha a szerbekről tudni lehetett, hogy milyük van…?

    A SV előtt rendszeres – gyak folyamatos – BARCAP volt a határon, mikor az irakiak lényegében nem mutattak fel komolyan semmiféle szándékot arra, hogy továbbmenjenek. Pusztán erődemó volt és provokáció, hogy hátha felkapcsolnak ezt-azt az irakiak, az EW hadviselés része.

    Könnyen előfordulhatott volna hogy nem lett volna mire leszállni a visszatérő gépeknek. Jelen pillanatban az van például Irán esetében, hogy a repülőgép hordozók úgy 300 mérföldig, de lehet hogy ballisztikus rakéták miatt akár 500 mérföldig kerülni kéne a partvidéket.

    Egy sima egyhordozós CSG-ot vég két AEGIS és egy több AB romboló, amiből az újabb lényegében egy kisebb AEGIS cirkáló. Egy két hordozós CGS esteén egy több, mint kétszerakkora, mert nem lineárisan nő a védelem.

    Úgy szeretném tudni, hogy a SCUD szinen levő iráni BM-ek – kiloméreres CEP – hogyan találnak egy egy mozogó célpontot hagyományos robbanófejjel…

    Robotrepülőgépek esetében ez körülbelül 800-1000 mérföld. Ha igaz hogy az orosz tengerlatjárókról valamiféle módon rakétát képesek indítani, akkor a helyzet tovább bonyolódik.

    A ’80-as években tömeges szovjet haditengerészeti csapásmérés kivédésére készültek. Szerinted az E-2C/D gépek milyen távolságról szúrnak ki ma földháttérben repülő vicciráni robotrepcsit? (Tudod azt, aminek a hasán bomba volt…) Szerinted az AMRAAM-os BARCAP és az AEGIS-nek ezek mennyire komoly ellenfelek? Még gyakorló célpontnak is röhejesek.

  49. Szittya88
    A videó egy fércmű, nyilván valóan összevágás.
    Sokan az esetet túlságosan misztifikálják, nem is gondolnak egyszerű lehetőségeket át.
    Első a felderítés esete. Az Iráni légierő készülgetett a gép fogadására, hiszen az Afganisztánban állt alkalmazásban. Így annak indulásáról már a felszállásakor értesülhettek. Ahhoz csak egy jó távcső kell és rálátás a felszálló pályára. Innét azonnal lehetett értesíteni a felderítést. Az hogy honnan jön nem nagyon kellet gondolkodni, az is lehet hogy nem először érkezett már és figyelték az útvonalát. Az iráni légvédelem az Iraki háború alatt is tett ennél nagyobb manővereket is. A másik amit kevesen vesznek figyelembe az az Iráni hadsereg technikai fejlődése, mert nagyon sok érdekes és egyedi fejlesztésük van, amiből például a napokban is bemutattak néhányat. Előfordulhat hogy használnak olyan eszközt amit az USA nem ismert és így nem is tudott felkészülni az ellene való védekezésre. Például ilyen például a napokban videón látható Matla-ol-Fajr-2. Ez azért is új változat mert visszakövethetően lehet látni a fejlesztés lépésit.
    Az elektronikus zavarás és rádió lehallgatás is prioritás náluk.
    Még egy érdekesség: Kiállításon az elnök éppen az egyik képen egy ilyen antennaegység kisebb eleme mellett pózolt. http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/2/21/SSPARS_radar%2C_Clear_AFB.JPG/800px-SSPARS_radar%2C_Clear_AFB.JPG
    Ugyan ilyen elemekből állt mint a belinkelt hatalmas antenna, és úgy is volt elrendezve csak nagyság-rendel kisebb volt. Így gondolom kísérleti példány volt.

  50. Hogy találnak el? Egyáltalán, hogy derítenek fel egy a nyílt tengeren állandóan mozgó hordozót?
    És ha fel is derítik, hogy irányítják a célba a robbanófejet? És ha mindez sikerül, hányat kell indítsanak egszerre, hogy túlterheljég az AEGIS rendszert?
    Persze álmodozni az irániaknak is szabad…

  51. http://www.google.com/imgres?imgurl=http://www.leader.ir/media/album/original/21598_455.jpg&imgrefurl=http://community.globaldefence.net/forum/viewtopic.php%3Ff%3D39%26t%3D444%26start%3D810&usg=__GfCBPNGjDWHIxmgCFWEpT1zyLq8=&h=1172&w=1600&sz=413&hl=en&start=1&zoom=1&tbnid=I1AhIYgQbwfkZM:&tbnh=123&tbnw=164&ei=LBI0T6_xOcS0hAflkMmGAg&prev=/search%3Fq%3Dnebo%2Bradar%26hl%3Den%26sa%3DX%26biw%3D1066%26bih%3D768%26tbs%3Dsimg:CAQSYBpeCxCo1NgEGgAMCxCwjKcIGjkKNwgBEhHBA54DsQNXsgOpA3SqA1auAxogeUGMQEQ4lGeIWWTDmMj1YmiWg2CoyWiU92hfmbWVh2oMCxCOrv4IGgoKCAgBEgSO0_1zeDA%26tbm%3Disch&itbs=1&iact=rc&dur=187&sig=106194948489123299676&page=1&ved=1t:429,r:0,s:0&tx=100&ty=59

  52. Azt hiszed én értek hozzá? Beteszem amit találok, és ide illőnek néz ki.
    Ahoz azért nem kell nagy szakértelem, hogy lássuk, ez az egész hokuszpókusz csak arra jó, hogy némi borsot törjenek az impik orra alá.
    Hagyományos háborúban 1 hónapig sem állnának meg.
    Nyugatiak ellen kalasnyikov és autóbomba kell. Meg sok undorító véres kép.

  53. Beszerzel egy exportkorlátozás alól feloldott technológiát és 10-20 év elektronika hátrány lelépve? Ezt komolyan gondolod? Juj…

    Itt még túloztam is. Csak technikát. Ez kicsit olyan kijelentés, mintha megvennénk a Leo II-es lövegcsövét és kijelentjük, hogy a magyar harckocsigyártá a világ élvonalába tartozik… :)

  54. kösz a tájékoztatást mindenkinek.
    Ezek szerint egy ilyen sz 400 rakétahadosztállyal – nem tudom jól írom -e – elvileg az oroszok meg tudnák védeni Moszkvát vagy bármelyik nagyvárosukat? Vagy ez csak egy szükséges alap és kellenek még a vadászgépek is a légiharchoz? Vagy olyanok ma már nincsenek is csak afilmeken?

  55. Tegnap este épp a radar rendszereket nézegettem köztük az irániakat is van pár érdekességük a gyártottak nagyrésze 60-70 es évek nyugati egy kis extrával vagy kgst-s kiegészítéssel (ami szerintem nagyon hasznos mert két külőn világ) de elég sok 80-90 es évekbeli orosz radart is gyártanak amik azért elég jók még ha nem is ma fejlesztették ki de nagyon szenbetűnő hogy mint mindenbe amit gyártanak megtalálható a francia így radarba is (így azért könnyebben tudnak legózni és új eszközöket kifejleszteni) Ami még számomra nagyon meglepő vólt az a Bavar 373 nagyon hasónlít az orosz délkoreai vityas / Heongung ra
    és kiderűlt számomra hogy pár hete nézegetett iráni f-14 es videón amint épp „riasztást” kapott miért takargatták annyira az aim-9 est mert az egy Fatter vólt ami valószínűleg a kínai másolat license

  56. gacsat: „és jó sok idő volt, mire észrevették.”
    Ezt már honnan veszed?

    Nem arról van szó, hogy ne szurtak volna ki a CBG hanem, hogy na és akkor?
    Tán le kellett volna lőniük?
    A hidegháború tán legkeményebb éveiben is voltak Szovjet (vagy épp ami) áthúzások és ott nem UAVocska repült hanem akár Tu…

  57. A perzsa öbölben az a gond hogy a legszűkebb helyeken majdhogy nem csatornában hajóznak. Ha háború lesz azt biztos hogy nem az öböl belsejében fogják vívni. Bár milyen jó az AEGIS nem tudom mit fog kezdeni mondjuk a kazettás robbanó fejekkel. Aztán mennyi idő alatt használja el a rakétakészletét, és ha kifogyóban van hogyan tölti fel. Stb.

  58. Akár mekkora is a perzsa öből akkor is egy természetes csapda egy nagyon szűk kijárattal és az csak tetézi a dólgot hogy az ománi öből se sokkal tágasabb az arabtenger meg ahónnan még csapást tudnának mérni kellő mélységben pakisztáni felségvíz (és hát épp a minap bombázott 2 amerikai drón pakisztánba 14 hallott a vége) és a pakik megint pipák.
    Fade te vagy az aki mindig leszólja az iráni motorcsónakokat pedig az a rengeteg irányítatlan rakéta sorozatvetőkbe tőltve nem véletlen van rajtuk pont hogy a rendszerek túlterhelésére. Mer egy esettleges becsapódás találat esetén nagy kárt nem tesz a hajóba max átrendez 1-2 kisebb dolgot a fedélzeten és bekormolja a festést de a rendszer nem tudja megkülönböztetni a kicsivel nagyobb veszéjesebb rakétáktól igy mindenre tüzelni fog. ha meg mégse akkor bennevan a pakliba egy híd találat vagy radar vagy egyébb fontos dolog a felépítményen.
    (nézegess csak pár videot a hadgyakorlatról sokat elárül a taktikáról”mint anno a könnyűlovasság csak vízen”)
    Az öből bejáratát könyedén letudják zárni ezzel be zárni az elen eg részét vagy ki az egészet. És hiába tisztítják meg jön ujjabb motorcsónak újabb aknával ujabb kamion újabb gajó elleni rakétával stb. max partraszállással a tengerpart elfoglalásával.(De ez ellentmón az amerikai doktrináknak hogy csak a légifölény kivívása után indul meg a szárazfőldi akció) és ha még partra is sikerülne szálniok nagyobb veszteségek nélkül jönnek a letett motoros alakulatok akik gyorsan mozognak lecsapnak majd menekülnek (Huszár taktika) folyamatosan zaklatva lennének a partra szált egységek (és se helikopterrel se vadászgéppel nem lehetne komoly veszteséget okozni nekik) és ez még csak a szoros biztósitása vólt és csak könnyenfelszerelt tömegegységekről beszéltem a reguláris sereg még csak utánna lendülne ellentámadásba. Lényeg a lényeg kemény menet lenne és USA-nak jelenleg nincs sok tábornoka aki ezt a támadást letudná vezényelni aki meg igen nem véletlen odzkodik.

  59. Irán nem Irak nézzd meg a térképen az elhejezkedést.
    iraknak vólt egy rövid partszakasza azt annyi hiába védte, ha mellette Kuvait takarásába a hordozók békében elvóltak nem kellett tartaniuk szinte semmitól mert nem sok mindennek vóltak a hatótávjába aminek meg igen annak kuvait felett kellett vólna átmenni ami nem saját terület és még csak nem is baráti hanem az ellenségnek baráti jeleztek vólna mindent az amiknak (ha csak ők nem szedték vólna le helyettük)

  60. nerik

    Jól írtad vannak lérak.osztályok.Moszkvát nem egy hanem több osztály védi vagy fogja védeni attól függően,hogy hogy állnak az átfegyverzéssel(úgy emlékszem,hogy két ezred).Önmagában semmit nem ér a lérakos védelem legyen az bármennyire modern,
    a légtér védelméhez szükség van vadászgépekre is.

    MÁS

    Az öböl bejáratát egyszerű tüzérséggel is le lehet zárni de nincs rá szükség mert soha nem fog egy hajó sem bemenni az öbölbe ha Irán a célpont.

  61. Iránnal kapcsolatban háború nélkűl kell USA-nak és Izraelnek mególdani az ügyet (a vitatott atomprogramot vagy az olajkereskedés monopóliumát) mert egy háború ellene nagyon nagy bukás lenne ha csak minden nem lenne mozgósítva már csak a terület nagysága miatt hatalmas talpas állomány kellene ami így is hiánycikk és hatalmas áldozatok árán lenne.
    És tudom nagyon jól hogy Magyarországnak is a Magyar Honvédnek is menni kéne, megint egy olyan háborúba ami nem a miénk (még csak nem is miket vagy európát fenyegeti) hatalmas pénzkidobás lenne számunkra és minden eggyes halott katona vagy civíl alkalmazott halála óriási kár és pazarlás, egy meg nem nyerhető háborúba (mert akkor a perzsák nem vezetőkért vagy az ajatolahért harcólna hanem az országáért) és mi maradnánk ott is a végsőkig mint ahogy Afgánból is mindenki kivonúlt már szinte de mi még ottvagyunk vagy irakbó épül a piramis fentról lefele minél nagyobb a befolyása egy államnak annál előbb vonja ki a csapatait mi meg maradunk ott is utólsónak hátvédnek amég az ácsolt redszer össze nem dől csak akkor sajnos már csak a mi katonáink lessznek csak szinte ott és örájuk roskad zuhan majd a gyűlölet.
    Ugyhogy nelegyen háború Irán ellen én aztkívánom se a magas benzinár nem kell se az hogy magyar katona harcoljón idegen főldőn idegen hatalomér már töbetszer a világtőrténelembe (mert ijenkor mindig az veszít akivel mi vagyunk)

  62. Az öböl bejáratát egyszerű tüzérséggel is le lehet zárni de nincs rá szükség mert soha nem fog egy hajó sem bemenni az öbölbe ha Irán a célpont.

    Ezt ugye viccnek szántad…? Ma, amikor a miliméteres hullámhosszú radarok métése alapján pillanatok alatt visszaszámolják a röppályát…? Ugyebár pont ezért van az, hogy komoly haderőben a komoly tüzérség az nem vontatott egy hi-tech ellenfél ellen. Az öböl lezárása estén az ellenfél hi tech lenne. Nem kicsit. Nagyon.

    Maga a haditengerészet is vissza tudna lőni csöves tüzérséggel, de hajóról heli és repcsi csak pillanatok alatt csinálni fasírtot belőlük.

    Az akna a legolcsóbb és talán lejobb eszköz. Nem kell folyamatos humán jelenlét és szabad szemmel ugyebár nem látni. Zajt sem igen bocsát ki, ha már a helyén van.

    Szóval az a tüzérségi „lezárás” nem tartana túl sokáig sem a jenkik, de még az öböl beli arabok országokkal szemben sem…

  63. molni

    Egyszerű tüzérséget írtam ebbe beletartozik a primitív önjáró löveg is de inkább a rakéta tüzérség mert annak megfelelő a hatótávolsága.Csak te beszélsz vontatott lövegekről.Bár nekem megérne 100 vontatott löveget az hogy kukára vágjak egy hordozót.

    „Maga a haditengerészet is vissza tudna lőni csöves tüzérséggel, de hajóról heli és repcsi csak pillanatok alatt csinálni fasírtot belőlük.”

    Azért ne használjam a rendelkezésre álló erőket mert az ellen képes megsemmisíteni???Ez milyen primitív gondolkozás?A háború bizony veszteségekkel jár aki ezt nem tudja elfogadni az sakkozzon. Valószínűleg lenne ott légvédelem is.

  64. szittya88

    „mint ahogy Afgánból is mindenki kivonúlt már szinte de mi még ottvagyunk vagy irakbó épül a piramis fentról lefele minél nagyobb a befolyása egy államnak annál előbb vonja ki a csapatait mi meg maradunk ott is utólsónak hátvédnek amég az ácsolt redszer össze nem dől csak akkor sajnos már csak a mi katonáink lessznek csak szinte ott és örájuk roskad zuhan majd a gyűlölet.”

    Nos, nekem az a véleményem az Afganisztáni dologgal kapcsolatban, hogy:

    1, Magyarország NATO tagország, ami bizonyos kötelezettségekkel is jár, Afganisztán pedig NATO művelet, méghozzá 9/11 miatt (abba kár lenne belemenni, hogy 9/11-hez pontosan mennyi közük volt az afganisztáni táliboknak, mert a teljes igazságot az itt jelenlévők több mint valószínű, hogy nem ismerik és nem is fogjuk soha megismerni).

    2, Szerintem nem árt az, ha valós harctéri tapasztalatot szereznek a magyar katonák, mert ez jól jöhet még a jövőben, bár, kívánom, hogy inkább ne legyen szükség ezekre a tapasztalatokra.

    3, Az afganisztáni részvételért cserébe azért csak csurran-cseppen valami a Magyar Honvédségnek is, pl. MRAP-ok, Hummerek, 3. generációs éjjellátók, stb. Jó, nem tűnik soknak, de azért több, mint a semmi és ingyen van. :D

    4, Tudomásom szerint nem kényszeríti senki a magyar katonákat, hanem önkéntes alapon mennek. Egy ismerősöm is volt kint és nem bánta meg, sőt, tervezte, hogy kimegy még egyszer.

    Abban igazad van, hogy, ha az összes európai ország lelép, akkor már nekünk sincs semmi keresnivalónk ott.

    Az Iránnal kapcsolatos résszel egyetértek, remélhetőleg nem lesz háború, de, ha lesz, akkor ki kéne maradnunk belőle.

  65. Irán ha fejre áll, akkor sem tudja 1-2 napnál tovább lezárni a Hormuzi – szorost. Vagy úgy demokráciába bombázzák, hogy nem marad élő demokrata, aki szavazhatna.
    Szerintem helytelen, hogy a NATO védelmi szervezetből támadási szervezet lett. Tipikus példája annak, hogy amikor már minket is felvesznek valahova, akkor már nem érdemes belépni.

  66. @dudi

    Semmilyen tüzérség nem tud fenntartani egy blokádot.

    Bár nekem megérne 100 vontatott löveget az hogy kukára vágjak egy hordozót

    És te komolyan azt hiszed, hogy be is hajózna egyáltalán bármilyen hadihajó a lövegek lőtávolába…? A blokád fenntartása vagy a szoros nyitva tartása nem az jelenti, hogy a teljes CGS beáll a szorosba. Felesleges és értelmetlen. Tehát az egész gondolatmeneted kukázható, mert scif, bár ez túl enyhe szó rá…

    Azért ne használjam a rendelkezésre álló erőket mert az ellen képes megsemmisíteni???Ez milyen primitív gondolkozás?A háború bizony veszteségekkel jár aki ezt nem tudja elfogadni az sakkozzon. Valószínűleg lenne ott légvédelem is.

    Nagy különbség lenne egy olyan blokád között, amit az iráni légierő tatana fent, összevetve ezzel a tüzérséges bohóckodással. A megfelelő szitnen levő légierő minden fenyegetéssel szembeszáll és rendkívül dinamikusan.

  67. sztem már ez a lezárás is egy amolyan vicces dolog. Megy egy tanker te meg a partjaidtól 30-40-50kmre (Homuz legszűkebb részénél ~58km széles ennél távolabb nem mehet.) kilövöd? Utána meg kapargatod a tengerpartodról 15évig az olajat? Nooormális?

    sziyta, csak mert nekem címezted: „És hiába tisztítják meg jön ujjabb motorcsónak újabb aknával ujabb kamion újabb gajó elleni rakétával stb. max partraszállással a tengerpart elfoglalásával.(De ez ellentmón az amerikai doktrináknak hogy csak a légifölény kivívása után indul meg a szárazfőldi akció) és ha még partra is sikerülne szálniok nagyobb veszteségek nélkül jönnek a letett motoros alakulatok akik gyorsan mozognak lecsapnak majd menekülnek (Huszár taktika) folyamatosan zaklatva lennének a partra szált egységek (és se helikopterrel se vadászgéppel nem lehetne komoly veszteséget okozni nekik)”

    Én anno megéltem ezt jópárszor… Iraqnál vártam, hogy hude elkenik USt, meg a T72 és a kub, meg az s-akárhány… meg utána is. Aztán felnöttem. :)
    Vannak esetek amikor amik verhetőek. ld pl Afganisztánt. A demokrácia specialitása a diktaturákkal szemben, hogy ha az emberek nem akarják akkor elbukik. Innen sok sikert.
    De egy ilyen esetben ahol konkrét cél van, ráadásul bezony partra se kell szállni hozzá nincs esély. Lehet baromi jól jön iránnak össze és átmenetileg kivonnak a forgalomból egy hordozót, lehet léket kap pár tanker… és tán 2hétig is fent tudják tartani a blokádot de itt a vége. A megrongált hordozó helyére érkezik két másik, nem mindha ne lenne a közelbe bázisaik, 1-2nap alatt teljes lesz a légtérkontroll, onnan meg szarrá bombáznak mindent.
    A kamion még el se indult már rotyra bombázták. Motorcsónak? Nemhogy a hordozó a CBGt nem tudja megközelíteni 100kmre se. Minden startégiailag fontos hely fölött 24hban ott mászkálna az UAV.
    A partraszállás teljesen fölös lenne. 2 hét után nyitva lenne hormuz. Amikat Afganisztánban meg lehet verni (bár egyszerübb megvárni mig összerakják a demokráciát elmennek aztán szavazni egyet.)itt imho nem.

    A motoros hit&runon amúgy nagyot vidultam. Nagyon látszik mennyire nem értsz ehez. Minden taktikai hit&run lényege a meglepetés. Na ez motornál elúszott. Nem csak azért mert egy UAV rég kiszúrta hanem mert a motor egy baromi hangos dolog, ezen a részén Iránnak meg még porzik is. Legyenek szerencsések kapjanak el egy 11-13fős alapegységet, semmi komolyabbat. Mire a közelébe érnek géppityu letámasztva. Szerinted?

  68. Az Iráni taktika lényege a FENYEGETÉS! Máe csak ennek a hatására is nagyot emelkedik mindíg az olajár! Eddíg a szájkarate ment de most életbe léptették a gazdasági blokádot és úgy tűnik az Iráni rezsim eddíg csak blöffölt! A nyugati országokkal szemben eddíg hatásos volt az olajfegyver de úgy tűnik mára semlegesítették…..

  69. Amikat Afganisztánban meg lehet verni (bár egyszerübb megvárni mig összerakják a demokráciát elmennek aztán szavazni egyet.)itt imho nem.

    Ez a rész sem igaz. Harctéren hol verték meg hejdenagyon az ott szolgáló nációk bármelyikét? Az nem megverés, hogy visszaszivárognak oda, ahol nincs elég vagy 0 rendfenntartó erő van…

    A megverés mondjuk az lenne, hogy visszafoglalják Kabult és meg is tartják.

  70. Az Iráni taktika lényege a FENYEGETÉS! Máe csak ennek a hatására is nagyot emelkedik mindíg az olajár!

    Oszt bár tudnám, hogy miféle racionális alapja van ennek. A világ termelésének kevesebb, mint 4%-át adja Irán és van belső felhasználás is. Legyen mondjuk a fele a mennyiségnek. Tehát 2%-os kiesés az miért is olyan, hogy technikailag számítana, amikor a világ normálisabb felén 45 meg 90 napos stratigéiai tartalék van. Egy ilyen termelési kapacitás kiesése gyakorlatlag elhanyagolható mértékű még 30-45 napos intervallumban.

    A többi ország meg asszed bedől az iráni fenyegetésnek. Valhol elképesztő, hogy az iráni fegyveres erők képességeit ennyire túlbecsüli valaki. Pont a napokban linkelte valaki az sg-n, hogy iráni nindzsanőket képeznek ki. Bocs, de ilyen haderőt én nem komolyan veszek, hanem inkább röhögök rajta.

  71. véleményem szerint katonai téren Irán nem jelent(nem jelentene) gondot az amiknak. nem lenne több egy kis éles gyakorlatozásnál, ahol kipróbálhatnak élesben néhány új fegyvert és harceljárást. szerintem a kivárás két oka:
    -közeledő amerikai elnökválasztás. (a legkisebb fiaskó is barackos bukását jelentené)
    – fokozódó belső elégedetlenség az iráni rezsimmel szemben. mindenki feszülten várja a közeledő parlamenti választásokat. sokkal egyszerűbb lenne, ha belülről dőlne a rendszer, mégha a tényleges hatalom a vallási vezetők kezébán van akkor is. sokak szerint a külső ellenségkép állandó vízinálása is azt szolgálja, hogy az iráni társadalom összezárjon a jelenlegi vezetés mögött.
    a kardcsörtetés és fenyegetőzés eredménye ugyanakkor, hogy az iráni fizetőeszköz belföldi vásárlóereje az utolsó 3 hónapban 40%!-ot esett.
    az itt oly sokak által csodált iráni különutas politika, leginkább az iráni embereknek rossz. (csak gondoljunk bele: milyen pazar életszínvonal lehetne, ha a világgal békésen kereskednének ahelyett, ahogy most politizálnak)
    akik itt a fórumon megint azt várják, hogy valaki végre seggbe rugja az USA-t,(egyrészt csalódni fog) az valójában nem egy nemzet szabadság küzdelmének szurkol, hanem egy hataloméhes szűk vezetői rezsim ostobaságának a csodálói. ez az út legkevésbé szolgálja az átlag perzsa emberek érdekeit. pláne, ha a vége háború. mert a legnagyobb vesztesei azok az egyszerű állampolgárok lesznek, akik már most is a pokolba kivánják a háborúskodni akaró vezetést.

  72. Molni, Irán sose önmagában beszél a csap elzárásáról. Hormuz elaknásítása (lezárása) esetén már mindjárt jóval jelentősebb az a kieső mennyiség (~20%). És nem nehéz elaknásítani, mert a nagy merülésű teli tankerek számára csak egy keskeny vonalban hajózható.

    Persze az USA ki tudja nyitni a körzetben levő erőivel és szövetségeseivel, csak idő kell hozzá, viszont addig az égbe szöknek az olajárak tuti.

  73. „Egy ilyen termelési kapacitás kiesése gyakorlatlag elhanyagolható mértékű még 30-45 napos intervallumban.”

    molnibalage,

    a piacok nem így gondolkodnak, hanem rendkívül érzékenyen reagálnak a növekvő feszültségre a térségben. Ők azt nézik, h napi 3,5 millió hordó olaj kieshet. És bár szaud arabia az embargo hírére azonnal bejelntette, h pótolja a kieső mennyiséget,- rövid távon ez akkor is áremelkedéshez vezet. Később visszarendeződnek az árak.
    Ugyanakkor irán ereje nemcsak a katonai potenciáljában van. Hogy az mekkora, azt nem tudom, ti ezzel sokal inkább képbenvagytok, de azt tudom, h évi 20 mrd dollárd költ fegyverre. Irán egy 4000 éves állam,kitűnő okos diplomáciával. Játsza a húzd-meg ereszd meg politikát. Pl most azonnal behívta a NAÜ-t és leült tárgyalni a Biztonsági tanáccsal (ahol mellesleg barátai is vannak). Így húzza az időt az atomprogramja megvalósításáig, ami már csak 6-12 hónap…

  74. „kitűnő, okos diplomáciával”
    oda jutott, hogy barterben kínál olajat és aranyat élelmiszerért. 74 milliós lakosságot nem tudja ellátni. a vezetésnek feltett kérdésre, hogy mi a társadalom véleménye:
    az iráni nép kész minden áldozatot meghozni, éhezni is, hogy nukleáris fegyvere lehessen.
    arrogáns, pökhendi, jellemzően az alárendelt érintetteket semmibe vevő politika.

  75. a piacok nem így gondolkodnak, hanem rendkívül érzékenyen reagálnak a növekvő feszültségre a térségben.

    Most erre mit mondjak? Az, hogy akik a „piacot” jelentik, inkáb csak kitalálnak egy jó fal szöveget, hogy legessen emelni az árakon…?

    Vicc, hogy mindenféle kis hülyeségre képesek bejelenteni, hogy a „piac pánikol”. Röhej.

  76. „nem egy nemzet szabadság küzdelmének szurkol,2

    Akkor minek? Venezuelával mi a baj? pedig ott az atom lehetősége még csak fel sem merül mégis ilyen olyan szankció megy.
    Az oroszokkal mi a baj? Mégis mindenki mikroszkoppal fiygeli a választásokat mint ha valami véres kezű diktátor lenne Putyin .
    A pofátlanság teteje hogy görög lázadásokat mutattak a nyugatiak mintha már líbai helyzet lett volna.
    Mind ezek mellett pedig magasról le szarva hogy mi van Görögországba Hisz az termsészetes uyge? még akkor is ha csődközelbe vesznek vagy 500 m1a1 vagy A2 amit ugye nem vettek meg, de emellett a jenki sem kérdezte volna meg hogy miből .
    Ja és Irán nyugodtan folytassa csak programját mert ha leállítanák sem nézne rá a jenki másképp .
    A jenki megvétózta hogy iván leszállítson Iránnak 250 db szu-30 ugye?
    Mikor az orosz akarta megvétózni a lengyel rakétapajzsot akkor rögtön kinyittotta Barosso a pofáját hogy az Oroszoknak nincs joga megvétózni.
    Ha iván nem, majd a másik jenki báb majd nyugodtan vehet 200 vagy 150 f-35 mert lesz miből .

  77. A jenki megvétózta hogy iván leszállítson Iránnak 250 db szu-30 ugye?

    Ezt ugye te nem gondolod komolyan, hogy bármilyen USA tiltakozás megállít bármilyen orosz fegyverexportot? Egyáltalán honnan jött ez a gondolat…?

    Úgy szerinted miből fizetne ki Irán ennyi gépet…?

  78. molnibalage:

    Hát bizony hogy volt egy ilyen rendelés talán a wikipédián is fenn van .
    Elsőnek a 2006-os aranysasba volt benne, tudtommal pár tanker gépet is vettek volna hozzá, vagy van is nekik ?

    „USA tiltakozás megállít bármilyen orosz fegyverexportot?”

    Ez olyan hihetetlen ?
    Szíria már más tészta, nem hiába ütköző pontként tekintenek rá az oroszok .

  79. Hát bizony hogy volt egy ilyen rendelés talán a wikipédián is fenn van .

    Wikin a politikai indítatású dolgokkal csak óvatosan. Egyébként meg ilyen vad dolgok leírása előtt illene 5 sec google keresés.

    http://www.milavia.net/aircraft/su-27/su-27_operators.htm

    However, at the Paris Air Show held in June 2007, Russian state arms export company Rosoboronexport CEO Sergei Chemezov said that Russia has no plans to sell MiG fighters to Syria and Iran. It is likely that the same will apply to any Su-30MK sales for the time being, as Russia suspended its arms supplies to the Middle East following the 2006 conflict in Lebanon and continued its policy of limiting options to ‘defensive weapons’.

    Magyarán kb. pont olyan szintű valaki által kitalált pletyka volt, mint India + Kitty Hawk esete. Alapja nem volt. Az ilyesfajta dolgok úgy látszik, hogy nehezen irthatók ki a köztudatból…

    (A MiG-25 vs. F-15 téma táján is vannak ilyen fals legendák és sztereoípiák..)

  80. Ja, még a wikin is ez van.

    The Jerusalem Post reported that Iran has signed an arms deal with the Russian Rosoboronexport arms group to buy 250 Su-30 MKM warplanes and 20 Il-78 MKI aerial tankers. It is reported that Israeli defense officials were investigating the potential Iran-Russia deal, in which Iran would pay $1 billion a dozen squadrons’ worth of the jets.[7] Iran and Russia have both denied this and have rejected these claims as propaganda

    Nem értem, ha nekem megy ennyi idő alatt, akkor már miér nem veszi a fáradságot annak, hogy utánjárjon a dolgoknak ahelyett, hogy iszonyatosan vad dolgokat leírna…

  81. Molni,

    „Vicc, hogy mindenféle kis hülyeségre képesek bejelenteni, hogy a “piac pánikol”. Röhej.”

    Hát ha röhej ha nem, az érték, az árutőzsde vagy apénzpiacok is nagyon érzékeny „műszer”. Már egy apró hirre is reagálnak a befektetők.

    Banderas,

    az, h Irán bartelban ad olajat az nem a diplomácia területére tartozik, hanem a külkereskedelemre. Egyébként komoly fegyvertény volt Teherántól,h Indiával megyegyezett olajat aranyért bartelben, mert így a mostanában gyorsan inflálódó pénzük – riád asszem – erődösdni fog.
    A diplomáciájuk pedig azért mondható sikeresnek, mert ennyi idő után sem szigetelődőtek el, elérték, h az embargóról szóló határozat annyit ér mint a papír amire rányomtatták. (India,Kína jelezte, h átveszi az Európának szánt olajat – 600.E hordó naponta)Ill. találtak bankot a régi zárolt számláik helyett, ahová az olajbevételeik mennek.
    Az igaz, h nem a demokrácia fellegvára, de az egy másik történet. Alapvetően ez egy államról sem mondható el Középföldén….

  82. Kedves Roni. Amiket leírsz, az bizony így van. Csakhogy ez a világ ebből a szempontból 1 szar hely. Minden ketrecbe kell 1 erős gorilla. Megpróbálták, hogy kiveszik, de akkor elszabadult a pokol, és pl. az összes kölyök elpusztult. Sajnos ez így van. Ld pl. Jugót Titó (és hidegháború) nélkül. Hidd el, jobb ez így.
    Vagy amikor valaki végre leverte a közutálatnak örvendő Rómát. 1000 év luk a történelemben. Különben is: ki mondta, hogy a dolgok természetes rendje az igazságosság?

  83. Nincs 2 hete hogy linkeltem egy cikket meg azzem más is linkelt máshonnan hogy az oroszok és az irániak ezentul elfogadják egymás valutáját mind mezőgazdasági ipari mint hadászati cikkek tekintetében.
    (De az olaj törlesztés se hülyeség ám ha jobban belegondólsz mert így az orosz hirtelen nagyobb menyiséget is eltud adni úgy hogy a sajátja nem fogy mert az orosznak van piaca mind1 neki hogy lóvét kap vagy olajat amit egyből el tud adni akárkinek akár indiának is és így még a szállítási útvonal is lerövidűlne.)De a lényeg hogy elfogadják egymás nemzeti valutáját és a kereskedés ketőjük között ezután ebbe fog működni.

  84. nerik: Közvetlenül a pénzromlásnak. :) Persze magában másra nem, de ha historikusan vagy jelenlegi országok közül összegyüjtöd azokat ahol 60%+ az infláció, nem épp sikerországokat találsz. Sok mindenre lehet ezt a 60%+os inflát fogni, de nagyon kemény szerepük van benne a bünti intézkedéseknek is. Összegezve: Véletlenül se az van, hogy Iránnak ne okoznának problémákat ezen intézkedések.

    De ha van jobb ötleted miért állnak ilyen szinten miközben azért masszív az olaj exportjuk még mindig hát hajrá.

  85. „Ez a rész sem igaz. Harctéren hol verték meg hejdenagyon az ott szolgáló nációk bármelyikét? Az nem megverés, hogy visszaszivárognak oda, ahol nincs elég vagy 0 rendfenntartó erő van…”

    molni félreértetted vagy én írtam rosszúl.

    Nem a hadsereg képességeit vitattam az vitathatalan. A hosszú távú politikai rendezését. pl egyszerűen ahol nincsenek a demokráciának meg az alapjai kezdve a hatalmi ágak tagozodásától át azon, hogy aki más vallású azt fölrobbantjuk mert isten parancsa, a más kulturákat elpusztítjuk mert isten parancsa…. ott nem lesz demokrácia. Innen ha a cél az, hogy Afganisztán egy békés, demokratikus állam legyen 5-10éven belűl akkor az esélytelen amik pedig vesztenek illetve vesztettek.

  86. R-27 ről én is láttam már képeket kamionon mutogatva a nagy közönségnek
    de ezek szerintem a 29 hez jártak.
    A 14 hez nemhiszem hogy annyit bajlóttak vólna az integrációval amikor gyártják a Fatter (AIM-9 kitudja milyen tovább fejlesztését)a Sedjil-t (sedjel) ami mim-23 (igaz főld levegő az alap de saját tovább fejlesztés de az alap marad USA igy integrálni talán könnyebb) és valami Phoenix utánzatott is látni néha felvonulásokon. R-27 szerintem a ruszki gépekhez van rendszeresítve meg max az új F-5 utánzatokhoz (de ez se biztos mert azokhoz elég sok kínai rakéta van pl-12 pl-9 és a hazai gyártások én már láttam képet RIM-66-ról a tőrzs alatt egy darabot F-5 klónon mi az alap nemtudom sztem nehéz de kitudja rávezetni meg csak főldi segitséggel menne vagy AWACS-AEW vel de a ir-an-140AEW még nem repül állítóag hamarosan fog a tengeri járőrrel egyetembe) Lényeg a lényeg ha már integrációval bajlódnának ami nem USA technolóhia 14 re az a PL-12 lenne nem az R-27, az a 29 esé meg a 23asé ami (állítólag nincs már szólgálatba de 2011es videokon azért repülve és a kifutón meg mellette hangárba is látni)

  87. molni,Fade

    „Amikat Afganisztánban meg lehet verni (bár egyszerübb megvárni mig összerakják a demokráciát elmennek aztán szavazni egyet.)itt imho nem.

    Ez a rész sem igaz. Harctéren hol verték meg hejdenagyon az ott szolgáló nációk bármelyikét? Az nem megverés, hogy visszaszivárognak oda, ahol nincs elég vagy 0 rendfenntartó erő van…

    A megverés mondjuk az lenne, hogy visszafoglalják Kabult és meg is tartják.”

    Milyen legyőzésről beszélünk?Taktikai?Stratégiai?Lokális vagy egy egész régióra kiterjedő?

    Fade

    Nincs olyan,hogy vitathatatlan,legyőzhetetlen,elsüllyeszthetetlen,lelőhetetlen,kilőhetetlen stb.

  88. Fade

    Mikor nyeri meg az Afganisztáni háborút az USA?Akkor ha eléri a célját ami egy stabil hozzá hű rezsimet jelent miután kivonultak.De ez nem fog bekövetkezni mert a kivonulás után pár évvel összedől az aktuális ami barát kormány mint egy kártyavár azaz az amik vesztenek mert nem érik el a háború kitűzött célját.

  89. Minden van hozzá, a TVbombától a lézeres rakétáig. A Szu 27es vadászgép, és úgy is működött a Kitty Hawkos eset alatt. A Szu 24es bombázó, de most is, és akkor is felderítőként tevékenykedtt. Nem is volt rajtuk fegyver.

  90. De elvileg akkor került szóba a dolog amikor az orosz gépeket kísérték át az iráni légtéren. Ezek a képek itt is megjelentek valamelyik cikk hozzászólásában. Ez a cikk az iráni katonai fórumon is megjelent,ott figyelt fel rá egy fórumozó. Az egyik képen látható F14 jobb fordulóba döntött be és látható volt a szárny alatti fegyverzet. A jó szemű fórumozó kiszúrta a jellegzetes vezérsíkú fegyvert a gép alatt, ki is nagyította. Erre válaszul küldtek egy kiállítási fali kép fotóját amin az F14 szárnykonzolkán látható volt a kiegészítő sin és a fegyver. A fegyver külsőre megegyezett azzal mit én linkeltem be mintának.
    Ha valaki meg tudja találni az orosz gépek kíséréséről készült képeket ott maga is könnyűszerrel meg fogja találni az általam említett képet. A rakéta ugyanis annyira jellegzetes.

  91. A dolog érdekessége hogy én is letöltöttem azt a képet, és kinagyítottam amennyire lehetett, nos szerintem akár mi is lehet az ami a gép alatt van, a válaszfotó sokkal érdekesebb volt, mert az sehol sem sikerült eddig fellelnem. Volt már kételkedésem egyszer az irániakkal kapcsolatban, mikor egy képen, egy komplett Roland önjáró légvédelmi egységet mutattak egy hangárban. Azt írtam be hogy jó hamisítvány. Erre kaptam egy videó linket amin rajta volt a jármű is és a története is. Ugyanis IRAKI járműként árokba hajtott defekt miatt, és sértetlenül került iráni kézbe a háború alatt. Tehát az ilyen linkeket nem szabad félvállról venni.

  92. Hmmm

    Ismerve a perzsak lelemenyesseget es „vetitesi” ingerenciajukat, en nem lennek meggyozodve ha azok a raketak valamilyen makettek lennenek es semmi mas.

    Nincs nekik arra kapacitasuk hogy folosleges kisergetesre a draga de foleg ritka technikajuk uzemidejet pazaroljak.

  93. nerik
    „az, h Irán bartelban ad olajat az nem a diplomácia területére tartozik, hanem a külkereskedelemre”

    nagyon is összefügg az „okos diplomáciájukkal”
    az, hogy barter megállapodásokat kötnek nem érdem, hanem kényszerűség. éppen azért mert az évek óta tartó okos diplomáciájuk miatt az olajbevételek banki mozgatása problémás.
    a barter valóban kereskedelmi technika, de szinte minden esetben valamely kényszerű ok miatt alkalmazzák, általában készpénzhiány miatt.
    bármely gabonakereskedő elégedettebb, ha konvertibilis fizetőeszközt kap a portékáért, nem pedig barter árút. ez minden esetben plussz feladat, egy számára ismeretlen termék ismeretlen piacán, vagy egy harmadik fél bevonásával járó plussz idő, jóval nagyobb forgási sebesség, plussz költség de leginkább plussz kockázat, aminek senki sem örül. stb.
    mindig megfigyelhető, hogy a barterre rákényszerülő fél (ezesetben Irán) extraprofit biztosításával képes izgalmasság tenni az együttműködést. ez már önmagában is hatalmas veszteség.
    ezt a kényszerpályát beállítani mint sikeres gazdaságpolitikát ugyanaz a retorika mint a Saeqeh gépüket beállítani az F-18 ellenfelének.

  94. A vörös csillagos F14 hamisítvány. Ez a kép a fórumokat is megjárta.Iráni leltárból nem hiányzik és Irán soha nem adna át gépet az oroszoknak. Ez a felvétel állítólag valamikori agresszor századként funkcionáló gépről készült az USA-ban. (irániak szerint)

  95. Terminátor: Ez a kérdés csak azért merül fel benned mert nem biztos hogy sokat olvasol Iránról. Mit tudnának adni az oroszok Iránnak. Amit adhatnak és kellene az náluk is hiánycikk. (lásd e-cikket) Az irániak szerint az oroszok alkoholista dologtalan banda hozzájuk képest. Az atomerőmű építés szerintük jó példa erre. Azt az időhúzást és rablást amit ott csináltak azt soha nem fogják nekik megbocsátani. Egyébként az ottani tevékenység mutatja az orosz gazdaság minden létező baját. Mint ahogy ez a cikk is. Egy épeszű ország hatalmas felhalmozott katonai tudással a háta mögött egy menő légvédelmi rendszerből ami már nem is a legújabb (S500) képtelen a potenciális piacot ellátni. Az még hagyján de a saját honvédelmüket sem. Ez csak azt mutatja hogy a saját államukat is fejőstehénként fejik. Akkor hogyan számíthatnának rájuk a vétel utáni karbantartással. Ennek ellenére kevesen tudják hogy Irán és Oroszország között hosszútávú katonai együttműködés van aminek legnagyobb gátja az előbb említettek. Egy belinkelt cikkben pont erről volt szó az s-400 tervezőivel készített riportban. Pedig az oroszoknál bizonyos területen rendkívül sok tudás és tapasztalat halmozódott fel. Múltkorában néztem egy videót az iráni T72 felújító üzemről. Műszaki szemmel döbbenetes amit véghezvittek. Mindezt 1 közel keleti országban hazai iparral a semmiből. Hagyományos fegyverzetből semmit sem kell venniük nekik, mindent tudnak gyártani, másolni. A „csúcstechnika” tekintetében pedig attól tartanak hogy amit eladnak nekik annak minden porcikáját is merik a potenciális ellenfeleik. Tehát csak ésszel vásárolnak.
    Kérdésem mi ez itt:
    https://picasaweb.google.com/lh/photo/9pQExWAWRXzsooMz_isKfuXz8MX0vOCvxXXGQbFXNlk?feat=directlink
    https://picasaweb.google.com/lh/photo/TWruz5yP0jXzYfKiOxZfFOXz8MX0vOCvxXXGQbFXNlk?feat=directlink
    Csak nem a vera, vagy tamara rendszer ballonos változata iránban?
    Ezek is érdekesek:
    https://picasaweb.google.com/lh/photo/FGkrTtahH5gE1JvRGShiC-Xz8MX0vOCvxXXGQbFXNlk?feat=directlink
    https://picasaweb.google.com/lh/photo/h_T1breZ1Jv6J8ViCO3CCuXz8MX0vOCvxXXGQbFXNlk?feat=directlink
    https://picasaweb.google.com/lh/photo/hUbjAvQqPxS1jd9tgC5X4uXz8MX0vOCvxXXGQbFXNlk?feat=directlink

  96. comandante

    „Ez a kérdés csak azért merül fel benned mert nem biztos hogy sokat olvasol Iránról. Mit tudnának adni az oroszok Iránnak.”

    Csomó dolgot ami Iránban még vagy 10-15 évig nem lesz.A kis gyártókapacitással kapcsolatban:nem tudjuk mennyit fizet a gyártónak az állam(lehet,hogy van kapacitás dupla gyorsaságú gyártásra csak az állam nem fizet)vagy vagy nem kicsi a gyárak kapacitása semmilyen mércével mérve csak sok a megrendelés.

  97. Ha lenne az oroszoknak tomcatjük, akkor az még a 80as évek elején kerülhetett oda. Carlo Kopp mindenesetre eredetinek gondolja, ha a lapjára kitette. Az amiknak végig az volt a gyanuja, hogy Irán felderítési adatokat kap a SzUtól. Ezért nem mertek megfelelő helikoptereket vinni az elcseszett túszmentésre. Azok ugyanis nem voltak összehajthatóak, és így látszottak volna a fedélzeten.
    Ellenérv: A Hezbollah rabolt akkoriban 3 szovjet diplomatát is.

  98. “Ez a kérdés csak azért merül fel benned mert nem biztos hogy sokat olvasol Iránról. Mit tudnának adni az oroszok Iránnak.”

    Már nem kötekedésből de ez így hamubasültfaszság .
    Nem is értem miért nem gyárt Irán 4 gen gépeket meg p-800 hasonló rakétákat amivel tudna fenyegetőzni .
    Valahogy még az sz-300 legmodernebb képességű rendszer sincs nekik .
    Vagy éppen mire kell nekik az s-200-st modernizálni ha már túltesznek a vodkásokon is ?
    A orosz gyártás kapacitást meg én sem értem de még az évente át adó 12 db szu-27sz átadást sem ,pedig az csak egyszerű modernizáció .

  99. gacsat

    A tengerészeti gépek nem összehajthatóak a szárazföldiek pedig igen??
    Ez számomra nagyon érdekes mert pont fordítva szokott lenni.
    Rendelkeztek éjjellátóval a pilóták és a „kommandósok” is.

    Roni

    Az orosz gyárak nem saját maguk ellenségei!!!Ha kapnak 100 gépre megrendelést(és ki is fizetik neki az árát)akkor legyártanak 100 gépet mert ebből van a profit.Ha csak 12 gépre kapnak megrendelést akkor nem fognak merő jófejségből 100-at legyártani.

  100. comandante

    „Úgy elképzelem ha már mindenből kifogynak akkor a szokásos egy töltényem van rohamra helyett beülnek a kis zugba és utoljára az ellenség fejére tojnak.
    Bocsi de ezt a poént le kellet ütni.”

    Látod-látod mi mindenre gondolnak az oroszok… :D

  101. Moli igen erről dokumentum film is készült. Specnaz híres szeretet csomagja. Mikor a kalifénak elküld talán 3 Hezbollah közép vezető szemeit,füleit,nyelveit,golyóit egy dobozba. Akkor minden megoldott. Dokumentum filmek szerint 3 szovjet diplomata közül az egyik KGB-s volt.

  102. banderas,

    „az, hogy barter megállapodásokat kötnek nem érdem, hanem kényszerűség. éppen azért mert az évek óta tartó okos diplomáciájuk miatt az olajbevételek banki mozgatása problémás.
    a barter valóban kereskedelmi technika, de szinte minden esetben valamely kényszerű ok miatt alkalmazzák, általában készpénzhiány miatt.”

    Azt hiszem teljesen rosszul látod. Sem India, sem Kína nem küszködik készpénz gondokkal, sőt…Az aranyat olajért dolog mindkét félnek előnyös. Indianak (és mostmár kína is csatlakozott ehhez)hatalmas aranytartalékai vannak, aranynagyhatalomnak számítanak, míg Iránnak is hasznos, mert ezt nem zárolhatják sehol, sőt ezek miatt a hihetetlen nagyságrendű tranzakciók miatt az arany ára nőni fog, míg a dollár árfolyama tovább gyengül.
    Egyébként India és Kína után most Oroszországgal dolgoz ki Teherán dollármentes olajszálllítási megállapodásokat, amit erősen titokban tartanak a felek. Ezekkel Teherán minimálisra csökkentette az embargo miatti veszteségeit. Mi ez ha nem diplomáciai siker?