|

Jövőre nagy erőkkel folytatódik az orosz légvédelem korszerűsítése

Nyár vége felé írtunk róla, hogy Oroszország előállt új lég- és űrvédelmi menetrendjével, melynek 2020-ig történő megvalósításával készen fognak állni mindenféle levegőből, illetve a világűrből érkező támadás semlegesítésére. A program alapját a rendszeresítése kezdetén álló Sz-400 Triumf (SS-21) illetve a 2012-ig még biztosan tervezési fázisban lévő Sz-500 alkotja majd.

Alexander Zelin vezérezredes, az orosz légierő parancsnokának elmondása szerint az kiemelt fontosságúként kezelt Sz-400-as rendszerből jelenleg 2 zászlóalj áll hadrendben Moszkva körül, ám ha minden a tervek szerint megy – „ha az ipar képességei megengedik” – hangzott el a nyilatkozatban – akkor 2010-ben újabb 5 Sz-400 zászlóalj állhat fel. Moszkva 2015-ig 18 zászlóalj felállítását tűzte ki célul.

Sz-400 Triumf Moszkvában 2009. május 9-én

Sz-400 Triumf Moszkvában, 2009. május 9-én ,

Egy-egy Sz-400 zászlóalj egyelőre 8 mobil indítóállásból – egyenként 4-4, az összesen 32 rakétával – és egy parancsnoki állásból tevődik össze.

A NATO berkekben SA-21 Growler-ként is ismert Sz-400 Triumf természetesen az Sz-300-as család továbbfejlesztése (korai megnevezése Sz-300PMU-3 volt). Jelenleg mintegy 400 kilométerről képes észlelni légi célokat, legyenek azok repülőgépek, robotrepülőgépek, avagy akár közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták. Források szerint az Sz-400-as rendszer elődeihez mérten továbbfejlesztett képességekkel rendelkezik az alacsony radarkeresztmetszetű célpontok észlelésére és semlegesítése terén.

Hatótávolság terén az Sz-400 potensebbnek tekinthető az amerikai Patriot rendszernél, azonban hogy minden téren előnyösebb lenne az már közel sem igaz. Hiszen például az aktuális Patriot változat, a PAC-3 indítóállásain 16 rakéta áll startra készen a korábbi változatok 4 rakétájával szemben – alapvetően méretváltozás nélkül.

Oroszország mellett az első biztosnak vehető külföldi megrendelő Szaúd-Arábia, ahova elvileg legalább 8 indítóállás és ezzel párhuzamosan 32 rakéta kerülhet majd. De többek között Törökország és Fehéroroszország is érdeklődést mutat a rendszer iránt.

httpv://www.youtube.com/watch?v=SSwQOcQ-3RI

9 hozzászólás “Jövőre nagy erőkkel folytatódik az orosz légvédelem korszerűsítése”

  1. Komolyan a két nagy hatalom úgy se verekszik meg egymással. Nem lenne értelme.

    Azt hogy az S-400 eladják azzal csökkentik a fejlesztési költséget.
    Új pénzügyi források jól jönnek az S-500 fejlesztéséhez.

    Adott esetben javul is a fegyvert beszerző államokkal a diplomáciai viszony.

    Szaúdiak is mennyi orosz technikát terveznek venni.

    Lássuk be ma mit veszünk ami orosz nyersanyagot, nukleáris technológiát, fegyvert.

    Orosz Pc-ért senki nem áll sorba vagy tv-ért.

    Ha eladják a fegyvereiket ezerek jutnak munkához.
    A jól működő olcsó fegyver meg öregbíti orosz ipar jó hírét.