|

Amerikai támogatás Magyarországnak

Magyarország az idén 13,335 millió dollár értékben a Nemzetközi Békefenntartü Erők (ISAF) Összhaderőnemi Harcászati Légiirányító (JTAC) Képesség biztosításához kap felszerelést és kiképzést a Pentagontól – tájékoztatta kedden az MTI-t az amerikai védelmi minisztérium sajtószolgálata.

„A rendelkezésre bocsátott felszerelés növeli a magyar harcoló egységek hatékonyságát”, és egyben erősíti azt a képességüket is, hogy „pontosan és hatékonyan alkalmazzák a légierőt akár éjjel is az ISAF-műveletek támogatásában”.

Bóné Zoltán ezredes, a washingtoni magyar nagykövetség katonai attaséja az MTI-nek kedden elmondta: a Magyar Honvédség rendelkezésére bocsátandó értékes haditechnikai eszközök képessé teszi az előretolt légiirányítókat arra, hogy közvetlenül kommunikáljanak a harci gépekkel, és pontosan megmondják, hol és milyen támogatást kérnek a műveleteik során.

A Pentagon tájékoztatása szerint a 2012-es katonai büdzsé 1206-os szakasza alapján folyósított első tétel – amelyből Magyarország a több mint 13 millió dolláros támogatást kapja – azokra a szövetségesekre és partnerekre összpontosít, amelyek amerikai erőkkel közös műveleteket folytatnak Afganisztánban. A támogatás olyan programokat tartalmaz, amely segíti, hogy ennek érdekében erősítse az érintett hadseregek képességeit.

Az amerikai védelmi minisztérium a múlt héten jelezte, hogy több pénzt fordít az Afganisztánban harcoló kelet-európai szövetségeseire – köztük Magyarországra – annak ellenére is, hogy Nyugat-Európában további csapatcsökkentésre készül.

A tervek szerint az Egyesült Államok 100 millió dollárt, vagyis a tavalyinál 33 százalékkal nagyobb összeget szán arra, hogy kiképzést és felszerelést biztosítson azon országok részére, amelyek Afganisztánban segítséget nyújtanak Amerikának a különleges műveletekben és a tálibok ellen harcoló afgán erők kiképzésében.

A legnagyobb mértékben a Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Litvániának nyújtott támogatást növelik. Ezek az országok az indoklás szerint rendkívüli méretékben járultak hozzá csapatokkal a NATO vezette afganisztáni koalícióhoz.

Magyarország 13,3 millió dollárt kap a szeptember 30-án lezáruló pénzügyi évben, szemben a tavalyi 2,87 millió dollárral. Lengyelországnak a korábbi 2,85 millió dollárral szemben 14 millió jut, Románia támogatása 7,3 millióról 14,3 millióra nő, Litvánia pedig a korábbi 5,7 millió helyett 12,8 milliót kap.

James Gregory, a Pentagon szóvivője szerint a védelmi minisztérium januárban tájékoztatta a kongresszust arról, hogy az első fázisban milyen kiadásokat terveznek megvalósítani az idén abból az alapból, amelyből az afganisztáni partnereknek biztosított kiképzést és felszerelést fedezik. Miközben az alap összege változatlanul 350 millió dollár marad, azon belül az afganisztáni koalícióban részt vevő országok részesedése 75-ről 100 millió dollárra nő.

Forrás: MTI

126 hozzászólás “Amerikai támogatás Magyarországnak”

  1. OFF

    Ma különösen hasznos volt a HTKA, mert a fizika tanár (aki szószerint MINDENNÉL jobban gyűlöl engem (na meg én őt:) )). Mivel új anyag volt, a közegállánállás, rám szállt, hogy a legtöbbet tudja kihúzni belőlem, vagy éppen betudjon égetni. Milyen meglepő ez nem jött össze, eszembe jutott egy régebben a HTKA-n futott vita a közegellenállással és hasonlókkal kapcsolatban, úgyhogy izomból belevetettem magamat a jeletkezésbe, s végig vágtam az egész anyagot.
    Úgyhogy örök hála a HTKA összes kommentelőjének, akik a következő témákban szoktak vitatkozni: sport,biztonságpolitika,gazdaság,pénzügy,közbiztonság és nagyritkán haditechnika. :)

  2. Sziasztok!

    Jó lene , ha az USA nem csak az afgán missziónkat támogatná(ez is fontos), de hozzájárulna a honvédség szárazföldi csapatainak technikai
    modernizációjához is.
    Görögországnak pl ingyen felajánlottak 400 db M1A1 harckocsit…

    – nálunk szükség lenne pl önjáró vagy vontatott tarackokra, páncéltörő rakétákra stb

  3. Helló tankman! Egyet értek veled, habár nekem az nem dereng, hogy az a 400 m1a1 ingyen lett volna na de mind1… Azt szeretném kérdezni tőled, hogy a tüzér osztály felállításáról honnan van infód? Mert azthiszem te írtad egy másik posztnál.

  4. „– nálunk szükség lenne pl önjáró vagy vontatott tarackokra, páncéltörő rakétákra stb”

    Minek?az oroszok ellen?

    Nem kell nekünk semmi, senki se fenyegeti európát míg jenki fedél van a fejünk fölött.

  5. Ha az oroszok jönnek akkor mi jobb ha behúzzuk fülünket farkunkat és nem keménykedünk. Mégha 200.000 fős hadseregünk lenne akkor sem szabadna hülyeséget csinálni, a legutóbbi esetben kb. 1.000.000. magyar anyanyelvű ember bánta… Nekünk egyetlen egy dolog miatt van szükségünk hadseregre, mégpedig, hogy megvédhessük magunkat a minket környező „baráti-szövetséges-kegyes-drága-jóságos-hűséges-angyali” szomszédaink ellen. Na meg másodsorban, hogy teljesíthessük missziós feladatainkat. Nem volt még elég példa a történelemben??? Lehet azt mondani, hogy így NATO úgy ENSZ, amúgy UNIÓ stb… Van pár ország európában, akik már rájöttek, hogy igazán csak saját magukra számíthatnak (Lengyelország, Svájc stb…). Ezek az országok potens hadsereget tartanak fennt. És lehet erőltetni a háború előtt a képességfejlesztéseket, de valós erőt képviselő hadsereget nem lehet felállítani fél év alatt, főleg ha a nem létező hazai hadiiparra nem számíthatunk. PONT…

  6. Szia danielblac!

    „Azt szeretném kérdezni tőled, hogy a tüzér osztály felállításáról honnan van infód? Mert azthiszem te írtad egy másik posztnál.”

    – hát mondjuk első kézből :-)

    Ami ismék kritikát érdemel – a tüzérosztály továbbra is D-20-assal lesz felszerelve +URAL-4320 vontató,,,

  7. @tankman

    Én nem vagyok ennyire kritikus. Ismerjük a valóságot és a Honvédség idei költségvetését. Ennek ellenére talán a rendszerváltás óta először látni azt, hogy végre valaki nem csak leépíteni tud. Hanem újrahasznosítani, modernizálni és építeni. Mindezt egy vicc kategóriájába illő anyagi keretből. Nem tudnék még egy olyan honvédelmi minisztert mondani akinél láttuk volna ezt.

  8. Eléggé szeretnek minket, fejenként $30700-at kapunk, míg a románok $7325-öt, a lengyelek meg $5399-et. Igaz a litvánok meg $54237-et, szóval őket még jobban.

    Lehet azért, mert van egy egész általuk felügyelt tartomány, az egész jelentős méretű (fele akkora, mint Litvánia) Gor. Ha 235-en tudják felügyelni, nem tudom mi lehet ott, elvileg a térképek alapján békésebbnek tűnik, no meg az afgánok is besegítenek nyilván.

    Nekem különösen a lengyelek meglepőek, mert ott vannak majdnem kétezer-hatszázan, és ennek ellenére mindössze 700k-val kapnak többet, mint mi.

    A románok ha komoly harcra kerülne sor úgy is átállnának, szóval azon nem vagyok meglepve:P

  9. Tankman:
    Nagyon örülök ennek a hírnek! Azt esetleg lehet tudni, hogy hány tarackot foglal majd magába az osztály? És hány harckocsi lesz végül a zászlóaljban? És azt lehet tudni, hogy honnan bányásszák elő ezeket a tárolt vasakat és lesz-e modernizáció? És még valamilyen újra szerveződő egységről is írtál régebben csak nem jut eszembe, hogy mi volt. A 2sz1 Gvozgyikákról tudsz valamit??? És még annyit, hogy mikor lesznek a sajtó számára is hivatalosak az infók, mert én azon lepődtem meg, hogy a sajtó még semmit nem írt ezekről (kivéve Zord Gábort) a hihetetlen nagy fontosságú lépésekről, holott minden kis törvényváltoztatást megírnak a honvédségről. Ha ezekre a kérdésekre válaszolnál nekünk akkor nagyon boldoggá tennéd a napomat :-D Előre is köszönöm/köszönjük :-D

  10. danielblack

    Itt most megígérem,hogy a tavai év TOP20 kommentelőjét meghívom egy sörre ha akár csak 1FT-nyi modernizáció is lesz azokon a harckocsikon.
    Az,hogy ezek a szervezetek fel lesznek állítva az is a csoda kategória.

  11. Roni:
    „Nem kell nekünk semmi, senki se fenyegeti európát míg jenki fedél van a fejünk fölött.”

    Na, részben pont az ilyen hozzáállás miatt kezd Amerikának a töke tele lenni Európával. Persze, nem a magyar tarack fog az Armynak segíteni, de a védelmet azért valahogy viszonozni kell. Pl a missziókkal. Azokhoz meg technika kell.
    Ráadásul már nagyon sokszor voltak itt is parázs viták, hogy ha egy ország még a legminimálisabb keretlegénységet, a legminimálisabb képességeket sem hajlandó biztosítani a hadseregnek, akkor egyszerűbb feloszlatni azt. Kirakat hadseregre költeni kissé talán pazarló.
    Úgyhogy szerintem örüljünk csak minden segítségnek. Főleg, ha bármilyen módon képesség-, mennyiség bővülést hoz a Honvédségnek.

  12. @Omega
    Azt a hatalmas segítséget – egy kis finesszel – itthon tudnánk tartani. Haza kell hozni a csapatokat. hogy itt a határokon állítsák meg a támadó afgánokat. Máris itthon marad a pénz.
    Amerika azért támogatja az ottani szövetségeseket anyagilag, mert Obama megint haza akar vinni egy rakat G.I. Joe-t. Olcsóbb, ha megfizetnek valakit, hogy végezze a piszkos munkát.

  13. Sulyid:
    Egyet értek, szerintem is egy 45-50 ezres MH lenne a reális, persze ehhez reális költségvetés is illene! A jobbik programjában is ekkora békeidős hadseregről van szó. Jó tudom most jön az, hogy elég lenne ha két normális dandárunk lenne, nemkell 5 :-)

  14. 50000??? A szerbeknek nincs akkora, pedig ők még csak nem is Nato tagok. A cseheknek így is 7000-el kisebb a létszámuk, mint nekünk. Akar a faszom annyi állami alkalmazottat eltartani, már bocsánat. Inkább olyan eszközökre költsünk, amivel a jelenlegi létszámnak megsokszorozhatjuk a harcértékét!

  15. NA oké egyezzünk ki 30k emberben, de akkor legalább teljes belső átrendezésre. Tehát több embert az 1. vonalas harcolókhoz, kevesebb tisztet, irodistát és több modern felszerelést! Ez így jobban megfelel? :)

  16. Szia danielblack!

    Akkor kezdem:
    – az új egység, ami nem jut az eszdbe, a Páncéltörő Rákétaosztály
    (9P148 KONKURSZ – BRDM-2 alvázon)
    – az ágyútarackok mennyiségéhez: 2004-2006-os időszakban a 25/101-es tüzérosztálynál 3 üteg x 8 db = 24 db
    – a harckocsik mennyiségéhez: 2004-2006-os időszakban 4 hk szd x 14 db + 2db (zszlj pk)= 58 db állománytábla szerint, a valóságban csak 30 db volt…
    – KONKURSZ pct rakétakomplexum mnnyisége: 2004-2006-os időszakban 24 db

    – modernizáció: még kérdéses, lehet, hogy T-72 (reaktív pótpáncél)…

    – a sajtóban már megjelent a tü. o. és a pct. ro. -ról szóló hír

  17. Idén már 29 780 fő a honvédség keret létszáma és még mindig több ezres hiány van Hende szerint, ahhoz a számhoz képest ami az általuk fogalmazott országvédelmi tervben szerepel. És még későbbi állomány feltöltéseket és létszámbővítéseket terveznek, amint meglesz rá a pénzügyi keret, ezt egy interjúban mondta Simicskó. Azaz ők is egy kb 40 ezres hadsereget tartanak szükségesnek.

  18. Legalább honvédelem terén látszik a különbség a nemzeti és a liberális magyar kormányok között.
    Kolombusz javaslom neked a közigazgatásba dolgozó víz fejre mérgelődj.

    32000-34000 katona azt jelenti ha baj van akkor többi idő jut a sorozásra és a kiképzésre.
    Ilyen katonai létszám esetén Janszlota tényleg csak pofázik mer.
    De nem fog találni egy hülye szlovák katona tisztet se a ki a pofázásának fizikai tartalmat is merjen adni.

  19. A sors pikantériája ahogy mikor gazdasági válságba ami meglepő dolgokat is szülhet. Pont akkor van egy dolgokhoz jelenleg szerint értő honvédelmi miniszter. Gondolom Hende este nem a elfogyasztott szesztől alszik jól.

  20. Tankman:
    Köszönöm szépen a választ. Mikorra várható az egységek feltöltése? Egyébként sajtó részéről a honvedelem.hu-n lepődtem meg, hogy semmi hírt nem közölt ezekről az eseményekről. Írtam is nekik egyszer egy e-mail, hogy egy olyan oldalon aminek a neve HONVEDELEM, azon a hírek 60%-a ne a könyvbemutató gálákról és a tánc estekről szóljon, hanem informálódjanak a minisztériumból, vagy vegyenek át cikkeket máshonnan is. Persze azt is írtak, hogy szoktak jó kis cikkeket is írni az alakulatokról stb.. Erre IP-m alapján kizártak az oldalról xD xD

  21. „Jó lene , ha az USA nem csak az afgán missziónkat támogatná(ez is fontos), de hozzájárulna a honvédség szárazföldi csapatainak technikai
    modernizációjához is.
    Görögországnak pl ingyen felajánlottak 400 db M1A1 harckocsit…”

    Kint vagyunk Afganisztánban… ez az út többé kevésbé elöttünk is nyitva áll 1$/1euros áron le lehet csapni m1/leo2a4/a5re. Az egy más kérdés, hogy a felújítása/modernizációja ~500-600.000$ (Görögök is kifizetik ha kell nekik!!!) a személyzetet is ki kell képezni vmint a karbantartókat karbantartóknak eszközpark, vmit ki is kell lőnie annak a tanknak az sincs ingyen. Így szokott kijönni végösszegnek 800.000 akár 1m$ darabárra.

  22. @monyok

    Mérgelődök arra is, de épülget lefele az most eléggé, ilyen téren van némi haladás.

    Kb. 30k indokolt H-O-N-V-É-D-S-É-G-nek, több nem, amennyiben valóban ez a célunk. Egy Csehország színvonalú honvédség ne lenne nekünk elég? Dehogynem!

    Hacsak nem az a célunk, hogy elfoglaljuk Szlovákiát, nem érdemes több ember. Ha meg igen, akkor az 50000 is kevés, mert egyből jönne a Kisantant, szóval kéne vagy 500 000 legalább, meg csúcstechnika, meg casus belli, hogy mindezek ellenére ne legyünk porrábombázva a NATO által pillanatok alatt.

    Slota se attól tojja össze jobban magát, ha ez szempont egyáltalán, hogy 28 ezerről 33 ezerre nő a létszám (így is kétszer akkora létszámú, mint az övék), hanem ha a technikánk több területen két korszakkal modernebb az övéknél, mint a vadászgépek esetén.

    Ha 50000-re hízlalnánk a létszámot, az még az irreálisan alacsony havi 100as nettóval is 168 millió dollár lenne évente. Sokmindent lehet venni ennyiért, nem?

  23. tankman
    „Meglehet, hogy az alegységek egy része ún műveleti tartalékosokkal lesz feltöltve.”
    En ugy tudtam, hogy a tartalekosok nincsenek egesz evben szolgalatban… akkor milyen egyseg lenne ez? El tudna latni feladatat? Nem kekeckedes, csak kivancsisag hogy hogy mukodik a dolog…

  24. dudi
    Az jo… de ettol meg nem lettem okosabb :D
    ha tenyleg lesznek ilyen alakulatok, en is jelentkezek muveleti tartalekosnak… Mert azt hallotam hogy szerzodeseseket nem nagyon vesznek fel.
    Mar arra is gondoltam megyek altiszti kepzore de abbol sajnos kioregedtem :(

  25. Szia kaktusz!

    A műveleti tartalékosok rendszeres képzésen fognak részt venni.
    Lehet olyan helyzet, hogy pl a hk zászlóaljnál 2 század lesz feltöltve szerződésesekkel, 2 pedig műveleti tartalékosokkal a szd és szakasz parancsnokokat kivéve…
    Ha mondjuk kihirdetik a „megelőző védelmi helyzetet”, akkor aktiválódik a 2 védelmi tartalékosokkal feltöltött hk század is.

  26. shornet24: Hidd el van olyan ember!
    dudi: az akkor fasza, így már én is erősen gondolkozok azon, hogy katonának álljak. Mondjuk az érdekelne, hogy mivan ha éjszaka riadóztatják az alakulatot, hogy menni kell megállítani egy ellenséges egységet stb.. és akkor a fele állomány otthon alszik :-D Végigtelefonálnak mindenkit, hogy gyere már be pls háborúba megyünk. :-D Jó tudom, hogy háború nem egyik pillanatról a másikra van, de azért lehet valamilyen riadó ahol ott kell lenni nem?

  27. Tankman: A tatai dandár oldalán nem találtam semmit az új egységekről. Meg a google-el is már 2 órája keresem a rakéta és tüzér osztályos híreket :-D Ezek szerint én vagyok a bamba, hogy nem találom :-)

  28. RIP? Szerencsére nem halt meg senki, jobbulást és a lehetőségekhez képest gyors felépülést a sérült katonáknak!

    Nagyon remélem nem gondatlanság (tárolási körülmények, lejárt élettartam) vezetett ide vagy egyéb általános probléma, és nem lesz ilyen eset újra hosszú-hosszú ideig!

  29. @Dudi:

    Elengedni gondolom csak akkor engeded el, amikor dobod, tehát a hibás a kézből való távozás után/közben robban. Vagy ha kivárással dobod, akkor kézben is.

    Jól értem?

    Egyébként meg ez legyen a legnagyobb tévedésed, a helyzethez képest örömteli, hogy nem történt halálos sérülés, bár a következmények így is elég súlyosak sajnos.

  30. Tankman: De már nem frissítik, a hírek már a kormany.hu-s oldalon jelennek meg. A szlovákok oldalán minden egyes zászlólajról van leírás, minden zászlóaljnak vannak képei és hírei. :-) Egyébként te akkor a tatai dandárnál vagy? Nem ismered véletlenül Koós Gabit?

  31. Off:
    Súlyos baleset történt a Honvédségnél!

    http://index.hu/bulvar/2012/01/26/felrobbant_granat_miatt_amputalni_kellett_egy_katona_kezet/

    Dudi, ha nem hadititok, milyen kézigránát van most nálatok rendszeresítve? Ja, és van még a „remek minőségű” FÉG-es KGP-9 géppisztolyból, vagy már összeszedték őket? Mert – az állandó elakadás mellett – volt olyan eset is, hogy tűzkiváltáskor felrobbant benne a lőszer…

  32. ÁPDÉT!!!

    A súlyosan sérült katona kézfejének a felét kellett amputálni.Ez az én olvasatomban kizárja azt,hogy éles gránát robbant a kezében,így 2 lehetőség maradt:

    1,
    Nem éles gránát volt hanem TÉGY(Támadó Éles Gyakorló) vagy VÉGY(Védő Éles Gyakorló).

    2,
    Pontatlan a kommunikáció és nem a kezében robbant.

  33. jancsiga

    Nem tilos ide írni addig amíg ésszel teszed!!!Ez főleg az MH és HM-el kapcsolatos hírekre igaz.Nekünk azt mondták,hogy ha kérdeznek elmondhatjuk,hogy mit csinálunk arról viszont nem beszélhetünk,hogy hogyan csináljuk(aki az utóbbira kíváncsi az szereljen fel szívesen megmutatják neki…).Engem a KBH is békén hagy!

  34. forest
    Nem onkentesnek szeretnek, az csak vegso lehetosegkent, bar.. a szerzodeses is onkentes ha meggondolod :D

    dudi
    remelem a profeta szol beloled. Olvasgattam utana, de nem sok jot hallotam, olyanokat is meseltek, hogy egy ev utan sem szoltak meg vissza. Ami igaz az igaz, szemelyesen meg nem voltam a toborzo irodaban, mert meg most sem vagyok magyar allampolgar(meg csk folyamatban van)… addig gondolom remenytelen. apropo, vajon kettos allampolgarokat felvesznek, vagy elobb le kell mondani a masikrol?(nem mintha zavarna a masikrol lemondas, csak macera)
    Konkret alakulathoz kell amugy jelentkezni, vagy az irodaban elmondjak merre mehetsz?

  35. kaktusz

    Mondjuk nem vagyok toborzó és fizetni sem fizetnek érte… :)

    Bemész a lakhelyedhez tartozó toborzó irodába ott vagy elmondod,hogy mi szeretnél lenni és ajánlanak egy alakulatot vagy elképzelés hiányában elmondják,hogy mi van és választhatsz.Az,hogy nem jeleznek vissza… rájuk kell járni havonta vagy próbálj meg befogadó nyilatkozatot szerezni attól az alakulattól ahova szeretnél menni(ha még van ilyen 2009-ben volt).

  36. @dudi

    Erről hallottam én is, én a felajánlás idején kértem 2 hét gondolkodási időt. Sok mindent mérlegeltem és maradtam a jelenlegi pályámon. Bár nem biztos, hogy olyan nagyon okos döntés volt ez a részemről. De ezt majd az elkövetkező 1 év megmutatja.

  37. Sulyid: középiskolás vagy? egyébként nem lenne rosz ötlet egy olyan funkció, hogy a nevekre kattintva egy profil legyen megtekinthető, ahova leírhatják az emberek a korukat, azt, hogy van/volt -e közük haditechnikához, tartózkodási hely, hogy a HTKA-sok akár spanolni is tudjanak egy régión belül stb…

    Üdvözletem Nyíregyházáról (egy szintén középiskolás éveinek végén járó haditechnika rajongó)

  38. Nézd erre kíváncsi voltam.
    Nem sértésnek szántam. Ganz Ábrahámról mindig a tehetséges iparos jut eszembe nem más.
    Baumgatner a új kori magyar irodalom önzetlen mecénása.
    Ha neked más sajnálom.
    Másik két általam említett emberről nem nyilatkozok.

  39. Azért érdekes, hogy egyesek hogyan basztatják az adminokat. Amennyiben jól tudom ez egy ingyenes portál, 1 Ft-ot sem kérnek a munkájukért. Aztán ha megelégelik a dolgot és még ez sem lesz, akkor meg majd lehet nézni. Rendkívül szűk a hazai portálok kínálata ebben a témában. Miért kell mindig mindent tönkretenni?

  40. Sulyid: Jó már neked, néha napján láthatsz pár honvédségi technikát, ha meg a honvédségnél szeretnél dolgozni akkor nem kell messze menned. Nyiregyen a rendszerváltás előtt 5 laktanya volt (2db óriási lőtérrel), de most lett belőle nevelő intézet a cigányoknak, idősek otthona, inkubátor ház, lakótelep, raktár. :-( Felnőttnek tippeltelek volna. :-D Am nem te írsz valamilyen könyvet?

  41. Ja meg plusz volt itt még egy huszár laktanya, ami még az 1800 as években alakult meg, de a szovjetek megszüntették. Az épületek, még a mai napig is állnak, köztük a csata lovak istállói is amibe ma cigányok laknak. Ez nyiregy legnagyobb cigánytelepe, még rendőrök se nagyon mernek oda bemenni sötétedés után. Irónikus módon egy fém hulladék lerakat(méh) gőzerővel működik a telep szomszédságában, mert a kedves telepiek a városból összelopott fémet oda viszik leadni. Így vesztette el fényét a 14. császári és királyi huszárezred és a Magyar Királyi 1. honvéd lovashadosztály.

  42. sulyid:
    Akkor jól emlékeztem. Szomorú, hogy manapság ennyi ember kényszerül külföldre, köztük rengetek rokonom is kint él németbe, kanadába, ír-be, sógoréknál… Még bízom benne, hogy megmenthetjük és felvirágoztathatjuk az országot. Erre szvsz csak egyetlen ellenzéki párt lehet képes, legalábbis merem remélni.