|

Bővíti helikopterflottáját Lengyelország

Ismét fejleszteni kívánja helikopterflottáját Lengyelország. Nemrég nyilvánosságra került információk szerint, a lengyel védelmi tárca tavaly december végén határozta el végleg, hogy tendert indít többfeladatú katonai forgószárnyasok beszerzésére. A pontos követelményrendszer meghatározása, illetve a pályázatok beadási ideje várhatóan idén januártól kezdődik, majd tavasz végén – nyár elején kezdődik a kiértékelő szakasz. Ha minden jól megy, még idén kiválasztásra kerül a győztes cég, melynek 2017-ig kell majd teljesítenie vállalását.

Varsó december utolsó napjaiban erősítette meg, hogy 26 katonai forgószárnyast szeretne vásárolni. Ezek ugyanazon alaptípus különböző változatai lesznek, megkönnyítendő az üzemeltetést. A fenti mennyiség a következőképpen oszlik el a haderőnemek között: 16 taktikai teher- és személyszállító és három kutató-mentő jut a szárazföldi erők, illetve négy tengeralattjáró-vadász és három tengeri kutató-mentő a haditengerészet részére. A gyártónak a helikoptereken felül gondoskodnia kell szimulátorokról, logisztikai támogatásról és a személyzetek kiképzéséről.

Az S-70i lengyelországi első repülésének pillanatai

Az S-70i lengyelországi első repülésének pillanatai | Fotó: Sikorsky ,

A pályázók várhatóan az AgustaWestland AW149 és a Sikorsky S-70i Black Hawk lesznek. Utóbbi típus komoly előnnyel indul, és várhatóan be is söpri majd a megrendelést, hiszen gyártása Lengyelországban folyik. Arról nem beszélve, hogy Varsó az utóbbi évtizedben katonai vonalon is szoros kapcsolatokat épített ki az Amerikai Egyesült Államokkal, amit tovább szolgálna az amerikai helikopter kiválasztása.

Kapcsolódó hír, hogy Varsó 2011 decemberében szerződést írt alá a lengyel PZL Swidnik gyárral, további négy W-3PL Głuszec helikopter átadásáról. Tavaly februárban írtunk először a felturbózott W-3-ról, mely komoly mennyiségű fegyverzettel és fejlett fedélzeti rendszerekkel lett ellátva. A 2014-2015 között átadásra kerülő újabb négy példányt, az előzőekhez hasonlóan, régebbi gyártású W-3 és W-3A változatokból alakítják majd át, és harci kutató-mentő feladatkörben használják majd őket. A tavaly átadott W-3PL-ek már aktív készültséget adnak az Inowroclaw bázison.

12 hozzászólás “Bővíti helikopterflottáját Lengyelország”

  1. @Star Trek

    Szerintem még nem álltak rá a gyártók, túlságosan ismeretlen lehet hozzá a gép, talán valami lengyel belpiacra gyártó cégnél lehet elvétve kapni, de a google sem tudott segíteni ezügyben.

    Egyébként itt van még pár kép, azoknak, akiket jobban érdekel a “kiskacsa” (nem tudom miért, de engem ezzel az orral + festéssel valamiért egy kacsára emlékeztet, olyan, mintha rendes kacsacsőre lenne), amúgy nagyon pofásra sikeredett:

    http://cdn-www.airliners.net/aviation-photos/photos/2/7/3/2034372.jpg
    http://www.airplane-pictures.net/image137048.html
    http://www.airplane-pictures.net/image157092.html
    http://images2.jetphotos.net/img/2/8/8/8/10595_1310068888.jpg
    http://photos.skrzydla.org/2011-05-22/113458.jpg

    Illetve egy galéria (fenti képek egy része is onnan van):

    http://www.airplane-pictures.net/search.php?p=PZL+W-3PL&Submit=Search

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.