|

Új Sokol-verzió a lengyel hadseregben

Köszönhetően annak, hogy a rendszerváltást követően sem szüntették meg, a lengyel repülőgépipar még mindig képes önállóan, saját tervek és fejlesztések alapján dolgozni. Ez igaz a nagy múltú PZL Swidnik gyárra is, mely főként helikopterek készítésével foglalatoskodik. Egyik legismertebb termékük a W-3 Sokol, mely a jó öreg Mil Mi-2 alapjaira épít, ám annál sokkal modernebb és némileg nagyobb is. Alkalmazási területei széles skálán mozognak: használható személy- és teherszállításra, kutató-mentő feladatokra és felderítésre is. Nemrégiben pedig megjelent egy új változata, mely tovább bővíti ezt a kört.

Arról, hogy a cég a W-3 új változatain dolgozik, már korábban is értesülhettünk, ugyanis 2009 szeptemberében a PZL bemutatott két tervet. Ezek közül az egyik az akkor Sokol-2 néven emlegetett variáns volt, mely azon túl, hogy új hajtóművet és modern pilótafülkét kapott, jelentős mennyiségű fegyverzet hordozására és célba juttatására is alkalmassá vált. De miért is került megemlítésre a Sokol-2? Nos, azért, mert a lengyel hadsereg nemrég átvehette azt a négy, W-3PL Głuszec helikopterét, melyek nagyrészt ugyanezekkel az extrákkal vannak fölszerelve.

A mostanra nagyrészt az olasz Finmeccanica csoport tulajdonába került PZL Swidnik még 2003-ban írt alá szerződést a lengyel Védelmi Minisztériummal. A szerződésben foglaltak szerint a cég elkezdte a kutatási és fejlesztési procedúrát, melynek eredményeként elkészült egy W-3PL prototípus is. Ezt 2006-ban egy újabb megrendelés követte, ami már a most átadott négy példány átalakításáról szólt. Jelenleg a PZL és a lengyel hadsereg további W-3-asok modernizációjáról tárgyal, így minden valószínűség szerint hamarosan még több Głuszec készülhet majd.

A Sokol új verziója, a W-3PL Gluszec http://www.defense-aerospace.com/cgi-bin/client/modele.pl?shop=dae&modele=release&prod=122473&cat=3# ,

A W-3PL már ízig-vérig harci helikopter, melyet több külső jegy is mutat. A PZL a lengyel hadsereg iraki tapasztalatai alapján alakította át a Sokolt, melynek köszönhetően az orr alatt megjelent egy forgatható 12,7 mm-es nehézgéppuska-torony, így a helikopter akkor is képes önvédelmi tevékenységre, ha a külső felfüggesztőkre nem helyeznek fegyverzetet. Utóbbi egyébként nem irányított rakétákból és 23 mm-es gépágyúkonténerekből állhat. A célzást a pilótafülke fölé elhelyezett gömbtorony biztosítja, melyben elektrooptikai és infravörös keresők, valamint lézeres távolságmérő is megtalálható.

A harci kutató-mentő feladatok ellátásához nélkülözhetetlen, hogy a helikopter rendelkezzen éjjellátó rendszerrel. A repülésvezérlő rendszer teljes egészében digitális, a hajtóművek irányítását is beleértve. A műszerfalon több multifunkciós kijelző is található, ezzel könnyítve meg a pilóták dolgát. Frissült a navigációs lehetőséges tárháza is: GPS és inerciális navigációs rendszer is rendelkezésre áll, a tájékozódást pedig digitális térképek segítik. Az önvédelmet a barát-ellenség azonosító, a rakétaközeledés-jelző, a radar- és infravörös besugárzásjelzők, valamint az infracsali és dipólszórók szolgáltatják.

27 hozzászólás “Új Sokol-verzió a lengyel hadseregben”

  1. Kérdés, hogy mennyi értelme lenne ilyen helit beszerezni (már a honvédségnek- a rendőrségnek szerintem jó lenne az alap verzió). Szóval ez nem egy tipikus harci helikopter, még így sem, a mi-24 mind fegyverzetben, mind sebességben és szállításban is jobb.

  2. Közepecske szállító helikopternek nem lenne rossz, fegyveresként nem látom értelmét a gyenge tűzerő _és_ szállítókapacitás miatt.

    Ennyi cuccot a Mi-17 is elvisz, bár azon nincs torony.
    Inkább a mi-24 + mi-17 valami korszerű(sített) verziója.

    Rendészeti/polgári védelmi feladatra az alap + éjszakai üzemmód igencsak jól jönne. Értem itt a helikopteres mentést is. De ezért nem érdemes új gépet venni, a jelenlegieket kell alkalmassá tenni rá.

  3. A Mi-24-esekkel már nem lehet sokáig számolni!
    a felújításuk és modernizálásul költsége -a hátralévő üzemidőt figyelembe véve- aligha térül meg.

    És akkor most jön: tfh a Magyar Honvédség valami csoda folytán elkezd úgy működni, ahogy kellene. Ebben az esetben feltételezzük, hogy a honvédelmi költségvetés változatlan marad.

    A specializált feladatkörű Mi-24-es típus fenntarthatatlan lesz.
    Sokkal kedvezőbb lenne egy könnyű és egy közepes szállítóhelikopter típust üzemeltetni. A könnyű szállító helikopterekkel így üzemidőt lehetne megtakarítani a Mi-17-eseknek és a kiképzési feladatokhoz is megfelelő típus lenne biztosítva.
    A Mi-17-es csak korlátozottan fegyverezhető föl, leginkább nem irányított rakétákkal. Ezért a könnyűhelikoptereknek felfegyverezhetőnek kell lenni IPTR-rel bezárólag. Természetesen ez bizonyos speciális területeken gyengébb képességeket biztosítania, mint a Mi-24-es, de a hosszú távú fenntarthatóságot szem előtt tartva ez az áldozat nem lenne értelmetlen.
    A W-3-asból kialakítható olyan változat, amely szükség szerint átépíthető lenne fegyveres vagy fegyvertelen szállító/kiképző változatra.
    Nyilván a végleges döntéshez tendert kellene kiírni, de ezen jó eséllyel indulhatna a W-3-as.

    No eddig, a mese világa. A valóság pedig az, hogy a Mi-24-est így is ki fogják vonni és a Mi-17-esek mellett nem fog repülni más, mint 1-2 Mi-8-as és esetleg néhány (3-4db) UH-1N…

  4. Az nem baj,ha kivonják a 24-eseket csak ne váltó típus nélkül tegyék(váltótípus alatt csak a harci helikopter jöhet szóba minden más csak szerencsétlenkedés arra,hogy pótolják a kieső képességeket).

  5. Igen, átfedéssel kell kivonni, teljesen egyetértek.

    De az országnak nincs pénze specializált harci helikopter rendszeresítésére! Tehát beszélhetünk egy idealizált állapotról (akár 108db harci helikoptert is üzemeltethetnénk, ugyebár…), de az ország és még inkább a Honvédség állapota nem tesz lehetővé egy ilyen beszerzést. Pont.

    Majd ha nem rohadnak szét a gépek idő előtt, lesz üzemeltetési kultúra (a döntéshozók részéről!), akkor sok mindenről lehet beszélni.

  6. Szerintem Tiger,Cobra vagy új gyártású MI-35M(de ez csak ilyen személyes vágy mert nekünk nem lenne pénzünk finanszírozni a NATO kompatibilissé tételt).Viszonylag kis szériában gyártott helikoptert nem ér meg venni nekünk.

  7. A hétvégén fent volt a „Honvédelem.hu” oldalon egy hír, fotóval.
    Mi szerint, áprilisban jönnek a Finnországból beígért helikopterek.
    Ingyen, rengeteg alkatrésszel. Amiből a többit is feljavítják.
    A hír, tegnap már nem volt fenn, nem is találtam…

    Legalább két típus mindenképp kell, szállító és harci.
    Egy géppel, megoldani a két feladatot, normálisan nem lehet.
    Azon lehet morfondírozni, darabra, mennyit tudunk normálisan üzemeltetni majd.

  8. Imádnám, ha Tigerek repkednének a magyar légierőben!
    De mennyi is egy ilyen madár? 40 millió USD? Ötven?
    Az AH-1-es is kb. 20M. Persze, hogyha hozzá lehet jutni használthoz, akkor mások az árak. A hollandok fölajánlották az AH-64-est, ugyebár…

    De jobb lenne, ha megpróbálnánk rendszerben gondolkodni.

    Onnan kell elkezdeni felépíteni a struktúrát, hogy a Honvédségnek szüksége van (lenne) könnyűhelikopterre, például kiképzési célból (hogy ne szakadjunk meg a röhögéstől a Robinsonok miatt), ezek a helikopterek alkalmasak könnyű szállítási, kutató-mentő és bizonyos fegyveres feladatokra (közte talán a legfontosabb: IPTR hordozása).
    Azután vannak meglévő közepes szállítóhelikoptereink, minimális fegyveres képességgel (NIR területtűz lövése). Ezek nagyjavítása, számszerű megerősítése szükséges.

    ÉS EZEK UTÁN merül föl, hogy kellenének specializált harci helikopterek a Mi-24-esek üzemidejének kifutása után. Tehát nem a legégetőbb probléma, hiszen jelenleg éppen a helikopteres fegyvernem puszta létéről van szó!

    Tegyük fel, hogy (tfh) holnaptól a Honvédség úgy kezd működni, ahogy kell. Ebben az esetben kb. 10-12 év múlva gondolhatunk arra, hogy harci helikoptert rendszeresítsünk…

  9. „A hollandok fölajánlották az AH-64-est, ugyebár…”

    Szeretnek egy szivesseget kerni: Ossze tudnank szedni azokat a haditechnikiai eszkozoket, amiket mas orszagok ajanlottak fel nekunk? (ki, mibol, mennyit)

    Nekem remlenek angol C-130-ok, nemet Leo2-k, de ez a holland AH-64 uj.

    Van meg mas, ami nyilvanossagra kerult?

  10. Én értem hogy most azt sugallják hogy ki lehet valamennyire engedni a nadrágszíjat mert a pillanatnyi helyzet alapján mostmár a szomszédsággal együtt menetelünk a levesbe.
    De hol leszünk nemzetközi porondon 1.5-2 év múlva mikor már túl leszünk az összes gazdasági cunamin, aknamezőn? /OV most gyártatja az újabb stratégiát trezor kulcs mindenestre már a nyakában:)/ Egy hatástanulmányt ha mást nem is ez azért megérne. Nem vágom azt se hogy a bűvös tartalékalapból miért pont a HM 20 milliárdja hiányozna (1 Mrd EUR helyett beleférhetne még 1 Mrd USD, ennyi:). És akkor nem kéne fegyvernemenként vinnyogni, vergődni megint 3 évig -kiesett fejlesztések egyebek miatt- .
    Ahogy én látom légvédelemre kéne taktikailag ráfeküdni abból a kevésből ha másra idén tegyükfel nem is jut. Költségvetés ide-oda jövő évi kerettel szocik is játszogattak (tüzérség fejlesztgetése)
    mj.:Az új alkotmány is kb. csak annyit ér majd mint a betartatását szavatoló fegyveres erőszakszervezetek (hadsereg+közt.elnök).
    VakPali mindent lát :DD

  11. Szerencsére azért ez nem megoldhatatlan probléma (azt értem alatta arányaiban nem igényelne aránytalan nagy mértékű beruházást – vagyis kigazdálkodható , de akár 2 (több) lépcsőre is lehetne bontani, mintahogy zajlik is általába, lényeg persze a direkt képességnövekedés

  12. geza

    Egy katona modern személyi felszerelése zoknitól a sapkáig több mint 1 millió forint és nem csak annyi kell belőle ahány katona van hanem több hisz egy háború esetén azonnal megkezdődne a sorozás+ béke időben is kopik a felszerelés.

  13. Nem megoldhatatlan, az igaz: bemegy az egyszeri katona a militariba, ‘oszt megoldja magának… Saját zsebből, természetesen.

    Ne beszerzést akarjatok, emberek, hanem először is a létszámarányok eltolását a csapatok felé és ezzel párhuzamosan a rendfokozati piramis talpra állítását!
    (vö: https://htka.hu/2011/02/15/kritikus-alapotban-a-szlovak-hadero/#comment-35874 )
    Például van-e jelenleg és hány fő honvéd rf a rendszerben?!

    A jelen helyzetben bármilyen beszerzés a kukában fog kikötni záros határidőn belül, mert az üzemeltetés feltételeit nem biztosítják kielégítően.

  14. Batka

    „Például van-e jelenleg és hány fő honvéd rf a rendszerben?!”

    Ma ahhoz,hogy szakaszvezető legyél 4,5 évre van szükség olyan megosztásban,hogy: 0,5 honvéd(ekkor jár le a próbaidő),2 év őrvezető,2 év tizedes és csak ezután szakaszvezető(azaz van honvéd igaz elég kevés van őrvezető,tizedes és szakaszvezető is).

    A személyi felszerelés kérdése minden szervezeti átalakítástól/reformoktól független hisz a katonának mindig kell a felszerelése attól függetlenül,hogy hogyan hívják azt a katonai szervezetet amihez tartozik.

  15. Honvéd valószínűleg egy strukturális átalakítás után sem lenne sokkal több, inkább szónokias fordulatnak szántam.

    Egyetértek: „minden szervezeti átalakítástól/reformoktól független” – hozzáteszem, kellene legyen.
    Jelenleg viszont nem érzékelhető központilag tervezett fejlesztés a személyi felszerelés kérdésében. Vannak fejlesztgetések, de ha ezek el is jutnak a rendszeresítéshez nem követi nagyobb volumenű beszerzés.
    A HTI szétverése ugye itt is megbosszulja magát, hogy hiányzik az a szakmai bázis, amelyik megfelelő előrelátással bírna a fejlesztések tervezésekor.
    Ha megvalósulna az általam vázolt kitörés a jelen helyzetből az elsők között a személyi felszerelést kellene sorra venni, több évre elosztva, de előre látható ütemezés szerint.
    Azután a 8 éves ciklus végén nagyjából lehetne újra kezdeni…

  16. dudu:
    A baka felszerelését meg lehet oldani !részben hazai kapacitásból , ütem pedig akár növelhető (ld.Combar Gear blog) – és az 1 millió Ft-os szám általában ismert volt, de ez a szám mint említettük, vagy funkció vagy mennyiség, vagy ütemezés szerint elosztható.

    amúgy amit @Batka mond arra szerintem is párhuzamosság elve kéne hogy érvényesüljön. Vagy egyszerűen a köv.1 évben olyan mértékig fejleszteni ami csupán szükséges-elégséges képességnövekmény, de fenntartható (ellenőrizhető).

    Tubes-sel mi a helyzet? nem mintha az detektálás lenne az alfája és omegája ahol a problémák kezdődnek

  17. geza
    személyi felszereléssel és kritikán aluli a minőség,szóval aha lehet inkább hagyjuk ki a magyar gyártókat az új felszerelésből mert annak csak pénzkidobás lesz az eredménye.

    Nem történt semmi!

  18. Bocs „valami” történt :O

    Most magyar cégek látják el személyi felszereléssel a Honvédséget és kritikán aluli a minőség,szóval aha lehet inkább hagyjuk ki a magyar gyártókat az új felszerelésből mert annak csak pénzkidobás lesz az eredménye.

    Nem történt semmi!