|

HM az MSZP-nek: ne ötletszerűen nyilatkozzanak a honvédelemről

Aktuálisan a magyar sajtó figyelmének középpontjában áll a 32 UH-1N típusú szállítóhelikopter beszerzésének ügye. A heves indulatokat is kiváltó beszerzés kapcsán Iváncsik Imre, az MSZP Biztonságpolitikai kabinetvezetője csütörtök reggel a Honvédelmi Minisztérium vezetősége szerint meggondolatlan közleményt adott ki:

Ne ötletszerűen döntsenek haditechnikai eszközök beszerzéséről!

Budapest, 2011. december 15., csütörtök – Felszólítjuk a kormányt, hogy ne ötletszerűen, hanem Magyarország gazdasági teherbíró képességére és a Magyar Honvédség tényleges szükségleteire figyelemmel döntsön haditechnikai eszközök beszerzéséről!

Önmagában nem érv egy új eszköz rendszeresítésére, hogy azokat ”térítésmentesen” kínálják. Legutóbb a Honvédelmi Minisztérium által kitörő lelkesedéssel fogadott amerikai helikopter felajánlásról derült ki – sajtóértesülések szerint – hogy kedvezményes áron is legalább 90-100 milliárd forintjába kerülne a magyar költségvetésnek.

A jövő évi költségvetési megszorítás egyik legnagyobb vesztese a Magyar Honvédség. A védelmi kiadások drasztikus csökkentése már a haderő működőképességét veszélyezteti. Ilyen körülmények között a Honvédelmi Minisztérium által kilátásba helyezett helikopterbeszerzés hosszú évekre, több kormányzati ciklusra minden más fejlesztést ellehetetlenítene, ami súlyos veszélynek tenné ki a Magyar Honvédség hadrafoghatóságát.

Óva intjük Orbán Viktort, hogy megismételje a Gripen beszerzésekor elkövetett hibáját. 2001-ben az első Orbán-kormány hadrendből kivont, elavult, a szövetségesekkel való együttműködésre képtelen repülőgépek bérletéről döntött. A szerződés hibáit a Medgyessy-kormány csak újabb, komoly anyagi áldozatvállalás árán tudta korrigálni, ami lényegében a mai napig behatárolja a honvédség fejlesztésének lehetőségeit.

Felszólítjuk a kormányt, hogy ne állítsa ismét kényszerpályára a honvédséget, és az eszközbeszerzésekről ne ötletszerűen, hanem megfontoltan, átfogó fejlesztés terv alapján döntsön!

Iváncsik Imre,
az MSZP Biztonságpolitikai kabinetvezetője,
országgyűlési képviselő”

—–

A Honvédelmi Minisztérium az MSZP által jegyzett nyilatkozatot meggondolatlannak minősítette és felszólította az ellenzéki pártot, hogy ha egy mód van rá ne ötletszerűen nyilatkozzanak a honvédelemről, továbbá tartózkodjanak a felesleges hangulatkeltéstől:

Ne ötletszerűen nyilatkozzon az MSZP a honvédelemről

Budapest, 2011. december 15., csütörtök – A Honvédelmi Minisztérium vezetése megdöbbenéssel olvasta az Iváncsik Imre MSZP-s képviselő által jegyzett, meggondolatlan közleményt. A politikus állításával szemben a Kormány és a honvédelmi vezetés megfontoltan, átfogó tervek és elképzelések alapján dönt a Magyar Honvédség fejlesztéséről, eszközbeszerzéseiről.

A Magyar Honvédség olyan forgószárnyas repülőtechnikával rendelkezik, amelyet a katasztrófa-helyzetekben (árvíz, ipari katasztrófa stb.) is eredményesen lehet alkalmazni a magyar lakosság és az ország anyagai javainak védelme érdekében. A Magyar Honvédség szállítóhelikopter képességének jövőbeni helyzetét elemezve elérkezett az idő annak eldöntésére, hogy egy jelentős beruházással még nagyjából 10 éven keresztül fenntartsuk a keleti típusú helikoptertechnikát, vagy pedig új lehetőségeket keresve, az összeget egy más típusú rendszer meghonosítására fordítsuk, mely így szemlélet és technológiaváltást is maga után von.

Ezzel a költséghatékony konstrukcióval kaphatjuk meg majd azt a helikopter képességet, amire hazánknak szüksége van. Az UH-1N típusú helikopterek átvételével rövid idő alatt, jutányos áron komplett csomag keretében juthat hozzá Magyarország modernebb technológiához.

A közlemény állításával szemben tehát a Kormány és a Honvédelmi Minisztérium nem ötletszerűen, hanem terveket előkészítve, folyamatos egyeztetéseket lefolytatva dönt az esetleges Amerikai felajánlásról. A helikopterek átvételéhez először a kongresszusi jóváhagyás szükséges hozzá, azt követően kezdődhetnek meg a tárgyalások az amerikai féllel a részletekről és a tényleges árajánlatról. A végleges ajánlat megtétele után a magyar kormánynak 60 napja lesz a döntés meghozataláig. Az átvétel esetén a majdani összeget 7-10 éves időtávban, kölcsönös megállapodás alapján, előre meghatározott ütemben tudja hazánk kiegyenlíteni a költségvetésből.

Különösen megdöbbentő, hogy a szocialista politikus – feltehetően a szocialista kormány által előnytelenül módosított szerződést ellensúlyozandó – elavult, a szövetségesekkel való együttműködésre képtelen repülőgépeknek nevezi a Gripeneket, amelyeknek köszönhetően a magyar vadászgép-képesség ma is a térség egyik legfejlettebbjének számít, és amely gépekből a svájci haderő éppen most szerez be 22 darabot. Felszólítjuk az MSZP-t, hogy amennyiben felelős politikai erőnek tartja magát, tartózkodjon a felesleges hangulatkeltéstől.

Budapest, 2011. december 15.
(HM Sajtóiroda)”

114 hozzászólás “HM az MSZP-nek: ne ötletszerűen nyilatkozzanak a honvédelemről”

  1. Óva intjük Orbán Viktort, hogy megismételje a Gripen beszerzésekor elkövetett hibáját. 2001-ben az első Orbán-kormány hadrendből kivont, elavult, a szövetségesekkel való együttműködésre képtelen repülőgépek bérletéről döntöt”

    Ehhez tényleg vastag arcbőr kell. Az zsír új Gripenek = hadrendből kivont gépek. Az igen…

    A szerződés tényleg korrekcióra szorult, de nem olyanra, amit kapott. Inkább kussolt volna az a hülyéje…

  2. Pártállás nélkül az eddig ismereteim szerint bérlünk 14 versenylovat, de zabra is alig van.
    Én a helikopter tendertől is félek, pedig az elején örültem. Nem azért mert jó vagy rossz, olcsó vagy drága, hanem mert ha ebbe belemegyünk, akkor félek a MH-nak budipapírra sem marad pénze a mostani szerkezettel.

    Azon is gondolkodtam, hogy ha tényleg jó a francia krémes felépítés és mondjuk a felesleges vízfejet kiteszik, akkor kb csak más zsebből fizetné őket az állam, mert vagy munkanélküliek, vagy nyugdíjasok lennének. Nem tudom ez mennyiben lenne arányban a mostani béreikkel. :-(

  3. Janaj:

    Egy dolgot ne felejts el, ha nyugdíjasok, akkor kényszeresen nem bizonyítgatják saját fontosságukat hülyébbnél hülyébb ötletekkel (legalább ártani nem tudnak).

    „Nincs rosszabb, amikor a hülyeség szorgalommal párosul”

    Féloff:

    Tisztelt Szerkesztőség!

    Tartok tőle, hogy ez a cikk csak olaj a tűzre, és megint elmérgesedik a vita, csak még a politikai szál is bekavar.
    Én személy szerint nem sírtam volna, ha kimarad.

  4. Jobban jártunk volna, ha szocik meg se szólalnak, ha csak ilyen hülyeségáradatot tudtak kiizzadni magukból. Mondjuk a HM replika se semmi, a szocik szintjén lazán hozzák a minisztériumban is! Egyszer Magyarországnak ki kellene próbálnia milyen is az, amikor a nemzetbiztonság nem eszement idióták kezében van.

  5. „2001-ben az első Orbán-kormány hadrendből kivont, elavult, a szövetségesekkel való együttműködésre képtelen repülőgépek bérletéről döntött. A szerződés hibáit a Medgyessy-kormány csak újabb, komoly anyagi áldozatvállalás árán tudta korrigálni”
    :D agyhalott, totálkáros idióta…

    „A végleges ajánlat megtétele után a magyar kormánynak 60 napja lesz a döntés meghozataláig.”
    kevesebb idő alatt csődbe megy az ország…

    „Tartok tőle, hogy ez a cikk csak olaj a tűzre, és megint elmérgesedik a vita, csak még a politikai szál is bekavar.”
    de mennyi klikket fog hozni! :)

  6. @Janaj
    A Gripen azért elég jól áll. Az a kevés légiharcfegyver éppen csak ugyan, de még elegendő a környéken légifölény elérésére. Az AMRAAM-ok pont jók a tíz ujjamon megszámlálható Mig29 ellen amivel szomszédainkn közül egy páran rendelkeznek. A szomszéd Mig-21esek felét pedig gépágyúval is simán lel lehet szedni. Bár ennyire jól állnánk a földi nehéztechnikával is.

  7. Allesmor Obranna

    Gripen/UH-1N ügyek mutatják a magyar politika fő sajátosságát. Mondhatni, ezek kiváló indikátorok.

    A Fidesz 2001 előtt harcos F-16 párti volt, az MSZP, élén a honvédelmi bizottsági tag (későbbi honvédelmi miniszter) Juhász Ferenccel pedig harcos Gripen lobbista, lévén, hogy a Horn kormány idején őket környékezte meg a svéd Wallemberg csoport, így nekik „illett” a SAAB szekerét idehaza tolni.
    A Fidesz pedig a Lockheed-et próbálta képviselni, elég szerencsétlen módon.
    Juhász Ferenc a finis közelében, az 1998 után a Fidesz által módosított vadászgéptenderen (azaz, nem 24 vadonat új, hanem 24 használt gép) indult F-16-ost „25 éves rémálomnak” bélyegezte, holott a szakma mindenképpen azt preferálta, az ekkor még kiforratlan Gripenekkel szemben.

    A Fidesz (vagy külső „megkeresésre”, vagy aktuálpolitikai okokból)
    váratlanul, az utolsó pillanatban az MSZP által támogatott Gripen mellett tette le a voksát, de nem 24, hanem csak 14 darabra.
    Pont egy nappal 2001 szeptember 11-e előtt, ami akkor és ott nem tűnt jó lépésnek, de csak és kizárólag a Magyarország-USA relációban.
    A szakmai kérdés már egy más tészta, tény, hogy a Fidesz Gripen döntése a lehető legtávolabb állt a szakmai irányvonaltól. A fő szószóló akkor Matolcsy György volt, kinek közelmúltbeli munkásságát ismét megtapasztalhattuk. Ne feledjük azt se, hogy akkor a honvédelmi tárcát a kisgazdák vitték, akikből mindössze 10 perccel a bejelentés előtt, egyetlen tollvonással csináltak végleg hülyét, de ez akkor már kormányon belül tényleg nem számított.
    A lépéssel amúgy nyilván az MSZP vitorlájából kívánták kivonni a szelet.
    Ezzel szemben 2002-ben elvesztették a választásokat, ez utóbbi késztette az MSZP-t is színvallásra, aki akkor és ott kutya kötelességének érezte a Fidesz döntéseinek megkérdőjelezését.
    Mivel azonban ezzel saját maga által harcosan képviselt Gripen ügyet árulta volna el, az ország valós katonapolitikai és gazdasági lehetőségeit, érdekeit és képességeit semmibe véve, újratárgyalta a szerződést.
    Gyakorlatilag F-16-osította a Gripent, ami után a fizetendő összeg a duplájára emelkedett.
    Külön szerencsétlenség, hogy az így nyert extra képességek azóta sem kerültek kihasználásra, illetve a „25 éves rémálomban” már eleve megvoltak.
    Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy mindettől függetlenül a végül leszállított (sőt már a Fidesz által leszerződött alapváltozatú) Gripen jópár dologban ugyan tényleg modernebb, mint a 16-os, de ezeket a képességeket azóta se tudjuk kihasználni, mivel bár a finanszírozás zajlik, a hajózó állomány nem áll teljes mértékben rendelkezésre, illetve az állam képtelen az adófizetők pénzéből kifizetett repórákat a kerozin hiányában érvényesíteni. Évek óta úszik el így a pénz a semmibe.
    A dolog külön pikantériája, hogy a szerződés egyik sarkalatos eleme, azaz a 110% ellentételezés, politikai kontroll hiányában (8 éven át a Medgyesi és a két Gyurcsány kormány, no meg a mindenkori ellenzék képtelen volt, vagy nem akart erre odafigyelni), teljesen elmaradt.

    Ami a mostani MSZP-Fidesz kardcsörtetést illeti.
    A Fidesz akkor és ott hozott egy rossz döntést, ami az ország számára előnytelen volt.. Önös érdekből. Az MSZP később ezt korrigálta, megint csak önös érdekből, megint csak az ország kárára.
    Az összes döntési szituációban lehetett volna a jobb megoldást választani, de ennek fordítottja sült el. Ezt ketten hozták össze, kettejüknek kellene felelni érte, de egyiküknek sincs jogalapja arra, hogy a másik fejéhez vágjon a sztoriból bármit is.
    Jó példa erre, a Fidesz hatalomra jutása előtt közvetlenül indított Gripen vizsgálat, amit azon nyomban el is tussolt mind a két fél, mivel a megfogalmazható vádak mindegyike mind a két félre ráillik.

    Tudjuk jól, hogy az 1995-ös Mistral-beszerzés óta a honvédelem egy nettó korrupciós húsosfazék, ahol csak és kizárólag a felsrófolt számlák, illetve a közbeiktatott cégeken keresztüli kenőpénzek számítottak/számítanak, semmi más. Ebbe a koncepcióba egyátalán nem illik bele semmiféle olcsó, használt, közvetítő cégeket nélkülöző, abszolút mértékben átlátható beszerzés.

  8. A dolog külön pikantériája, hogy a szerződés egyik sarkalatos eleme, azaz a 110% ellentételezés, politikai kontroll hiányában (8 éven át a Medgyesi és a két Gyurcsány kormány, no meg a mindenkori ellenzék képtelen volt, vagy nem akart erre odafigyelni), teljesen elmaradt.

    Ezt én nem így tudom. Anno az sg fórumon Bucser küldött linket arról, hogy mi és hol valósult meg.

  9. Tallking

    Probalj meg egy Roman Mig-21 vagy akar egy Ukran Szu-27 esetleg egy Osztrak EF hez gepagyutavolsag vagy akar kozel legiharcraketa tavolsagra menni. Nem biztos hogy buntetlenul meguszod.

    a gepagyuzast meg elfelejtheted mert mindegyik sisak display es potens kozelli legharc raketakkal rendelkezik.

  10. Igazi szellemi gyöngyszem, a „hadrendből kivont” Gripen kifejezés. :)
    Remélem a Svédek is hallani fognak erről..
    Miért is ne….
    Szánalmas, hogy az egyik párt honvédelmi kabinet vezetője, akinek elvileg némi rálátással kellene rendelkeznie a honvédelmi kérdésekre, ennyire pártpolitikai síkra tereli egy új helikopter projekt lefutását.
    Ennek kifejtésére még ilyen kapitális baromságot is tud mondani.

  11. Na ez ékes tanulsága hazákba mennyire jó müködik a demokrácia vagy a demagógia?

    Szakmai kérdésből, lett egy pénz lenyulásos, dilettáns döntés sorozat. Ami végeredménye ez esetbe is borzalamas.

    Nem is beszélev hogy ez az MSZP volt az amelyik a honvédséget megfosztotta nehéz fegyvereitől= védelmi fegyverzet

    de ahogyan mondani szokták egyik kutya másik eb.

  12. Hmm, mintha lenne egy extra informacio-morzsa a HM kozlemenyben:

    A Magyar Honvédség szállítóhelikopter képességének jövőbeni helyzetét elemezve elérkezett az idő annak eldöntésére, hogy egy jelentős beruházással még nagyjából 10 éven keresztül fenntartsuk a keleti típusú helikoptertechnikát, vagy pedig új lehetőségeket keresve, az összeget egy más típusú rendszer meghonosítására fordítsuk, mely így szemlélet és technológiaváltást is maga után von.

    Nekem ez azt jelenti, hogy -bar sok cikk es hozzaszolo is a parhuzamost uzemeltetst tartotta volna kivanatosnak- ugy tunik ezzel a Mi-8/17-es vonalnak vege szakad. (A Finn Mi-8 es a 2 modernizalt 17-es kivetelevel.)

    Emellett kivancsi lennek, mit ertenek a szemleletvaltoason? Nem herdalni el a meglevo technikat? Csak nekem tunik ez az „elkurtuk az elmult x evet” valamifele beismeresenek.

    Amellett pedig itt az utalas arra, hogy vannak tervek/szamitasok:

    A közlemény állításával szemben tehát a Kormány és a Honvédelmi Minisztérium nem ötletszerűen, hanem terveket előkészítve, folyamatos egyeztetéseket lefolytatva dönt az esetleges Amerikai felajánlásról.

    Szerintem ezeket a sajto megkerhetne, hiszen azzal tisztazodna a helyzet. Nem hiszem, hogy ez annyira titkos dolog kell hogy legyen.

  13. ezek az ájtatosmanók már tényleg annyira hülyék, hogy nagyítóval kell keresni hasonlókat. Az infantilizmusuk szép megnyilvánulása, mint az 5 éves gyereké:
    – Hülye vagy,Pistike? Ne egyél kakit!.
    – Hülye, aki mondja! Akkor eszek kakit, amikor akarok, azét akiét én akarom. És apukám is megmondta, hogy a záptojás is tojás…

  14. @talking: Nem a grifek fegyverzetét fikáztam, hanem hogy ne m hagyjuk repülni a pilótákat. Az ukránoktól kevésbé félek, ha igaz, hogy a repnepra átruccant pilóta 8 órát repült addig az évben, de azért nem akarnék hozz közel menni.

    Amúgy meg a légierő nélkül nincs esélyünk, de csak légierővel sincs. Lásd NATO vs. szerbek. Mondjuk Mo. könnyebb terep lenne, ez tény.

    A szárazföldi haderőnket hagyjuk. Max respekt annak aki itthon hivatástudatból megy katonának.

    Kicsit BKV érzésem van HM ügyben. A metrózás már extrém sport, de még ássuk a 4.es metrót, mert az jó. (Lehet tényleg jó, csak nem így.)

  15. Ja és én örülök a cikknek. Aki akarja úgy is megtalálja a HM oldalán. Valamint legalább kiderült, hogy 7-10 év alatt fizetnénk és hogy mellé teszik a minyók felújjításának költségét.

    A szemlélet váltással remélem az amerikai üzemeltetési kultúra bevezetésére céloztak.

  16. Kuruc71
    olvasd el figyelmesebben. ne zagyválj gépágyút oda ahova én se írtam és nem minden Mig-21-re.
    A környéken, az osztrákokat leszámítva,a hagyományosan szóba jöhető szomszédok közül, Gripenjeink jelen állapotukban is bármit, bármikor leszednek. Ez az egy jó dolog van ami úgy ahogy műkődik. Önmagához képest lehetett volna jobb is, elismerem, de ami van, veri a jövevények vadász képességeit.

  17. Igen Rynard és ez a HM közleményének leghajmeresztőbb része, amit valószínűleg politikai fronton fogalmazott meg egy túlbuzgó gyakornok a szóvivő vagy a miniszter körül az ezzel majd jól visszavágunk a bolsinak felkiáltással:

    „A Magyar Honvédség szállítóhelikopter képességének jövőbeni helyzetét elemezve elérkezett az idő annak eldöntésére, hogy egy jelentős beruházással még nagyjából 10 éven keresztül fenntartsuk a keleti típusú helikoptertechnikát, vagy pedig új lehetőségeket keresve, az összeget egy más típusú rendszer meghonosítására fordítsuk, mely így szemlélet és technológiaváltást is maga után von.”

    Tehát a HM szerint 9db Mi-8/17 és 8db vagy 6db Mi-24 modernizációja azonos összegű projekt, mint az Irokéz beszerzés, ergo a minisztérium szerint 15-17 minyó modernizációja és tíz évig rendszerben tartása hozzávetőlegesen 25 millió dollárt emésztene fel gépenként. Ami egyértelműen mutatja, hogy ezt a HM közleményt egyetlen felelős vezető se látta a légierő részéről, mert ez tisztán hasraütés alapú a politikai propaganda része. Amit alátámaszt az alábbi szöveg is:

    „a Kormány és a honvédelmi vezetés megfontoltan, átfogó tervek és elképzelések alapján dönt a Magyar Honvédség fejlesztéséről, eszközbeszerzéseiről.”
    „Ezzel a költséghatékony konstrukcióval kaphatjuk meg majd azt a helikopter képességet, amire hazánknak szüksége van.”
    „A közlemény állításával szemben tehát a Kormány és a Honvédelmi Minisztérium nem ötletszerűen, hanem terveket előkészítve, folyamatos egyeztetéseket lefolytatva dönt”

    Amely szerint van honvédelmi doktrínánk, ami mellébeszélés tőmondatain túl bármilyen konkrétumot, beleértve a részletes és alátámasztott terveket is tartalmazza arra nézve, hogy a magyar fegyveres erőknek az elkövetkező 25 évben milyen kihívásoknak kell megfelelniük és ehhez milyen eszközökre van szükségük.

    Hát ezt kötve hiszem, a legcsekélyebb mértékben sem úgy néz ki a magyar fegyveres erők állapota.

  18. Üdv!

    molni:
    „Ezt én nem így tudom. Anno az sg fórumon Bucser küldött linket arról, hogy mi és hol valósult meg.”
    Ezt tudod linkelni, mert szívesen elolvasnám, nagy a homály ezek körül a dolgok körül. Olyat is hallottam, hogy az ellentételezésbe belevettek beruházásokat, amik jóval a szerződés megkötése előtt valósultak meg.

    tallking: „jövevények” — kurvanagy!

  19. „Magyar Honvédség tényleges szükségleteire figyelemmel döntsön”

    Szokásos mszp duma, ezért nincs egy tankunk se, kiképző gépeink, gyakorlatilag semmink! Ők egy katonát se akarnak látni, hm ki is mondta ezt egykoron 90 éve? Utálatos, legyünk kicsik politika!

  20. A tankokat most vonta ki az Orbán-kormány zerohunter! Pedig jobb hijján akár egy zászlóaljnyit vissza is hozhattak volna az amúgy elavult T-72-ből, hogy addig is legyen amíg nincs jobb, de kivonták. Teljesen az MSZP se vonta ki őket korábban.

    Az a helyzet, hogy mindketten beleszarnak, de a FIDESZ ezt még hazzaffyass mázzal is leönti.

  21. Túl fekete fehéren nézitek. Tény, hogy a lakosság többségét nem érdekli a HM. Éppen ezért szavazatokat sem lehet gyűjteni vele a választásokon. Sokkal egyszerűbb és olcsóbb a nyugdíjakat megemelni választások előtt.
    Mindig is a hadseregen lehet a legkönnyebben spórolni, ők nem sírhatnak mint a civilek.

    Amúgy meg ha valami csoda folytán mesébe illő módon kezdenék kezelni a HM-et, a politikai ellen oldal úgy sem hagyná. Bárki is van éppen hatalmon/ellenzékben.

  22. Erről, hogy ki mit vont ki, meg hogy mi maradt meg HM-ben, mindig az jut eszembe, amit már felvetettek itt párszor, azt hiszem jogosan, hogy el kéne gondolkodni, hogy ilyen helyzetben nem lenne-e elég egy határőrség… Nem azt mondom, hogy szerintem elég volna, de ha már így széjjel van amortizálva a HM…
    Ez a fél milliárd dolláros ingyen helikopter biznisz egy az egyben tipikusan magyar sztori…

  23. janaj:
    „Mindig is a hadseregen lehet a legkönnyebben spórolni, ők nem sírhatnak mint a civilek.”

    Hát csak már nem lehet sokat. Idén 1.2%-ról ~1%ra vágták a HM GDP arányos költségvetését, jövőre pedig !!! 1%->0.7%ra !!! fogják.
    Összeadva ezt a franciakrémessel szvsz innen már nincs igazából lejjebb.

    Lassan itt (is) jön az itt a vége, ami előny, hogy a népesség ezt tényleg nem érzi amíg nem történik semmi konkrét.

  24. Az biztos, hogy szégyenletes kardcsörte zajlik a két párt között.
    Allesmor jól foglalta össze a dolgot.
    Ami jelenleg tény. Van egy ténylegesen még legalább 10 évig potens multirole repülőgépünk, amelybe kövezzenek érte meg, a mszp szerződésmódosítás után került bele, aminek már az eredeti szerződésben is benne kellett volna lenni. NATO missziós képesség. (link-16, NATO komp rádiók, titkositók, utántöltés, RWR/MWR rendszerek stb. A fegyverzetbe 2000-ben hazaárulás törént, mert a drága AGM-65 ből vettek 40-et (lehet, hogy budget áron volt a Raytheonnál, ha AIM-120C5-el adták?) ami helyett több 100 Mk82/83 bombát vehettünk volna. A repült órákat akármelyik kormány, akármikor módosíthatja. (a kormány által lesajnált görög, olasz, spanyol országok pilótái jóval többet repülnek).
    Más kérdés, hogy a svédeknek keményen fogott a ceruzája, és valószínüleg lehetett volna még bele repült órát rakni ebből a pénzből, nem véletlenül titkosították a szerződés egy részét 1 emberöltőre.
    Az UH-1N program hasonló.
    A dolog lényege azonban az, hogy akár a Gripen akár a Huey program olyan, hogy nem hazánk garantálja a hadrafoghatóságot, pótalkatrészeket stb. csak az üzemanyagot és repült órát. Ez pedig azt jelenti, hogy nekünk „csak” fizeni kell, de az üzemeltetési kultúra, az üzemeltetési szabályok betartása, felülirja a napi politikai harcokat, és költségvetést. Éppen a MIG-29 mutatta meg, hogy egyetlen kormányt sem érdekelte, hogy mi lesz a gépekkel, hogyan üzemeltetik. Megvették őket és néha ötletszerűen csöpögtetve, mikor már baj volt némi pótalkatrészt csöpögtettek hozzájuk. A politikusok között senki döntéshozót sem érdekelt, hogy mennyi nemzeti vagyon megy veszendőbe a gépekkel. Nos azért jó a gripen és huey, hogy ezt nem tudják megtenni. Legfeljebb nem repülnek velük, mert nem adnak kerot, vagy nem letiltják a pilótákat, maximálják a repülési időket. (vagy feltörik a betont :))
    tehát kell mindkét program, mert képességeket ad, és függetlenít a mocskos pártpolitikától és egymást követő kormányzatoktól (nem kiszámítható gazdasági, pénzügyi, és katonai értelemben)

  25. molni:

    „A kereső használata meg mindenkinek megengedett”
    Megengedted? KÖSZI!
    Ez a két link mondjuk szart sem ér.
    Azt mondtad, hogy tételesen fel van sorolva, hogy mi és hol valósult meg, ezzel szemben leír néhány példát.
    Azt hittem, lesz egy excel tábla : dátum, helyszín, tárgy, érték.
    na mindegy…
    18:29-es kommenteddel viszont maximálisan egyetértek.

  26. arról nem sok szó esett még, hogy mit is csinálunk majd ezekkel az ócskavasakkal, ha már éppen megkaptuk. Van itt egy vélemény, amivel egyetértek:
    Kristóf Huzián · 10 mutual friends
    ‎1. HASZNÁLT helikopterek, amiket az USA adna nekünk FMF gyanánt (Foreign Military Funding, Külföldi Katonai Finanszírozás, az USA minden évben egy kisebb ország GDP-jét osztja ki a csatlósainak fegyverben)
    2. Ezek könnyű és nyitott csapatszállítók, nem intenzív és szimmetrikus háborúkra valók, hanem asszimetrikus háborúkra – Vietnámi rízs-földek, iraki falvak, afgán hegyek, vagy magyar utcák megtisztítására…
    Összességében én úgy látom, hogy ez a csudaflotta annyira hiányzott nekünk, mint a görögöknek a Leopárdok…

  27. Nos a HM közlemény egy politikai nyilatkozat, ami méltatlan a szakminisztériumhoz.
    Tőlük egy tárgyilagos, számokat is tartalmazó érdemleges választ kellett volna adni. E helyett a lózungokat és semmi konkrétumot nem mondtak.
    Én sem gondolom,hogy a jelenlegi államcsőd előtti helyzetben drága ” ingyenes ” helikopter fejlesztésre lett volna szüksége annak a ” hadseregnek ” amelynek még 100 hadrendben álló harckocsija sincs, légvédelmi kapacitása meg Albánia szintjén áll !

  28. „A tankokat most vonta ki az Orbán-kormány zerohunter! Pedig jobb hijján akár egy zászlóaljnyit vissza is hozhattak volna az amúgy elavult T-72-ből, hogy addig is legyen amíg nincs jobb, de kivonták. Teljesen az MSZP se vonta ki őket korábban.”

    Vazze, tényleg kivonták az utolsó 15 db T-72 tankot is? Van erről valami linked is, mert erről csúnyán lemaradtam! Az tuti, hogy idén ősszel, talán szeptemberben, még nagy porfelhőt vertek Szomódon gyakorlatozás közben. Persze lehet, hogy már akkor is ugyanaz a két tank kergette egymást… :-((
    Off:
    Feszültségoldásnak egy szomorúan igaz vicc, ha már a politikusaink szóba kerültek…
    A tanárnéni kérdezi a gyerekeket az iskolában, hogy mi az édesapjuk foglalkozása. Petike: az én papám kőműves, házat épít az embereknek. Katika: az én apukám orvos, meggyógyítja a beteg embereket. Pistike: az én apukám éjszakánként egy buzibárban egy rúd körül vonaglik, és a buzi bácsik pénzt dugnak a tangájába! Döbbent csend… Végül a tanítónéni szólal meg: gyerekek, végül is ez is csak egy munka, és valakinek ezt is el kell látnia, ha erre van igény, stb. De azért gyötri a kétely, és óra után visszatartja Pistikét, majd megkérdezi tőle: Pistike, a te papád tényleg azzal keresi a kenyerét, amit az órán elmondtál? Pistike: Hát, igazából nem… Tanítónéni: oké, akkor mi a valódi foglalkozása? Pistike: Ő valójában egy Országgyűlési képviselő, de ezt NAGYON szégyelljük, ezért találtuk ki a buzibáros fedősztorit… :-))

  29. Balázs! Ha a zembernek rohad a kardja a rozsdától, akkor mennyivel lesz előrébb, ha vesz egy tucat rozsdás kardot, amihez még csináltathat új hüvelyt, kardbojtot stb.? Ütőképes védelmi erőt meg végképp nehéz elképzelni a közeljövőben. Vmi olyasfélét, mint Belgiumnak vagy Hollandiának van… és még ezek beszélnek koncepcióról… Semmi más, mint a koldus rongyrázása… A dicsőséges M.kir. Légierő képes lenne 4 egyidejű légtérsértő elfogására? A gripenek is csak aranygomb egy rongyos mentén…

  30. Omega, hangulati elemekkel nehéz mennyiségi kérdésekben érvelni. Amennyi van szűkősen elég, csak járj utána , van AIM-9-es is hozzá, ha összeveted a potenciális ellenfelek darabszámával és típusával, akkor egyértelműen nem kéne keverd az általánosságokat. Nálunk a földi eszközökben van óriási hiány,nincs meg a képességek egyensúlya a szomszédok és köztünk.

  31. Az a baj hogy már nagyon bérekre sem lesz elég pénz, amikor egy tisztes a minimál bért kapja, amikor irodaszereket is saját pénzböl kell venni és a kisebb javitásokat, karbantartásokat saját eszközökből és anyagokkal kell meg oldani. Ne akarjun már túl nagyott válalni, ez a beszerzés tulterhelné a HM költségvetését szerintem.

  32. Tatán állítólag ismét megalakult a 101. tüzérosztály és a 36. páncéltörő rakétaosztály.
    (eddig Tatán a Harci Támogató Zászlóalj szervezetében egy harckocsiszázad, egy tüzérüteg és egy pct. rakétaüteg volt)

  33. Feltéve, hogy az alatt az egyetlen paraméter alatt a harcképességet értjük. Merthogy abban 32 irokéz semmilyen formában nem versenyezhet 8-9 minyónkkal. Márpedig ez nem turisztikai célú beruházás lenne, hanem mégiscsak katonai helikopterek beszerzéséről van szó!

  34. „Tatán állítólag ismét megalakult a 101. tüzérosztály és a 36. páncéltörő rakétaosztály.”

    Ja, elnevezésekben qrva jók vagyunk, végül is a papír mindent kibír, és az egész bohóckodás ingyen van. Max. egy új csapatzászló kell, amit majd ünnepélyesen átad valami narancsvezér felesége, mint zászlóanya. Ugyanezt a szemfényvesztést játszották el a hajdani Dunai Flottillával, amely Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj lett, majd hipp-hopp Ezreddé lépett elő, anélkül, hogy az eszközparkja és a tárgyi feltételei akár egy facsavarral is bővültek volna. Tartalommal kellene már megtölteni végre ezeket a dolgokat, vagyis ha valóban létrejön egy új tüzérosztály a Honvédségnél, akkor ők már ne ugyanazzal a tucatnyi lógó belű D-20 ágyútarackkal legyenek felszerelve, mint kevésbé hangzatos elnevezésű elődeik… :-((

  35. Nemrég az volt a hír, hogy a HM értékesíti a fölösleges T-72 harckocsikat, ergo max 15 harckocsink marad össz-vissz tartalék nélkül, ami jelképes volta miatt a T-72 kivonását jelenti, mert csak úgy marad rendszerben, ahogy az angol flotta büszkesége, az utolsó hajó a vonalból.

  36. Az a 15 db T-72 az már tényleg vicc kategória… Gyakorlatilag
    (fáj kimondanom), teljességgel feleslegesek… Igen volt hír, hogy elakarják adni a harckocsikat, de úgyse lesz rá vevő… Az teljes t-72 es készleten kellene egy modernizációs programot végrehajtani (t-72 m4 cz mintára) és 20 évig még rendszerben tartani őket! De ha ezt nem csinálják akkor kivonhatják az egészet is akár, lassan úgy is harcképtelenek lesznek… A tatai dandár 2 lövész szászlóaljból és 1 támogatóból áll… Ez semmi… A Bocskai meg 4 lövész zsz.- el rendelkezik zs.-enként egy aknavető szakasszal…

  37. „Nemrég az volt a hír, hogy a HM értékesíti a fölösleges T-72 harckocsikat…”

    Bár én ezt a hírt egyáltalán nem hallottam, de annyit helyesbítenék, hogy a HM esetleg _szeretné_ értékesíteni ezeket a harckocsikat. Itt jegyezném meg, hogy én is szerettem volna inkább Pamela Anderson-t úgy 10 évvel ezelőtt, de végül mégis be kellett érjem a jelenlegi nejemmel. A HM legfeljebb az esélytelenek nyugalmával próbálkozhat, hiszen a piacon öreg T-72 tankból még használt MiG-nél is sokkal több van eladó, pedig köztudott hogy milyen „fényes sikerrel” jártak a 21-esek és a 29-esek értékesítésével. Ráadásul, ha valami csoda folytán találnának is egy elkúrt afrikai banánköztársaságot, akik egy kis láda kókuszdió árába beleszámítanák a leharcolt tankjainkat, még mindig ott van a gyártó, tehát az oroszok vétójoga az üzlet megkötése előtt. Egyébként minden Honvédséget érintő hírt érdemes kellő szkepticizmussal kezelni, mert osztrák Kürassier vásárlástól, finn PSZH-k lízingjéig, sok mindent olvashattunk már, ma mégis ott tartunk, hogy a Pintér Művek lényegesen komolyabb nehézfegyverzettel rendelkezik manapság, mint a Honvédség… :-))

  38. blogen

    Egy típusváltás nem csak a technika cseréjét jelenti szóval több lenne az pusztán a harckocsik áránál.Ennek ellenére a T-72-re ilyen mértékben költeni tök felesleges mert tökéletesen elavult és ezen az új elektronika sem változtat.

  39. @blogen
    A t-72 modernizáció terén ne az M4CZ-t vedd etalonnak, 30 darab készült belőlük, ezért volt olyan röhejesen drága a program. Ha ukrán vagy orosz csomagot választanánk, akkor kb. 1mUSD-ért olyan szintre hozhatnánk őket, ami a kedves szomszédaink 72-esei meg TR-85-ösei ellen elegendő volna.

  40. Persze több lenne dudi. Lőszer, kiszolgáló berendezések, legénység képzése és az üzemeltetés költségei is ott vanna, amely utóbbiak jóval nagyobbak mint a T-72 esetében. De itt a több pénzért legalább komolyabb ütőerőt is kapnánk német vasban.

  41. Miért, nekünk hány T-72 van raktáron? Jó esetben egy zászlóaljnyit összeszednénk modernizálásra érdemesnek, szal ugyanott tartanánk, mint a csehek. Ezenkívül nincs mit modernizálni rajta, a cseh T-72M4CZ is egy rakás ócskavas, csak nagyon drága felszerelés került rá, de annak a tanknak a lényegén nem változtat: a T-72-nek múzeumban a helye. Egy modernizált T-72 esetében is rosszabb technika lenne a kezünkben, mint az osztrák, horvát, szerb és ukrán szomszédainknak van és csak a románnál TR-nél lenne jobb, addig amíg a románok be nem szereznek valami használhatót. Nincs értelme pénzt költeni olyamire, ami csak a hatrányt tartósítja.

  42. Magyarország egy gazdag ország

    Itt azért egy kicsit meghajlott a tér a képernyőm körül :D
    Bár tény, hogy mindenféle strukturális és politikai reformmal azzá lehetne tenni, de én akkor sem költeném tankokra a megspórolt pénzt. Beleölném a légierőbe egy részét (kerozin, repórák, szállítókapacitás), másik részével meg a gazdaságot és a hadiipart támogatnám. Egyelőre, ismétlem egyelőre nem látok esélyt arra, hogy az országot valamelyik szomszéd megtámadná, ha meg valaki más, nagyobb támad, akkor igazából mindegy, mink van. Aztán mondjuk 10 év múlva a már előkészített gazdasági környezetben licencbe legyártatnék tankokat, így munkahely is lenne, technológia is jönne és fejlődne a hadiipar is. Mondjuk valószínű, hogy amilyen kis számban kéne nekünk tank, úgy nem érné meg.

    Na de valaki most már ébresszen fel :D

  43. Magyarország a világ ötvenharmadik legnagyobb GDP-jét mondhatja magáénak. Mivel ehhez meglehetősen alacsony népesség társul, ez azt jelenti, hogy mi a világban a felső tízezerbe tartozunk. A HDI indexünk alapján mi vagyunk a 38. ország a világon, életszínvonal alapján a 37., stb.

    Csak, hogy érzékeltessem az anyagi lehetőségeinket, a hozzánk legközelebbi országok GDP alapján: Izrael, Dánia, Finnország, Írország, Marokkó, Kazahsztán.

    Életszínvonal alapján Malajziához, Csehországhoz, Izraelhez, Chiléhez és Szlovákiához állunk közel.

    A magyar fegyveres erőknek, az ország lehetőségei és katonai hagyományai alapján valahogy így kellene kinéznie, ha megkapnák a GDP 2%-át:

    2 hadosztályban:
    1-1 páncélgránátos dandár (nehézdandár)
    1-1 tüzérdandár
    1 vadászdandár vagy 1 huszárdandár

    1-2 tartalékos közepes gyalogoshadosztály az élvonalból kikopott fegyverzettel felszerelve

    2 harci repülőgépezred 2-2 századdal
    1 harci helikopterezred
    1 szállító helikopterdandár
    1 légvédelmi rakétadandár

    Nem azért nem így néz ki a hadsereg, mert nincs pénzünk, az ezredfordulón még nagyon hasonló volt ehhez a felállás. Hanem azért, mert a politikusok nem adnak rá pénzt. És ez hatalmas különbség! Vannak százmilliárdjaink amiket úgy pazarlunk el, mintha nem is léteztek volna, de nem a hadseregre! Csak néhány példa:

    A HM költségvetése 2011-ben 275 milliárd Forint volt. Ez a GDP hozzávetőleg 0,8%-a volt. Kb. 600 milliárd Forint lenne a GDP 2%-a.

    Akkor most nézzünk néhány tételt a hiányzó 325 milliárd Forinthoz viszonyítva:

    ÁLLAM szociális kiadásai: 1982 milliárd
    – családi pótlék: 360 milliárd
    – gyermekgondozási segély: 65 milliárd
    – gyermeknevelési támogatás: 13 milliárd
    – megváltozott munkaképességűek járadéka: 62 milliárd
    – közgyógyellátás: 20 milliárd
    – korhatár alatti nyugellátások: 260 milliárd
    – terhességi és gyerekágyi segély: 42 milliárd
    – gyermekgondozási díj: 93 milliárd
    – gyógyszertámogatások: 300 milliárd
    – GYED-ben részesülők nyugellátási költségei: 22 milliárd
    – fogyasztói árkiegészítés: 109 milliárd
    – TB-nek átadott pénzek: 636 milliárd

    ÖNKORMÁNYZATOK szociális kiadásai: 180 milliárd
    – pénzbeni szociális juttatások: 60 milliárd
    – szociális és gyerekjóléti juttatások: 40 milliárd
    – egyes szociális feladatok támogatása: 80 milliárd

    lényegét tekintve szociális kiadások: 174 milliárd
    – közszolgálati műsorszolgáltatás: 60 milliárd
    – Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság: 22 milliárd
    – Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás: 92 milliárd

    ÖSSZESEN: 2595 milliárd

    Érted már, mire van pénz, hogy a hadseregnek nem adnak! Osszál, szorozzál, hogy melyik itt jelzett kiadásért mit kap cserébe a haza, a túlságosan rasszista, antibolsevista, bölcsészeket emberszámba nem vevő válaszokat azért ne írd le, mindnyájunk előtt van a kép a terhességi és gyerekágyi segély kezdeményezettjeiről éppúgy, mint a közszolgálati műsorszolgáltatásról (már feltéve, ha az elmúlt évtizedben véletlenül odakapcsolt valaki)!

    Nem Magyarország az egyetlen jóléti állam, ahol az adófizetők pénzét segélyezésre és elfekvők pénzelésére pazarolják, nem Magyarország az egyetlen jóléti állam, ahol a katonai költségvetést állandóan megvágják a szociális kiadások finanszírozása céljából, de Magyarország az egyetlen jóléti állam, amelyben a hadsereget teljesen működésképtelenné tették annak ellenére, hogy Magyarország nem egy szigetország a déli óceánon fókákkal körülvéve és nagyhatalmakkal közte és legközelebbi reális fenyegetés között. Ez a magyar politikai elit árulása.

  44. @blogen

    Jogos az ellenvetés, azt elfelejtettem leírni, hogy nekem mint jelent egy ország gazdagsága: a hatékony és kifizetődő fejlesztésekre, dolgokra, illetve az ország fenntartására elköltött pénzt értem rajta, amiben valljuk be, nem tartozunk a felső tízezerbe. Azt nem vonom kétségbe, hogy temérdek lehetőség lenne itt, ha nem herdálnánk el… akarom mondani a politikusaink nem herdálnák el a vagyont, illetve átgondoltabb lenne a szociális rendszerünk (meg még sok más).

    Mondjuk ahogy elnézem a jóléti államok nagy rákfenéje a szociális rendszer. Nem vagyok közgazdász, nem értek hozzá, de nekem valamiért mindig az jön le, hogy ha akarsz egy 100%-os szociális rendszert, akkor ahhoz 200-300%-os gazdaság kell (mert a szociális rendszer a kiadások csak egy része, rájön még egy csomó minden, és még nyereséget is kell termelni).

  45. Szárazföldi erők tekintetében, alapvetően kb. 5db gépesített vegyes dandárra lenne szükség békeidőben.

    Egy átlagos gépesített vegyes dandár felépítése:
    – 4 db gépesített lövész zászlóalj (lánctalpas gyalogsági harcjárművekkel ellátva)
    – 1 db aknavető-páncéltörő zászlóalj (4 század)
    – 1 db harckocsi zászlóalj (kb. 30 db harckocsi)
    – 1 db tüzér osztály (kb. 20 db önjáró tüzérségi löveg)
    – kb. 5000 fő tartalékos

    Persze ez így békeidőben kicsit logisztikai rémálom, így a előbb felsorolt dandár felépítés inkább háborús helyzetben állítandó fel, békeidőben nyugodtan működhetnek külön alakulatokban a harckocsizók és a tüzérek… Ez a honvédség ütőképességének az alapja… Alapból egy potens, lánctalpas gyalogsági harcjármű, harckocsi, tüzérségi eszköz beszerzés szükségeltetik hozzá… Amíg nem lessz kb. a gdp 2%-a a honvédelemre költve, addig ez elég nehezen elképzelhető…

  46. Magyarországnak soha nem lenne szüksége öt gépesített dandárra. Magyarország két korszerűen felszerelt nehézdandárral és azok harcát támogató tüzér és könnyűdandárokkal minden az országot érő fenyegetést el tudna rettenteni, vagy egyenesen ki tudna védeni, beleértve egy román vagy ukrán fenyegetést is.

    A XXI. században vagyunk, a hidegháború húsz éve véget ért könyörgöm, nem összfegyvernemi hadseregekkel dobálódznak az országok kelet-közép Európában!

  47. a szomszédok TR-ei ellen még olcsóbb lenne 6…7 ezer darab ATGM, 3 ezer indítóval (De nem a 10…15 kg-os kategóriából hanem a 25…50 kg-osból) . 50 ezer dollárral számolva rakétánként 300…350 millió dollár összesen de fenntartási költség szinte egyáltalán nincs.

  48. @blogen

    Szerintem itt nézetbeli eltérés van kettőnk között. Ha úgymond abszolút nézzük a dolgokat, akkor teljes mértékben igazat adok Neked, mivel így vizsgálva rohadt jó dolgunk van itt Európában: demokrácia (most abba nem menjünk bele, hogy milyen szintű), működő szociális juttatások, átlagban nem rossz fizetések, internet, VV5, stb. De ha önmagunkhoz viszonyítva vizsgáljuk a dolgot, akkor az eddigi évekhez/évtizedekhez képest az ország negatív irányba fejlődik (tehát egyértelműen nem pénzügyi eredetű a probléma, hanem vezetésbeli). Én emiatt a negatív irány miatt gondolom azt, amit, de abban tényleg igazad van, hogy a világ többi részéhez képest el vagyunk eresztve.

  49. A rádió parancsost simán meg lehet oldani. A tűzvezető elektronikát kell újragyártani, ez pedig nem nagy ügy. Ez a „tűzvezető rendszer” egy számítógépet+egy kijelzőt+egy gömbcsuklóra szerelt optikai eszköz (kamera vagy távcső) elmozdulásait érzékelő rendszert jelent. Annyi processzor és mechanikus elmozdulást mérő átalakító kapható a polgári elektronikában olyan széles paraméterskálával amennyi csak kell filléres áron. Nyerhetnénk egy SACLOS (semi automatic command line of sight) rendszert ami lehet hogy nem a világszínvonal csúcsa, a de a Kárpát medencében mindenki kezitcsókolómmal köszönne nekünk.

  50. dudi:
    Azt az 1 aknavető-páncéltörő zászlóaljat én támogató elemként gondolom… Azaz 1 zászlóaljra jutna egy századnyi aknavető-páncéltörő zsz. Ez egy vegyes támogató zászlóalj lenne, nem külön külön egy pct. és egy aknás zsz.-re gondolok… A jelenlegi bocskai dandár minden egyes lövész zsz.jének jut egy aknavetős szakasz. http://hu.wikipedia.org/wiki/MH_5._Bocskai_Istv%C3%A1n_L%C3%B6v%C3%A9szdand%C3%A1r

  51. Egyébként tényleg sokan hajlandóak megfeledkezni a haderők terén a kézi páncéltörő és manpads eszközökről, pedig áruk a töredéke egy helikopternek vagy egy harckocsinak, mégis leszedheti őket… Véleményem szerint mindenképpen szüksége lenne a honvédségnek harckocsikra és harci helikopterekre is, de a fő hangsúlyt a legmodernebb pct. és manpads eszközökre tenném! Hatalmas potenciállal bírhatnak, főleg ha felpattintják őket valami páncélozott gépes tetejére… :-)

  52. Gepárd kéne nagy számba és vadászni a nagy macsekokkal élőerőre és gépekre lőj messzebbre pontosabban mint az ellenséged
    csak egy taktikát kéne kiépíteni rá.
    Lőtávolságon kívülről apránként tizedelni zaklatni nyugtot békét nem hagyni,felőrőlni idegileg hogy nem e ő lessz a következő, hatalmas taktikai előny lenne.

  53. danielblack

    Minden lövész zászlóaljnak van támogató százada ahol van páncéltörő és aknavető szakasz is,ezért felesleges ez a szervezet.

    szittya88

    És visszalőnek aknavetővel….

    tallking

    Az MRAP az egy nagyon spec harcjármű kategória így csak arra jó amire kitalálták,normális háborúban tökéletesen felesleges és használhatatlan.

  54. Te pedig lebarmolod, pedig ugyanúgy nincs okod rá. Én ha felelős lettem volna kapva kaptam volna az alkalmon, hogy megrendeljek 10 darabot, teszteljem, visszajelzéseket küldjek küldjek a gyártónak. Hogyan induljon el egy gyártó ha nagy ívben lesz…ják és nem foglalkoznak vele?

  55. @tallking

    Azért remeknek nem nevezném addig a Komodort, amíg nem bizonyított éles körülmények között. Nem is olyan rég az egyik cikknél került elő ez, hogy hiába vannak valaminek remek paraméterei papíron meg gépen, a rejtett hibák mégis üzemeltetés közben jönnek elő (és itt nem egy fűtött garázsra gondolok pótalkatrészekkel és temérdek szerszámmal). A legegyszerűbb és marketing szempontjából is a legelőnyösebb talán az lenne, ha egy-kettő teljesen felszerelt darabot kivinnének az afganisztáni magyar katonáknak, hogy „játszanak” vele egy kicsit.

    A gyártó meg azt hazudik, amit akar, amíg valaki meg nem veszi és tényleg ki nem próbálja a lehetőségeit az árunak.

  56. azért az nem úgy működik hogy egy lövés után kiszednek a gránátosok
    (annyira azért ők sem szemfülesek az első lövésné végképp nem)
    egy lövés újrapozicionál majd kivár és ismét tüzel majd hosszan vár majd újra kezdődik a sorozat addigra a lövészen túl nagy a teher és a hiba határ is kitolódik (lesből várásnál 3pozició feltérképezése az alap ebből jobbesetben 2őt használ egy pontos”nojagtige”) nem beszélve a kémelőkről megfigyelőkről és a kiküldött felderítőkről ezért irány a rejtek

  57. Lehet, hogy remek, de egy hagyományos háborúban hatalmas célpont lenne. Páncéltörő rakéták stb. megvan a helyük nekik is egy hadseregben, de csak ezekre épjteni merő optimizmus. Valaki említette a Leopardot, lehet, hogy akár ingyen is meg lehetne kapni, de eddig aki kapott később mind szívták a fogukat. Hatalmas potenciál, kiválló minőség de és itt egy hatalmas „DE!” mintha aranyból lennének az alkatrészek. Rengetegbe kerül a működtetése.

  58. @talking

    Nem értem a problémát. Van kész proto, szereljék fel alapszinten, vigyék ki és bizonyítson, aztán lehet önteni bele a pénzt. Ez így működik. Nem úgy, hogy fejlesztünk valamit, elmegy egy rakat pénz, aztán a földeken derül ki, hogy a legkisebb huplin eltörik a kardán, hajlik a kasztni és a motor nem bírja a port, vagy hogy harctéri körülmények között nem lehet karbantartani, mert a hibakódot nem lehet kiolvasni a fedélzeti komputerből, csak Pesten.

    Tényleg szeretném, ha működne (annak ellenére is, hogy én egy másfajta koncepciót támogatok), de mint oly sok magyar újítás és fejlesztés lehet, hogy ez is csak egy nagy humbug, ezért vagyok szkeptikus.

  59. „egy lövés újrapozicionál majd kivár és ismét tüzel majd hosszan vár majd újra kezdődik a sorozat addigra a lövészen túl nagy a teher és a hiba határ is kitolódik (lesből várásnál 3pozició feltérképezése az alap ebből jobbesetben 2őt használ egy pontos”nojagtige”) nem beszélve a kémelőkről megfigyelőkről és a kiküldött felderítőkről ezért irány a rejtek”

    Ezt írd már le magyarul is ál szakszavak használata nélkül. Mert így semmit nem értettem belőle(és szerintem nem vagyok egyedül)

  60. blogen: Azt azért tegyük, hozzá, hogy amikor ~10éve a hadsereg megkapta a Magyar GDP 1.8-2%át akkor se volt meg valójában az amit írtál. Egyszerűen szétlopták a hmet a maradék pénz nagyja meg ugye eltünik a franciakrémesben, fölöslegesen fizetett hivatalnokok tömkelegei. Ugyanez van most csak 0.7%al.

    Teszem hozzá még evvel a 0.7%al is össze lehetne rakni egy relatíve komolyan vehető honvédelmet.

    GR: A volt VSZ tagországok ~2. legerősebb hadserege a Románoké. GDPben nem sokkal vannak felettünk. Ez jól mutatja, hogy ugyanakkora gazdaságból mit ki lehet hozni. És teszem hozzá ők se épp növelték GDP arányosana hadseregükre fordítható összegeket.
    Az ország amúgy nagyon-nagyon negatív irányba megy, de még így is a világ gazdagabbik feléhez tartozunk.

  61. a lényeg az hogy a rombolópuskával az elenséget az első lövés teljesen váratlanul éri (de előfordulhat hogy valaki kiszúrta a pozíciód ezért fell kell venned egy új tüzelőállást amit a terp ismeretében már előre kinéztél jobbesetben kiépítettél) a második lövést onann adod le van még egy jobb esetben több tüzelő állás is ezek közül válogathatsz a második lövés leadására. A harmadik lövést nem javallott leadni mert tul kockázatos mert már a másodiknál is keresve vagy elen képzetégétől tereptől taktikátol függően különböző modokon, ha úgyérzed és mersz kockáztatni mert jó a pozíciód vagy parancsba kaptad a 3ast akkor leadod ha nem akkor marad a2, 1lövés a teljesen biztonságos de a 2. nem szabály nem parancs de…

  62. tallking: Ha vmi pénzelve lesz, rendeléseket fog kapni az a Rába. Egyrészt mert állami cég már, másrészt mert a Rába már letett nem keveset az asztalra. Ha már ennyire Magyargyártás b*zi vagy nézd végig a jelenlegi katonia kínálatukat. Lehet válogatni.
    Rába H-14, H-18, H-25…
    Ha nem tetszik lehet rendelést is adni nekik kb bármire ami gurul.

  63. ja és a romboló puskás nem mesterlővész élő célpontra humánus okokból nem ad le célzott lövést max repesz hatás végezhet az áldozatokkal (kivétel ha zsíros a célpont mert magas rangú tisztet szabad szétkapni)
    nem is a harc módja van meghatározva csak a 2 lövés elvárás nem adja parancsba senki de illik leadni a másodikat ha van célpont és van honnan

  64. wikiröl:
    „Anti-materiel rifles are similar in form and appearance to modern sniper rifles and can often serve in that role, though they are usually chambered for cartridges more powerful than are normally required for neutralizing an enemy combatant and can operate at a greater range.”

  65. az én véleményem is ez hogy és akkor mi van ezért is írtam a vadászatot élőerőre és gépekre.
    de elvileg nem szabad élő célpontra közvetlen célzással tüzet nyitni.
    persze kérés hogy egy háborúba ki tartja be az meg megint más hogy a lövés leadésa után a távcsőbe nézve mit látsz és mit gondolsz…mert látsz.