|

Újabb gépveszteségek Indiában is – Lezuhant egy Szu-30MKI

Az Indiai Légierő baleseti statisztikáján lehet vitatkozni, de azon nem, hogy a Szu-30MKI flotta gépei ezidáig kollégáikhoz képest nemigen potyogtak: a 2002 őszén hadrendbe állított típus kapcsán először 2009-ben számolhatott be a sajtó balesetről – igaz abban az évben 2 gép is odaveszett (#1, #2) és az első, a vezérlőrendszer meghibásodása miatt bekövetkezett katasztrófában sajnos a gép pilótája életét vesztette.

Ennél mindenképpen szerencsésebbek voltak annak a Szu-30MKI vadászbombázónak a hajózói, akik alól december 13-án, kedden hullott ki a technika.

Az elérhető információk szerint az IAF 2. Vadászezredének állományába tartozott gép a Lohegaon légibázisról indult utolsó útjára, azonban az ezredparancsnok kommandírozta vadászbombázó többet már nem fogott normál módon talajt, lévén helyi idő szerint 13:15 magasságában a hajózók technikai problémák miatt a katapultálás mellett döntöttek. A magára hagyott vasmadár egy bizonyos Wade-Bholai falu közelében csapódott a földnek.

A hajózók – akik a katapultálás előtt lakott területen kívülre irányították gépüket – megúszták a katapultálást és mintegy fél kilométernyire értek földet a gép becsapódásának helyszínétől. Az ilyenkor szokott módon mindkettejüket kórházba szállították kivizsgálás céljából.

A Szu-30MKI baleset helyszíne

A becsapódás során dezintegrálódott Szu-30MKI egyik darabja | Fotó: ndtv.com ,

A közelmúltban azonban nem ez volt az egyetlen repesemény Indiában, lévén az Indiai Haditengerészet egy helikoptere szedett össze némi tűzkárt tegnapelőtt. Szerencsére ezen esetben sem vesztette életét senki, holott a Westland Sea King típusú forgószárnyasban 13 fő tartózkodott amikor az lángra kapott.

Az elérhető információk alapján a haditengerészet Garuda támaszpontjáról útnak indult Westland Sea King Mk.42C azután kezdett füstöt eregetni, miután a pilóta üzemanyag vételezés céljából letette a gépet a Mangalore repülőtér betonjára és leállította az erőforrásokat. A fedélzeten tartózkodók mindegyike sérülés nélkül tudta elhagyni a gépet, a gyorsan kiérkező tűzoltó csapat közbeavatkozásának hála a gépben állítólag komolyabb károk nem keletkeztek.

9 hozzászólás “Újabb gépveszteségek Indiában is – Lezuhant egy Szu-30MKI”

  1. Amíg néhány „jól képzett” karbantartó azt hiszi, hogy Padvaranathbhupra elvégzi helyette a munkát, amíg a gyárban azt hiszik, hogy majd Pandarikvela összerakja a gépet és amíg néhány pilóta azt hiszi, hogy Siva helyette is repül, addig ez lesz…

  2. De a lényeg, hogy a pilóták rendben vannak…
    Ha az MMRCA tender győztesével is így fognak bánni, akkor ne csodálkozzunk, hogy ami 126-nak indult az könnyen 200 lehet.
    A MiG-21-es tényleg emberes gép, és ezzel még érthetőek az események, ahogy a régebbi gépekkel is, de hogy egy Szuhojt is így oda vágni.

  3. Gyanúsan műszaki hiba, legalábbis erre lehet következtetni:
    1. A pilótahibánál végsőkig igyekeznek menteni, és sajnos későn „pattannak” (ez itt tudtam meg, valaki ismertette a statisztikát).
    2. (és ez a fontosabb) Volt idejük lakatlan területre irányítani.

    Korábban vezérlőrendszer hiba miatt estek le szuhojok. Utána semmi, minden ment szépen, a gépeket nyúzták. Reméljük kiderül, hogy mi történt.

    Tényleg: a Red Arrows baleset (nem a katapultülés, hanem a korábbi, augusztus?) ügyében lehet tudni valamit?