|

Hamarosan a levegőbe emelkedik a tengerész Tejas – 2.0

India komoly energiákat fektet a hazai repülőgép-iparába, de sajnos mind az LCA program, mind a Kaveri-program elég nyögvenyelősen halad. Ennek ellenére a Tejas első példányai már szolgálatba is álltak, ráadásul a tavaly bemutatott haditengerészeti verzió is hamarosan a levegőbe emelkedhet.

Egy magasrangú indiai katonai vezető megerősítette a The Economic Times újságnak, hogy a hajófedélzeti üzemre tervezett masina még december folyamán végrehajthatja az első repülését. A gépet még 2010 júliusában mutatták be a Nagyközönségnek, az első felszállást 2010 decemberére tervezték, azonban nem részletezett technikai problémák léptek fel, így elhalasztották az NP-1-es repülését. 2010 szeptembere óta számos rendszertesztet és hajtóműpróbát végrehajtottak. A végső ellenőrzések és a gurulópróbák után pedig minden akadály elhárul a szűzrepülés útjából.

Fotó: ADA ,

Az indiai tervezésű repülőgép-hordozókra szánt, deltaszárnyú masinába – a hazai fejlesztésű erőforrás alkalmatlansága miatt – az amerikai General Electric F404-es utánégetős sugárhajtómű került, ám ezen kívül igyekeztek a lehető legtöbb helyen indiai gyártású alkatrészeket alkalmazni, így a gép alapanyagain kívül a fegyverzet nagy része is a hazai ipar termése lesz.

4 hozzászólás “Hamarosan a levegőbe emelkedik a tengerész Tejas – 2.0”

  1. Főleg Allesmor Obranna-tól kérdezem:

    Asszem a 25-ösnél írtad, hogy alacsony kompresszióval és sok levegővel oldották meg a brutális tolóerőt.

    Nem lett volna megoldás a beömlő áttervezése új hajtómű helyett?
    A repüléshez is tök hülye vagyok, de hogy mitől megy? :-D

  2. Érdekes, ugyanis az indiaiak betették a képét egy haditengerészeti reklámanyagba:))))

    http://pakmr.blogspot.com/2011/12/indian-navy-publishes-pakistani-jf-17.html

    http://3.bp.blogspot.com/-gK2JNiy4Ne0/TtzbG8J8rKI/AAAAAAAAGAA/FjIghm3BW2s/s1600/Indian+Navy+advertisement+published+a+picture+of+Pakistan%25E2%2580%2599s+JF-17+Thuder+fighter+Jet+expressed+pride+by+claiming+it+to+be+one+of+theirs%252C+Geo+News+reported.The+advertisement+was+publishedIndia%25E2%2580%2599s+Navy+Day%252C+J.jpg

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.