|

Izmosodik a Rafale

Bár a Dubai Air Show során nem épp pozitív hírek érkeztek a Dassault Rafale felől, volt egy lényeges információ is, melyre nem figyelt fel a nemzetközi média.

A francia hajtómű-gyártó óriás, a SNECMA az arab eseményen bejelentette, hogy a „gall kacsa” erőforrásának továbbfejlesztésének újabb fázisa fejeződik be hamarosan, ugyanis az év végéig leszállítják az első szériaérett M88-4E típusú erőforrásokat.

Dolgozik az M88-2 erőforrás ,

A program fő célja a hajtómű élettartalmának és javításközi üzemidejének növelése volt, módosították a nagynyomású turbinát és a kompresszort is. A munkálatok eredményeképp erősebb is lett a szerkezet, ezzel végre javíthatnak valamelyest a típus tolóerő/tömeg-arányán, kielégítve az Egyesült Arab Emirátusok egyik fő igényét.

Az új verzió tesztelése már 2010 folyamán megkezdődött, február folyamán magashegyi körülmények között tesztelték földi próbapadon, majd március 22-én az Istres légibázisról sikeres első repülést hajtottak végre vele egy Rafale-ba építve. 2010 folyamán 70-nél több tesztrepülést hajtottak végre, megszerezvén az új erőforrás légialkalmassági bizonyítványát. A 2011-es év az élettartam-teszteké volt, ám úgy tűnik, hogy minden ígért paramétert sikerült teljesíteni.

2 hozzászólás “Izmosodik a Rafale”

  1. Pontos adatokat nem találtam róla, de a cél inkább az üzemidő növelése volt. A nagy tolóerő-növekedés az M88-9 vagy M88-X nevű változattól várható, mely már 9 tonna felett tol majd, mert nagyobb kisnyomású kompresszort kap, ám ez a Rafale-ba történő beépítést is megnehezítheti. Mindenesetre a súlypont mindenképp vándorol majd…