|

Alakul az első sorozatgyártott Grizzly

Az Airbus Military Sevilla melletti részlegében megkezdték az MSN7 jelzésű A400M ‘Grizzly’ összeszerelését. Ez nem lenne nagy újdonság, azonban azt tudni kell, hogy ez lesz az első, mely szolgálatba áll.

November 23-án egy Airbus A300-600ST Beluga fedélzetén megérkeztek az MSN7-es orr-része és szárnyai a San Pablo-i üzembe, majd pár nappal később a gép törzsének elemei is beérkeztek, így kezdetét vehette a Francia Légierőnek szánt A400M elemeinek összeépítése.

A Francia Légierő első gépének törzse megérkezett Sevillába | Fotó: Airbus Military ,

“A szárnyak helyére illesztése már megkezdődött” – adta hírül a vállalat, majd az illetékesek hozzátették, a függőleges és vízszintes vezérsíkok is hamarosan megérkeznek a helyszínre. Elárulták azt is, hogy jelenleg 8 szériagép van a gyártás különböző fázisában.

A Francia Légierő 2012 végén vagy 2013 elején veheti majd át az első példányt, közel három évvel később, mint ahogy azt először tervezték. A gallok eddig 50 darabot rendeltek a gépből, de a vásárlók között van még Belgium, Németország, Luxemburg, Spanyolország, Törökország, Nagy-Britannia és Malajzia is.

Az első francia gép részegységei megérkeznek Sevillába | Fotó: Airbus Military ,

6 hozzászólás “Alakul az első sorozatgyártott Grizzly”

  1. Akkor most már minden rendben van a hajtóművel? Merthogy nem egyértelmű hogy pl az állóhelyzetben való túlmelegedést megoldották-e? Igen, olvastam pár hónapja hogy ^fejlesztik a hajtóművet^, de a PR szöveg túl sok volt eddig a fejlesztésnél.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.