|

Ausztrália is érdeklődik a C-27J iránt

Cirka 2 évvel ezelőtt, 45 évnyi szolgálat után az Ausztrál Királyi Légierő kivonta az anno 29 gépes DHC-4 Caribou flotta utolsó gépeit is, a kieső szállítókapacitást pedig átmeneti jelleggel a hadseregtől átvett Beechcraft King Air 350-esekkel igyekezett pótolni.

A közelmúltban azonban sebességbe lendült a Caribou tényleges utódlásának ügye azáltal, hogy a kormány zöld lámpát adott a védelmi minisztériumnak, hogy az a C-27J Spartan ára és elérhetősége ügyében információkat kérjen a gyártótól.

[singlepic id=1034 w=584]

Az Air 8000 Phase 2 program keretén belül Ausztrália 10 taktikai szállítógépet kíván beszerezni. És ugyan október 19-én a védelmi beszerzésekért felelős miniszter úgy nyilatkozott, hogy a védelmi minisztérium elemzései alapján a Spartan lenne a legmegfelelőbb az ausztrál igényeknek, de ettől még az Alenia Aeronautica terméke mellett egyéb típusokat, többek közt az EADS CASA C-295M-öst is megfontolják.

[singlepic id=915 w=584]

A minisztérium nyilatkozata szerint a beszerzés menetrendje még kidolgozás alatt áll, illetve 2012 februárjáig várják a válaszokat. Ezek beérkezése után dől el többek között, hogy lesz-e tendereztetés, vagy anélkül kerül sor a beszerzése.

5 hozzászólás “Ausztrália is érdeklődik a C-27J iránt”

  1. Termeszetesen mindenki meglepodne ha nem a C-27J kerulne megrendelesre mivel logisztikailag sok sok mindenben azonos a C-130J vel.

    Ettol fuggetlenul a paklibol nem lehet teljesen kizarni a C-295 es a teljes program halasztasat sem abban az esetben ha esetleg amerikai baratainknak csak vastag , tul vastag ceruza akadna a kezebe.

    A King Air 350 sek sem igazabol a Caribou-k kivaltasara kerultek rendszerbe mert teljesen mas kategoria a ketto . Annyira nem hogy a tavlati tervek szerint a C-27 sek erkezese utan is azonos szamban maradnak rendszerben.

    Amit en nagyon varok az az hogy mi lesz a mostansag oly „hangos” suttogas eredmenye a nuki tengok esetleges beszerzeserol.

    Minden honnan ez jon. Ha reggel megyek borotvalkozni es kinyitom a csapot eloszor ” hallottad a nuki tengok…. ” mondat aradat jon es csak utannna a viz.

    :-)

  2. Snakeye : Ausztraliaban a banya boom ota jol mennek a dolgok. Kina szinte minden kibanyaszott szenet es ercet felvasarol a kengurusoktol.
    Bar csak nalunk is talalnanak vmi ertekeset a foldben, bar az a gyanum hogy azt is konnyen elfuseralna kicsi orszagunk nagy vezerei.