|

Átadták az első Euro Hawkot

Hosszas várakozás után a Luftwaffe végre átvehette az első Euro Hawk típusú pilóta nélküli felderítő repülőgépét. Az ünnepségre az EADS müncheni telephelyén került sor, ahol a gépet az elmúlt hónapok során ellátták a Cassidian által kifejlesztett berendezésekkel.

Az Euro Hawk első példánya még július 21-én érkezett a kaliforniai Edwards légibázisról a munkálatok elvégzésére. A HALE (High Attitude Long Endurance) kategóriájú drón átfogó tesztelését 2012-ben kezdik, a próbákat a Német Légierő és a Stratégiai Felderítő Parancsnokság (KSA) együttes erővel végzi.

EuroHawk

EuroHawk debütálás | Forrás ,

A Euro Hawk az RQ-4 Global Hawk első nemzetközi változata, melyből 2007 januárjában 4 darabot rendelt Németország. A EuroHawk GmbH (mely a Northrop Grumman és a Cassidian által 50-50 százalékban tulajdonolt vállalat) által gyártott masina most átadott példánya 2012-ben állhat majd szolgálatba, míg az utolsó átadását 2015 és 2016 körülre tervezik.

2 hozzászólás “Átadták az első Euro Hawkot”

  1. Tudjátok, van a németekben egy roppant szimpatikus vonás – képesek mindig úgy gondolkodni, hogy van értelme a fejlődésnek. A szocializmus keményebb, majd puhulóbb idején családi tragédia miatt (kirakták nagyszüleimet az országból) sokat voltam az NSZK-ban. Nem sopánkodtak, hanem leszámoltak a múltjuk sötét részével, és csendben várakoztak az újraegyesítésre (noha erről egy hírszösszenet se jelent meg a híradókban).
    Tudom, náluk nem az oroszok voltak a megszállók.

    Viszont nagyon igényesek voltak a környezetükre, szemét sehol, a munka értékké vált, és képesek voltak a hagyományos iparukból (amit porrá zúztak, és elvittek) a legjobbat kihozni.

    Bele se merek gondolni, hogy nálunk mit lehetett volna kihozni a Csepzozokból, és a hagyományosan jó polgári teherautókból.

    ui. azóta ott is nagyot változott a világ. A multik hagyományos kisméretű iparvárosokat nulláztak le, egy-egy városkában egy-két bevásárlóközpont kinyírt minden kisüzletet, kisebb bevásárlóközpontot, nő a munkanélküliség, néptelenedik el a városka. Mindez mondjuk Bajorországban, ahol még a hagyományos élet erősebb.

    Bocs a bejegyzésért, nekem ez jutott eszembe erről a cikkről, a moderációt kérem törölje, ha felesleges…