|

Cessnát riogatott egy alaszkai C-17

Alaszkában a helyi földrajzi viszonyoknak köszönhetően meglehetősen nagy számban rendelkezik a lakosság mindenféle kisebb-nagyobb, de inkább kisebb repülőgéppel. Az alaszkai pilóták ezen népes táborához van csatlakozóban azon pilótanövendék, akinek tevékenységét állítólagosan közelebbről is megszemlélte a légierő egyik nagyvasa, egy C-17 Globemaster III. A bizonyos Wasilla nevezetű térségben szeptember 20-án történt incidensről az októpilóta levelet küldött az FAA-nak arra hivatkozván, hogy a katonai teherszállító 100 lábon (~30 méter) belülre kerülve haladt el gépük mellett.

A szóban forgó nap reggelén a 22 éves pilótatanonc, Devon Copple és oktatója Heidi Ruess különféle manővereket, illetve a le- és felszállásokat gyakorolták, mikor is Anchorage-ba visszafelé 2 200 – 2 250 láb magasan haladó gépben oktatója felé néző Copple kisasszony valami szokatlant vett észre az oldalablakon keresztül – a Big Mac egyik szárnyát…

„(Az ablakon kinézve) minden szürke volt” – emlékszik vissza. „Tényleg azt hittem, hogy itt a vég. Igencsak közel volt.” – tette hozzá már oktatópilótája.

A szóban forgó C-17-es a U.S. Air Force és a U.S. Army közös bázisáról, az Anchorage melletti Elmendorf-Richardson bázis kifutójáról emelkedett el, nehéz rakomány ledobásának gyakorlása végett.

„Tudomásom szerint a C-17 személyzete jelezte a légi irányításnak, hogy észlelték a gépünket, de ennek ellenére elrepültek alattunk.” – írta Russ a Szövetségi Légügyi Hatóságnak címzett levelében.

Az bázis által kiadott sajtóanyagban szerepel, miszerint teherszállító gépeik az Anchorage-ból repült hurokban eleinte észak, Wasilla felé haladnak, majd 300 – 2 000 láb magasságban repülnek dél felé, a kijelölt gyakorlóterület irányába. A bázis szóvivőjének elmondása szerint a célterület megközelítésekor a gépeknek 2 000 láb magasságon kell tartózkodniuk, hogy legalább 60 másodpercig stabilan lehessen tartani a gépet, míg az ejtőernyősök ugranak. Illetve, hogy ha a helyi pilóták kérésének megfelelően a Big Lake-Wasilla régióban 3 000 méteren repülnek, akkor csak 15 másodpercük van az ejtőernyősöknek.

A bázis által kiadott nyilatkozatban szerepel az is, hogy a szállítógép a kijelölt útvonalán haladt, attól nem tért el. Illetve, hogy valóban jelzett a gép ütközésjelző rendszere, de annak adatai szerint a C-17-es és a Cessna közti távolság 500 láb feletti volt.

C-17 száll fell a Elmendorf légibázisról

2010. március – tavaszi szél szárnyán és a 3. Ezred akkori parancsnokának, az amúgy Raptor pilóta Thomas Bergeson ezredessel a pilótafülkéjében tovaszálló C-17-es | Fotó: Brian Ferguson, U.S. Air Force ,

6 hozzászólás “Cessnát riogatott egy alaszkai C-17”

  1. Egyertelmuen a C-17 es zsokei voltak a hibasak es igazabol ugy le kene fenyiteni oket hogy a hazavezeto utat se talaljak meg.

    Eszleltek a kisgepet aki szabalyosan birtokolta a legteret es nem kerultek el sot veszelyesen megkozelitettek valszeg hogy „pilcsi becsinaltat” csinaljanak. Ebbol konnyen katasztrofa lehetett volna ha a Cessna leesik az egrol de azert mar olyan is volt hogy egy Cessna egy utasszallitot vert le ( Talan DC-9 es )

    Szoval en letiltanam a fiukat es szepen elkuldenem egy haromhonapos biztonsagi tanfolyamra joooo sok tanulni magooni valoval vizsgakkal. Nuku reppotlek szabadsag.

  2. A cessnaban nincs semmilyen eszköz amivel megállapítja milyen messze van a másik gép csak saccol. Na már most az átlag amerikai tök hülye és azt se tudja mennyi az annyi tehát a szemmérték alapján bemondott távolság nem mérvadó. A másik gépen ha van összeütközés jelző az gondolom rögzíti az adatokat tehát a légierő által közölt 500 láb távolság bizonyítható! Ha a katonai gép a kijelőlt útvonalán haladt akkor a civil gép lehetett rossz helyen. Attól függetlenül a C-17 zsokéinak a körmére néznék.

  3. Egyetértek molnival, ebből nem derül ki pontosan semmi. Mintha nem is itt olvasnám, hanem egy bulvármagazinban …

    2000 láb/60 másodperc és 3000 MÉTER/15 másodperc. Mi?????

    Janaj: a másik gép fedélzeti válaszjeladójától (transzponder) kapott jel alapján.