|

A szántóföldre zuhant Jaguar és más balesetek

Ma röviddel dél után egy szántóföldre zuhant az Indiai Légierő egyik SEPECAT Jaguar IS típusú csapásmérő repülőgépe. A balesetben a pilótán kívül két munkás is életét vesztette.

Augusztus 4-én, helyi idő szerint 12 óra 15 perc körül a Dilahi Firozpur nevű falu közelében fekvő egyik művelés alatt lévő szántóföldre zuhant, majd felrobbant és kiégett egy SEPECAT Jaguar IS típusú harci repülőgép. A Gorakhpur bázisról gyakorlórepülésre induló gép a katonai létesítménytől mintegy 80 kilométerre ütközött a földnek. A kiégő Jaguar nem csak a pilóta életét ontotta ki, életét vesztette a szántóföldön tevékenykedő két munkás is, köztük egy fiatal leány. (Egyes források szerint a másik munkás nem halt meg, csak súlyosan megsérült. Más oldalak egy harmadik munkásról is említést tettek, aki szintén komoly sérüléseket szenvedett.) A kiérkező egységek helikopterrel elszállították a pilóta holttestét.

Az elmúlt héten más baleset is történt Indiában, augusztus 2-án egy rutinrepülésen részt vevő MiG-21-es (96-os típus) alig 15 kilométerre Bikaner repülőterétől lezuhant. Fiatal pilótája katapultált, de súlyos sérüléseket szenvedett, melyekbe később belehalt. (Az elmúlt három évben 24 gépet vesztett el az Indiai Légierő (IAF), négy pilóta és öt civil életét követelvén ezzel.)

MiG-21 Bison

Az IAF egyik modernizált MiG-21-ese ,

Augusztus 2-án más baleset is történt, helyi idő szerint 13 óra 27 perckor a Brazil Légierő (FAB) egyik Cessna 208B Grand Caravan (C-98A) típusú szállítógépe Bom Jardim da Serra közelében lezuhant. A FAB2735 lajstromú, 208B-2130 sorozatszámú gép a Porto Alegre-Canoas bázisáról indult útnak és Rio de Janeiroba tartott, mikor egy völgybe zuhant az említett falu közelében és súlyosan megrongálódott. Az 5. szállítószázad kötelékébe tartozó gép fedélzetén 8 fő tartózkodott, sajnos mindenki életét vesztette a katasztrófában.

A Brazil Légierő által nyilvánosságra hozott lista a fedélzeten tartózkodókról:
Antônio Carlos Souza da Silva őrnagy
Samir de Barros Farias hadnagy
Arthur Ricardo Carneiro da Silva Júnior hadnagy
André Dias Alves hadnagy
Marcelo André Rhoden törzsőrmester
Helenilton de Souza Schafer őrmester
Jarbas Barbosa Mendes őrmester
Gracy Quelle Nunes de Oliveira

5 hozzászólás “A szántóföldre zuhant Jaguar és más balesetek”

  1. Az indiaiak Bison-jai a román Lancerekkel pariban a legnaprakészebb Mig-21-ek.
    Az Lancer-ből 110 készül, Bison-ból 125. Ehhez képest légieseményből sokkal többje van az indiaiaknak. Ennyit gyakorlatoznának? Mennyi repült órájuk van a pilótáiknak, talált már erre vki vmit? Mondjuk a különböző bilaterális gyakorlatok alapján elég sok lehet, ha tényleg úgy teljesítenek, ahogy írják a cikkek.