Szingapúri tanker csere

A botrányokkal színesített amerikai tanker tendert leszámítva az égi benzinkutak beszerzése kisebb médiafigyelmet szokott kapni, de ettől még a tankerek napjaink egyik slágertermékei, számos nemzet légiereje kezdte meg kiöregedő tankerflottájának megújítását. A Boeing mellé nagy erőkkel, és sikeresen tört be az Airbus Military, illetve újabban az izraelieknek is megvannak az elképzeléseik a saját kis piaci tortaszeletükről.

A Boeing nagy botrányok után elnyerte az amerikai tanker tendert, amivel párhuzamosan jó eséllyel kiütötte magát számos más tenderből, hiszen az óriásvállalathoz közeli források szerint 2018-nál előbb nem valószínű, hogy tudnak az USAF-on kívül mást is kiszolgálni tanker vonalon. Vélhetően ez is azon okok között szerepel, ami miatt a szoros USA szövetséges, a tankercsere előtt álló Szingapúri Légierőnél állítólag határozottan az Airbus A330MRTT-nek áll a zászló. Nem a minisztériumtól származó információk szerint várhatóan 2012-ben kerül sor a tender kiírására, melyben 2013 elején kívánnak döntést hozni.

A városállam jelenleg 4 KC-135R Stratonatkerral rendelkezik, – az USAF arzenáljából átvett, újrahajtóművezett gépeket 1999 őszétől szállította le a Boeing – melyek a teljes műveleti képességet 2002-ben érték el. Szingapúr méreteiből adódóan feladatuk elsősorban nem a hazai légtérben repkedő madarak itatása, hanem a külhoni bázisokon, konkrétan főképp az Arizonában és Idaho-ban tanyázó szingapúri F-16 és F-15SG vadászbombázók kiszolgálása a Csendes-óceán átrepülése közben. Nem meglepő módon ez lesz a váltótípus elsődleges feladata is.

RSAF KC-135R

RSAF KC-135R | Fotó: RSAF ,

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Mit keresnek tankerek a fejünk felett?

Mit keresnek tankerek a fejünk felett?

HTKA Hírhalom 2019. 40. hét

HTKA Hírhalom 2019. 40. hét

HTKA Hírhalom 2018. 51. hét

HTKA Hírhalom 2018. 51. hét

HTKA Hírhalom 2018. 50. hét

HTKA Hírhalom 2018. 50. hét