|

Újabb dél-koreai szál Indonéziában?

Ugyan Dél-Korea nyitását Indonézia felé egyesek nem nézik jó szemmel, ám ettől még a két ázsiai ország haditechnikai vonalas viszonya egyre szorosabb. Indonézia egyrészt vásárlója a dél-koreai hadiipar nyújtotta termékeknek, szolgáltatásoknak, másrészt – és ami igazán kiverte néhol a biztosítékot – partnere a koreaiak csökkentett észlelhetőségű vadászgépének, a KF-X-nek a fejlesztési programjában. Ezen hír azonban nem a felhők fölé repíti az olvasót, hanem a tenger habjai alá invitálja.

Úgy bizony, nem sokkal a legutóbbiak után ismét fejlemények vannak az indonéz tengeralattjáró beszerzés kapcsán. Határozottan úgy tűnik az évekig húzódó program igen záros határidőn belül révbe ér, és ezzel párhuzamosan a meglévő 2, de már öregecske indonéz Type 209-est korábban már pátyolgató Daewoo kerül a képzeletbeli dobogó tetejére.

ROK Navy - Lee Eokgi

A Daewoo által megépített 8. Type 209/1200-as, az osztályában utolsóként, 2001-ben hadrendbe állt Lee Eokgi a 2010-es RIMPAC-en. Dél-Korea ma már persze Type 214-eseket épít magának. | Fotó: Scott Taylor, U.S. Navy ,

Július ezen a vonalon a korábbi évekhez képest igen pörgős volt, lévén a hónap elején a dél-koreai sajtó arról cikkezett, miszerint a németeket és az oroszokat (ismét) kiütve a dél-koreai ajánlat került döntőbe. Ahol a Szöul által csatasorba állított Type 209/1200 a DCNS Scorpene-jével nézett farkasszemet – majd a friss hírek szerint mostanra „megtorpedózta” azt.

Jakarta a napokban, egész pontosan szerda reggel értesítette a dél-koreai miniszterelnököt, miszerint szinte garantált, hogy az indonéz tengeralattjáró program ezen szakaszában beszerzendő 3 tengeralattjáróra szánt mintegy 1 milliárd dollárt a Daewoo viszi el. Mindezt az indonéz kormány magas rangú tagja, Taufik Kiemas – aki történetesen Indonézia első női elnökének, Megawati Sukarnoputrinak férje – közölte Kim Hwang-sik-al a Daewoo hajógyárának keddi látogatása után.

CS Simpson SS-21

Az Indonézia által üzemeltetett 1300-as alváltozat a Type 209-es változatok középső méretű és egyben legkisebb számban eladott változata. A fenti képen a RIMPAC 2004 kapcsán Pearl Harborba befutó, chilei CS Simpson (Thomson-osztály) ugyanezen változatot képviseli. ,

Így Szöul dörzsölheti a markát, hiszen ezen már lényegében a zsebében lévő exportsiker jelentősen növelheti esélyeit a tengeralattjáró lázban égő Ázsiában, ahol még akadnak számukra potenciális ügyfelek.

4 hozzászólás “Újabb dél-koreai szál Indonéziában?”

  1. Bakker !

    Erre fele ugy rendelik a tengokat mint mashol a pizzat. Az indonezek meg nem tudom mit akarnak de a konkret mar alairt vagy alairas elotti fegyverbeszerzeseik a kovetkezok.

    200 uj vadaszbombazo ( jelenleg valszeg kevesebb J-11 es tobb kozos Koreai gep lesz )
    5 db uj fregatt.
    2 db tengo korszerusites 2 db vacsi uj
    4 db tengereszeti jarorgep
    Jarorhajok ( kina altal mar le is szallitva )
    Hajo elleni kinai raketak ( reszben leszallitva )

    Ezek a fegyverek valahogy nekem nem illeszkednek az indoknak felhozott „kalozkodas es csempeszes visszaszoritasa ” kepbe. Raadasul mibol ? Ha pedig van mibol mert valaki megfinanszirozta azt vissza is kell valamibol fizetni.

    Nem csodalkoznek ha hetfon az ausztral haditengereszet Virginia tengok az Air Force csillagrombolok mig az Army birodalmi lepegetoket kezdene kovetelni.
    Ja ! Es a kormanyzat meg is fogja adni nekik, nekunk.

    Az uj tengok szamat lecsokkentettek 12 rol 10 re de sanszos hogy visszaallunk sot tovabbi felszini beszerzes is lesz.