Airpower 2011 – 3. rész – Amiért önmagában is érdemes volt kimenni, a katonai repülés
A múlt hétvégén megrendezett zeltwegi Airpower 2011 elnevezésű repülőnap számos érdekességet kínált mind a közel és távoli múlt repülőgépei iránt rajongóknak, mind a korszerű harci gépek, kötelékek, vagy a sportrepülés szerelmeseinek. Három részesre szánt válogatásunkban egy rövid képes ízelítőt szeretnénk nyújtani a rendezvény érdekesebb pillanataiból.
Vitathatatlan, hogy a legtöbb látogató a mai katonai repülés érdekességei miatt keresi fel a rendezvényeket. Ezen belül is a leglátványosabbak a dübörgő sugárhajtású vadászgépek és a csilli-villi festésekkel ellátott kötelékek. Manapság már ez is egyfajta bemutatkozó felület lett és az egyes légierők speciális demo teameket üzemeltetnek, amelyek a szezonban hétvégéről hétvégére más és más országban mutatják meg a holland, belga, és egyéb nációk pilótáinak tudását. Ahogy azt a címben is írtam érdemes volt e miatt is kilátogatni az idei Airpower 2011 rendezvényre, ugyanis a hazai gépek mellett a levegőben bemutatkozott többek között a szlovák, a cseh, a holland, a belga légierő, számos kötelék, a földön pedig olyan exkluzív látványosságokban lehetett részünk, mint a szaúdi Eurofighter, vagy a hamarosan kivonásra ítélt német F-4F Phantom II-es. Érdemes volt a csütörtöki érkezési napra is kilátogatni, hiszen olyan gépeket is a levegőben láthattunk, amelyeket a rendezvényen csak a földön lehetett megtekinteni.
Kissé csalódást jelentett, hogy a hazai rendezvénnyel összehasonlítva ezen az érkezési napon nem volt akkora pörgés, sőt! Csütörtök délután több órás semmittevés után feladtuk a hasztalan várakozást és inkább megtekintettük a helyi repülőmúzeumot. Csütörtökön és a rendezvény első napján sajnos az időjárás sem kényeztetett el, nagyon változékony időjárás volt, alacsony felhőzettel és néha már-már alkonyati sötétséggel. Ez sajna meglátszik a képeken is, ennek ellenére fogadjátok barátsággal. Szerencsére sid barátunknak több szerencséje volt a szombati nappal, több fény, jobb repülős képek.
Sid911 és Block50
Mi más lehetne cikkünk első képe, mint a Magyar Légierő Gripen vadászgépe, amely épp leszáll a zeltwegi betonraAuszriáig kellett elmennem, hogy fegyverzettel (legalább gyakorlókkal) felszerelt magyar Gripent láthassak. A Litening konténer mellett két Maverick és két Sidewinder alkotta a függesztményt. Nekem légiharc konfigurációban jobban tetszik a gép. Az érdekelne, hogy a magyar földi személyzet hogyan ment ki a rendezvényre?A dinamikus Gripen bemutatót már a csehek együléses, festett példánya repülte
Meglehetősen jól mutatnak a tigrisszemek a cseh griffen. ,
Sokak nagy kedvence az F-4 Phantom II. A magamfajta kibiceknek jó eséllyel ez volt az utolsó alkalom, hogy láthattuk a levegőben a gépet. A felvétel a csütörtöki érkezésen készültMásnap a statikus soron. Már sok Phantomot láttam, de ez kifejezetten tisztának és új festésűnek tűnt. Mintha egyenesen a hatvanas évekből érkezett volnaNálunk már ez is történelem. Leszállás közben a Szlovák Légierő MiG-29 típusú gépeZeltwegbe egy nem digitálisan festett példány érkezett, amelynek most örültem. Ez a festés jobban visszaadja a gép klasszikus alakját és kicsit "retrósabb" is
Sokak szívét (és dobhártyáját) megdobogtatta a „duplasvancú” Zeltwegben is ,
Minden repülőnap kötelező tartozéka az F-16-os. Itt éppen a belga légierő Demo gépe látható leszállás közben
A német Tornado ECR is hozott mindent amit lehet, a törzs és a szárnyak alatt összesen négy HARM makettet hordozottA RAF két Tornado GR4-es gép kötelékben érkezett és ilyen módon rögtön le is szálltak. Mindkét gép a törzse alatt gyakorlóbombák függesztéséhez szükséges konténereket hordozott, így nem lepődnék meg ha az áttelepülés kombinálva lett volna egy nagy hatótávolságú bombázási gyakorlattalA franciák dinamikus programját két Alpha Jet E képviselte, ezek közül ez volt a díszfestésűSajnos a statikus soron bemutatott Mirage 2000 érkezéséről lemaradtam. Itt mondom el, hogy a statikus sor igen nehezen volt fotózható, a korlát ugyanis nagyon közel volt a gépekhez
Az olaszokat a programzáró Frecce Tricolori mellett a hajmeresztő manővereket bemutató C-27J Spartan képviselte. | fotó: sid911 ,
Két igazi kurriózum következik. Az egyik a belga légierő SF260 típusú alapfokú iskolagépe......a másik a legszebb légcsavaros kiképzőgép, azaz a PC-9-es, ezúttal azonban ír felségjellel!
Az ír mellett a horvát valamint szlovén felségjelü PC-9M is tiszteletét tette a rendezvényen. | fotó: sid911 ,
Az USAF-ot egy C-130J...... és egy C-21 Learjet képviselte. Utóbbi szintén elég ritka madár egy kelet-közép európai repülőnaponEurofighterből volt bőven a repülőtérenA házigazda osztrákAz "érdekesarcú" kétüléses németEz pedig az igazi kuriózum szaúdi. Állítólag két gép jött, de én pénteken csak egyet találtam kiállítva. Látszik, hogy péntek este már igen kellemetlen idő volt, ezért a felvételért mégis több, mint öt percet által mozdulatlanul, amíg végre "tiszta" lett a képA házigazdák festett Saab 105Ö típusú gépe tigrises svanccal és nyitott hajtóműházzalEgy másik festett hazai gép, a kígyó motívumokkal ellátott PC-7-es kiképzőgépA szerbek G-4 Super Galeb gépe még a reggeli álomban. Nekem a gép hasára szerelt zavarótöltet kivetők voltak újdonságok. Nem rémlik, hogy a Magyaroroszágra eddig érkezett gépek fel lettek volna szerelve ilyen passzív védelemmelA házigazdák a statikus sorra főleg díszfestésű gépeket állítottak ki. Ennek az AB212-esnek a jobb oldalán sólyom, a bal oldalán kecske(?) motívum volt láthatóA Kiowát a fegyverzet teszi igazán ijesztővé. Ebben az esetben egy 7,62 mm-es MinigunMa már csak inkább a korszerűbb változatai repkednek az Iroquois-nek. Ezért volt jó látni egy régebbi "tömpeorrú" német példánytEC-135 rendőrségi színekben, hagyományos és infravörös fényszóróval, valamint FLIR toronnyal felszerelveSzintén elég ritka látvány a Dauphin 2-es, amelyet itt a német rendőrség színeiben láthattunkAz olasz, svájci, horvát és török kötelék mellett az igazi kuriózumot a Saudi Hawks jelentette. A pénteki sajnálatos afférjuk miatt túl sok nem jutott nekem belőlük, így ennyi idő alatt meggyőzni sem tudtak. Tény, hogy az időjárás sem kedvezett nekik
Szombaton már semmi sem zavarta meg a programjukat. | fotó: sid911 ,
A repülőtér nézők előtt megnyitott része a reggeli forgataggalA statikus elrendezés igazán csak itt a reptér nyugati oldalán tetszett. Itt biztosítva volt a gépek körbejárhatósága, de megfelelő távolságból, így "tiszták" maradtakA zeltwegi Eurofighterek hangárjai. Itt minden gép külön állóhellyel rendelkezik, rend uralkodik mindenhol. Most éppen a magyar Gripent vontatják előtte a statikus sorraSuper Galeb érkezése