Athén szorosabbra fűzi kapcsolatát Tel Avivval

Panos Beglitis görög védelmi miniszter a közelmúltban jelentette be, hogy Athén el kívánja mélyíteni Görögország és Izrael közti védelmi kapcsolatot. A görög parlamentben csütörtökön elmondott beszéde alapján aláírás közeli állapotban van egy, technológiai együttműködésről és védelmi vonatkozású beszerzésekről szóló megállapodás. A miniszter beszédében kitért arra, hogy ugyan az Izraellel való szorosabb katonai együttműködést kiemelt fontosságúnak tekintik, ám az nem lesz kihatással a törökökkel és az arab világgal fennálló kapcsolatukra.

Athén és Tel Aviv viszonya az után kezdett magasabb fokozatba kapcsolni, hogy tavaly a Freedom Flotilla egyik hajójára lecsapó izraeliek akciója után – melyben megöltek 9 török állampolgárságú aktivistát – Törökország és Izrael viszonya megromlott. A palesztin mozgalom mellett álló aktivistákból az idei évben is nemzetközi összetételű „flotta” szerveződött, mely az izraeli fenyegetések ellenére idén is közvetlenül akarja bejuttatni rakományát a 2006 óta blokád alatt álló Gázai övezetbe. A Freedom Flotilla II hajóinak egy része Görögországba érkezett, hogy onnét induljon tovább a Gázai övezet felé. Július eleje óta a görög hatóságok már 3, engedély nélkül kihajózó hajót fogtak el és kísérték vissza a kikötőbe. A hivatalos görög álláspont szerint a tavalyi, 9 török aktivista számára végzetes kimenetelű incidens végett a Freedom Flotilla II tagjainak testi épsége miatt nem engedik kihajózni céljuk felé az összegyűlt hajókat, és azt javasolják az aktivistáknak, hogy más módon juttassák be a humanitárius szállítmányukat Gázába.

Mindemellett 2 hajót szabotázs is ért – mindkét esetben a hajók propellertengelyét gyengítették meg azáltal, hogy a hírek szerint kivágtak belőlük egy-egy darabot. Az MV Juliano a görög Pireusz, míg az MV Saoirse a török Göcek kikötőjében esett – a Freedom Flotilla mögött állók állásfoglalása szerint – izraeli búvárok áldozatává.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Görök Mirage-ok Indiának?

Görök Mirage-ok Indiának?

Görögország is bejelentkezett az F-35-re

Görögország is bejelentkezett az F-35-re

HTKA Hírhalom 2019. 11. hét

HTKA Hírhalom 2019. 11. hét

Összetörtek egy izraeli Herculest

Összetörtek egy izraeli Herculest