|

Itt van a Bulava idény

Feltételezzük már mindenki köröm rágva várta az újabb Bulava fejleményeket, így nem is haboznánk sokat, és a lényegre térve megemlítenénk, hogy megvan az idei első teszt időpontja. Mely nem más, mint a június 15-17 közti időtartam, azaz nagyjából 1 hónap múlva megtudhatjuk, hogyan kezdi mindenki kis kedvenc orosz SLBM-e az idényt, várható-e az alapján az idei hadrendbe állítása.

Megemlítendő az is, hogy a várakozásokkal ellentétben, a RIA Novosztyi friss értesülései szerint az új orosz ballisztikus rakéta idei első, sőt második indítását is még a vén csataló, az erre átalakított Typhoon, a Dimitrij Donszkoj hajtja majd végre, a Bulava hordozóplatformjának, a Borej-osztálynak első egysége, a Jurij Dolgorukij csak ezután kapcsolódhat be. Mint olvasóink talán emlékeznek rá, ezen idei teszt alapvetően a tavalyra tervezett (elhalasztott) harmadik teszt lesz, aminek kapcsán már elég erősen a Jurij Dolgorukijt emlegették tavaly.

Az orosz védelmi minisztériumból származó információk alapján bár a Borej-osztály első egysége készen áll a tesztekre, ám csak azután veszi át a stafétabotot, miután a Dimitrij Donszkoj két sikeres tesztindítást végrehajtott.

Borej és Typhoon

Borej és Typhoon | Forrás: military-today.com ,

52 hozzászólás “Itt van a Bulava idény”

  1. Killer Clown

    Azért nem kell tőle hasraesni, egyszerűen két darab Delta-IV hull, csak összehegesztve. A nagy méret inkább csak hátrány, ha az SSN tengók elől kell bújkálni, vagy sekély(ebb) vízben manőverezni. Ráadásul szegényke felett nagyon eljárt az idő, olyan hangosan csörömpöl, hogy még szonár sem kell hozzá, puszta füllel lehet hallani odaát, Norfolkban… :-)) Nem véletlen, hogy nagy dilemmában vannak az oroszok: a Dmitry Donskoy mellett van még két másik Typhoon is, az Arkhangelsk, és a Severstal. Évek óta megy a huzavona, hogy mi legyen velük: felújítás, vagy kohó. Egyrészt sajnálják szétdarabolni, mert anno baromi drágák voltak, meg mégiscsak minden idők legnagyobb tengeralattjárói. Másrészt félnek nagy pénzeket beleölni a felújításukba, mert technológiai szempontból tutti zsákutca a Typhoon…

  2. Ohional mar talan csak a Los Angelesek neznek ki jelegtelenebbul.
    Ettol meg persze az Ohio fenyevekre van a Borejtol is ezt tudom, csak kinezetre nem hozza azt a “heavy metal” feelinget amit a ruszki vasak igen. :)

  3. Az ok, hogy kettőt összehegesztettek. De a 20 cső az nagyon kevésnek tűnik, de nem értek hozzá.
    Én biztos szívesebben lennék egy ekkora hajón mint egy vadász tengón. Állítólag szellősebb (volt).
    Meg ezzel az oroszok biztosak lehettek hogy az övék a hosszabb/vastagabb. (nem a tegó)

  4. Killer Clown

    “Ettol meg persze az Ohio fenyevekre van a Borejtol…”

    Igen. Csak _mögötte_ van fényévekre. Mélyebbre tud merülni, érzékenyebb a szonárja, és főleg SOKKAL halkabb, mint az Ohio. Az a kb. egy évtizedes fejlesztési időkülönbség, ami van köztük, nagyon sokat számít ezen a szinten!

  5. Ja, csak az Ohio olyan raketat visz, amit tuti ki tud loni, es celba is talal. Egy boomer eseteben ez is szempont talan. :)

    Mellesleg meglepodnek, ha a majdani kergetozesek soran a Borej barmi problemat tudna okozni a Virginiaknak. Az Ohio meg mai napig megoldhatatlan feladat a ruszki SSN-eknek.

    Szoval talan ezt gondoljuk at meg egyszer, hogy ki kitol van fenyevekre.

  6. A nagy méret inkább csak hátrány, ha az SSN tengók elől kell bújkálni, vagy sekély(ebb) vízben manőverezni.

    Nem értek egyet. Egy SSBN meg nem sekély vizenek bujkál, hanem a jég alatt vagy mindentől távoli mély óceáni vizekben.

    A nagy méret mitt sokkal jobb zajcsökkentési eljárások alkalmazhatóak és a zaj is nagyobb felületen sugárzódik le, ami kisebb inzenzitást jelent azonos hangteljesítményszint mellett. Ergo a hajó csendesebb. Márpedig egy SSBN ezzal védekezik.

  7. Macika nem gondolod hogy egy kicsit meredek amit állítasz.

    Egy stratégia fegyvernemről beszélsz. Ez nem olyan mint a Mig-29 vagy a Szu-27 család. Nem gáz ha gyengébb, majd többet állítunk belőle hadrendbe.

    Itt minden egyet egységnek komoly ára van.

    Egy ilyen kis Ladik 1-2 Milliárd dollár. Itt nincs megalkuvás. Legalább olyat tangókat kell ki állítaniuk melyek egyen értékűek a jenkik hasonló egységeivel.
    Más különben vége a kölcsönös elrettentésnek.
    Bulánál gyártási hibák voltak eddig. De mire oda kerül 100% lesz valamint. Mivel új hordozó rakéta a új védelmi rendszerek ellen is védettebb.
    Nagyobb esélye van célba érnie mint a most szolgáló jenki kollégáinak

  8. Igen. Csak _mögötte_ van fényévekre. Mélyebbre tud merülni, érzékenyebb a szonárja, és főleg SOKKAL halkabb, mint az Ohio.

    Az a +50-100 méter számít? Szerintem nem. Olyan mindegy, ha az óceáni térség +4 km mély.

    Az, hogy meg mi milyen hangos, az kb. annyira ismert, mint az F-22 és F-117 és B-2 RCS karakterisztikája. Sakcok, tegyétek már fel ezeket, ha olvassuk mi is. Jó látni, hogy ennyi James Bond van itt. :)

  9. Inkabb kerdessel felelnek:

    A Trident vagy a Bulava megbizhatobb szerinted?
    Lehet a Borej barmilyen jo hajo – bar azt erosen ketlem, hogy ennyire felulmulna az Ohiot – ha nincs mit kilonie akkor csak 23000 tonna uszo ocskavas.

    A masik. Ezekszerint akkor az Ohio mar elavult szarnak szamit. Azert megiscsak egeszen jol el tudnak bujni a ruszki vadaszhajok elol, ellenben azt erosen ketlem, hogy a Virginiak elol barmilyen orosz hajo el tudna rejtozni konnyeden. Osszesegeben megnezve a kepet, nagyon a US Navy oldalara dol a dolog. Nem mondom, hogy ez jo igy, meg a legnagyobb ut is az elso lepessel kezdodik – ez peldaul a Borej/Bulava – de azert azt ketlem, hogy kozben az Atlanti Ocean tulpartjan tetlenkednenek. Regen ezt a kulonbseget a darabszammal probaltak egyensulyozni a SZU-nal. Most ez mar nem megy. Viszont nagyon nagy hatranyt kell behozniuk technologiai teren.

  10. marcika

    Persze,hogy el tud bújni a 80-as éves technikai színvonalán lévő SSN tngók elől de azért már van jó pár modernizált SSN az orosz flottában amik nagyon modernek.

    molni

    Az a +50,100 jelentheti azt,hogy le tud menni egy vízhatárréteg alá ami a búlykálás egyik nagyon fontosabb eleme(nem mindegy,hogy 3 vagy 4 határréteg van közted és a kereső helikopterek,repülők vagy tengók közt).

    A 3 és a 4 csak egy szám volt nem tudom pontosan,hogy milyen gyakoriak ezek a határrétegek.

  11. Sziasztok!
    Ismét leírom, amit mindig le szoktam: a tengeralattjáró felderíthetőségében a legkisebb rész a saját zaj. Azért fordítanak rá nagy figyelmet, és azért van a sajtóban is központi helyen, mert ez az 1 tényező a hosszú képletben, amit a tervező befolyásolni tud. Sokkal nagyobb súllyal esik a latba a külső zaj. Persze a számítógépesített zajszűrés csodákra képes, de akkor is, a felderíthetőség 90%ban a külső körülményektől függ. 1 tenger annál zajosabb, minél sekélyebb, és minél viharosabb. Szuper erre a célra a Barrents – tenger, és az Ohotszki – tenger. Mind2 Oroszország partjai előtt van. Ennél messzebb a nagyvasak nem is nagyon mennek.
    A Bula még kisérleti fegyver. Elődje, a még rendszerben levő Szinyeva szuperjó megbízhatósággal bír. Az azelőtti, már selejtezett tipust a lejárat után 1 gyakorlaton ellőtték. 1 Tájfun elengedte az egész tárat. 100% volt a becsapódási arány. Ez elég jó?

  12. DrStrangelove

    Üdvözlet

    Elnézést, amiért okvetlenkedem, de egy kérdésem lenne:

    Azon túl, hogy az egyik szilárd a másik folyékony üzemanyaggal bír, mi a különbség a Sineva (R-29RMU) és a Bulava (RSM-56) között?

    Lehet, hogy nem olvastam el rendesen a vonatkozó wikipaedia linkeket

    http://en.wikipedia.org/wiki/R-29RMU_Sineva
    http://en.wikipedia.org/wiki/RSM-56_Bulava

    de nem igazán látok más különbséget. Sőt, meglepődtem, hogy a Sineva még csak 2007 óta van szolgálatban (ergo viszonylag új), és 2030-ig ott is marad…

    Szóval, ha nincs különbség, akkor egyáltalán mi szükség a Bulavára (méret, hatótáv nagyjából egyezik… a többi – platform, sebesség stb)?

    Ha már volt rá válasz itt a fórumon, akkor elnézést.

    Tisztelettel,

    Dr. Strlv

  13. Marcika. Ne feled el hogy oroszoknál van egy 10éves lyúk. Amikor szinte minden pusztult és semmmi nem épült.

    Ellenben az USA haderejével az ez alatt a 10 év alatt is fejlesztett.

    Azért vannak 80 évek szintjét képiselő SSN-nek az orosz flotába mert magukhoz kellett térni valamint mostanra van pénz új egységekre.

    Ohi elavult e ez érdekes kérdés. A legújabb orosz SSN képes igen de ezekből kevés van és ezeket biztonság kedvért más egységek kiütnék.

    Ha a legjobb orosz egységekhez képest hátrányba van attól még nem fogják kidobni, 1-2milliárd dollárros fegyverekről beszélünk. Amik mindenki más ellen még tökéletesen elegendőek.

    Ha például kiszedet a nuki rakétákat. Helyükbe robotrepülőket rakhatsz. Szárazföldet lehet velük támadni.

  14. DrStrangelove

    Dudi

    Köszönöm a választ, így világos. Vagyis, rendben, hogy a Sineva viszonylag új (2007es szolgálatba állítás) régebbi konstrukción alapul? Mert a Bulava nyilván up-to-date – vagyis a lehető legmodernebb ugye?

    (nem irónikusan, komolyan.)

    Köszönöm,

    drstrlv

  15. DrStrangelove: az igaz, hogy az R-29RMU Szinyeva 2007 óta áll szállítás alatt, de alapvetően nem egy gyökeresen új rakéta, csak a Delta IV-esek eredeti fegyverzetét alkotó R-29RM továbbfejlesztése. Persze egyben új gyártású is. Amíg a szintén felújított és modernizált Delta IV-esek húzzák, addig ez egy tökéletes páros.

    Ahogy dudi írta is a Bulava kiindulási alapja ezzel szemben az újabb Topol-M.

  16. DrStrangelove

    Tcat

    Köszönöm a felvilágosítást néked is. Megint elolvastam a wiki-s cuccokat, ott írja is, hogy a Sineva a Delta IV-hez van illesztve, míg a Bulava ugye…

    Nem baj, köszönöm a segítséget, hogy eloszlattatok egy kis ködöt.

    Szép estét,

    Dr. Strlv

  17. Én is beleszólnék a vitába egy kicsit: orosz fanok mondogatják, hogy az új orosz SSN-ekhez képest az Ohio hátrányban van. De basszus nincs új orosz SSN. A legújabb Akula II, ami tényleg modern, de mégiscsak lecsó felmelegítve, megy Indiának. A Yasen? Talán idén vízre rakják, így 18 év után ideje lesz… És olyan drágára sikerült, hogy szinte borítékolható, hogy sok nem lesz belőle… Ehhez képest még a leépülő félben levő britek 2 kész és 2 épülő új Astute-ja is komolyabb.

  18. Akkor halkan kérdem, hogy a Virginia és a Sea Wolf tengók azok mik, ha az orosz hajók a “bőven modernek”?

    A jenki flotta folyamatosan up to date állapotban van. Attól, hogy az Ohio 30 éves – BTW az összes orosz tengó azonos tervezési szintet képvisel, mert a most vírebocsátott tengókat cirka a ’80-as években tervezték, ’90-esekben kezdték építeni és mostanában fejezik be. Szinte semmivel sem modernebb alapokon nyugvók szerintem, mint egy Ohio.

  19. Dudi újra milyen ÚJ OROSZ CSODA SSN amit emlegettek? A legfiatalabb fejlesztett Akula I (K-154 Tigr) is öregebb 4 évvel mint a legifjabb Ohio. És a régi Akula I-eket nem lehet könnyen felhozni Improved szintre, mert a MGK-501 Skat-MS szonar nem fér be, a tengo formája is enyhén más. De nem is találtam ilyen modernizációról semmi adatot.
    Az Akula II közül 3 van kész a Vepr, a Gepard, és az ex Nerpa INS Chakra. A hivatalos adatok szerint először ezek voltak halkabbak, mint az US Los Angeles osztálya. Csak azóta volt egy Seawolf, és néhány Virginia…
    A Vepr-hoz kapcsolódik egy érdekes story. Miután hadrendbe állították, a ’99-2000es Jane’s Viper névvel illette szegény hajót. Az admiralitásnak úgy kellett szólnia, hogy nem Viper (vipera), hanem Vepr (vaddisznó)

  20. A bonyolultság mint paraméter mentén egyre kevésbbé számít, hogy ki tud hegyesebbet köpni. Hanem viszont a hadrafoghatóság. És abban az oroszok tipikusan nem túl acélosak. És egy atomtengeralattjáró elég bonyolult.
    Miközben a szárazdokkban hegesztik, tökmindegy, hogy 100 méterrel mélyebbre tud merülni.

  21. molni

    “Akkor halkan kérdem, hogy a Virginia és a Sea Wolf tengók azok mik, ha az orosz hajók a “bőven modernek”?”

    Ezt komolyan kérdezed?

    Qalit

    Hol emlegettem én csoda SSN-t??Azt írtam,hogy nem csak elavultak vannak.

  22. DrStrangelove

    A Bulava elvileg tartalmazza a Topol-M minden ujítását ami azt jelenti, hogy ellenállóbb a rakétavédelemmel szemben. Van benne mindenféle sugárzás elleni leárnyékolás (EMP is), meg a pályája véletlenszerű, szóval nem tudod, hogy most éppen milyen útvonalon közeledik a cél felé. A hajtómű elvileg véletlenszerűen kapcsol ki-be és ezért nem kiszámítható. Ez a lényeg. A szinyeva pedig nagyon megbízható jó rakéta, csak azért ezeket a dolgokat nem tudja. dudi javíts ki ha tévedek, régebben olvastam.

    marcika: nemtudom mért kell ilyen semmilyen infokra támaszkodva leoltani a hajót vagy a rakétát. Állandóan ugyanaz a téma: valaki támadólag lép fel az oroszokkal szemben, jön egy-két ember hogy az azér nem úgy van és akkor mi vagyunk akik leszarozzuk az amerikai technikát? hát nem. Nagyon jó az, de azért a tisztelet nem árt más felé is.

  23. BMEdefender

    Ha nagyon kötözködni akarnék akkor megemlíteném azt,hogy kihagytad a nagyon lapos röppályát és a visszatérő egységek “manőverező” képességét,de nem akarok szóval TÖKÉLETESEN IGAZAD VAN.

    :)

  24. Egy meredek ki jelentés után már mindenki meredek mögöttes tartalomra gondol.

    Oroszok 10 évig aludtak, utánna újra kellett inditani a hadiparukat, sok szakiuk nyugatra is ment.

    USA-n kivűl nem sok tengeri erő mérhető így is az ővékhez.

    Valamint oroszok hírtelen 100 milliárd dollárt nem fognak az asztalra tenni. Fegyverkezünk cím szóval.

  25. Sziasztok!

    Most ismételni fogom magam, más cikekknél is irtam már, elnézést aki unja.

    1. USA hivatalos katonai költségvetése 670 milliárd dollár 2011-ben. Ez a világ katonai kiadásainak közel fele. Ez a folyamat évtizedek óta jelen van. = Ennyiből lehet jó haderőm!!

    2. Oroszország ennek, kb. 1/10-éből gazdálkodik és jó pár év “kimaradt” nekik.

    3. Mégis kitör a pánik a Pentagonban, ha pl.: Szu-35, S-300, S-400, Akula II, Iskander, Brahmos stb. exportja szóba kerül.

    Ezzel nem azt akarom mondani, hogy legyőzhetetlenek, viszont nem lehet figyelmen kivül hagyni őket. Az USA katonailag sokkal erősebb és korszerűbb, de egymás ellen nem fognak háborúzni!
    Vannak területek, ahol igenis versenyképesek. pl.: MI-171 ára kb. 7-8 millió dollár. Hasonló kategóriájú nyugati?

    Elkanyarodtam a témától, bocsánatot kérek!

  26. 3. Mégis kitör a pánik a Pentagonban, ha pl.: Szu-35, S-300, S-400, Akula II, Iskander, Brahmos stb. exportja szóba kerül.

    Pánikról szó sincs. A tiltakozás és diplomácia kvázi ingyen van. Ennyi.
    Néhány Sz-xxx ütege exportálása ide és 1-2 tengó oda gondolod, hogy bármiféle egyensúly felborít vagy adott esetben meggátol bármiféle NAVY műveletet?

    A jenki filozófia az, ha megtehetik, hogy olyan erőfölénnyel mennek harcba, hogy mindenki elnyomnak, mint egy rajzszöget, akkor úgy mennek. Viszont volt rá példa többször is, hogy szó sem volt ilyen helyzetről, de akkor is menni kellet. Az, hogy ki miatt és mi miatt volt, az már megint egy más tészta.

  27. Roni

    “Így van . Nem értem azokat akik az a “jenki birodalomhoz” hasonlítja az oroszokat . (katonailag)”

    Mégis mit szeretnél kihez hasonlítsam az orosz SSN tengokat? A svéd hegyivadászokhoz? Ez egy elit klub, amiben kemény 5 ország van jelen. USA, Oo., GB, Fro és Kína, ill a +1 (ha az oroszok abbahagyják a tökölést a Chakrával és több baleset nem lesz) India. Valódi új generációs új építésű egységekkel (amik vízen is vannak) csak USA (Virginia class) és GB (Astute) rendelkezik. Ennyi. De a következő 5 évben várható az új Francia Barracuda, és a Kínai Type 95 is.

  28. “A jenki filozófia az, ha megtehetik, hogy olyan erőfölénnyel mennek harcba, hogy mindenki elnyomnak, mint egy rajzszöget, akkor úgy mennek…”

    Mondjuk nem tudom kinek nem ez a filozófiája….

    Amúgy idéntől már nem egy hanem évi 2db Virginia potyan az oceánba.

  29. Qualit

    Én más egyébbel is gondoltam .
    Pl légierő .szárazföld.
    Nem értem ha India nem költ annyit mint Oroszország fegyverkezésre akkor hogy a picsába jut nekik annyi szu-30-okra .
    A brahmos rakétából 1000 db rendelnek az oroszok meg szinte semmit .
    a Szu-30m2 évente 5 vagy 4 db rendelnek a szu-34 csiga lassú a gyártása csak úgy mint a pakfának a jövőben.
    Én azért vagyok inkább pipa az oroszokra mert egyik haderőnemben sem haladnak valami jól kivéve a haditengerészet .
    De a légi erejük valami borzalmas .

  30. Nem értem ha India nem költ annyit mint Oroszország fegyverkezésre akkor hogy a picsába jut nekik annyi szu-30-okra .

    Kisebb állandóü haderő? Kisebb bérezés? Sokal elfelejtik, hogy emberek működtetik a technikát. Egy jenki TFs személyzetének éves bére – magyer bér különbözetből magyer légigyenge minden forrásgondja valszeg megoldódna.

    Az orszok n+1 fejlesztési programot tolnak, amit Indiának nem kell fianszírozni, ahogy egy több ezer ICBM, SLBM nagyságú flotta fenntartását sem és n+1 repteret a nagy Oroszország területén. BTW mostanában zártak be valami irdatlan mennyiségű bázist és votnak össze több alakulatot egy helyre.

    A brahmos rakétából 1000 db rendelnek az oroszok meg szinte semmit.

    Mert a Brahmos Indiának lett kifejlesztve a P-800. Akkor miért vegyen? BTW az oroszok vettek komolyabb mennyiségű P-800-at? Min van? Mert repcsin egy darabot nem láttam még…

    a Szu-30m2 évente 5 vagy 4 db rendelnek a szu-34 csiga lassú a gyártása csak úgy mint a pakfának a jövőben.

    Szu-30 gépből minimális mennyiséget vesznek, gőzöm sincs, hogy minek. 10-15 éve kellett volna. A Szu-35 mellett már nem látom értelmét. Mintha valaki F-16Block 30/32-őt vett volna 2005-ben, mikor már 10 éve volt Block 40/42/50/52…

    Én azért vagyok inkább pipa az oroszokra mert egyik haderőnemben sem haladnak valami jól kivéve a haditengerészet. De a légi erejük valami borzalmas .

    Pipa? Úgy an block mi közöd van ahhoz, hogy mit csinálnak a saját herejükkel a saját pénzen a saját céljaiknak megfeleően…? :)

    A borzalmas magyjegyzés meg nagyrészt áll minden haderőnem elég nagy szeletére. Annak ellenére, hogy van már valamennyi újabb technika – amik szintén 20-30 éves alapokon nyugszanak – a technikai szintjük nagyrészt a 20 évvel ezelőtti SZU szinten van. Kalapálgattak ezt-azt, de még egy F-16 CIIP program szerűség vagy F-15 MISP I/II prgoramot sem sikerült lezavarni. A teljes körű Szu-27 flottam modernizáció minimális szinte legalább tendált volna az utóbbihoz.

    Az oroszok sehol sincsenek légierő terén. Mire végre sikerül az első tiszteségesebb 4+(+) gépet legyártani nagy mennyiségban addigra százas nagyságredben lesz F-35 is, és F-22 meg 6 éve túl van az IOC-on…

    A flotta dettó ua. 20 éve van Arleig Burke. A mostani rombolónak csúfolt valaminek nagyobb tűzereje van, mint a Tico-nak 25 éve. Orosz oldalon semmi. Tengók? Volt egy elhasalt Seawolf és a Virginiát nyomatják mikor mennyiségileg nincs semmi – megjegyzem, hogy szerintem nem is kell – amit szembe lehetne vele állítani, de talán még minőségileg sem.

    Iagázból nem értem, hogy minek tartanak fel a jenkik ekkora tengóflottát. Mire kell? Ki ellen kell?

  31. “Iagázból nem értem, hogy minek tartanak fel a jenkik ekkora tengóflottát. Mire kell? Ki ellen kell?”

    Vhol vicces, de ez az értelmetlen méretű tengoflotta nem is olyan nagy… illetve akartak/tudtak volna ennél komolyabbat is összerakni, 1990ben még szó nem volt Virginiáról és nem évi 1esével hanem kettesével akarták a Seawolfokat a tengerbe dobálni. A 700db F22 se vicc volt…
    De 1990-91ben a Szu összeomlott, és bár a US %os ÁHT hiánya sokkal kissebb volt a jelenleginél, Bill elkezdte baltával csapkodni a kiadásokat, ennek következtébe emlékeim szerint (ezek elhuzodó folyamatok, ha ma vmit eldöntesz 2-3-4év mire eredménye lesz) 1998ra már 0ás majd 99re már +os lett az US, 2005re már vmi évi 500b$os + volt előrevetítve. Aztán jött őrült Bush a gazdagok adócsökkentésével meg a háborúival és mostanra már szarabb helyzetben vannak mint amikor a Szu összeomlott. De a lényeg ez a csökkentett vadász tengó flotta ennél amik 1990ben jóval nagyobbat/erősebbet akartak.

    Innen MOról, de még EUból is persze hihetetlen az egész az évi 2db Virginia potyan a vízbetől a 2100-2400db F35öt vesznekkel együtt, mint ahogy a jelenlegi haderejük is szinte értelmezhetetlen. És ez a pentagon 60b$/éves megnyírásával is tarthatónak tűnik.

  32. Molni

    Azért mondtam hogy pipa vagyok másképpen akartam kifejezni nem jól fegyverkeznek .
    Modernizálnak ugye több száz 4 gen gépet mig-29smt szu-27sm van már szu-27sm3 , ,a vadászgépek radarja és elektronikája még csak meg se közelíti a szu-35-öst akkor minek is nekik?
    Mert pl az eurofighter ellen azoknak a gépeknek semmi esélyük sincs .
    csak a mig-35 és a szu-35-ösnek . ja meg a mig-29k-nak lesz .

  33. Modernizálnak ugye több száz 4 gen gépet

    Stop. Kik? Összesen nincs ennyi gépük. Van nagyjából száz – vagy annyi sem – MiG-29, papíron olyan 400 Szu-27 és van MiG-31. A MiG-31 csak elektroniában 4. gen, de nem klasszikus vadászgép. MiG modernizáció nem volt, A Szu-27 36-48 db gép után kimúlt és nem is lettek multirole gépek. Modernizált MiG-31-ből van egy század vagy ezered. (Más írta, nem én.)

    A baja az, hogy még mindig egyedi gépeket és nem kiképzési és teljes fegyverrendszereket hasonlítasz össze.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.