|

Norvég – orosz baráti találkozó

A tavalyinál 1 hónappal korábban, szerdán kezdetét vette a Norvég és az Orosz Haditengerészetek idei közös hadgyakorlata, a 6 napos Pomor-2011. Az idei gyakorlaton orosz részről ismét az Északi Flotta egyik Udaloj I-osztályú rombolója vesz részt, mely idén nem más, mint a Vice-Admiral Kulakov, mely 18 évnyi kényszerpihenő után 2010 decemberében tért vissza az aktív szolgálatba. (Az 1982-ben, osztályának második tagjaként hadrendbe állított romboló 1991 márciusában került felújítás alá, mely egy kissé elhúzódott az anyagiak meglétének hiánya miatt.)

Rozsdaetten … ,

… 2007-ben már azért határozottan látszott a fény az alagút végén ,

A Barents- és a Norvég-tengeren zajló gyakorlaton a „viking sárkányhajó” szerepét az AEGIS rendszerű Fridtjof Nansen-osztályú fregattok 2007-ben, negyedikként hadrendbe álló tagja, a Helge Ingstad játssza. A két hadihajó mellett a szokott módon a két fél parti őrségének kisebb hajói, illetve tengerészeti járőrgépek is részt vesznek a gyakorlaton, melynek programjában szárazföldi és légi célpontok elleni tüzérségi tűz, tengeralattjáró és kalóz vadászat szerepel, megfejelve egy fegyveres extremisták által elfoglalt olajfúrótorony (vagy egy kereskedelmi hajó) visszaszerzésével.

A Fridtjof Nansen és a Helge Ingstad egymás mellett

A Fridtjof Nansen (balra) és a Helge Ingstad (jobbra) egymás mellett 2010 áprilisában, oslo kikötőjében | Fotó: Bjoertvedt ,

12 hozzászólás “Norvég – orosz baráti találkozó”

  1. Csak nekem tűnik paradoxonnak egy kissé ez a közös gyakorlatozás? A légierejük eddig nem fogócskásdit játszott egymással? Tengeren meg lepacsiznak? :) Vagy mostanában a nagy gaz terrorok a közös főellenségek? 50 évnyi egymásnakfeszülés után ez kissé képmutatónak hat.

  2. Kifejezetten jó a két ország viszonya az utóbbi időben, a sarki határokat pontosították és megegyeztek ki merre bányászhat. Mindkét ország nyersanyag gazdag, nem lesz konfliktusuk, bár Norvégia NATO éllovas, de nem fog Oroszországnak keresztbe tenni és viszont.

  3. „Udaloj I osztályú egész pontosan.”

    Az a kisebbik baj, viszont az orosz romboló neve VICE-Admiral Kulakov. Vagyis csak altengernagy volt a megboldogult névadó, de never mind, Tcat… :-))

    „Gondolom, hogy parancsba adták az oroszok a matrózoknak, hogy még csak véletlen sem szabad becsmérlően ránézni a kicsit öregecske norvég hajókra.”

    Ha ez irónia akart lenni akkor lemaradt a smiley. Ha viszont komoly, akkor javaslom, guglizz rá a 2 hajó gyártási évére. A norvég fregatt hangos ‘kezit csókolommal köszönhet az orosz romboló néninek…

    „…részt vesznek a gyakorlaton, melynek programjában szárazföldi és légi célpontok elleni tüzérségi tűz…”

    Szerintem ez a leghasznosabb az oroszoknak az egészben: megnézhetik élesben, mire képes az AEGIS. Még akkor is, ha a norvégok nyilván nem húzzák ki egészen a nyuszit a cilinderből, csak villantanak vele…

  4. Ja, még annyit érdemes hozzátenni a hírhez, hogy tavaly balhét csaptak a norvég környezetvédők, mert az akkori orosz résztvevő – egy másik Udaloy osztályú romboló, a Severomorsk nevű – hadihajóból olajszivárgás volt észlelhető a Barents-tengeren. A norvégok pedig nem szoktak hozzá a patika-tisztaságú hadihajóiktól, így kissé rossz néven vették ezt. Talán a frissen felújított Vice-Admiral Kulakov esetében elkerülhető lesz ez a kis malőr…