|

Alakulóban az Aviofun 2011

Délnyugati szomszéduknál gőzerővel folyik az „Aviofun 2011” repülőnap előkészítése. A “Húsz év – húsz fellépő” mottóval szervezett június 3-i rendezvény dinamikus programja lassan megkapja végleges formáját.

A húsz fellépő közül tizennyolc már nyugtázva van, míg a maradék két programponttal kapcsolatban még mindig folynak az egyeztetések az esetleges fellépőkkel. Korábbi beszámolónkban már említettük, hogy a repülőnap sztárvendége az Brit Királyi Légierő zászlaja alá tartozó Red Arrows kötelék lesz. Az élénk színű Hawkok mellett a maribori nemzetközi repülőtér betonjáról, illetve a szomszédos légierők bázisairól több érdekes vendég is tiszteletét teszi a rendezvényen.

Red Arrows Hawk Mariborban

Red Arrows Hawk Mariborban ,

Horvátország MiG-21-essel képviseli magát, Ausztria az Eurofighterrel és néhány a Flying Bulls gépparkjába tartozó érdekességgel igyekszik majd elnyerni a közönség tetszését. Hazánk ugyan nem veszi ki a részét a dinamikus programból, de a statikus sorba az osztrák Black Hawk mellé azért beáll majd egy magyar Gripen. Természetesen a házigazdák teljes típuskavalkádja is a levegőbe emelkedik, a légierő PC-9, PC-6-osai, valamint Cougar forgószárnyasa és a rendőrség A-109 és EC-135 típusú helikopterei is megmutatják magukat. Mindemellett több civil aeroklub és gép is bemutatót tart, közöttük Peter Podlunsek műrepülő pilóta is.

A rendezvényről bővebb információ az Aviofun 2011 honlapon található.

Az Aviofun 2011 egyébként nem az egyetlen közeljövőben megrendezett szlovéniai repülős esemény lesz. Május 21-én ugyanis az összes szlovén laktanyában, közöttük a cerkljei repülőbázison is nyílt napot tartanak, mely keretén belül az érdeklődők megtekinthetik a Szlovén Légierő által alkalmazott repülő és földi eszközöket, többek közt egy teljes Roland egységet.

4 hozzászólás “Alakulóban az Aviofun 2011”

  1. Hehe részemről szintén 2. :D
    Pont most hétvégén sikerült összeakadnom egy 4.-essel :D

    „Kevésbé tájékozott fajtája öt centire az arcodba hajolva hangoztatja, hogy a német gépek sokkal jobbak voltak, csak Göring hülye parancsai miatt ment füstbe az egész.”

    Ezt hallgattam fél éjszaka… És nem értette miért tartom a P-51-et messze jobbnak mint a BF-109 késői modelljeit :(

    Érdemes a kommenteket is végigolvasgatni:

    „Ja, és kihagytad a roncskutatót, aki egy dirib-darab szar alumíniumról megmondja, hogy egy Ill 2-es pilótaülés baloldalának az ejtőernyő-kioldó baszcsappantyúja, persze csak a 44′ dec utáni, uráli modelleken.”