|

Film-front – repülőgép-hordozók – 4. rész

„Film-front” című sorozatunk segítségével a katonai eszközöket, használóikat, valamint azok mindennapjait és bemutatóit tárjuk néhány naponként Olvasóink elé egy-egy hosszabb, rövidebb videóanyag segítségével.

Egy ideje már terítéken vannak a repülőgép-hordozók a Film-frontban, azonban mivel meglehetősen nagy falatot képeznek még úgy is, hogy csak amolyan távirati stílusban értekezünk róluk, ezért több részre lett bontva a dolog. Az első és második részekben már bedaráltuk az igazi nagyvadat, illetve több kicsit is. A 3. részben pedig végére értünk a „főfogásoknak”, a 4. részre azon haditengerészetek szemlézését ígértem, melyek már nem rendelkeznek repülőgép-hordozóval – gondolni kell itt Ausztráliára, Kanadára, Hollandiára és Argentínára. Nos, Ausztrália fért bele most…

Ausztrália

Az ausztrálok bár a 20-as évek végén eljátszottak a repülőgépek tengerre vitelével, ez akkor képességek hiányában nem repülőgép-, hanem csak hidroplán-hordozót eredményezett 1929-re a HMAS Albatross formájában. Melynek fedélzetén eleinte 9 Supermarine Seagull kapott helyett, melyeket később a Fairey III hidroplán változata váltott – utóbbiakból szintúgy 9 darabot tudott magával vinni.

Az 1933-ban tartalékállományba helyezett HMAS Albatross-t 1938-ban átadták a Royal Navy-nek, ezzel is csökkentve a HMAS Hobart könnyű cirkáló árát, melynek kicsengetésével gondjaik adódtak. Az angolok egyébként 1945 augusztusáig használták kisegítő hajó szerepkörben, majd civil kézre került. 1954-ben vágták szét.

HMAS Albatross

A HMAS Albatross és egy Seagull ,

A 2. Világháború alatt az ausztrál könnyű és nehézcirkálók 1-1 hidroplánt vittek magukkal – de csak 1944-ig, mikor is a szövetségesek egyértelmű légi fölénye miatt az aussik leszerelték az indítósíneket ezen hajóikról. Nem mellesleg ebben az évben merült fel repülőgép-hordozók beszerzése is. London fel is ajánlotta az akkor még befejezés előtt álló, Colossus-osztályú HMS Ocean-t, melyet 1945 nyarán Canberra végül is visszautasított, mert akkoriban sem az anyagi, sem a humán erőforrásai nem voltak meg egy rephordozó üzemeltetéséhez.

De Havilland Sea Vampire

Így az HMS Ocean 1945 augusztusában a Royal Navy kötelékében állt hadrendbe és 1945 decemberében az első repülőgép-hordozó lett, melyre tisztán sugárhajtóműves gép szállt le, illetve szállt fel fedélzetéről. Konkrétan egy fedélzeti tesztekre átalakított De Havilland Sea Vampire-ről van szó. | Fotó: U.S. Naval Aviation News, 1947 január ,

A 2. világégés utáni években kijelölt ausztrál stratégiában eleinte 3 repülőgép-hordozó jelent meg, mely anyagi okokból végül kettőre csökkent: a Colossus-osztály módosításával megszületett Majestic-osztályú repülőgép-hordozókból vettek kettőt.

A Majestic-osztályról a Colossus gyökerein felül azt érdemes még tudni, hogy az összesen befejezett 5 hajóból az első kettő, a Magnificent és a Terrible többé-kevésbé az eredeti Majestic terveknek megfelelően lett befejezve, azonban a másik három alapos módosításokon esett át az építésével párhuzamosan: megjelentek eszköztárukban az olyan brit fejlesztések, mint a gőzkatapult, a szögfedélzet és az optikai leszállítórendszer. Mindez lehetővé tette a Majestic-osztály megszületésekor még sehol nem lévő „nagy” sugárhajtóműves gépek üzemeltetését fedélzetükről.

Az ausztrálok által megrendelt két Majestic-osztályú repülőgép-hordozó a Terrible és a Majestic volt. A fentiekből leszűrhető, hogy a HMAS Sydney név 1948 decemberében alatt hadrendbe állított Terrible volt a szerényebb képességű a két új kengurus hordozó közül.

HMAS Sydney

Az 1948 decemberében hadrendbe állított HMAS Sydney érkezése Melbourne kikötőjébe 1949-ben ,

Míg a Hawker Sea Fury és Fairey Firefly gépekkel hajókázó HMAS Sydeny részt vett a koreai háborúban, addig a Majestic, azaz a leendő HMAS Melbourne csak nem akart elkészülni. Ennek kompenzálása érdekében London 1952 novembere és 1955 augusztusa között Ausztrália rendelkezésére bocsátotta a Colossus-osztályú HMS Vengeance-t. (Mely mint ezen sorozat 3. részéből tudjuk nem sokkal később, alapos átépítés után, mint a Minas Gerais (A11) szolgálta a Brazil Haditengerészetet 2001-ig.)

HMAS Sydney hóviharban

Egy Sea Fury előkészítése hóviharban, valahol Korea partjai mentén, 1951-ben ,

Az 1955-ben elkészült Majestic 1955 októberében állt hadrendbe, mint a HMAS Melbourne. Ezzel párhuzamosan a sugárhajtóműves gépek kiszolgálására alkalmatlan HMAS Sydney lefokozásra került és mint kiképző célzatú repülőgép-hordozó tengette mindennapjait 3 évvel későbbi kivonásáig. 1958-ban azonban nem ért véget karrierje a RAN-nál, hiszen a Vietnami háború ideje alatt mint szállítóhajó lett újra besorozva. Összesen 23 alkalommal fordult meg Ausztrália és Délkelet-Ázsia közt.

Na de áttérve Ausztrália utolsó repülőgép-hordozójára, a HMAS Melbourne-re!

A HMAS Melbourne Pearl Harborban

Aloha! – a HMAS Melbourne Pearl Harborban 1958 június 30-án | Fotó: U.S. Navy ,

Az eleinte de Havilland Sea Venom vadászbombázókat és Fairey Gannet tengeralattjáró vadászokat szállító hordozó az első nagy, 1967-1969 között lezajlott felújítási és modernizálási program során vált alkalmassá az A-4 Skyhawk és az S-2 Tracker hordozására. Még ha utóbbinak igen szűkös is volt a fedélzet. A fenti videó elvileg 1966-ban készült és Fairey Gannettek szállnak le a HMAS Melbourne fedélzetére

A következő nagy felújításra 1971-ben került sor, melyet további nagyobb beavatkozások követtek a 70-es évek során egészen az 1981-re ütemezett következő nagy modernizálási pontig. Mely végül nem került végrehajtásra és 1982-ben, az eredetileg tervezett utód beszerzése nélkül kivonásra került az állományból. Ausztráliának azóta sincsen repülőgép-hordozója – bár a Canberra-osztályú helikopterhordozók kapcsán egyesek által pedzegetésre került az F-35 is, ám ennek realizálódása nem tűnik valószínűnek.

A Melbourne leváltása kapcsán annyit érdemes tényleg csak dióhájban megemlíteni, hogy bár leváltása már 1956-tól felmerült az évtizedek alatt elő-előkerülő témát egészen 1981-ig mindig leszavazták. Több lehetséges váltótípus közöl 1981 év eleűjére egy Iwo Jima-osztályú helikopterhordozó vált favorittá. Amit végül dobtak, miután London megpedzegette, hogy a nemrégiben hadrendbe állított HMS Invincible feleslegessé vált számukra. És bár az ausztrálok korábban már elvetették ezt az elképzelést, az igen nyomot ár miatt meggondolták magukat és elfogadták az ajánlatot. Aztán a Falkland-szigeteki háború közbeszólt, mégsem került eladósorba az angol repülőgép-hordozó. London a 60-as évek végén egyszer már felajánlott HMS Hermes-t ismét bedobta Canberra száméra, aki nem kért belőle, helyette elkezdte a korábbi versenyzők újbóli átgondolását, sőt azon is felmerült, hogy felkérik az amerikaiakat, vagy az angolokat, hogy rakjanak össze nekik egy egyszerű kis repülőgép-hodozót, mely azért alkalmas az F/A-18 Hornet üzemeltetésére. Végül nemhogy ezen terv nem realizálódott, hanem az 1983-as választások után megalakuló kormány az egész repülőgép-hordozó csere programot lefújta.

Az 1982-ben tartalékállományba helyezett hordozót az ausztrál kormány 1984 nyarán eladta Kínának ócskavasnak – akik nem siettek annyira a szétvágásával, helyette kicsit áttanulmányozták. Egyes források feldarabolása csak 2002-ben fejeződött be.

A RAN Garden Island-i kápolnája repülőgép-hordozós díszüvegekkel

Az Ausztrál Királyi Haditengerészet Garden Island-i káponájának két díszüvege emlékezik meg a RAN repülőgép-hordozós múltjáról | Fotó: Peter Ellis ,

A HMAS Melbourne kapcsán sajnos meg kell említeni 2 nagy, tragikus kimenetelű balesetet is, melyben a repülőgép-hordozó – nagyobbrészt akkori legénységeinek önhibáján kívül – 2 szövetséges hadihajót is kettévágott, melyben sajnos 82 ausztrál és 74 amerikai tengerész lelte halálát.

1964 február 10-ének estéjén a HMAS Voyager rombolónak sikerült szerencsétlen módon közvetlenül a Melbourne elé navigálnia, mely az ütközésben kettétörte kísérőrombolóját. (Részletes leírás angolul). 1969 június 3-án éjjeli 3 órakor a történelem megismételte magát, akkor a USS Frank E. Evans romboló került az ausztrál repülőgép-hordozó elé. A kettétört amerikai hadihajónak csak a hátsó fele süllyedt el, az orr és a felépítmény egy részét tartalmazó törzsdarab a felszínen maradt. (Az eset részletes leírása angolul)

A USS Frank E. Evans a HMAS Melbourne-nel történő ütközés után

A USS Frank E. Evans-nek az ütközés után a felszínen maradt része. | Fotó: U.S. Navy ,

A Melbourne fedélzetén 3 Skyhawk is szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett:

  • 1973. november 8-án katapultmeghibásodás miatt csobbant egy A-4G, melynek pilótája ugyan nem katapultált, de sikeresen ki tudott menekülni, miután a hordozó áthaladt az elmerült Skyhawk fölött.
  • 1979 május 23-án egy újabb ausztrál Skyhawk veszett oda, mikor egy amerikai vendégpilóta katapultálni kényszerült belőle, miután elszakadt a fékezőkábel és így a gép teljes sebességgel, oldalirányban elhagyta a fedélzetet. Az amerikai pilóta kimentésére felszálló helikopter a farokrotor meghibásodása miatt szintén csobbant. Az amerikai pilótát és az ausztrál helikopter legénységét egy második helikopter emelte ki a vízből.
  • 1979 szeptember 24-én pedig egy Skyhawk, kabinkában a karbantartó személyzet egy tagjával együtt nemes egyszerűséggel lebucskázott a fedélzetről, miután a hajó az erősen hullámzó tengeren váratlanul 20 fokot oldalra dőlt. A szóban forgó Skyhawk-ot éppen áthelyezték a fedélzeten, de letépte magát láncairól és a vontató járműről. A karbantartó megúszta az esetet.

3 hozzászólás “Film-front – repülőgép-hordozók – 4. rész”

  1. Azért voltak kalandok a hajóval, a félbevágott és mégis úszó romboló, nomeg a víz alatt kivárt áthaladás mármár csodaszámba megy. Nagyon szeretem az ilyen írásokat, ahol érdekes részletek derülnek ki egy-egy eszköz történetéről.

  2. Kolombusz

    A HMAS Melbourne utkezeset a USS Frank E Evans romboloval a mai napig oktatjak a Royal Australian Navy-nel. No nem a balesetet magat hanem a karelharitast ami az ami hajon volt. Nem egy hetkoznapi „karambol” volt.