|

Áradástól védenek 29 rakétasilót Észak-Dakotában

Némi földmunkájuk akadt nemrégiben Minot légibázison állomásozók egy részének: az Egyesült Államok középnyugati részének északi felén elterülő tagállam nyugati felében található Minot légibázis és a körülötte félhold alakban elterülő, 150 Minuteman III-as ICBM-et rejtő rakétamezőn 29 siló esetében kellett vízvédelmi beavatkozást végrehajtaniuk homokzsákok segítségével és töltések kialakításával.

A Minot légibázis szóvivője szerint a még a múlt héten megkezdett munkálatokra azért volt szükség, mert az elmúlt tél volt rendkívül csapadékos volt az állam területén. Elmondása szerint idén az olvadás végett kialakuló áradásokból és vízfolyásokból nem jutott be víz egyik silóba sem.

A Minot légibázis körüli rakétamező

A Minot légibázis körüli rakétamező – összesen 150 ICBM ,

Mondjuk 2009-ben ez nem egészen így jött össze, lévén akkor az egyik ballisztikus rakétát ki is kellett emelniük a silójának beázása miatt.

Minot AFB, B-52 MITO

Fotó: Jessica McConnell, USAF ,

2 hozzászólás “Áradástól védenek 29 rakétasilót Észak-Dakotában”

  1. Ha az oldalfala ázik be a magas talajvíz miatt, akkor lényegtelen, hogy a vasbeton födém hány PSI-t bír ki. Azon kívűl egész más igénybenvétel a vízszivárgás és néhány ezer PSI nyomás pllanatokig túlélése. Nehogy azt hidd, hogy akkora nyomás után is légmentes maradt volna teljesen a rendszer. Csak annyira kell túlélni, hogy a válaszcsapás mehessen.

    Egyébként elég kemény, hogy a MITO-t még mindig gyakorolják.