Kanada kapcsán nem kimondottan a nagy tengeralattjáró flotta ugrik be – annak ellenére sem, hogy egy határozottan illegálisnak nevezhető húzással már 1914-ben hadrendbe állt két, eredetileg Chile-nek szánt, amerikai építésű tengeralattjáró a nyugati parton és így vannak hagyományaik. Na, de ez egy külön történet, hírünk apropóját nem is ez, hanem ezen tengeralattjárók kései utódjai, a Victoria-osztály és azok acélszivarjai képzik.
Ha némiképp a kályhától akarunk indulni, akkor a történet 1998-ig, sőt, egészen 1978-ig visszavezethető. A 70-es évek végén került napirendi pontra, hogy a tengeralattjáró szempontból igen elhanyagolttá vált csendes-óceáni partra is kénének tengeralattjárók. A terv sokáig terv maradt, majd az évek múlásával, a 90-es évekre végül a 60-as évek második felében beszerzett Oberon-osztályú tengeralattjárók cseréjével is megfejelésre került. Ottawa 1998-ban lépett: 750 millió kanadai dollárért megvette az angol Upholder-osztály mind a négy egységét.
Mivel ezen angol SSK besorolású tengeralattjárók talán kevésbé ismertek a német, francia és netán svéd kollégáiknál, szerepeljen itt egy igen tömör áttekintés róluk.
Ugyan a 70-es évektől a Királyi Haditengerészet gőzerővel tolta az atom-tengeralattjárók szekerét, az SSN-ek kiegészítőjeként csak felmerült a csendességéről elhíresült Oberon-osztály utódlásának kérdése. Így a 70-es és 80-as évek folyamán megszületett Anglia első olyan hagyományos meghajtású tengeralattjáró osztálya, mely kapcsán a meghajtást tekintve kamatoztatták az atom-tengeralattjárók tervezése során szerzett tapasztalatokat.
A néminemű gyermekbetegségekkel küzdő, de a kor technikai színvonalának messzemenően megfelelő tengeralattjárókat a Royal Navy 1990-1993 között állította hadrendbe – a hidegháború véget érésével a tervezett 12 egységgel ellentétben azonban mindösszesen csak 4-et. A szóban forgó tengeralattjárók egészen minimális szolgálati időt húztak csak le a Királyi Haditengerészetnél, lévén London menetközben a teljes mértékben nukleáris meghajtású tengeralattjáró flotta mellett döntött, melynek értelmében 1994-ben az Upholder-osztály egységeit ki is vonták.
A munkanélküli tengeralattjárókért – egy korábbi, 1993-as brit felajánlás végett – 1998-ban jelentkezett be Ottawa, 2000 és 2003 között pedig átadásra kerültek az immáron Victoria-osztályú tengeralattjárók. Sajnálatos módon az ex-HMS Upholder/HMCS Chicoutimi 2004-es áthajózása tragikusra sikeredett, lévén a skóciai Faslane-ből kihajózó, a felszínen haladó tengeralattjárón elektromos tűz ütött ki, melynek végett egy kanadai tengerész életét vesztette, a tengeralattjárót pedig a Királyi Haditengerészet egyik rombolójának kellett Faslane-be visszavontatni.
A kanadai igényeknek megfelelően átszabott belsőséggel és elvileg a Harpoon indítási képességtől megfosztott tengeralattjárók közül jelenleg csupán az HMCS Corner Brook (SSK 878) tevékenykedik – hellyel-közzel. A másik három különféle felújítások címszava alatt szárazdokkos kezelés alatt áll, újbóli aktiválásuk húzódik: korábban 2010-et emlegettek, sőt addigra a torpedó probléma megoldását is ígérték, (erről mindjárt) de ez egyelőre nem realizálódott Ám ha lehet hinni a híreszteléseknek 2011-12 folyamán maguk mögött hagyják a szárazdokkokat.
A torpedó kérdésre kanyarodván: a kanadaiak a Victoria-osztály tagjait eleve az amerikai MK48-as torpedóval kívánták használni, azonban a helyzet az, hogy erre elvileg mind a mai napig képtelenek, a Victoria-osztály nincs hitelesítve a torpedó bevetésére és a friss hivatalos nyilatkozatok alapján 2012-ig nem is lesz: a haditengerészet által közöltek szerint a HMCS Victoria részvételével 2012 elején kezdődhet meg a certifikációs folyamat a csendes-óceáni parton állomásozó tengeralattjárók és 2013-ban az atlanti parton állomásozók esetében – utóbbi az HMCS Windsor segédletével.
Nos, azért ez így egy kicsit ciki véleményünk szerint, de ez van. Mindenesetre egy 2009-es parlamenti meghallgatáson a haditengerészet részéről a torpedók bevethetőségére vonatkozó kérdésre olyan válasz érkezett, hogy éles torpedót még nem, csak azt szimuláló testeket lőttek ki, de 2010 folyamán kész lesz az MK48 integrálása.
Ezzel párhuzamosan Ottawa fel kívánja tápolni MK48 Mod 4-es torpedóit a legújabb, az Egyesült Államok és Ausztrália által közösen összehozott Mod 7-es változatra. Konkrétan 36 torpedó átalakító kitre jelentettek be nemrégiben igényt Washingtonban, melynek értéke elérheti a 125 millió dollárt.
Szerintem ezt a hírt simán bedobhatnátok a cikkek közé!
Azt hittem, ilyen bénázásra csak az oroszok képesek. Ha jól értettem, a britek 3-4 éves tengókat ajánlottak megvételre, most 23 évesek, és még most sem bevethetők.
Harpoon indítási képességtől megfosztott tengeralattjárók
Kanada esetében erre mi szükség volt? Elég jó barátok.