|

Az ausztrálok vihetik a Largs Bay-t

A Royal Fleet Auxiliary kisegítőflotta által üzemeltetett Bay-osztályú dokkhajók első tagja, a 2006 decemberében hadrendbe állított RFA Largs Bay (L3006) már többször szerepelt híreinkben: először a 2010-es, erős megszorításokat hozó brit haderőreform (SDSR) kapcsán, melyben kiderült, hogy az alig 4 éve szolgáló hajó kivonásra kerül, majd a Királyi Haditengerészet kengurus kollégái kapcsán felreppent híresztelések kapcsán. Utóbbi alatt ugye a katasztrofális, kvázi bevethetetlen állapotban lévő Kanimbla-osztályú kétéltű szállítóhajóknak a helyettesítésére kell gondolni – a kategórijában igen potens Canberra-osztály 2 tagjának 2014-től várható érkezéséig.

Idén januárjában hozta le többek közt a Jane’s, hogy az SDSR-ben foglaltak szerint 2011 áprilisában kivonandó RFA Largs Bay Chile-be kerülhet. Szintén januárban, a korábbi pletykákat megerősítve az ausztrálok is bejelentkeztek a hajóért, majd március közepén az ausztrál védelmi miniszter bejelentette, hogy Canberra licitálni fog a Largs Bay-re. Nos, ehhez kapcsolódik ezen kis hírszösszenetünk, hiszen mint ahogy a cím is sugallja menetközben az ausztrálok megtették a győztes ajánlatot.

Egy Lynx Mk8 és az RFA Largs Bay 2008 júniusában

Egy Lynx Mk8 és az RFA Largs Bay 2008 júniusában | Crown Copyright ,

Mennyiért vitték el a hajó lízingelésesnek jogát? Nos a 2 hajóból álló Kanimbla-osztálynak, ha nem is végleges, de mindenképpen tartós kihullása (állítólag csak a Kanimblát pofozzák helyre 2012 közepéig, az HMAS Manoora kivonásra kerül), valamint az utolsó napjait tengető HMAS Tobruk szintén kétes bevethetősége miatt a Canberra-osztály érkezéséig veszélybe került képesség saját erőből és nem a szoros szövetséges kivik segítségével történő helyreállítása potom 65 millió angol fontba, azaz cirka 100 millió ausztrál dollárjába került a magát éppen összeszedő Ausztrál Haditengerészetnek.

Az RFA Largs Bay vizsgálatát végző ausztrál csapat jelentése szerint a hajó kiváló technikai állapotban van, semmilyen komoly probléma nem volt tapasztalható (még jó – végül is egy mindössze szűk 4,5 éve hadrendben álló hajóról beszélünk… – a szerk.). Ennek ellenére természetesen az átadás előtt tengeri tesztekkel is ellenőrzésre kerül a hajó állapota. Ezeket követően az idei év végén érkezhet meg Ausztráliába, hogy 2012 elején szolgálatba álljon.

Az RFA Largs Bay a Turks- és Caicos-szigeteki Grand Turk-ben

Az RFA Largs Bay a Turks- és Caicos-szigeteki Grand Turk-ben | Fotó: Royal Navy ,

3 hozzászólás “Az ausztrálok vihetik a Largs Bay-t”

  1. Hoci ide a „csopseget” de maaaan !

    Keritesen belul mar „regen” igen erosen tartotta magat a hir hogy a ladik hozzunk evickel, annyira hogy netes szavazas is indult a neverol. Persze ez nem hivatalos de azert szorakozasnak jo. Mar csak azert is mert a Brit beutes miatt nem csak jelolni lehet a hajo nevet de fogadni is a gyoztesre.

    Nem regen nallunk volt a Brit vedelmi miniszter. Sokat tudni nem lehet hogy mirol diskuraltak de az biztos hogy azota az Ausztral zaszloban ujra neonnel van kivilagitva a Brit lobogo es hangoztatva van a nagy nagy strategiai baratsag.

    Hmmmm. Tartok tole hamar kiderul hogy mire ez a nagy osszeborulas megint.

    Kozbe a HMS York lehuzott a Del Atlanti vizekre. Onmagaban semmi uj nincs ebben de a Britek a HMS Albion-t a legmagasabb keszultsegben tartjak mar cca egy honapja. Egysegek, felszereles, jarmu, uzianyag , loszer bemalhazva. Eltav lehet de 24 oras elerhetoseg es max 6 oranyi tavolsagra.

    Kozben a tersegben itt nallunk ugy szaporodnak a tengok meg a tengo megrendelesek hogy a ASW- fiuknak lassan mar celozni sem kell csak elengedni az angolnat oszt „mission accomplished”

  2. Csile meg most tanulopalyara kuldetett.

    A Falklandi haboruban jelesre vizsgazott es utana kapott vehetett sok sok olyan cuccot amit foldi halando azon a felen a foldnek nem igen .

    A Britek sok naluk folosleges ladikot eszkozt adtak oda kakiert pisiert nekik. Azonban az utobi idoben a Csilei politikusok elkezdtek emlegetni hogy az a Falkland talan inkabb Malvinas. Ennek oka hogy a hatterben hatalmas nyersanyag megrendeleseket kapott Kinatol ahonnan az ellenerteket kepviselo dollarmiliardok melett ukazok is erkeztek erkeznek a hogyan tovabbrol.

    A szar bugyog tovabb mivel aki fizet az rendel es most Csileben Kina fizet es rendel. A terseg destabilizalasa folyamatban van. Egyelore szavak szintjen, de ezek a szavak mar a legfelsobb politikai szinten mondatnak ki.

    Ahogy korabban irtam Ausztral banyacegek kutatasi es kitermelesi opciot kaptak a Falkland szigeteknel. Csak hogy Pekingben is megismerjek a „melyik ujamat harapjam” remek eleterzest, a legnagyobb Ausztral banyaorias akinek a tersegben mar van kitermelesi joga a legnagyobb alvalalkozojanak olyan masik Ausztral ceget hivott amelyik nagy resze Kinai alami tulajdonban van.

    Rizsesek innentol sakkot kaptak mert hat akarhonnan is beszelnek de maguk ellen beszelnek. Raadasul vagy leallitjak a ceguk helyi nyomulasat es ezzel szint vallanak vagy pedig folytatva a munkat kenytelenek a rautalo magatartas altal elismerni hogy a pillanatnyi helyzet szamukra is elfogadhato.

  3. HOPPAAAAAA !

    Mint azt tudjatok a Britek HMS LARGS BAY ladikja igen kapos volt anno. Nem csak az Ausztralok, de Csile, Brazilia sot egy negyedik hivatalosan meg nem nevezett de szakmai korokben tudni velt vasarlojelolt is volt ra. A dontes ugye mar megszuletett es nem Del Amerikaba kerul a hajo hanem a kenguruk foldjere, illetve vizere.

    A „HOPA” targya az hogy nem olyan regen a HMS CLYDE indult el a Falkland koruli szolgalatot atvenni es egy massziv legvedelmi gyakorlat es elesloveszet utan ( csak a a Sea Dart bol ellottek hetet vagy nyolcat )elore bejelentett joszolgalati latogatasra indult Braziliaba. Azonban Brazilia kozolte hogy nem adja meg az engedlyt a Brit hajonak a kikotesre. Az az kivul tagasabb.