|

Brunei és Algéria korvettjei – mea culpa…

A minap belefutottam egy kis hírszösszenetbe, melynek kapcsán egyértelművé vált, hogy egy korábbi hírünkben valótlan dolgot írtunk… Az év elején jelent meg híreink között, hogy a Brunei Szultanátus haditengerészetének számára érkezőben vannak a német OPV-k. Amiket az angoloktól a 90-es évek végén megrendelt 3 korvett helyett vettek át.

Mint tudni lehet a BAE Systems 2001-2002 között tette vízre a 3 korvettet, ám a megrendelőnek nem akaródzott átvenni a megrendelt portékát, arra hivatkozván, hogy azok nem felelnek meg a szerződésben lévő kritériumoknak. A vita végül 2007-ben fejeződött be, Brunei megállapodást kötött a német Lürssen Werft-tel, miszerint utóbbi segít elpasszolni a három hadihajót, ám cserébe Brunei 3 OPV-t vesz tőlük. A Perzsa-öböl menti országok megkörnyékezésének sikertelensége után a németek végül 2008-ban valóban elpasszolták a korvetteket, melyek azóta az Algériai Haditengerészetet erősítik.

Nakhoda Ragam-osztályú korvettek

A Nakhoda Ragam-osztályú korvettek 2008 áprilisában a skóciai Barrow-in-Furness kikötőjében – a felállás úgy tűnik azóta változatlan | Fotó: Mark Butcher ,

Illetve ezen információk keringtek a neten. Nos, annyi bizonyos, hogy a korvettek bizony mind a mai napig a skóciai Barrow-ban tengetik mindennapjaikat, ahol egy bizonyos James Fisher Defence nevezetű cég végzi karbantartásukat. Ennek kapcsán időnként állítólag ki is hajóznak, vagy mint a múlt héten: leszerelik a hajóágyúkat. Természetesen tisztítás és karbantartás végett, melyet követően a 76 mm-es Oto Melara lövegek vissza kerülnek a helyükre.

6 hozzászólás “Brunei és Algéria korvettjei – mea culpa…”

  1. Nagyon szépek ezek a ladikok így csokorban, de szerintem ha az arabok nem lépnek előbb-utóbb, akkor más se fogja megvenni. Lassan mindenki épít hasonlót, akinek pénze lenne rá. Bár a magas olajbevételek miatt biztos lenne rá keret, meg a bizt.pol is megkövetelné a Keleten, EU-ban biztos nem tudják elpasszolni, mert nincs rá keret. A többi meg politikailag megbízhatatlan ország, de megvenné szívesen.

    Azért érdekes, hogy az algírok inkább germán vasat választottak, szerintem minden téren egy kicsit precízebb anyag lehet, mind elektronika, mind a fegyverrendszerek, meghajtás terén, de azért ezek a BAE dolgok se lehetnek nagyon rosszak, sőt, lehet épp irreálisan magas volt a vételár a konkurenciához képest.

    Amúgy a múlt héten átadott Dagesztán építésében is rendesen ott voltak a kirúgott/leépített német mérnökök, akiknek Putyinék nyugati árszínvonalú bérezést biztosított, de ez az egész orosz hadiiparra jellemző vonás manapság, már nem kiáramlik a tudás, hanem dől befelé és egyre nagyobb arányban van külföldi anyag a kutatóintézetekben, mérnöki irodákban.

  2. De, az. Sőt, konkrétan az Otobreda-t kéne megnevezni, mint a löveg gyártóját, lévén az Oto Melara tengerészeti lövegeket gyártó részlege 2001 óta a Breda Meccanica Bresciana-val összeolvadva közösen gyártja a hajókra szánt csöves fegyverzetet.

    Ám ha azért kérded, hogy miért nem BAE löveg van rajta, akkor azon nem kell fennakadni, az Oto Melara super rapidja igen széles körben elterjedt.

  3. Na igen, impozánsabbak az ománi hajókák, de azok nekem úgy tűnnek, mintha stealth jellemzőkkel rendelkeznének.
    Azért Omán és EAE megbízhatóbb partner mindenképpen, jobban ragaszkodnak a britekhez, mint az algírok.

    Az olasz hajófedélzeti ágyúkról én is csak jót hallottam, így netről.
    Amúgy a neveket már nem tudom követni olyan cirádásak, gyakorlatilag az Oto Melara,Bredától a Finnmeccanicáig és a FIAT-ig Berettáig bezárólag az összes lényeges olasz hadiipari vállalat fúzionált, nem mintha eddig ne dolgoztak volna össze rendesen, de most már gyakorlatilag egy tulajdonosi háttérrel rendelkeznek.