|

Készülőben a japán 5. generáció

A katonai repülőgépek világának aktuális csúcskategóriáját most éppen az 5. generációs, csökkentett észlelhetőségű vadászbombázók jelentik. A nagyobb katonai potenciállal rendelkező államok légierői számára jelenleg az a legnagyobb megtiszteltetés és ajándék, ha rendelkeznek ilyennel, vagy esetleg belátható időn belül rendelkezni fognak. Sokak számára azonban ez csak egy talán soha be nem teljesülő álom marad. Vannak viszont olyanok is, akik elegendő pénzügyi és technikai háttérrel, valamint szándékkal bírnak ahhoz, hogy saját maguknak fejlesszenek ki egyet. Utóbbi kategóriába tartozik Japán is, mely éppen most szivárogtatott ki néhány információt készülőben lévő új harci repülőgépéről.

Mint ismeretes, a Felkelő Nap Országa évekig küzdött azért, hogy az Egyesült Államok kormánya beleegyezzen a Lockheed Martin F-22 Raptor eladásába. A világ jelenlegi legfejlettebb harci repülőgépét azonban senkinek sem hajlandó eladni az USA, még akkor sem, ha az egyik legközelebbi szövetségeséről van szó. Mostanra Japán végleg feladta a reményt, és elkezdett alternatívákat keresni. Mivel a jelenleg szolgálatban álló ősrégi F-4EJ Phantom II hamarosan cserére szorul, így e helyett záros határidőn belül kell egy új típus. Erre a posztra többen is pályáznak: versenyben van a Eurofighter Typhoon, a Boeing F/A-18E/F Super Hornet és F-15SE Silent Eagle, valamint a Lockheed Martin F-35 Lightning II.

Ennyiben azonban nem merül ki a dolog, ugyanis Japánban hosszú távon gondolkodnak. Légierejük fő erejét jelenleg az F-15J jelenti, mely még egy ideig meg is felel az igényeknek, ám húsz éven belül mindenképpen le kell váltani. Utóbbit azonban már nem külföldi beszerzésből, hanem hazai forrásból szeretnék megoldani, mégpedig egy 5. generációs, csökkentett észlelhetőségű, többfeladatú, szupercirkáló képességű vadászbombázóval. Tokió figyelembe vette továbbá azt is, hogy a pacifikus térségben három ország is (Kína, Oroszország, India) jól halad saját 5. generációs programjával, ami komoly fenyegetést jelent számukra, valamint Dél-Korea is a közeljövőben kezd bele hasonlóba.

F-4EJ “Kai” – még mindig nincs utódja ,

Hideyuki Yoshioka altábornagy, a japán Védelmi Minisztérium repülőgép-fejlesztésekért felelős osztályának igazgatója az Associated Pressnek adott interjújában elmondta: várhatóan 2014-ben kerülhet sor az új típus prototípusának első repülésére. Yoshioka szerint Japán 2009-óta 39 milliád jent (473 millió dollár) áldozott a programra, mely a “Shinshin” (Szellem) névre hallgat. Az altábornagy szerint egyelőre az a cél, hogy egy működő prototípust hozzanak létre, mellyel levezethetnek egy berepülési programot, szó sincs tehát az azonnali tömegtermelésről. A tervek szerint 2016-ban dönt majd a kormány a projekt további sorsáról az addigi eredmények tükrében.

A terv elég ambiciózus. Legfőképpen azért, mert Japán egyedül kell, hogy végigvigye az egész fejlesztési procedúrát. Bár lehet, hogy esetüknek ez még szerencsésebb is, mintha társulnának valakivel, mivel így a saját maguk követelményrendszerét kell csak követniük. Külső segítséget esetleg az Egyesült Államok adhat, mely ugyan elkötelezte magát amellett, hogy nem adja el az F-22-t, de ez nem jelenti azt, hogy technológiai segítséget ne adhatna Japánnak. Ez azért lehet különösen fontos a számukra, mivel a térségben Japán az egyik legfontosabb szövetségesük, és a növekvő kínai fenyegetés ellensúlyozására jól jönne, ha a szigetország rendelkezne egy potens vadászbombázóval.

23 hozzászólás “Készülőben a japán 5. generáció”

  1. Molni:
    jó kérdés…

    Eddig egy dolog kezd határozottan körvonalazódni: mindent tud, amit az 5. _és_ képes pilóta nélkül üzemelni.

    Gyanús _nekem_ még az eddig nem létező energiafegyver/tömeggyorsító (rail gun) integrációja.

  2. Csak aztán nehogy beszarás legyen a vége a dolognak..

    Sokkal nagyobb múltú vadászgépgyártó országoknak is nehézkesen megy az 5. gen összerakása. Japán mekkora tapasztalattal rendelkezik a modern sugárhajtású vadászgépek gyártása terén ? Van egyáltalán saját fejlesztés ? (a Mitsubishinek volt valami modellje ha jól emlékszem)

    Kivétel az USA, de ott ég és föld a különbség más országokkal szemben a lopakodó technológia alkalmazásában.
    Kínát nem is kivételként említeném, hanem több ismeretlenes egyenletnek. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy tényleg sikerült-e a semmiből beelőzni másokat.

    Szóval én azért megvárom a végét a dolognak..

    Y

  3. Az egy dolog, hogy miért nem volt, a kérdés, hogy a jelenlegi technológiájuk + tapasztalatuk + pénzügyi helyzetük megfelelő-e egy 6. gen kifejlesztésére, amikor még csak most folyik az 5. gen gépek kifejlesztése (az F22től eltekintve).

    Szerintem nem, de még egy 5. gent se tudnának egyedül összehozni.

    Y

  4. Japán történelmi okból nem tud össze fogni más Ázsia országgal.

    2000 évek elejéig Japán külpolitika és katona politika nagyon az USA-hoz simult.
    90évek elején közgazdasági ismereteim szerint Japán-USA fiszonyba az volt a helyzet mint most a Kína-USA viszinyámba ma.
    Csak a Japánok megtették az a devízájukkal azt amitre most a Kínai középső újukat mutatták.

    Ezek után 250 millió/db áron F-22 butitot verizóját USA nem akarta neki eldani a vasat.

    Közben itt van a nyakukon Kína nyomása.

    Szerintem Japánok kezd teli lenni USA-val egy dimenzióba.
    Nem véletlen hogy kikezték a béke alkotmányukat.
    Ami az hadiparukat vissza fogat + az USA vetet nagy hitük.

  5. a japán ipar rendkívül korszerű dolgok gyártására képes, gyakorlatilag az összes elektronika és részegységet el tudja készíteni a szigetország ipara
    a fejlesztés sem probléma, mert megvan a szakképzett embertömeg

    az oszik tanulhatnának a japánoktól, semmi szükségük a japánoknak rájuk, nem egy ligában jétszanak

    németek is tudnának, csak gyakorlatilag most övéké lett Európa és a világ sok anyagi java, ráadásul vér nélkül, szimplán kemény munka révén

  6. Vajon a Németek tudnának 5 gen gépet maguktól ?

    Még 4. sem ment. A Tornado a maga korában is fél generációs lemaradásban volt. A ’80-as évek elején egy ’60-as évek végi aerodinamikával bírt. Az F-111 hozzá képest egy mesterdarab aerodinamikailag, pedig cirka 10 évvel korábbi. Olyan, mint az F-15 vs. F-16. Mindkettő korszerűnek hat, de azér az F-16 jóval tisztább. Nem dobozszerű.

  7. aerodinamikailag egyértelműen jobb a 60-as évek gépeitől a Panavia Tornado
    a mai napig rendszerben van, pedig elég “öregecske”, ez persze nem véletlen, mai napig tökéletesen ellátja a funkcióját
    az F-111 -es fejlesztésében is voltak NSZK-s emberek, de ettől még amerikai a dolog, Amerika és No. hadiipari kiadási köszönőviszonyban sincsenek egymással, ennek ellenére ott a potenciál, ha kéne fejleszteni, nekiugranának és sikerülne szerintem, már csak a múljukat tekintve, igen sok eredeti haditechnikai ötletük volt/van a mai napig.
    hajtómű, anyagok, elektronika, radar, egyik se kottyanna meg az EADS-nek
    gyakorlatilag az európai külpolitika miatt nincs szükség rá, ha megtennék az oroszok rossz szemmel néznének és ők is válaszlépést tennének
    nézzétek meg, hogy azon országok fejlesztenek ilyen kaliberű dolgot, mint egy 5.gen gép, akik rendszeresen szájkaratéznak is egymással, az EU egy alvó gazdasági mammut, van agyara rendes (300 milliárd $ évente), de nem ragadozó természet

  8. a EF szerintem 4. generációs gép, tehát az, hogy 0 a tapasztalatuk az se igaz teljesen, mellesleg egy új lopakodó biztos, hogy kooperációban készülne a Dassaulttal, Volvo, Saab, BAE, RR cégekkel, de amúgy készül az összeurópai lopakodó (svédek viszik a pálmát)

  9. a civil ipara elsőosztályú mind2 volt tengelynek (Japán,No.), nem tudom, hallottál e a Lexus LS430 -ról vagy a Maybach és Mercedes S-osztályú autókról, sajnos se a nagy Amerika se Oroszo. nem tudott ilyet felmutatni, pedig igény ott lett volna rá.
    Az olaszok is képesek jó dolgokat csinálni, csak drágán.
    Gyakorlatilag 20 éve egyesült a két No., Japán meg most kezd kicsit nagyobb teret kapni, így hogy jön fel Kína és USAnál is próbálnak spórolni.
    Szóval elméleti és gyakorlati akadálya nincs a dolognál ezen országoknál, egyszerűen nem volt rá eddig igény, ezáltal stex.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.