Igen is, meg nem is. Friss értesülések szerint egyrészt a Royal Navy hadihajói költségvetési okokból idén márciustól nem hajtanak végre őrjáratokat a Karibi-térségben, másrészt a narkotikumok csempészete ellen fellépő, illetve humanitárius feladatokban segédkező angolok nem vonulnak ki a térségből. Az eddig általában rombolókkal, vagy fregattokkal, azaz a Royal Navy által ellátott feladatot (legalábbis idén) kizárólagosan az azt optimálisabban ellátni képes Royal Fleet Auxiliary, azaz a Royal Navy ellátó-/ kisegítő flottája látja majd el.
„A Royal Navy folytatja az állandó karibi jelenlétet, képes lesz minden lehetséges eseményre reagálni, beleértve humanitárius feladatokat is. 2011 folyamán ezt a feladatot a Royal Fleet Auxiliary egyik hajója fogja ellátni, fedélzetén haditengerészek egy csoportjával, illetve a fő hurrikánszezonban egy helikopterrel.” – nyilatkozta a védelmi minisztérium szóvivője a hírt lehozó The Guardian napilapnak.
A Royal Navy ellátását polgári személyzettel végző Royal Fleet Auxiliary számára nem is lesz idegen a feladat, hiszen 2006-ban pont az RFA Wave Ruler, a rá következő évben pedig az anyagi problémák miatt rövid szolgálat után épp kivonás és továbbértékesítés előtt álló RFA Largs Bay foglalt le összesen több mint 760 millió dollár értékben kábítószert.

Az RFA Largs Bay a Turks- és Caicos-szigeteki Grand Turk-ben | Fotó: Royal Navy ,