|

Dilma sem sieti el a döntést

Az új brazil elnökasszony, Dilma Rousseff elődjéhez hasonlóan nem siet dönteni az F-X2 végeredményéről, aprólékosan szeretné átrágni magát a beadott pályázatokon a megfelelő döntés meghozása érdekében.

A brazil F-X2 tender döntőjébe a svéd Saab Gripen NG, a francia Dassault Rafale és az amerikai Boeing F/A-18E/F Super Hornet jutott be. Bár korábban Luiz Inácio Lula da Silva elnök kategorikusan kijelentette, hogy a Rafale-t rendelik meg, a vetélytársak és a brazil vezetés nyomására (látszólag?) mégis maradtak a közbeszerzés keretei között és úgy igyekeznek megtalálni a Mirage 2000-esek váltótípusát, a Brazil Légierő véleménye mellett figyelembe véve a hazai repülőgép-ipar érdekeit is. Végül da Silva irányításával nem mertek a váltótípus kiléte mellett dönteni, a súlyt inkább Dilma Rousseff nyakába akasztották.

Az elnökasszony nem szeretne elhamarkodott döntést hozni, kategorikusan áttanulmányozza a beadott pályázatokat és az általa némileg módosított követelményrendszer alapján választja ki a győztest, olyan kényes pontokat kiemeltképp figyelembe véve, mint a technológiatranszfer. (A múlt héten személyesen egyeztetett az amerikai szenátorokkal a Boeing és az Amerikai Egyesült Államok által ajánlott ipari együttműködésről.)

Az alaposság miatt az sem zárható ki, hogy Dilma új ajánlatokat kér be a három döntős vállalattól. Mindenesetre továbbra is várnunk kell türelmesen, hiszen heteken, hónapokon belül nem várható végleges döntés a brazil vadászbombázó-beszerzésről.

6 hozzászólás “Dilma sem sieti el a döntést”

  1. Ez tiszteletre méltó! Maga is – értsd a stábja – áttanulmányozza a dolgot és ha még jobb ajánlatot tud kicsikarni, akkor megteszi azt, amit az elődje nem tett meg. De ezt leszámítva maga is szeretné tisztán látni a dolgot! Ez dícséretes! Felgöngyölítheti az előző kormány fusis dolgait ezen a téren – ha így van. A másik felét inkább nem írom le. Ha a „szebbik” változat a valós, akkor tanulni kellene belőle! Minden esetre az jó, hogy nem ott folytatja a „kész” tendert, ahol az előző kormány abba hagyta… Ki tudja, lehet ezzel új fordulatot vesz/vehet a brazil tender…

  2. Szerintem baromság négyévente újracsinálni a tendert elölről, a gépek csak drágulnak az idővel. A régiek meg csak avulnak, és mennek tönkre.
    Dönteni kell, és pont. Nézd meg az indiakat is, húzzák az időt, közben meg potyognak a leváltandó gépek, halnak meg a pilóták…