Nagyobb adag Eurofightertől kényszerülhet megválni a RAF?

Rájár a rúd a britekre: úgy tűnik, hogy az október végén napvilágot látott Spending Review és SDSR páros által előrevetített 8 százalékos pénzügyi megszorítás, illetve 2020-ig alapos megnyirbálásokkal ás átalakításokkal járó haderőreform nem lesz elég.

Hivatalosan meg nem erősített angol lapértesülések szerint a védelmi minisztériumon belül idegörlő meccs zajlik annak érdekében, hogy a kitűzött célokat finanszírozni lehessen. Ugyanis a helyzet állítólag az, hogy a vállalások pénzügyi igénye és a rendelkezésre álló pénzmag nem igazán egyezik, ami pár év alatt a tarthatatlan, 2 milliárd fontos résre hízhat.

Mindez egy hétfői konferencián kapcsán röppent fel – a hiányt a védelmi minisztérium szóvivője nem erősítette meg arra hivatkozván, hogy nincs pontos ismerete annak mértékéről, ám a jelen lévő magas rangú tisztek állítólagosan nem igen cáfoltak semmit.

Elemzők szerint így úgy tűnik, hogy az októberi megszorító intézkedéseken felül további nadrágszíj húzogatásra lesz szükség, melynek a The Guardian értesülései szerint többek közt a RAF láthatja kárát. A brit napilap információ szerint a Brit Királyi Légierő akár 50-nél több első szériás Typhoonjától vehet búcsút, lévén azok modernizálása a Tranche 3 szintre túlságosan költséges lenne.

RAF Eurofighter Typhoon FGR4

A RAF Typhoon FGR4-ese ,

A key.aero elvileg RAF szóvívói megerősítésre hivatkozva azt írja, hogy a zömében pár éves gépek természetesen eladásra lesznek felkínálva.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

HTKA Hírhalom 2019. 2. hét

HTKA Hírhalom 2019. 2. hét

HTKA Hírhalom 2018. 44. hét

HTKA Hírhalom 2018. 44. hét

HTKA Hírhalom 2018. 39. hét

HTKA Hírhalom 2018. 39. hét

Újgenerációs koncepció a britektől

Újgenerációs koncepció a britektől