“Film-front” című sorozatunk segítségével a katonai eszközöket, használóikat, valamint azok mindennapjait és bemutatóit tárjuk néhány naponként Olvasóink elé egy-egy hosszabb, rövidebb videóanyag segítségével.

2010 utolsó előtti Film-frontjában a repülőgép-hordozókkal foglalkoztunk. A némi szöveggel is megtámogatott 1. részben alapvetően a hajótípus megalkotóival, majd továbbfejlesztőivel foglalkoztunk – kiegészítve a britekhez hasonló „nagy kicsivel”, Franciaországgal. (Kicsi, mert 1 hordozójuk van, másrészt „nagy”, mert a jenki teknők után egyelőre a Francia Haditengerészet zászlóshajójaként funkcionáló Charles de Gaulle a legpotensebb repülőgép-hordozó. Illetve a britekhez hasonlóan érkezik majd egy nagyobbacska idővel…)

Oroszország

A hajótípussal való foglalkozásra Oroszországban csak a 30-as évek végétől, a kíméletlen tempójú iparosítás kellő szintre érése után kerülhetett sor. Aztán a franciákhoz hasonlóan közbeszólt Németország ellehetetlenítve az ilyen irányú szovjet fejlesztéseket. Közvetlenül a 2. Világháborút követően, annak pusztításából gazdaságilag (is) magára találni igyekvő Szovjetunióban évekig szóba sem kerülhetett a Haditengerészet ilyen irányú lépegetése.

Miután a szovjetek a 40-es évek végére bebiztosították jelenlétüket Közép-Európában, elkezdődtek repülőgép-hordozókkal kapcsolatos fejlesztések is, melyek aztán nem hoztak eredményt: a menetközben hatalomra jutó, megoldást sokáig csak az atomfegyverekben látó Hruscsov elnöksége alatt nem sok babér termett a szovjet repülőgép-hordozóknak.

Brezsnyev hatalomátvételét követően változni kezdett a helyzet – a NATO tengeralattjárókkal szembeni tevékenységre alkalmas, tengeralattjáró vadász hordozóra Szergej Georgijevics Gorskov admirális által már 1959-ben megfogalmazott igény teljesült: 1965-ben vízrebocsátották a Moszkva-osztály első tagját, mely bár nem repülőgép-hordozó volt, az afelé vezető első lépés mégiscsak megszületett általa.

A teljesen megrakva 17 500 tonna vízkiszorítású Moszkva-osztályú helikopterhordozók maximálisan 14 Ka-27 Helix hordozására voltak képesek. A tervekkel ellentétben mindösszesen 2 hajó épült meg, melyek 1991-es kivonásukig a Fekete-tengeri Flottához tartoztak. A fenti fotó 1990 áprilisában készült és a másodikként, 1969-ben elkészült Leningrádról készült. | Forrás ,

A Moszkva-osztályú helikopterhordozók természetesen teljesen alkalmatlanok voltak arra, hogy légifedezetet biztosítsanak kötelékek számára, így annak rendje és módja szerint újabb hajóosztály tervével álltak elő. Nem is kívántál elaprózni, hiszen egyből az amerikai szuperhordozók által igen magasra tett lécet kívánták megugrani: a Project Orjol név alatt futó elképzelés egy 80 000 tonna vízkiszorítású, nukleáris meghajtású repülőgép-hordozót vetített elő, mely akár 70 merevszárnyas hordozására és gőzkatapultos indítására lett volna alkalmas. Az amerikai repülőgép-hordozókkal igen nagyfokú azonosságot mutató elképzelés annyiban tért csak el, hogy a szovjetek masszívabb rakétafegyverzetet képzeltek el a hordozó számára.

Az ekkora hordozó építésével kapcsolatban tapasztalattal nem rendelkező Szovjetunió számára ambíciózus program végül nem hozott gyümölcsöt: a programot támogató, akkoriban honvédelmi miniszter státuszban lévő Andrej Antonovics Grecsko marsall halálával végül a Project Orjol is elhalálozott, lévén Grecsko-t a védelmi miniszteri székben követő Dmitrij Fjodorovics Usztyinov marsall nem osztotta elődje lelkesedését a nagyméretű repülőgép-hordozókkal kapcsolatban.

Így nem meglepő módon az a tábor kerekedett felülre, mely költséghatékonysági megfontolásokból a kisebb méretű, VTOL képességű repülőgépek kiszolgálására alkalmas hordozókat favorizálta. A Project OREL (majd kisebb méretű változatának) elkaszálásakor már készen állt a Kijev-osztály, sőt a névadó már 1975-ben hadrendbe is állt.

A Kijev-osztály lett a Szovjetunió első, igazi repülőgép-hordozója. Merevszárnyas vonalon a helyből felszálló Jak-38 Forger hordozására volt alkalmas. Ugyanakkor mivel a 16 helikopter mellett csak 12 Jak-38-as fért el ezeken a közepes méretű, 45 000 tonna körüli vízkiszorítású hordozókon, a folyamatos légi fedezet nehezen volt megvalósítható – harci értékükön tovább rontott a problémás Jak-38 nem kimagasló teljesítménye.

Meg kell említeni, hogy a szovjet repülőgép-hordozók szerteágazóbb feladatkörrel bírtak/bírnak, mint NATO kollégáik. A megnevezésükre használt nehéz repülőgép-hordozó cirkáló utal arra, hogy úszó reptér mellett részben feladataik közé tartozik a flotta egyéb hajóinak a védelme. Ennek érdekében komolyabb hajó elleni offenzív rakétafegyverzettel rendelkeznek.

Azaz a hordozók nem kizárólagosan a merevszárnyasok szem előtt tartásával épültek. Ez a filozófia kimondottan jól látszik a Kijevek kapcsán, ahol a gépeknek elkülönített, relatíve egyszerű kis fedélzet mellett elég nagy területet vett el a rakétafegyverzet. A már valóban megszokott, tisztességes hordozó képét adó Kuznyecov kapcsán is jelen van mindez, ha nem is oly markánsan – gondoljunk a fedélzet elülső szekciójába épített 12 db P-700 indítótubusra – melyek a várhatóan 2012-től induló nagy újragyúrás keretében eltávolításra kerülnek.

Jól látható a P-500 Bazalttal borított orr. A fotón egyébként a Kijev-osztály 4. tagja, az ex- Baku/Admiral Gorskov látható, mely alapos átépítés után most már hamarosan az Indiai Haditengerészet legújabb hordozójává avanzsál INS Vikramaditya néven | Forrás ,

A Kijevek egyébként anno egy átmeneti hajóosztálynak készültek, a potensebb hordozók megjelenéséig. Azonban a potensebb hordozóhoz vezető programot elkaszálták… 1981 őszén azonban megtartották a Szovjetunió történetének legnagyobb összhaderőnemi hadgyakorlatát a Zapad-81-et, melyet Usztyinov marsall is megszemlélt a Kijev fedélzetén. Állítólagosan a hajóosztálynak az így első kézből tapasztalt hiányosságai győzték meg, hogy nem biztos, hogy célravezető keresztbe tenni egy utódosztály megalkotásának.

Szerencsére tervezetekből nem volt hiány: a leporolt Orjoltól a módosított Kijeven át egy közepes mérető, sísáncos hordozóig mindenféle akadt. Mint tudjuk utóbbira esett a választás és 1982 őszén megkezdődött annak a hordozónak az építése, amit ma úgy ismerünk, mint Admiral Kuznyecov.

Az Admiral Kuznyecov megnevezésig több néven át eljutó hordozó bár 1991-re elkészült, ténylegsen csak 1995-ben állt hadrendbe – azóta pedig a gőzturbinás meghajtásának problémái miatt elég sokszor volt szárazdokkban. Vélhetően a 2012-ig megkezdődő nagyjavítás és modernizálás során igyekeznek ezt a problémát végleg letudni.

Az 55 000 tonna körüli vízkiszorítású hajóosztály egyetlen aktív tagja az Admiral Kuznyecov, lévén a Szovjetunió összeomlása miatt testvérhajója, a Varjag befejezésére már nem került sor. Legalábbis Ukrajnában nem… Az ukránok ugyanis pénzé tették a Varjagot, ám hogy-hogynem a vevő mégsem casinot épített belőle, hanem a Kínai Haditengerészet leendő első repülőgép-hordozóját kalapálja/kalapálta össze. Van ez így, Kijevben anno nyilván nem is feltételezték ezt Pekingről… :)

Az Admiral Kuznyecov fedélzetén a Szu-33 és a pilótaképzésre hasznosított Szu-25UTG került hadrendbe állításra. Mivel azonban a maréknyi Szu-33 élettartama pár éven belül lejár, gyártásuk újraindítása pedig gazdaságtalan lenne a hordozó modernizálása után már csak a méretei miatt is célszerűbb MiG-29K kerül majd. Már csak emiatt is megérte Indiára rásózni az ex-Gorskovot.

A Kuznyecov-osztállyal azonban nem álltak le a szovjetek: szellemiségében újjászületett a Project Orjol. Mire azonban az Uljanovszk-osztály első tagját 1988-ban elkezdték építeni, addigra a Szovjetuinó már eléggé recsegett-ropogott, a cirka 80 000 tonnás, nukleáris meghajtású orosz szuperhordozót 1991 végén, 40 százalékos készültség mellett szanálták, 1992 februárjától kezdődően visszabontották.

A nukleáris meghajtású orosz repülőgép-hordozó terve azonban nem került végleg a kukába, hiszen a Kuznyecov utódosztálya elviekben a maghasadásból nyeri majd az energiát. Korábbi hírek szerint 2020-ig elkészült volna az első hordozó, ám nemrégiben tett bejelentés szerint az évtized végéig egyelőre mégsem szerepel Moszkva tervei között új hordozó megépítése.

Az orosz vonal zárásaként álljon itt egy videó mely a Kuznyecov fedélzetén zajló eseményeket mutatja be. Igazából egy 3 részes szösszenet, melynek ezen középső része a legváltozatosabb: önvédelmi fegyverek tesztjei, kikötő, Szuhojok le és felszállása kint a tengeren. Az első részben csak a felszállások szerepelnek, ami egy ideig természetesen érdekes, ám 8 percben ismételgetve majdnem ugyanazokat a képsorokat kissé egyhangú – itt a link. A 3. rész első felében van egy leszállás után megroggyant Szu-25, egy Szu-33-nak a hangárba pakolása, majd a kísérőhajók bemutatása következik – link.

http://www.youtube.com/watch?v=2hRstJJFBuI

India

Azt már most mondom, hogy a tervezettel ellentétben 3 részes lesz ezen Film-front, ám ezen epizódba még belefér India. Miért pont India? Ha már egyszer az oroszokat tárgyaltuk eddig, folytassuk az egyik Kijev kalandjait Indiában…

India repülőgép-hordozós kalandjai a britektől 1957 januárjában megvásárolt ex-HMS Herculessel (R49) kezdődtek. Az 1945 szeptemberében hadrendbe állított, Majestic-osztályú könnyű hordozó szögfedélzetet és gőzkatapultokat, később, a Sea Harrier rendszeresítésével sísáncot kapott. 1961-ben állt hadrendbe Indiában, majd a 90-es évek elejére olyan rossz állapotba került, hogy alig-alig hajózott ki – hivatalosan 1997-ben vonták ki, ma múzeumhajóként tölti napjait.

India jelenleg egy hadrafogható repülőgép-hordozóval rendelkezik, mondhatni egy igazi vén csatalóval, a legvénebb hadrendben álló repülőgép-hordozóval: a britektől 1986-ban használtan beszerzett INS Viraat ugyanis nem más, mint az egykori HMS Hermes (R12), mely a Centaur-osztályú hordozók egyik tagja. Építése még 1944-ben kezdődött meg, ám hosszas szünet és alapos módosítások után csak 1953-ban került vízre. A Királyi Haditengerészet zászlaja 1959 – 1984 között lengett rajta.

Az Indiai Haditengerészetnél felújítása után 1989-ben hadrendbe álló Viraat nemrégiben esett át némi toldozáson, hogy az INS Vikramaditya „apróbb” csúszása ellenére legyen bevethető állapotú hordozója Indiának. A megrakva cirka 28 000 tonna vízkiszorítású INS Viraat fedélzetén az Indiai Haditengerészet fogyatkozó Sea Harrier gépállománya található meg.

A Kijev-osztály utolsó tagjaként 1987-ben hadrendbe álló, majd a 90-es évek közepére anyagi okok miatt deaktivált ex-Admiral Gorskov átépítése és Indiának történő eladása kapcsán kibontakozott rémtörténet számos alkalommal szerepelt híreink között. Ezen Film-front kapcsán ráleltünk a munkálatokat végző Szevmash hajógyár által 2009-ben készített videóra, mely betekintést ad az elvégzett munkálatokba. Az első körös árcédula mindkét fél hibájából akkora lett amekkora, ám a hajó belső állapotát látva valahol érthető, hogy a kissé alacsony árat beígérő oroszokkal elszaladt a ló a későbbiekben árcédula terén…

Míg az oroszok az INS Vikramaditya-t reszelgetik, addig India első saját tervezésú repülőgép-hordozó osztályán, a Vikrant-osztályon tevékenykedik. A 40 000 tonnás, STOBAR kategóriás, tehát sísáncos INS Vikrant átadását 2015-16 magasságára remélik. A második saját hordozójuk már egy 65 000 tonna körüli CATOBAR, azaz gőzkatapultos lesz a tervek szerint, mely kapcsán a 2017-18-as dátumban reménykednek, ami elég ambiciózusnak tűnik továbbra is meglátásunk szerint.