|

Amerikai katonai repülőgépek települnek Lengyelországba

Lengyelország és az Amerikai Egyesült Államok az elmúlt években egyre szorosabb kapcsolatokat épített ki mind gazdasági, mind katonai téren. Ennek keretében mára már amerikai vadászbombázók jelentik a Lengyel Légierő fő erejét, lengyel gyárban készülhetnek Sikorsky S-70i helikopterek, valamint Patriot rakéták is települtek az országba 2010-től. Most pedig újabb, még nagyobb szabású lépését tervezik az együttműködésnek: az Amerikai Légierő teherszállító és vadászbombázó repülőgépei települnének Lengyelországba.

A tervről elsőként Bogdan Klich lengyel védelmi miniszter számolt be november 18-án a nyilvánosságnak. A TOK FM kereskedelmi rádiónak adott interjújában elmondta: Lengyelország elfogadta azt az amerikai javaslatot, melynek értelmében a US Air Force F-16 Fighting Falcon vadászbombázói és C-130 Hercules teherszállítói érkeznének az országba, s üzemelnének ott rotációs rendszerben. Klich szerint ha minden jól megy, már 2013-ban megérkezhetnek az első amerikai katonai repülőgépek ideiglenes lengyelországi támaszpontjaikra.

[singlepic id=1513 w=584 float=none]

’Az amerikaiak eljönnek hozzánk, egy ideig itt maradnak, majd hazamennek. Eközben pedig rengeteget gyakorolnak majd a Lengyel Légierővel közösen: sor kerülhet majd különféle éleslövészetekre, légiharc-gyakorlatokra és természetesen tantermi oktatásra is.’ – mondta Klich. ’Természetesen ez nem egyszeri alkalom lenne, ugyanis sűrűn sort kerítetnénk ilyen áttelepülésekre. Mindig másféle repülési területet érintenének a gyakorlatok, így légierőnk minden eleme hasznos tapasztalatokat gyűjthet.’

A közös gyakorlatozás és kapcsolatépítés mellett azért más szerepük is lesz a Lengyelországba érkező amerikaiaknak. Mint azt Klich is kiemelte, a lengyelek NATO-szövetségesi pozíciójának megerősítését és a kölcsönös védelem elvét is igazolják majd, hiszen a Patriot rakéták érkezésével Lengyelország potenciális célponttá vált azon nemzetek számára, akik nem támogatják az amerikaiak európai rakétatelepítési programját.
A védelmi miniszter elmondta azt is, hogy országa teljesen elégedett a NATO új stratégiai koncepciójával, melynek megivtatására a november 20-án esedékes csúcstalálkozón kerül sor.

Kapcsolódó hír, hogy 2013-ban Lengyelország és a három balti állam (Lettország, Litvánia, Észtország) ad otthon a NATO Reagáló Erő (NRF) 25 000 főt számláló hadgyakorlatának.

59 hozzászólás “Amerikai katonai repülőgépek települnek Lengyelországba”

  1. comandante,

    Amikor hozzánk jöttek Taszárra, először ment a tiltakozás, meg a szájtépés, amikor hazamentek, akkor meg a jajjveszékelés, hogy összeomlik a régió gazdasága… Ennyire következetes a magyar.

    „Patriot rakéták érkezésével Lengyelország potenciális célponttá vált azon nemzetek számára, akik nem támogatják az amerikaiak európai rakétatelepítési programját.”

    Nem értem, vajon kire gondolhatnak? :)

  2. Nekem az első gondoltom az az volt hogy ” büdös kis seggnyaló férgek a dunába kéne lőni őket a családjukkal együtt ! ). Valahogyan bármely szemszögből is nézem mindig ugyanaz jön ki… ha az én hadügyminiszterem mondana ilyet még az nap tarkón lőné őt a titkosszolgálat…

  3. Lengyelország hazánkhoz a legközelebb álló, lelkileg és történelmi hagyományok alapján is álló ország, szvsz még a labancokat, vagy éppen a szlovák-szerb-román nemzetet is. Minket ott nagyon szeretnek, én csak jó dolgokat tudok róluk mondani. Lengyelország regionális nagyhatalom, ennek megfelelően akarják fegyveres erőiket is erre a szinte hozni. Ha a légierőt, haditengerészetet, szárazföldieket megnézed, mindenhol fejlesztéseket, modernizációs programokat lehet találni. Mivel légvédelmük nem rendelkezik S-300/Patriot képességű közepes-nagyhatótávolságú légvédelmi rendszerrel, ezért kellenek a légrakosok. Az USAFE már régen kelet felé kell hogy terjeszkedjen, mivel a három harci támaszpontja már nem igazán felel meg a keletre tolódó NATO érdekeknek. Aviano azért a földközi tengernél, a 6. flottával együtt ellenőrizni képes a térségét, Spangdahlem helyett azonban keletebbre kéne tenni az ottani vadász/csatarepülő alakulatot. A németek persze mindent megtesznek, hogy maradjanak (munkalehetőség, pénz stb.) A kelet-európai országok is fogadnák Őket (szerintem mi is)…
    Lakenheath most is távol van, de az északi tengeri járőr útvonal mellett azért a meggyengülő RAF segítségére képesek az Atlanti Óceáni védelemre (még léteznek Tu22M, Tu-160, vagy Tu-95 hosszútávú repülések..

    Kele

  4. „A kelet-európai országok is fogadnák Őket (szerintem mi is)…”

    Hét szinten menne a jobbik tiltakozás, odaláncolás, büdös zsidózás, us gyarmat lettünk…. Ráadásul az Orbáni „elszívjuk a levegőt a jobbik elől” stratégiába se férne bele.

    Amúgy tényleg durva/kellemes, Lengyeleknél a legszimpibb nemzet tapasztalatom és több felmérés szerint is a Magyar. Ehez képest kifejezetten nem szimpatizálnak a Cseh/Szlovák/Oroszokkal ami megent érdekes elvégre szláv nemzet. Történelem megent.

  5. Itt Nemetben akarjak is az amerikai katonakat , meg nem is. A penzukert [amit elkoltenek itt…] maradjanak, de mint idegen hadsereg inkabb latnak oket elmenni, tehat ez egy erdekes szitu. Erdemes tudni hogy a USARE es a USAFE rengeteget kolt a bazisok fent tartasara, kornyezetvedelemre es a helyiekkel is rendeznek kozos programokat. En ahogy vissza emlekszem a 80-as evekre, a ruszkik nem ilyenek voltak.
    Magyarorszag szamara hatalmas gazdasagi lehetoseg lenne nehany amcsi bazis. Persze a sok behatarolt nezetu politikus `megszallasnak` vennek a dolgot. Kar is a szoert…

  6. A Jobbik egyes megnyilatkozásai Slota szintjén vannak emiatt úgy gondolom kár is rájuk szót fecsérelni annak ellenére,hogy néha vannak kifejezetten értelmes gondolataik is.
    Én nem nagyon értem a Lengyeleket megtanulhatták volna a történelmükből,hogy őket soha nem fogja megvédeni a nyugat kizárólag Németország és Oroszország aktuális érdekeitől függnek,még is kapaszkodnak most pl az amikba.

  7. Jó nektek ha úgy gondoljátok hogy a jenki bázisok jók nekünk.
    Hát az amcsik se azok a szövetségesek akik ki állnak kisebb barátaikért .
    Kambodzsa, Dél-Vietnam intő példa ja vagy 56-t.
    Ha az Jenkik egy kicsit is akarnának itt lennének.
    Izrael Eu előszobájába való lépését is majd nem hogy egyhangúan megszavazta a magyar parlament.
    Zsidóságot Európa újra vissza fogadja :)

  8. Önigazolásnak is elmegy monyok hzse, kösz monyok. :)

    dudi: A Lengyel külpolitika alakítói jópár éve ezt máshogy gondolják. Egy amerikai bázis pedig biztos nem hátrány ha épp a ruszkik rosszalkodni kezdenének, sött alapfeltétele lehet.
    Amik 4hete odaálltak Japán mellé a Kínai szigetes vitában. Ha nincs az Okinawai…. bázis… akkor ezek „csak” szavak.

  9. de facto: Mindjárt megkapod a magadét mert ő nem zsidozott, nem hozott fel egy k*ra nem idevaló témát avval a mondattal, hogy: „Izrael Eu előszobájába való lépését is majd nem hogy egyhangúan megszavazta a magyar parlament.”

  10. Hát az amcsik se azok a szövetségesek akik ki állnak kisebb barátaikért.

    A NATO az mi is? Egyébként senki sem barátságból áll ki valakiért a világpolitikában. Hihetelen, hogy valaki még ilyen naív. Érdekek vannak.

    Kambodzsa, Dél-Vietnam intő példa ja vagy 56-t.

    Az első kettő belpolitkai okokból volt ejtve, az első meg még Dél-Vietnámhoz sem mérhető, mert igen érdekes háború folyt ottan. Vietnám után is bombázták pl. Laoszt. (Lásd F-111 cikk.)
    Belpolitikai okokból hagyták ott délkelet Ázsiát.

    Magyarország meg nem volt USA szövetségese 1956-ban és n+1-szer le volt tárgyalva, hogy egy atomfegyverekkel és gigantikus hagyományos haderővel rendelkező SZU-val szemben tehetetlenek voltak. Kb. annyi esélye volt a segítségnyújtásnak, mintha a Vörös Hadsereg besegít a párizsi diáklázadásba…

  11. Magyarországnak ’56-ban az USA nem ígért segítséget, szóba sem került és nem is lett volna lehetséges. Aki akkor ilyesmiben reménykedett annak finoman szólva nem volt realitásérzéke, mint ahogy azoknak sincs, akik ezt itt felemlegetik. (Azaz, annyiban segített a nyugat, hogy befogadta a menekülőket). Kicsit talán gondolkodni kéne, meg lapozgatni a történelemkönyvet…
    A lengyelek meg jól csinálják. Valaki előzőleg azt írta, hogy „tanulhattak volna belőle, hogy eddig úgysem segített rajtuk senki”. Na, pont ezen próbálnak változtatni. Ugyanis addig nem segít senki, amíg valaki nem tényező, amint azzá válik, pld. mint regionális gazdasági, katonai hatalom, onnan kezdve már nem lesz olyan könnyű figyelmen kívül hagyni. Onnan kezdve oda kell rá figyelni, lesz súlya mint konkurens, ellenfél, vagy mint szövetséges.

  12. Astarotzh

    Abban a régióban aminek sok jelentősége nincs nem sokat ér a regionális nagyhatalmi státusz.Lengyelország olyan helyen fekszik ami semmire sem jó(már azt sem lehet mondani,hogy Oroszország miatt fontos lenne hisz még csak nem is határosak) mert a Közel-kelet messze van a rakétavédelmi rendszer is jobb helyen lenne a Balti államokban vagy Bulgáriában gyakorlatilag Lengyelország Európa közepén geostratégiailag a lehető legrosszabb helyen van.

  13. „Izrael nem Európa ennyi erővel Szaúd-Arábia is lehetne EU tag ne nevettessük már ki magunkat. ”

    Egy nagyon érdekes téma, hogy milyen alapon lehet vki EU tag. Izrael nem Europa. De kultúrálisan messze közelebb áll Europához mint egy tagjelölt Törökország.

    Europa kulturális gyökerei katolikus-zsidó gyökerek.

  14. „Lengyelország és Japán összehasonlíthatatlan minden szempontból.Arról meg ne legyenek kétségeink,hogy ha választania kéne az amiknak,hogy jóban legyenek az oroszokkal vagy a lengyelekkel akkor kit választanának.”

    Én elhiszem te jobban értesz hozzá és jobban tudod mint a Lenygel külpolitika hosszú távú elemzői. :DDD De ettől még a Legynel külpolitika vmiért máshogy gondolkodik és ha vmit már most lehet látni, mint gazdaságilag, mind hadseregük erejét tekintve az az, hogy annyira nagyon nem tünnek butának….

  15. Tiszteletem!

    Fade:
    “Europa kulturális gyökerei katolikus-zsidó gyökerek.”
    Nem katolikus-zsidó, hanem zsidó-keresztény. Itt a sorrend csupán az időrendet jelenti, továbbá a keresztény nem egyenlő a katolikussal.

    Dudi:
    Véleményem szerint Európa kultúráját is alapvetően meghatározta a „vallási hovatartozás”, ezért számomra igenis helytálló Fade megállapítása. De nem csak számomra, hiszen politikusok is állandóan vitáznak róla, hogy a különböző európai okmányokban történjen hivatkozás ezekre a gyökerekre.

    Üdv, mnb

  16. mnb

    Én a vallást és a kultúrát elválasztanám egymástól ugyan is már rég nem a középkorban élünk amikor a két dolog valóban szinte egyet jelentett.
    De ha elfogadjuk a te és Fade érveit akkor sincs sok köze Izraelnek Európához mert ők zsidó vallásúak mi meg keresztények vagyunk, továbbmegyek ők konkrétan megölették Jézus Krisztust aki a kereszténység majdhogynem legfontosabb alakja.

  17. dudi:
    „De,ha te vitatod azt,hogy Japán minden tekintetben összemérhetetlenebbül fontosabb szövetségese az amiknak mint Lengyelország akkor rosszul látod a világ dolgait. ”

    Mutass rá hol vitattam ezt. Hol? Mutasd!

    A Lengyel vezetés pedig gyakorlatilag kormánytól függetlenül nagyon nem úgy vélekedik USről ahogy te…. ‘és ha vmit már most lehet látni, mint gazdaságilag, mind hadseregük erejét tekintve az az, hogy annyira nagyon nem tünnek butának…’

    „Ezzel együtt tagadják a keresztény hit egyik alapját miszerint Jézus a megváltó és Isten fia.Ezek után ők vallásilag/kultúrálisan Európa? ”
    Egyértelműen.

    mnb: „Nem katolikus-zsidó, hanem zsidó-keresztény.”
    Jogos…. Rá is kerestem a alkotmány és pl Merkel is úgy hivatkozik rá ahogy te.

  18. Fade

    Mégis miért Európa Izrael vallásilag és kulturálisan?Mert én hoztam érveket az ellenkezőjére de te…hát nem.Légy szíves indokold már meg az „Egyértelműen.” kijelentésedet.

    Még egy apróság!Igaz nem egy hsz-be írtam(ma valahogy képtelen vagyok rá)de egybe tartozik:

    „De ha elfogadjuk a te és Fade érveit akkor sincs sok köze Izraelnek Európához mert ők zsidó vallásúak mi meg keresztények vagyunk, továbbmegyek ők konkrétan megölették Jézus Krisztust aki a kereszténység majdhogynem legfontosabb alakja.Ezzel együtt tagadják a keresztény hit egyik alapját miszerint Jézus a megváltó és Isten fia.Ezek után ők vallásilag/kultúrálisan Európa?”erre írtad azt,hogy Izrael „Egyértelműen”Európa vallási értelemben.Még is ez,hogy jött ki neked?

  19. bár kicsit off:

    Nemrég halt meg Popper Péter. MO egyik legjobb pszihologusát vesztette el és biztosan mondhatom, hogy a legnépszerübbet. Ennek alkalmából utána olvastam ki is volt ő, milyen gyökerekkel rendelkezett. Zsidóval.
    Amit adott az itt él velünk, nem lepődnék meg, ha az elmúlt 30évben ebbena témakörben ő adta volna el messze messze a legtöbb könyvet.

    Had ajánljak tőle egy könyvet: „A Belső utak könyve”t.szvsz jobb, több, céltudatosabb ember lesz akárkiből aki elolvassa.

  20. Kedves dudi!

    Nem mennék bele Izrael EU csatlakozsának kérédésébe.
    DE!
    1. Itt gyökerekrő beszélünk, nem a mai állapotokról. Teljesen egyetértek veled abban, hogy a mai állapotoknak már semmi köze a zsidó-keresztény kultúrához. (Utólag jutott eszembe, hogy nem tudom pontosan, hogyan, de az Amerikai alkotmány is valamilyen módon rögzíti ezt a kérdést. Ők meg zömmel Európából jöttek.)

    2. Jézus Krisztust nyugodtan nevezheted a kereszténység legfontosabb alakjának. De a kereszténység alaptanítása, hogy Jézust az egész emberiség bűnéért ölték meg Isten üdvtervének megfelelően. Érdekes, hogy a rómaiakat sose emlegetik bűnbakként ezzel kapcsolatban.

    3. Valóban tagadják, hogy Jézus Isten fia. Ha nem tagadnák, akkor keresztények volnának. De ha már kultúráról van szó, látni kell, hogy a kereszténység nem az égből pottyant valami, hanem teljesen zsidó eredetű. A kereszténység egy zsidó felekezetként kezdődött.
    Ilyen értelemben (és bár túl sok személyes tapasztaltom Izraelben nincs) az Izraeli kultúra igenis közelebb áll hozzánk a Töröknél. Ott is jártam egyszer, az európai részen, de azon nagyon nem látszott, hogy európai lenne, szemben Izraellel, ahol meg nem látszott, hogy közel-keleti lenne, leszámítva a müezzineket :) .

    Üdv, mnb

  21. „Mégis miért Európa Izrael vallásilag és kulturálisan?”

    Nem azt mondtam, hogy Europa Izrael vallásilag és kulturálisan. Azt írtam Europa zsidó-keresztény gyökerekkel rendelkezik. Közbe mnb rámutatott, hogy nem csak én gondolom így hanem sokan. (Nekem spec egy alkotmány és Angelika Merkel jutott hirtelen eszembe)

    Ha mégis mutass ilyet írtam mutas rá! Ez nem az első alkalom máma, hogy olyan dolgokat adsz a számba amiket nem mondtam. Baromira unom a veled való vitát amibe olyan dolgokat adsz a számba amiket nem mondtam. Innen most nem is indokolok. Vitatkozz Merkellel, meg írj levelet a Lengyeleknek, hogy US nem fogja megvédeni őket rosszul gondolják….

  22. Fade

    „Nem azt mondtam, hogy Europa Izrael vallásilag és kulturálisan.”

    “Ezzel együtt tagadják a keresztény hit egyik alapját miszerint Jézus a megváltó és Isten fia.Ezek után ők vallásilag/kultúrálisan Európa? ”
    Egyértelműen.”

    Tessék egyértelműen ezt állítod. :)
    Vagy ez nem azt jelenti,hogy Izrael Európai állam vallásilag és kulturálisan?

    mnb

    „De ha már kultúráról van szó, látni kell, hogy a kereszténység nem az égből pottyant valami, hanem teljesen zsidó eredetű. A kereszténység egy zsidó felekezetként kezdődött.”

    A kereszténységet zsidó emberek(mint népcsoport és nem mint vallás)alapították akiket ezért a zsidó vallású „testvéreik” üldöztek is becsülettel.Ezek után még mindig nem értem,hogy tekinthetünk európainak egy olyan államot ami a kereszténységet gyakorlatilag istenkáromlásnak tartja,és ha rajtuk múlt volna eltörölték volna a föld színéről mint ahogy meg is próbálták majd 2000 éve.

    Az,hogy a rómaiakat nem hibáztatják érte valószínűleg azért van mert neki semmi bajuk nem volt a kereszténységgel(ha a zsidó vallású zsidók nem viszik Pilátus elé Jézust akkor nem is ölték volna meg a Rómaiak)+ már eltűntek a történelem süllyesztőjében.

  23. molni

    „Az EU csak egy címke, mert európai országok vannak benne. Mi írja elő, hogy csak európai országok lehetnek benne? Kell egy új hangzatos név, ‘oszt jónapot…”

    Ezt fejtsd már ki mert nem igazán értem.Már alapból a neve arra utal,hogy csak európai államok csatlakozhatnak vagy te úgy gondolod,hogy az egész koncepció(miszerint csak európai államok csatlakozhatnak)hibás és jöjjön Kanada,USA,Izrael,Ausztráli és mindenki más aki elég fejlett?

  24. Kedves dudi!
    „A kereszténységet zsidó emberek(mint népcsoport és nem mint vallás)alapították”
    Nem. Azok az emberek teljes mértékig „vallásos” zsidók voltak. (Jézus is az volt, betartotta a teljes törvényt. Törvény alatt itt a Bibliai törvényre kell gondolni, közelebbről Mózes öt könyvét nevezik így.) Jézus az ószövetségben számtalan helyen „megprófétált” Messiás, és mint ilyen, a zsidó valláshoz tartozik. Az első keresztények (akiket nem is hívták kereszténynek) azt gondolták, hogy minden zsidó felismeri Jézusban a Messiást. Kezdetben nem is akarták más nemzetek felé hirdetni Jézust. Az egy másik kérdés, hogy a zsidók egy része nem fogadta el. Amit ma zsidó vallásnak neveznek, azt pontosabban Judaizmusnak kell nevezni, és csak azóta lehet róla beszélni, amióta kereszténységről is.
    Egyébként a „zsidó-keresztény kultúra” kifejezés gondolom azért létezik, mert a kettő egy tőről fakad.

    Üdv, mnb

  25. Már alapból a neve arra utal,hogy csak európai államok csatlakozhatnak

    Az EU-t régen nem EU-nak hívták. Európai Szén- és Acélközösség néven futott a nagyon távoli jogelőd. Abba szintén csatalakozhatott volna más elvben közös érdekek mentén.

    Elég vicces feltételezés szerintem, hogy a neve határozza meg, hogy ki lehet tag és ki nem. Vannak szerződések és megállapodások. Az a mérvadó és nem egy címke. Hogy mit mond az alapszerződés, arról gőzöm sincs…

    Az USA-nak is tagállamai vannak. Hawaai nem tartozik az amerikai kontinenshez és mégis tagállam. Ezt az elvet követve bárki lehet tagja egy európai országokból álló gazdasági közösségnek is, ha megfelel a jogi kritérimoknak, amit a tagországok felállítanak. Hogy változtassanak -e nevet vagy sem, az más kérdés.

    A BME-n is van közgáz és minden szirszar oktatás. A név változtott, de a n+1 éves BME rövidítés mégsem lett BMGE…

    Így már világos?

  26. vagy te úgy gondolod,hogy az egész koncepció(miszerint csak európai államok csatlakozhatnak)hibás és jöjjön Kanada,USA,Izrael,Ausztráli és mindenki más aki elég fejlett?

    Nem bizonyított számomra, amit írsz, a „tiltás”. Ez nem tény számomra. Ha jöhet más is, akkor miért ne?

  27. mnb

    Köszönöm a felvilágosítást(ezt nem tudtam).De ettől még mindig nem értem Izrael jelenleg miért lenne európai állam.

    „Az egy másik kérdés, hogy a zsidók egy része nem fogadta el. Amit ma zsidó vallásnak neveznek, azt pontosabban Judaizmusnak kell nevezni, és csak azóta lehet róla beszélni, amióta kereszténységről is.”

    Összefoglalom.

    Ezek szerint akkoriban volt két vallásirányzat a zsidó(mint népcsoport)emberek körében az egyik a későbbi Kereszténység(az új irányzat ők voltak kisebbségben és illegalitásban is)a másik pedig a Judaizmus(ez volt a zsidó emberek nagy részének a hivatalos vallása több ezer éve és máig is az).

    Ebből nekem az jön le,hogy,amikor a zsidó emberek úgy döntöttek,hogy a Judaizmust választják a Kereszténységgel szemben akkor el is vágták magukat az európai kultúrától.

    Attól,hogy valakik hasonlóan élnek az európaiakhoz még nem lesznek Európaiak pl USA,Kanada stb…

  28. molni

    Tudtommal még nincs alapszerződés(ezen megy a vita már jó régóta) :).

    Akkor te úgy gondolod,hogy hagyni kéne a fenébe az EU nevet és csinálni kéne egy olyat,hogy mittom én „Fejlett Államok Szervezete”(nyilván azt,hogy mi számít fejlettnek azt meghatároznák de a fejlődő államok és a 3.világ országai nyilván nem)ami teljesen globális lenne és kizárólag a tagok gazdasági fejlettsége határozná meg a bekerülés feltételeit.

  29. Kedves dudi!

    Jól foglaltad össze. (Az első bekezdéssel egyetértek.)

    „akkor el is vágták magukat az európai kultúrától”.
    Ehhez csak azt fűzném hozzá, a kereszténység mint kulturális tényező Európában még annyira sem volt jelen mint Izraelben. Kezdetben pl. a mai Törökország ázsiai területén kezdett terjedni.)
    Tehát úgy lenne helyesebb a megfogalmazás, hogy már előre elvágták magukat az Európában néhány száz évvel később kialakuló kultúrától.
    Ezzel együtt azért nem így gondolom (mármint, hogy elvágták volna). Ismétlem csak magam: A kereszténység és Judaizmus kulturális értelemben eléggé hasonlóak. És ha pl. Jézus neve helyett Messiást használunk, akkor nem is olyan könnyű megkülönböztetni. (Messiás héber szó. Jelentése felkent. Krisztus görög eredetű szó. Jelentése felkent. Azaz Krisztus és Messiás nevek ugyanazt jelentik.)

    Üdv, mnb

  30. Jó lenne meghatározni, hogy mit értünk éppen EU alatt. Gazdasági egységet? Politikai szövetséget? Katonai erőt?
    Gazdasági egységként Izrael lehetne éppen EU-tag, bár a sékelt nem hiszem, hogy euróra cserélnék. Főleg nem, hogy az USA tartja el kb. 40%-ban Izraelt. Politikai alapon már jobban EU-tag lehetne, sok érdekük közös az EU KÖZÖS érdekével (itt most közös érdekről beszélek, nem a tagállamok saját, önös érdekeiről). Katonailag pedig még inkább kívánatos lenne, valljuk be.
    Lehet szeretni, vagy utálni Izraelt, attól még ott van, ahol van. És az, ami.

  31. Szerinted szüksége van az EU-ak egy olyan tagállamra a aki ha önös érdekei úgy kívánják nyíltan szarnak minden nemzetközi normára, egyezményre és még arra az államra is akinek a puszta létét köszönheti.

    „Lehet szeretni, vagy utálni Izraelt, attól még ott van, ahol van. És az, ami.”

    Éppen ezzel van a baj ott van ahol van(és az nem Európa)és az ami márpedig olyanból mint Izrael(egy militarista önző a nemzetközi normákra szaró állam)Európában nincs.

  32. Azért ha józanok vagyunk ki lehet jelenteni hogy a NATO nem 1 katonai stratégia szövetség lassan, hanem 1 eszköz az USA kezében. Ezt alátámasztandó ha megnézzük a katonai fegyverzeti dolgokat akkor látszik hogy ki is a domináns katonai erő. Az európai államok ereje nagyon kicsi, és a mostani takarékos időkben még kisebb lesz.
    Izraelről pedig,nagyon érdekes a következő dolog. Izraelt szinte minden politikai fórumon olyan elánnal védi az EU, a NATO mint a saját tagjait. Izrael megkapja csaknem ingyen azokat a technikai eszközöket amiket más ország csak pénzért vagy ezért sem kap meg. Az Izraeli hadsereg rendszeresen részt vesz minden jelentősebb hadgyakorlaton minden NATO és EU országgal együtt. Ezek után akár ki is lehetne jelenteni hogy Izrael titkos NATO és EU tag csak még nem tudunk róla.

  33. Főleg nem, hogy az USA tartja el kb. 40%-ban

    Ezt kérlek definiáld és mutass forrást. Izrael költségvetése minimum akkora lehet, mint a magyar, de inkább nagyobb. Az évi tizenx milliárd dolláros segély (annyi?) az HT segély és másra nem fordítható. Viszont az ország költségvetésének rohadtul nem 40%-a szreintem…

  34. Sztem illúziókat kerget aki azt hiszi hogy Izrael teljes jogú tagságot nyer majd ebben az únióban. Szept.11. óta kissé megváltoztak a dolgok. A szándéknyilatkozatot pedig még 2000-ben kötötték. Elképzelhetőnek tartom hogy lesz valamilyen min. Schengen szintű korlátozás.. ha lesz egyáltalán valami.

    A kereszténység egy zsidó felekezetként kezdődött.

    Kereszténység „csillag/Nap”-vallással kezdődött (ez pedig ott van szinte minden ősi kultúrában, ld.egyiptomi háromságkultusz Hórusz-Ízisz-Ozirisz, +megkülönböztetett Főistenség stb.)

    Ami a jelent illeti – előrebocsájtanám én elismerem a katolikus szentségek erejét, ugyanakkor a protestáns,görögkeresztény „értékek” is alapvető elemei a kialakult európai értékrendnek (+zsidó kultúra jelzésérték szinjén) – de itt jön a csavar :) én bizony úgy látom, hogy Európa jelen helyzetéből „pártatlanul” kiindulva, nem a törököknek kéne alkalmazkodni NémetO.-hoz hanem inkább a keresztény életszemléletek az iszlám (férfiego központúbb világához).
    Bárhogy igyekeznek el mís-másolni de lassan a férfinem küzd egyenjogúságért a jelenleg, túltoleráns Eu-ban. Gyakorlatilag az közéletben is ugyanaz a problméma mint az MH-ban, nem a talpán áll a piramis, hanem a fej tetején minden szinten, és ezt azt hiszik így lehet tartani, csak mert tizenévig prosperált a hazugság szisztémája (DE NEM).
    Új egyedi megoldással/eljárással még izrael problémája is megoldható lenne, csak az a probléma hogy mindenki sematiusan gondolozik aki a hatalom környékén téblábol. Pont így külöbözteti meg a történelem a nagy vezetőket hogy képesek meglévő alapokon ÚJAT alkotni (Hamurappi etc).

    @commandante:
    Izraelt pont azért biztosították csakhogy ne kelljen politikiailag egyoldalra állni vele. (amúgy német részről én elképzelhetőnek tartom hogy egynéhány robbanófej is átvándorolt hozzájuk a szentföldről, azért ez a vehemens összetartás, +gazdasági érdek??, nahát )

    Izraelieket nem nagyon ismerek személyesen (max.akik voltak kibucban és hasonlók), de inkább a kommunikációs-manipulatív hozzáállásuk a VILÁG dolgaihoz (intőpélda:zeneipar , popkultúra is óver :(, amerikában még vergődik), ami legkevésbé demokratikus européer, legtöbbször az egyes személyek szinjére vetítve is – egész véletlenségből.

    Látnivaló ezt a diskurzust is